Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz: „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
Birtalan Balázs naplója
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
kedd, március 29, 2011
01:33
Most ez
Egy másik ballada
ráunván a szürke évekké összeálló szürke napok egyformaságára rá a szürke főútvonalra egy tavaszi délután a villamos fölnézett a ragyogó kék égre hirtelen ötlettől vezérelve letért a sínről elindult fölfedezni a világot
szűk utcák zegzugos lépcsők után egy padon megpihenve a szökőkút csobogása mellett megcsodálta a zsibongó gyerekeket majd egy tarka lepke röptét követve vidám csilingeléssel elhagyta a várost
mondják a vadvirágos réten futó kalandba bonyolódott egy meglehetősen koros telefonfülkével de miután bevette magát a fák közé többé senki se hallott róla
* * *
A Btk. 171. §-a alapján tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt a villamosvezetőt nyolc év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, s bár jó magaviseletére való tekintettel remélheti az idő előtti szabadulást, élete újrakezdésére nyilvánvalóan semmi esélye.
Ártatlanok, csizmák alatt sikongjatok és mondjátok neki: Nagyon fáj.
(József Attila: Nagyon fáj)
Az imént láttam, hogy egy ismerősöm megosztotta a Facebookon Cseh Tamás és Másik János Budapest című számát (szöveg: Bereményi Géza). Nem kellett volna. Persze ismerem a dalt, kb. egymillió éve, de most újra meghallgattam, és azóta bőgök magamban. Könnyek nélkül, hangok nélkül. Talán a bőgés nem is jó szó. Szomorú vagyok, elkeseredett. Nagyon fáj.
Az ifjú kereszténydemokraták új akciója, hogy 10 pompás érvvel hazahívják a külföldre szakadt fiatalokat. Túl azon, hogy a szöveg olyan, mintha önmaga paródiája lenne, elkeserítő és ijesztő képet fest Magyarországról. Annál is inkább, mert az IKSZ-ről köztudott, hogy nem más, mint a kormány matyóhímzett hitlerjugendje, és azt az értékrendet, amely ebben a tízpontos pamfletben megjelenik, a teljes lakosságnak mindössze 30%-ának támogatásával országló Fidesz ezekben a napokban betonozza befele az alaptörvénybe, a saját leválthatatlanságának jogi garanciáival együtt.
Utálom. Hányingerem van tőle. Fojtogat. El akarok menekülni innen, végleg.
Érdemes megnézni a 10 érv alatti kommenteket. Többségükben külföldön élő magyarok mélyről fakadó, őszinte és intelligens megnyilvánulásai, amelyeket röviden úgy lehetne összegezni: „Egy faszt megyek vissza abba a mentális mocsokba.”
Persze nem tud nem eszembe jutni Kohn bácsi, aki 56-ban disszidált, és az osztrák menekülttáborban a kezébe nyomtak egy földgömböt, hogy nézze meg, és döntse el, hová akar majd továbbmenni onnan. Pörgette ide-oda hosszasan, többször, egyre jobban ingatva a fejét, majd kétségbeesetten megkérdezte a hivatalnokot:
– Bocsásson meg, nem tudna adni egy másik glóbuszt?
Hova mehetnék, mit csinálhatnék? A világ, amit ismerek, a gazdasági és ökológiai összeomlás szélén áll, és biztosra veszem, hogy a pusztulás előszeleként a Föld minden társadalmában a „rendet” ígérő, szélsőséges és erőszakos erők jutnak hamarosan hatalomra. Vajon jobb lenne-e nekem egy másik országban megélni az új háborút, az ivóvízért való élethalál-harcot, mint ugyanazt itthon?
Nem költői a kérdés. Tényleg nem tudom, mihez kezdjek. A civilizáció szekere egész biztos, hogy egészen az összeomlás pillanatáig teljes pompájában fog elgurulni, és jó esély van arra, hogy addig még van hátra bő másfél-két évtized. És talán nem mindegy, hogy ezt az időt – ha megérem – milyen körülmények között kell eltöltenem: befogott orral, öklendezve a hatalomnak az ostobaság motorjával hajtott, arrogáns és könyörtelen gépezete miatt, folyamatosan rettegve attól, hogy mikor kerül sor arra, hogy a Nemzeti Kulturális Forradalom csizmájának következő lépése az én arcomba tapos – vagy egy olyan közegben, ahol lehetőség van a nyílt beszédre, ahol szabad levegőt szívhatok, ahol a kedvesemmel félelem nélkül élhetek és lehetek önmagam.
Nem akarok senkit – önmagamat sem – riogatni Duna-parttal és vagonokkal. Egyelőre életszerűtlen, hogy a pusztítás gyakorlata ilyen módon valósuljon meg. De a pusztítás ugyanezen ideológiája él és virul, és megtalálja a maga eszközeit. Kicsit szofisztikáltabban, kicsit digitálisabban, kicsit jobban adva a demokratikusság látszatára – de megtalálja, hatékonyan. Efelől semmi kétségem sincs.
El akarok menekülni – de szinte minden ide köt. Nem a kereszténydemokraták által felvonultatott pörkölt és Túró Rudi, hanem elsősorban a nyelv, ami – tetszik, nem tetszik – az egyetlen olyan munkaeszköz, amit én magam használni képes vagyok. Számos szakma, számos tudomány internacionális; én vagyok olyan pechvogel, hogy a szerszámok kiosztásánál nekem pont egy ilyen röghöz kötést implikáló kalapács jutott. Picsába.
Már nem először fordul velem elő, hogy reggel arra ébredek, hogy egy borzalmasan rossz szóvicc van a fejemben. (Tényleg rossz: fárasztó, személyeskedő, rosszindulatú, tán még szexista is. A saját érdekedben ne is olvass tovább.)
A dologhoz hozzátartozik, hogy álmomból ébredve csak a kifejezés volt meg, kép nem társult hozzá. Aztán ahogy forgattam magamban, mintegy megvilágosodásképpen beugrott a kép is, teljesen magától értetődő módon.
Már csak meg kellett keresni az interneten.
Tessék, itt van, de mondom, szerintem inkább ne kattints rá.
„Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem.” –
– mondta Lázár János, és Lázár Jánoson mindenki fel van háborodva, joggal. Csak azt veszik észre kevesen, hogy az idézet utolsó mondata egyszerűen hazugság. Ez a kijelentés nem Lázár János véleménye, hanem a Magyarországot (illetve egy ideig még a Magyar Köztársaságot) kormányozó Fideszé. Azé a párté, amelynek Lázár János a frakcióvezetője.
Egyrészt régi nóta, hogy Magyarországon egy politikusnak nem lehet magánvéleménye. Ez persze undorító, és én utálom a legjobban, hogy így van, de a tényen nem változtat. Bizonyítás: tessék gyorsan végiggondolni, hány decibellel kurvaanyázna a jobboldal, ha a fenti kijelentés történetesen egy baloldali vagy liberális politikus száját hagyná el (bankárkormány, spekulánsok, Magyar Vizsla stb., stb.), és azonosítaná a mondottakkal nemcsak az egész pártot, hanem annak minden választóját is (a felmenőikről, kiemelve azok származását, nem is beszélve).
Másrészt vélelmezzük egy pillanatra, hogy mégis lehet magánvéleménye Lázár Jánosnak. Mi kellene ahhoz, hogy ez a vélelem igaz legyen? Nyilvánvalóan az, hogy az egész Fidesz – de legalábbis annak a nevében Orbán Viktor – egyértelműen határolódjon el ettől a kijelentéstől; tegyék egyértelművé, hogy ez az attitűd a Nemzeti Együttműködés Rendszerében vállalhatatlan; Lázár Jánost azonnali hatállyal váltsák le a frakció éléről, valamint páros lábbal rúgják ki a pártból a picsába.
Akkor elhiszem, hogy ez nem a Fidesz álláspontja. Ha a Fidesz ennél kevesebbet lép (vagy nem lép semmit), akkor nem.
Viszonylagos nyugalomban telik Budapesten a március 15-e: egyelőre úgy fest, hogy hosszú évek óta először elmarad a már-már megszokott műsorszám, amikor is szélsőjobboldali, IQ-negatív banditák randalírozzák végig a várost, őrjöngve és rombolva.
Úgy gondolom, e műsor elmaradására elvileg két magyarázat adható.
Az egyik: a műsorszám eddigi megrendelői idén nem küldték ki a jól megfizetett huligánokat, lévén most ők vannak kormányon. De szerintem ez a verzió nem több rosszindulatú összeesküvés-elméletnél. Van egy sokkal egyszerűbb, kézenfekvőbb magyarázat.
A város végigpusztítása idén azért nem esedékes, mert a szélsőjobboldali, IQ-negatív banditák számára tökéletesen komfortos az, ami ma Magyarországon történik, illetve ami készülőben van.
Mit mond a Fidesz-alkotmány a siketek és némák jelnyelvéről?
Röviden annyit, hogy bár védendő érték, nem képezi a magyar kultúra részét. Mindjárt be is bizonyítom, hogy miért.
Kezdjük egy banális jogi alapelvvel: Minden jogszabálynak az a szövege, ami. Tehát nem az, amit „a jogalkotó vélhetőleg mondani szándékozott”, nem az, „ami itt logikus lenne”, hanem az, ami. Beleértve a fogalmazásmódot, a helyesírást és a központozást is.
Most jöjjön két idézet A magyar helyesírás szabályaiból. Az első arról szól, hogy a mint szó elé mikor kell vesszőt tenni. 243. Az összetett mondatok tagmondatait általában vesszővel választjuk el egymástól.
c) A mint kötőszóval bevezetett hasonlítás önálló (bár sokszor hiányos) tagmondatnak számít, ezért kötőszava elé mindig vesszőt kell tenni: Tündöklik, mint a gondolat maga, / a téli éjszaka. Fehér lett, mint a fal. [De vö. 249. b)]
A második arról, hogy mikor nem kell vesszőt tenni.
249. Az egymásnak alárendelt mondatrészek közé általában nem kell írásjelet tenni. b) Ha a mint szó állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll, nem teszünk eléje vesszőt: Bátyámat mint tanút (= tanúként) hallgatták ki. Petőfi mint ember nem hazudtolta meg a költőt. Kossuth korábban mint meg nem alkuvó újságíró harcolt a magyar nép jogaiért. Stb. [De vö. 243. c), 250.]
Világos, igaz? Nézzünk két példát!
„Értékellek mint embert.” – Ez a népszerű szakítós blog mottója. Jelentése: én az emberi faj részének tekintelek, s e minőségedben értékellek.
„Értékellek, mint embert.” – Ennek sok értelme nincs, de ha mégis, az a következő: ugyanúgy értékellek, mint ahogy egyébként az embereket szoktam, annak ellenére, hogy nem tekintelek téged az emberi faj részének.
És akkor most nézzük a tervezett Fidesz-alkotmány Alapvetés című fejezetének O. Cikk (3) jelzésű részét:
Magyarország védi a siketek és némák jelnyelvét, mint a magyar kultúra részét.
Vagyis a siketek és némák jelnyelve védendő érték ugyan, nem képezi a magyar kultúra részét.
Hosszú betegség után, 74 éves korában elhunyt a hazai melegmozgalom „atyja”, egyben a magyarországi HIV/AIDS-elleni küzdelem első élharcosa. Romsauer Lajos pszichiáter az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat alapító tagja. Nevéhez fűződik az első itthoni melegszervezet, a Homeros Egyesület megalakítása.
Romsauer Lajos (vagy ahogy mindenki hívta: „Romzi”) 1936. május 31-én született Budapesten. Pszichiátriai szakorvos, igazságügyi elmeorvos, addiktológus volt, egy ideig a XIV. kerületi Ideggondozó főorvosa, később a kábítószer-függőség kezelésének egyik jeles hazai képviselője, aki korábban főorvosként, Rákospalotán, a Dependencia Rendelőben csoportterápiás foglalkozást vezetett kábítószer-függő embereknek.
