Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, október 12, 2009
12:24
 
Fiatal-e vagy?


Egyik kedvenc idézetemet parafrazeálva: Ebben a korban József Attila már nyolc éve halott volt.

Az idézet eredetijében emlékezetem szerint Mozart szerepel, és ezzel a főmondattal indul: „Elkeserítő arra gondolni, hogy...”

Nekem nem áll szándékomban elkeseredni, de felmérni valóm van bőven. „Közeledve a negyvenedik évhez, a számadások idejét élem” – írta apám akkor, amikor közeledett a negyvenedik évhez.

Nem áll szándékomban a mai napon nagy létösszegzést rendezni (hiszen egyebet se csinálok a blogomban). Csak a címben föltett kérdésre keresem a választ, a transzgenerációs transzmisszió jegyében, két szempont alapján.

Amikor apámnak nyegyvenéves korában megjelent az első könyve, ún. fiatal költőnek számított. Eszerint ma én is fiatal vagyok.

Ha viszont végiggondolom azt, hogy ma a környezetemben élők közül hányan vannak, akik minden további magyarázat nélkül megértik és tudják, hogy valaki annak idején miért számíthatott negyvenévesen fiatal költőnek – na, akkor azt hiszem, alaposan elrepült a fejem fölött az idő nikkelfoga.

– Szép kerek – hallom ma sokaktól. Én meg lenézek a hasamra, és megállapítom: így igaz.

Címkék: , , ,


vasárnap, január 04, 2009
18:36
 
Évnyitó


Na jó, kezdődjön el az év blogilag is, legaglább formálisan.

A két hét szabadság alatt volt sok találkozás és beszélgetés, vidám is, komoly is; elvesztettem szerepjátékok vonatkozásában a szüzességemet; IRL találkoztam igazi hús-vér wikipédistákkal; ezen fellelkesülve megírtam (saját korábbi blogbjegyzéseim felhasználásával) a Hat Gondolkodó Kalap c. szócikket; Brúnóval jól megbeszéltük (B és B, ha találkoznak...), hogy mi is az Antikrisztus örömhíre; fölszedtem vagy 5 kilót (aztán leadtam, aztán megint fölszedtem, aztán megint leadtam, két hét alatt vagy nyolcszor); megtanultam a Yinsh nevű társasjátékot, ami az Amőba és az Othelló nagyon ügyes kutyuléka... –

– meg nyilván volt még egy csomó minden, ami most hirtelen nem ugrik be.

Szabadság után holnaptól dolgozás, de a változatoság kedvéért most nemigen remélhetem, hogy ősi magyar szoks szerint a munkahelyemen kipihenhetem a pihenés fáradalmait, mert olybá tűnik, hogy Draskovits Tibor ismét átszervezte a közjegyzői irodák életét, és persze az utolsó pillanatban, és persze senki nem tud semmit, hogy holnaptól hogyan is kéne másképp csinálni azt, amit év(tized)ek óta csinálunk valahogy. Nem akarok jobban nyafogni, mint amennyire szükséges, de szó, ami szó, előre utálom a várható, éjszakákba nyúló programozásokat, valamint az ugyancsak várható, munkaidőben esedékes kapkodászatot és hisztizészetet.

Mindazonáltal úgy vagyok vele, hogy I will survive. Dafke.

Címkék: , , , , , ,


hétfő, október 06, 2008
11:41
 
Meg vagyok húzatva


Ez persze sokaknak nem újság, de a változatosság kedvéért most nem agyilag, hanem hátilag. Tegnap edzésenm úgy látszik, túl hirtelen növeltem az egyik gyakorlatban a súlyt. Akkor nem éreztem ugyan semmit, de úgy tíz perc múlva elkezdett fájni a hátam, hosszában úgy középtájt, a gerinctől jobbra. Először egy kicsit zavart, azután egy kicsit jobban. Auztán az lett, hogy a súlyemeléseket végiggyűrtem ugyan, de az utána esedékes 35 perc futásról szó sem lehetett. Letámolyogtam az öltözőbe, némi erőfeszítés árán sikerült nem összeesnem, mi több, az ordítást is mellőztem, lezuhanyoztam – aztán fölhívtam Tomit, és felvillantottam neki a lehetőséget, hogy tíz percre kiszakadhat a neurológia tanulmányozásából. Magyarul hazavitettem magam kocsival. Azóta Algopyrinen élek; fincsi, nyamm.

