csütörtök, december 31, 2015

(Jó eséllyel) évzáró vers




Széljegyzet az osztódáshoz


                          „Volt, ki a harminckettedikre írta.
                          Nekem huszonhármat osztott ki a sors.”



Réges-rég, huszonhárom éve,
a realitást félretéve,
huszonháromra tippeltem.
Az ördög mégsem akkor vitt el,
nem.

A költő, hogy végre alkosson,
sarokba ül, lelkét nyaldossa,
s ha épp számolni kell véletlen,
sanszos, hogy téved.
Én tévedtem.
Az ember, mikor még nem nőtt fel,
szoroz vagy oszt, lazán.
Teszem azt, kettővel.

Mára viszonylag felnőttem.

S bár az ügy még nincsen eldőlten,
szembenézvén az átokkal,
jobban bánok a számokkal;
a sarokban sem csak léleknyalva ülök:
szívemben szabadon száguldoznak a dühök.

És ha a kilencvenkettővel basztatsz:
ütök.



5 megjegyzés:

  1. Lyó, nem basztatlak a 92-vel. Csak azt engedd meg, hogy azzal basztassalak: tök örülök, hogy ilyen jó és okos ember vagy, tök örülök annak, hogy nem akarsz szófogadóan meghalni, és úgy egyáltalán. A következő pohárka pezsgő a Te egészségedre megy, és elnézést, ha ez a komment túl hülye lenne. Bújjék, de komolyan!

    VálaszTörlés
  2. Düh harag mondás
    (ki)szakadt emelkedés
    (l)átok kanyarok

    VálaszTörlés
  3. Düh harag mondás
    (ki)szakadt emelkedés
    (l)átok kanyarok

    VálaszTörlés
  4. Boldog Újesztendőt!
    Kérlek felejtsd el a szomorú gondolatokat...azt kívánom neked, hogy bátran küzdjél meg a sorsoddal és élvezd az életet...

    VálaszTörlés
  5. Az élet valóban kegyelem, Daan Sophia vagyok, jelenleg az USA-ban, Kaliforniában. Szeretném megosztani veletek tapasztalataimat arról, hogy hogyan szereztem 185 000,00 USD értékű hitelt a bankszámlám törlésére és egy új vállalkozás elindítására. Az egész akkor kezdődött, amikor elvesztettem az otthonomat és a holmimat a számlakibocsátás és néhány személyes szükséglet ellensúlyozására készített banki tervezet miatt. Olyan kétségbeesett lettem, és minden eszközzel elkezdtem forrásokat keresni. Szerencsére hallottam egy kollégámat erről a cégről beszélni, érdeklődni kezdtem, bár féltem, hogy átvernek, kényszerített a helyzetem, és nem volt más választásom, mint tanácsot kérni a barátomtól éppen ezzel a céggel kapcsolatban, és megadták nekik kapcsolattartási szám, az érintkezés velük valóban szkeptikus lett, mivel az online hitelezőkkel szereztem korábbi tapasztalataimat, nem tudtam, hogy éppen ez a társaság "A PROGRESSIVE HITEL INC. istenfélő volt számomra, a családom és az egész internetes világ számára. nagy segítséget nyújt nekem és néhány kollégámnak, és ma büszke tulajdonosa vagyok a jól szervezett üzleti tevékenységnek, és a felelősségét jól kezeljük, köszönhetően Josef Lewis-nak (progressiveloan@gmail.com). Szóval, ha valóban szüksége van egy kölcsön akár saját vállalkozásának bővítése vagy beindítása érdekében, akár bármilyen pénzügyi nehézség esetén, azt tanácsolom, hogy adjon Josef Lewis úrnak, a Progresszív kölcsönnek pénzügyi felemelés lehetőségét az Ön életében. E-mail: progressiveloan@gmail.com VAGY Wha tsApp / Text +13254005559 és ne essen online átverés áldozatává a hitel megszerzése jegyében. köszönöm


    VálaszTörlés

Alább választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknak megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek.