Az Indexről másolom ide:
Perviz Kambaks a fellebbviteli bíróság előtt elismerte, hogy letöltött az internetről egy, az iszlám tanításait megkérdőjelező cikket, de azt már tagadta, hogy egyetemista társai között terjesztette volna azt. A 23 éves fiatalember visszautasította azt a feltételezést, hogy megsértette volna vallását, mert – mint ahogy mondta – muszlimként soha nem engedné meg ezt magának.
A fiatalembert három hónappal letartóztatása után, egy zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson ítélték halálra istenkáromlás miatt. Kambaks szerint az elsőfokú tárgyaláson mindössze három perc alatt hozták meg a halálos ítéletet a bírák. A 23 éves fiatalember ártatlannak vallotta magát az ügyben, és közölte: beismerő vallomását kínzással csikarták ki belőle.
Az ügy miatt az afgán és a nemzetközi sajtószervezetek közbelépésre szólították fel Hamid Karzai afgán államfőt.
A teokrácia és a fundamentalizmus mindenütt teokrácia és fundamentalizmus. A különbségek nem minőségiek, csak mennyiségiek. És azok is csak addig, amíg a hatalom közelébe nem kerülnek, akár oldalszéllel is.
vasárnap, május 18, 2008
Afganisztánnak is van KDNP-je
1 megjegyzés:
Alább választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknak megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek.
Azért ez így elég erős csúsztatás. És nem a KDNP-t védem, hanem a józan észt.
VálaszTörlésAfganisztánban erőszakos cselekményre került sor, egy embert halálra ítéltek. Magyarországon ilyen nem történt, és, ha a KDNP-n múlik, nem is fog történni. Szerintem ez jelentős különbség.
Mert a demokrácia sem mindenütt ugyanolyan, és a "teokrácia" sem. Ha a különbségeket egy elmélet nem képes leképezni, akkor az elmélettel van a baj.