Ha már tematizálódott az edzés, akkor leírom, hogy hol tartok. Július elején döntöttem úgy, hogy erősebb leszek, mint a krónikus mozgásundorom, és akkor mentem először edzőterembe. 3 db edzésem volt személyi edzővel, után megkaptam tőle az edzéstervet. Alább – összehasonlítás végett – a három hónappal ezelőtti / a mostani edzéstervem olvasható:

GyakorlatSúlySorozatIsmétlés
Fekve nyomás: 20 kg-s rúd +0 kg / 17,5 kg315 / 12
Tárogatás:2 × 4 kg / 2 × 10 kg315 / 12
Mellhez húzás:25 kg / 50 kg315 / 12
Egykezes evezés:8 kg / 15 kg315 / 12
Vállból nyomás keretben: 20 kg-s rúd +0 kg/ 15 kg315 / 12
Bicepszezés: 12 kg-s rúd +0 kg / 7,5 kg315 / 12
Csigás letolás:20 kg / 40 kg315 / 12
Hasprés:–315
Lábemelés:–315
Combfeszítő gép:20 kg / 50 kg315 / 12
Combhajlító gép:10 kg / 25 kg315 / 12


Ami a futást illeti, az nem volt rögzítve az edzéstervben, úgyhogy azt a saját szakállamra állítottam be. Hogy mennyivel indítottam, már nem tudom. Jelenleg úgy néz ki, hogy a „Hill” nevű programmal (magyarul hegymenetben) nyomok le félórát: 8,5 km/h-val kezdve, és tízpercenként növelve 9,5, majd 10,5 km/h-ra. A végén a gép hozzácsap 5 perc levezetést, tehát összesen 35 perc; ezalatt hosszában valamivel több mint 5 km-t futok, magasságban pedig – ha lehet hinni a gépnek – kb. 146 métert.

Mindez eredeti szándékom szerint hetente háromszor, de a gyakorlat legyőzni látszik a szándékomat, úgyhogy maradt a heti kétszer.

Hát így.

Éééérted?! Hát (!) így!

Címkék: ,


péntek, július 25, 2008
11:15
 
Szedve-vedve


Megnéztem: több mint egy hetes az utolsó posztom. Szörnyű. Ha másokat kapok ilyen hanyagságon, megvető ítélettel szoktam sújtani őket. Pedig lehet, hogy nekik is van alibijük.

Dolgozom: valahogy nagyon bedurvult ez a hónap. Borzalmas mennyiségű okiratot készítettünk. Emellett (vagy részben emiatt) szörnyen fáradt vagyok. Továbbá gyúrok, vazze: továbbra is heti háromszor járok edzőterembe. Egy óra súlyemelgetés a mindenféle izomerősítő gépekkel, utána bő félóra futás a futópadon. Egyrészt jólesik, másrészt pedig, ha így sem sikerül elérnem a 70 kilót, akkor nincs igazság a földön.

Mondjuk, ami a földön lévő igazságot illeti, azzal kapcsolatban csekélyek az illúzióim. Úgy veszem észre, hogy a környezetemben szép lassan mindenki túlteszi magát azon, ami a melegfelvonuláson történt. Nem téma, uncsi, fárasztó, mit kell róla annyit beszélni, jóvanna, ismerjük a történetet... Kezdem magam ismét egyedül érezni azzal, hogy bennem még mindig fortyognak az érzések: a harag, a tehetetlenség, a kétségbeesés, a félelem... Egyre kevesebben kíváncsiak az ilyesmire – elvégre már csaknem három hét eltelt azóta; mit pöcsölök még mindig ezzel, mért nem lépek tovább, mért nem találok ki valami újat.

Tegnapelőtt eszembe jutott Melki Adso beszámolójának klasszikus kezdőmondata A rózsa nevéből: „Szép, november végi reggel volt.” Ezzel semmi baj nem lenne, ha ez épp nem az időjárásról jutott volna eszembe, nem sokkal a várva várt nyaralásunk előtt... Ugyanis még egy hét, aztán kivonjuk magunkat a forgalomból. Tomi is borzasztóan várja, meg én is. Nem akarok okiratokat meg számítógépet meg zsúfolt járműveket látni, hanem hegyeket, mint Bilbó, és persze a Balatont. Badacsonyba megyünk ismét; az a környék, úgy fest, beírta magát a nagy és örök szerelmeim listájára. Csak már ott tartanánk... És annyira remélem, hogy Medárd lassan kifullad, és a balatoni két hetünk nem olyan lesz, mint a szerdai nap volt...

