Betegvisszajelzés

Feladó:    Birtalan Balázs
Tárgy:      Betegvisszajelzés
Küldés:    2015. november 10. kedd, 22:05

Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

Prof. Dr. Bedros J. Róbert

főigazgató főorvos, főtanácsos

Németh Piroska

ápolási menedzser, ápolási igazgató

Tisztelt Kórházvezetőség!

Engedjék meg, hogy a Szent Imre Kórház immáron régi betegeként rövid visszajelzést adjak betegségem eddigi történetéről és tapasztalatairól.

Amikor 2013. május 6-án, a kolonoszkópia eredményeképpen közölték velem, hogy nagy valószínűséggel vastagbélrákom van, abban a pillanatban tisztában voltam vele, hogy a rokonoktól, barátoktól és ismerősöktől hatalmas mennyiségben számíthatok majd kéretlen jó tanácsokra, ötletekre, alternatív gyógymódokra vonatkozó javaslatokra stb. És azt is tudtam, hogy ezzel kapcsolatban ott és akkor meg kell hoznom egy döntést: betegségem kezelése során meg fogok-e bízni az orvosaimban – vagy nem. Harmadik lehetőség nincs. Én aznap úgy döntöttem, hogy a legracionálisabb döntés, ha látatlanban bizalmat szavazok az engem majdan kezelő egészségügyi dolgozóknak; azt megvonni majd ráérek akkor, ha erre esetleg alapos okom lesz.

Szeretném leszögezni, hogy két és fél évvel ezelőtti döntésemet mindmáig jónak tartom, és nem volt okom annak felülbírálására.

A diagnózis után gördülékenyen zajlottak a további vizsgálatok, és a – vártnál komplikáltabb és hosszabb – műtétre gyorsan sor került, abból problémamentesen fölépültem. Majd mire észbe kaptam, már túl is voltam az Onkológiai Bizottság ülésén, és elkezdődött az adjuváns kemoterápia.

Nagyon gyorsan világossá vált számomra, hogy egy igazán hatékonyan együtt dolgozó csapathoz vetett a sorsom. Mivel én is ebben az országban élek, elég sok szörnyű beszámolót hallok a környezetemben rendelőkben és kórházakban átélt rémséges és megalázó élményekről. Kicsit talán bizarr, hogy progrediáló máj-, tüdő- és nyirokcsomó metasztázisokkal ilyet mondok – de kifejezetten szerencsésnek tartom magam, hogy erre az osztályra kerültem. Látom, tapasztalom a forráshiánnyal való küszködést, átélem a hosszú várakozási időket – de tudom, hogy ezek olyan adottságok, amelyek függetlenek a személyzet hozzáállásától. És ami ez utóbbit, a hozzáállást illeti, arról csak a legjobbakat tudom elmondani.

Mind az orvosok, mind az ápolók figyelmesek és segítőkészek; határozottak, de a lehetőségekhez mérten rugalmasak. Rendkívül pozitív tapasztalat számomra, hogy a nyilvánvaló túlterheltség dacára minden kezelés során jut rám annyi idő, hogy kérdéseimre, aggályaimra barátságos, kielégítő választ kapjak. Nagyon hálás vagyok azért, hogy nyoma sincs tudálékos lekezelésnek: partnerszámba vesznek, és sem hurráoptimista, sem katasztrofizáló jövőképekkel nem traktálnak. Amíg a gyógyulás volt a kitűzött cél, arra nézve kaptam sok bátorító szót, főleg a kezelőorvosomtól, de nemcsak tőle, hanem bárkitől, akivel helyettesítések, szabadságok során összehozott a sors. Az utóbbi időben, amióta egyre valószínűbb, hogy nem fogok meggyógyulni, ugyancsak tapintattal és jóindulatúan viselkednek velem; orvosok és ápolók egyaránt azon vannak, hogy javítsák az életminőségemet. A mosoly, az arrogancia hiánya, a közvetlen hangnem nagyon sokat segít a megpróbáltatások elviselésében.

Nem értek hozzá, csak feltételezem, hogy a gyógyulási arányt, és ebből adódóan a betegek és hozzátartozók elégedettségét tekintve az onkológia nem tartozik a "sikerágazatok" közé. Ezért is tartom fontosnak, hogy ezt a visszajelzést elküldjem a kórház tisztelt Vezetőségének: ezek egy elégedett betegük sorai, aki – a kezelése kimenetelétől függetlenül – fenntartás nélküli köszönettel tartozik a Szent Imre Kórház Onkológiai Profilja minden munkatársának.

Üdvözlettel:

                Birtalan Balázs