A HIV–AIDS-elleni küzdelemben betöltött szerepe szintén említést érdemel. Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat alapító tagja, valamint a Karolina úti szűrőállomás alapítója (ezen minőségében volt a Grand Safe Show tavaly decemberi AIDS DAY and Night hivatalos jótékonysági estélyének fővédnöke). Noha a névtelen HIV-szűrések végzésére van lehetőség országosan a megyei ÁNTSZ-eknél, illetve a kerületi bőr- és nemibeteg gondozóknál, mégis az AATSZ az egyetlen olyan hely még ma is, ahol garantált az előítélet-mentes bánásmód.
A Homeros Egyesület, mely az első itthoni és – az 1984-ben alakult jugoszláv-szlovén Magnus nevű szervezet után – a második kelet-közép-európai melegszervezet volt, még 1987-ben, a Rege szállóban alakult meg. 1988-ban jegyezték be. (Az egyesületből jött létre később a Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság, vagyis a Mások újság, mely hivatalosan ISSN számmal 1991-ben jelent meg először.)
A Homéros Egyesület elnöke Romsauer Lajos volt – az első ember ebben az országban, aki 1987 májusában, 52 évesen nyíltan felvállalta melegségét, amikor a szocialista rendszer még javában létezett. Állítása szerint már gyermekkorában tisztában volt melegségével. Először húsz évesen osztotta meg ezt az információt másokkal (idézte akkoriban szavait a Reuters hírügynökség is).
Egyik aláírója volt annak az 1993-as alkotmánybírósági beadványnak, melyet a Homérosz és a Lambda Budapest Baráti Társaság nyújtott be a Btk. 199. paragrafusa, vagyis a beleegyezési korhatár különbözőségének eltörlése érdekében (a törvényszakaszt az AB végül 2002-ben törölte el).
Ugyanezen év áprilisában pedig beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek azokat a törvényeket, amelyek a házasság és az élettársi kapcsolat meghatározását csakis a férfi-nő viszonylatban teszik lehetővé (az élettársi kapcsolatot néhány évvel később meg is nyitották a meleg párok előtt). A Homeros megszűnése után visszavonult a meleg közélettől.
Majd tizenöt éve volt nyugdíjas, vidéken élt visszavonultan, Izsákon egy kis földszintes házikóban, ám szakmájától nem távolodott el teljesen. Pszichológiai tanácsokat később is adott. 2009-ben a melegfesztiválon a Háttér Társaság a Melegekért közéleti díjával jutalmazták. Egészségi állapota jelentősen megromlott idős korára. Rendszeres művese kezelésre szorult. Hosszas, súlyos betegség után hunyt el. A búcsúztatásról a család később intézkedik.
Birtalan Balázs a következőképpen beszélt Romsauer Lajosról, s a hazai melegmozgalom kezdeteiről egy interjújában:
„Voltak látszólag nagyon jó, ötletes és népszerű kezdeményezések, amelyek nem tudtak túlnőni kitalálóik egyéniségén, s nem élték túl az ő lelkesedésüket. És voltak olyanok, amelyekről bárki azt mondta volna keletkezésükkor, hogy nyilvánvalóan egyetlen ember karizmájának megnyilvánulásai – mégis prosperálnak, holott az alapító már rég visszavonult. Ilyen egyébként maga a hazai melegmozgalom mint olyan: annak idején, még a rendszerváltás előtt egy valaki volt, aki a nyakába vette az egészet, és bevállalta a nyilvánosságot kamerástól, mindenestől. Akkoriban és az ezt követő pár évben elképzelhetetlen volt úgy megszólalni a homoszexualitás témájában, hogy az ember kikerülje dr. Romsauer Lajos nevét. Ma nagyon kevesen tudják róla, ki is ő. Az idő őt igazolta: éppen ezzel a felejtéssel.”
Február 28-án eltávozott közülünk a magyar melegmozgalom „atyja”, ám emléke köztünk él... Ne felejtsük el őt!
Úgy hangzik, mint két nagy adag vegyes fagylalt, habbal.
(Erich Kästner)
bár a háború istenétől ered bár egyenletesen szürke minden s a nap tüze látod nincs sehol
mégis
mint a százmilliomodik feltámadás mindig ugyanaz de meg nem unható mint megvalósult meseország hol szabadság szerelem evidencia mint egy nagy szelet vajas kenyér gépsonkával zöldpaprikával foszló kockás takaróról ősöreg fák újszülött virágok között