Amúgy, egész meglepő módon, Harry Pottert olvasok. Eltelt némi idő a 7. kötet óta, időközben összeolvastam egy csomó komojjjságot, és most úgy döntöttem, megajándékozom-megvígasztalom magam azzal, hogy végigolvasom a sorozatot. Az elejétől a végéig, sorra, mind a hét kötetet. Noha számtalanszor olvastam már mindegyik kötetet, ilyen-olyan sorrendben, ez az élmény mindeddig nem adatott meg. A minap is láttam a neten, hogy továbbra is sokan fikázzák a könyveket (főleg olyanok, akik nem olvasták). Ez némileg bánt, de különösebben nem zavar. Ettől a Harry Potter számomra még az marad, ami. Ezt az „ami”-t nemigen tudom néven nevezni. Mindenesetre, amikor annak a valakinek, aki (Tomin kívül) valószínűleg a legjobban ismer, elmeséltem azt, amiről a Szimbola c. posztomban írtam (csak kicsit részletesebben, jobban kifejtve), akkor azt mondta:

– Nahát, ez nagyon érdekes... A Harry Potter, mint a te személyes megváltás-történeted!

Ehh... Margaritas ante porcos... :-(

Címkék: , , , , , ,


vasárnap, szeptember 16, 2007
11:26
 
Kőmíves Kelemenné, kifordítva


Januárban 96 kg-ról (más források szerint 94) indultam, és nyaralás előttre leküzdöttem magam úgy 73–74-re. Igazság szerint a hetvenvalahány már márciusra megvolt, csak aztán lelassult a projekt, és maradt a szinten tartás. (A cél 70 kg. Vagy 69: azt könnyű lenne megjegyezni a születési évemről.)

A nyaralás – amint az kiderülhetett a blogból is – két hét folyamatos zabálást jelentett. Enyhe rettegés vett erőt rajtam, amikor itthon ráálltam a mérlegre, de szerencsére megúsztam 80 alatt. Azóta gyakorlatilag szaladgálok 77 és 80 között. Az elmúlt hét péntek reggeléig legyűrtem magam 76-ig, és örültem meg büszke voltam meg reményteli. Aztán jött a péntek este: itt volt Lina, beszélgettünk, picit ettünk-ittunk is. Tegnap meg Tomi szüleihez mentünk, amitől már eleve pánikban voltam, mert régi tapasztalat, hogy ezt a programot képtelenség megúszni plusz két és fél kiló nélkül – és így is lőn. Megint bejött a papírforma: amit egy hét alatt sikerül lerombolni, az a kétnapos hétvége alatt visszaépül.

És még nem vagyunk a végén. Most indulunk Apához, többek között ebédelni...

Címkék: ,


vasárnap, június 24, 2007
19:24
 
Háp, Mú – Háp2, Mú2


A hétvége egy merő merénylet (de jó szintagma!) volt a fogyókúrám ellen. Péntek este borozás egy barátunkkal, az obligát kiegészítőkkel (pl. szeletelt mangó, Brie sajt, stb. – olajbogyó most épp nem volt, de volt csokis keksz). Szombat délben irány Tomi szüleihez, ahol a következ volt a menü: velős pirítós, leveszöldség ecettel (aki még nem próbálta ki, annak nagyon javaslom!), marhahúsleves cérnametélttel, főtt leveshús tormával, borjú bécsiszelet sült krumplival és kovászos uborkával, meggyes pite és jégkrém. Borzasztó. Mármint borzasztó finom, de Tominak már ekkor mondtam, hogy itthon ne engedjen majd a mérleg közelébe, mert aztán vigasztalhat egy hétig. A kései ebéd után ki is dőltem, és úgy este 3/4 9 tájban ébredtem arra, hogy itt az ideje vacsorázni, uccu, süssünk szalonnát a kertben. Sütöttünk, és mivel Tominak is sok volt a része, az apukájának is sok volt a része, és azért a Negró nevű eb mégse legyen halálra kényeztetve, kénytelen voltam én halálra kényztetni magam a maradékkal.

Reggel reggeli (szokásom ellenére), majd irány az Állatkert, ahol szülői értekezlet volt a nevelőszülőknek, és meglátogattuk Santana nevű zsiráflányomat. Aztán jól nem nyertünk sem bécsi utat meg plüssdögöket tombolán, viszont láttunk kisorrszarvút, kistevét (egyhetest) és kisoroszlánt. Mi több, láttunk roppant enivaló kiskacsákat, valamint és az anyukája tőgyét szopó, roppant ennivaló kisbocit.

Nem innen jött az ötlet, sőt, komoly disszociációt igényelt mindkettőnktől az ebéd ezek után: Tomi kacsamájat evett, én borjúlábat... És még finom is volt, nagyon... :,(

Egyébként pedig ajánlom mindenkinek, aki a XI. kerület környékén járva megéhezik, hogy térjen be Őrmezőn az eldugott Igmándi közben található (illetve alig-alig található) Pikoló Sörözőbe, amely nevével ellentétben rendes kisvendéglő. Többedszer voltunk ott, nagyon jó a konyhájuk, igazán finoman főznek. Valóban érdemes betérni.

Itthon aztán ráálltam a mérlegre. Tényleg nem kellett volna. A hétvége azonban mindeddig kellemesen telt, úgyhogy... non, je ne regrette rien.

Címkék: , ,


hétfő, június 18, 2007
13:39
 
Kacsa ugyan, mégis igaz


Hogy lehet ez? Nagyon egyszerű filozófiai levezetéssel igazolható.

Bő egy hónapja írtam a metafizikai léthatározmányok felcserélhetőségéről, amely szerint „a lét, az egység, az igazság, a jóság és a szépség egymással felcserélhető fogalmak.” Vagyis ha egy létezőről az egyik állítható, akkor – a saját léttökéletességi módjának megfelelően – állítható róla a többi is.

Tehát ha a kacsa jó, akkor igaz is. A jóság ténye pedig a posteriori bizonyított: a szombati ebéd (kb. este 6 óra) után órákig nyalogattuk a szánkat, és emlegettük ábrándatos tekintettel, hogy „ugye, milyen jó volt?!”

Q.E.D.

Továbbá az idézőjeles felkiáltás extrapolálható az egész hétvégére. A Szokásos Eljárás nevű állat a következő:

Beszélgesd át a péntek éjszakát, hajnali akármeddig. Szombaton kelj fel déli 12-kor. Ess kétségbe, hogy itt a hétvége, üres a hűtő, késő van, mindjárt zárnak a csarnok. (Lám csak: automatikus pluralis is létezik, nem csak automatikus accusativus, mint a „Sezretem a sajt” jellegű mondatokban.) Nézzél annyira bárgyún és álmosan, hogy a párod megértse: ha a te akciókészségeden múlik, akkor legfeljebb netes pizzára számíthattok, két napon keresztül, úgyhogy legkisebb rosszként inkább ő rohan el vásárolni. Szállítson haza 4 db gyönyörű kacsacombot, 2 kg krumplit meg 1 fej vöröskáposztát. A kacsát fűszerezd be sóval, majorannával, borssal, tedd tepsibe, locsold meg vörösborral, és alacsony hőfokon, fólia alatt párold úgy két órán keresztül, a mellé vágott hagyma-, fokhagyma-, szalonna- és almadarabok társaságában. A vége felé kezdd el öntözni a zsírjával, majd vedd le a fóliát, és egy másik tepsiben süsd pirosra. Időközben készítsd el a dinsztelt káposztát római köménnyel, valamint a krumplipürét kacsazsírral és laktózmentes tejjel (mármint ha laktózérzékeny vagy). A hússal együtt párolt, fent felsorolt finomságokat turmixold le, és kacsazsírban főzd össze szósszá. Vedd rá a párodat, hogy készítse el a világra szóló hagymaleveseinek egyikét (azon aggódva, hogy kevész lesz az étel), majd ebédeljetek meg (kezdve egy kupcia pálinkával, bevégezve a sütéshez föl nem használt vörösborral). Legyél rosszul (mivel az elfogyasztott étel mennyisége nemcsak hogy elég, de jelentősen több is, mint amennyit a józan ész diktálna; de hát otthagyni, hát azt ugye mégsem!), aztán állj rá a mérlegre, és fakadj könnyekre, vigasztalhatatlanul.

Másnap adj elő valami hasonlót rántott csirkecombbal, este pedig, az obligát hétvégi fagyizásból és a Duna- (amelyről 14 évvel a környékre költözésed után tudod meg, hogy gyalog kényelmesen elérhető, csak megfelelő partner és motiváció szükséges hozzá) -partig (-on) való hosszú sétálásól visszatérve, az Egy indián párizsban c. film nézése közben fogyaszd el a szombati kacsa zsírját friss fehér kenyérrel és lesózott lilahagymával.

Ha mindemellett még arra a tudásra is szert teszel időközben, hogy mi a lényegi különbség a „kommuna” és a ”törzs” fogalma közt – akkor tényleg csaknem minden lehetségeset kihoztál a hétvégédből. Már csak annyi dolgod van, hogy hétfőn leblogold az egészet (mármint azt, ami publikus belőle).

Illetve már ennyi sincs.

Címkék: , , , ,


hétfő, április 23, 2007
18:52
 
Minél inkább HAW-azik...


Ezt tkp. az Index Tékozló Homár c. rovatának kéne elküldenem, de inkább leblogolom. Ha valaki tovább akarja küldeni, hozzájárulok a közléshez.

Tegnap Tomival elmentünk tescózni, és a bizbaszok között matatva rátaláltunk az Ananász tallér nevű csodaszerre. Az Ananász tallér (amelynek zacskóján egy csomó ázsiai betű között ott virít nagy betűkkel a Pineapple Slice felirat is, megerősítvén az angolul tudó vásárlót, hogy a csomagban valóban Ananász tallér található, nem úgy, mint egyes mézesbödönök, amelyek valójában sajtot rejtenek) a következőképpen van csomagolva:

Adva van a nagy celofán zacskó, a fent említett feliratokkal, plusz a ráragasztott magyar nyelvű útmutatóval. A nagy zacskóban van 24 db kis celofán csomagocska, mindegyikben egyenként 6 db korongocska, amely méretét tekintve leginkább az Oltáriszentségre, színe szerint mondjuk egy elbaszott farostlemezre emlékeztet.

A nagy zacskón található magyar nyelvű eligazítás a következőképpen igazít el:

ANANÁSZ TALLÉR


Összetevők: ananász, cukor, víz, rost.
Minőségét megőrzi: [...]
Gyártja: [...] (Kína)
Forgalmazza: Oriental herbs Kft., 1174 Budapest, Bél Mátyás u. 61/a.
OÉTI sz.: 207/2004.
Adagolás: naponta fogyasszon el a zacskóból legalább 3 kis csomag Ananász tallért.

Az ananászban lévő fehérje bontó enzimek köztudottan segítenk a fogyásban, a rostok pedig teltség érzetet adnak. Finom csemege, túlsúly nélkül.
Figyelmeztetés: Ananászra érzékenyeknek nem ajánlott! Az étrendkiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet.
www.DrChenPatika.com

Nettó tömeg: 200g



Ennyi. Az, hogy az ananászt lebontani nagyobb meló a szervezet számára, mint amennyi kalória az ananásszal bekerül, ergó kiváló fogyókúrás élelmiszer, köztudott. Én is köztudom már régóta. Úgy gondoltam (Tomi meg hagyta magár rádumálni), hogy kivételesen megengedhetjük magunknak ezt a tallércsodát: igaz, hogy alig egy heti adag van benne, igaz, hogy ehhez képest 614,– Ft-ba kerül, de egye fene, belefér. Megvettük.

Otthon kibontottuk. A színéről már beszámoltam fentebb. Csodálkoztam, hogy legalább egy picike sárga árnyalat mért nincs benne, de legyintettem: több dolgok vannak földön és egen és kínai ételgyárakban... Ha nem sárga, hát nem sárga. Aztán megkóstoltuk. Édes, az kétségtelen. De az ismerős ananászízt nem éreztem. Tomi sem – ő azt mondta, meggyre emlékezteti. No jó, ha meggyízű ananász, hát legyen.

Behoztam a csomagot az irodába, és lelkiismeretesen már a harmadik kis csomaggal zabáltam be belőle, amikor is feltűnt, hogy a kis csomagokon sem csupán kínai betűk sorakoznak, hanem ott virít az angol szöveg is, miszerint Haw slice.

Általában nemigen ismerem a Kínában használatos speciális fogyókúrás angol szókincset; történetesen eddigi angol tanulméányaim során a haw szótól is megkímélt az élet. Megnéztem hát egy internetes szótárban, vajha mondják-e valamilyen dialektusban az ananászt haw-nak.

Nem mondják. A haw jelentése: galagonya. Gyorsan rákerestem, mit írnak a galagonya és a fogyókúra összefüggéseiről. Megtudtam, hogy a galagonya (túl azon, hogy őszi éjjel izzik) az egyik legkiválóbb gyógynövény: egyszerűen felülmúlhatatlan a 40 éven fölüliek szív- és érrendszeri panaszainak természetes kezelésében. Fogyókúrás hatása? Az történetesen nulla.

Ja, egyébként pedig nem is ízlik.

Címkék: , ,


kedd, április 17, 2007
13:24
 
Rákmenetben


Ma délelőtt befejeztem Apa új könyvének a html-lé alakítását. Akit érdekel a kortárs költészet annyira, hogy elolvassa, de annyira nem, hogy kifizess érte a bótba' az 1200,– Ft-ot, az elolvashatja a neten.

Tegnap este, szemben a kezdeti tízperces iőkkel, félórát futottam, utána fönt ezt még némi hasizomgyakorlat követte. Januárban, amikor kezdtem, a tíz perctől is fulladtam. Most (és már a megelőző napokban is) a félórát gyakorlatilag megállás nélkül futottam végig (leszámítva az útkereszteződésekben azt a néhány másodpercet, amíg a zöldre vártam). Ezt kifejezett sikerélménynek könyvelem el. Amikor felértem, természetesen a tökömről is szakadt a víz – de nem éreztem magam kimerültnek, és nincs izomlázam. Nem is tudom, mikor volt utoljára. Igaz, ami igaz: januárban bő 16 kilóval nagyobb terhet kellet körbehordoznom...

Tegnap délután megvolt a könyvbemutató az Írók Boltjában. Több mint negyvenen voltak, ami azon az aránylag kis helyen kifejezetten tömegnek tűnt. Szerintem nagyon klasszul sikerült; ezúton köszönöm mindenkinek, a jelenlétével megtisztelte ezt az alkalmat.

Tegnap délelőtt szupervízión voltam, és megbeszéltem, hogy kiknél, mikor és milyen feltételekkel fogom tudni elkezdeni az önismereti pszichodrámát.

Szombat-vasárnap átdolgoztam Apának a Megindul a Medvekopter c. mesekönyvéből általam bő egy éve bábszínpadra írt darabot, amelynek szeptemberben lesz a bemutatója. Kiirtottam belőle másfél családot, némileg egyszerűsítettem, másrészt pedig bonyolítottam a sztorin. Minderre azért volt szükség, mert még a múlt héten, szerdán leültünk Gézával, aki elmondta, hogy itt gagyi, ott hosszú, emitt technikailag nem megy, úgyhogy legyek szíves... Voltam szíves; összességében jó egy napos munka volt.

Pntek-szombat-vasárnap pedig (a munka mellett és ellenére) egy csomót hétvégéztünk Tomival: pihentünk, sétáltunk, veszekedtünk, kibékültünk, kajáltunk, boroztunk, fagyiztunk – szóval jó volt nekünk. És lefoglaltuk a szállást nyárra: augusztusban két hétig Badacsonytomajon leszünk, a Borbarátok c. fenomenális helyen. Alig várom, pedig addig még van jó pár hónap.

Címkék: , , ,


vasárnap, április 08, 2007
19:42
 
Lex orandi lex credendi


A fenti kifejezés fordítása: „az imádság törvénye [ugyanaz, mint] a hit törvénye”. E mondat a keresztény ókorból származik, és az egyház önértelmezésének egyik legfontosabb tézise. Azt jelenti, hogy a liturgiában nem ad hoc módon hordunk össze szentimentális és szubjektív hülyeségeket, hanem amit imádkozunk, az egyenes következménye annak, amit hiszünk. Lehetne úgy is fogalmazni: a liturgia valójában nem más, mint gyakorlatra váltott dogmatika.

Ez a szoftver nálam aránylag ösztönös módon fut, már elég régóta. A szemináriumban a májusi litániák alkalmával pl. demonstratíve összeharapott szájjal kussoltam, amikor a többiek énekelték a rózsaszínű, habos-babos népéneket:

„...Hallja a bűnös és zokog,
Hogy elhagyta a hajlokot,
Melyben a legszentebb ima:
Ó üdvözlégy, Mária!

Ó tudjuk: május estelén
Az égben is több lesz a fény
S zengőbb az angyalok dala:
Ó üdvözlégy, Mária!”


Harciasan érveltem boldoggal-boldogtalannal, hogy – noha én nagyon szeretem a Szűzanyát – a legszentebb ima még véletlenül sem az Üdvözlégy, hanem a Miatyánk; a mennyei liturgia pedig nem függvénye a földinek, úgyhogy májusban az angyalok dala, hiába litániázunk mi gyönyörűségesen idelent, egy kicsivel sem lesz zengőbb odafönt...

Ezt történetesen ma is így gondolom, de már korántsem vagyok ilyen görcsös. A lex orandi lex credendi elvével ma is messzemenőkig egyetértek, de nem érzem katasztrófának, ha történetesen marhaságot kell imádkoznom. Igaz, amikor Öt Kenyérben egy taizéi imaalkalmon valaki olyan (egyházi kiadásban megjelent!) imát olvasott föl áhítattal a lobogó mécsvilágnál, amely Krisztust Isten teremtményének nevezte, akkor némileg kizökkentem az áhítatból és fölment a vérnyomásom, de ez nagyon kirívó.

Tegnap – noha szubjektíve egyáltalán nem volt nagyböjtöm, vagyis jószerével nulla rákészüléssel indultam a templomba – lélekben valahogy mégis sikerült megérkeznem a vigíliára. Nagyon szépen végezték a liturgiát: tűzzel, vízzel, 9 olvasmánnyal stb. Még a prédikáció is teljesen rendben volt – szóval kezdtem igazán otthonosan érezni magamat. Amikor a kánonban „Benedek pápánkért” imádkoztunk, akkor gondolatban gyorsan hozzávettem a többi püspököt, a keleti pátriárkákat stb., és így már sokkal fogyaszthatóbb volt számomra az egész.

A végén azonban csak eljött egy pont, ahol begörcsöltem. Tényleg a végén. Már az áldás után. Elkezdődött a pápai himnusz, és nem tudtam, mitévő legyek. Nem szeretek (most már) tüntetőleg nem imádkozni valamit (na jó: ha véletlenül Szózatot énekelnek körülöttem a templomban, akkor dafke csöndben maradok), de itt tényleg nem tudtam, mi lenne a helyénvaló. Aztán beugrott, hogy elvégre a keresztény norma szerint az ellenségekért nemcsak lehet, de kell is imádkozni. Én ugyan nem tekintem ugyan ellenségemnek Joseph Ratzingert, ő viszont olyan masszív homofóbia-kampányt folytat, hogy kiderül belőle: ő viszont engem mint meleget Isten, az egyház és önmaga ellenségének tekint. Ennek az áldatlan agyrémnek szomorú vonzata, hogy nekem személy szerint jó két éve nincs pápám.

Ezek a gondolatok a bevezető ütemek alatt lefutottak bennem, majd nyeltem egyet, és elkezdtem a többiekkel együtt:

„Hol Szent Péter sírba téve
És Rómának dobog szíve,
Ezrek ajkán ezer nyelven
Hő ima zeng édesdeden:...”


...és itt, becsületszavamra mondom, hogy nem szándékosan, de a torkomon akadt a szó. Nem akartam cirkuszolni, de egyszerűen képtelen voltam folytatni azzal, ami a kettőspont után következik a szövegben. Így csak hallgattam – a húsvéti örömbe lopakodó enyhe keserűséggel, magányosan – a többieket magam körül:

„...Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat,
Krisztusnak helytartóját!”


...Mindazonáltal Krisztus valóban feltámadt (alleluja); a csülök és a sonka nagyon finom: egy nap alatt visszaszedtem vagy három kilót.

Címkék: , , , ,


csütörtök, március 01, 2007
11:53
 
Fogy a magyar


Múlt héten folyamatos gondban voltam: szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat. Aztán a gond megoldódott: némi ad hoc sztiptízjelenet után a Mister Minit nevű műintézményben egy bácsi ingyen és bérmentve ütött az övemre még két lyukat. Így egy időre biztonságban vagyok. Ugyanakkor a mind szorosabb öv még nem jelent végérvényes megoldást: lassan kénytelen leszek beruházni egy új nadrágba.

Szilveszter napján véletlenül ráléptem egy mérlegre, és némileg sokkolóan hatott rám, amikor az volt szíves közölni velem, hogy az aktuális vágósúlyom 96 kg. Azzal, hogy ismét megérett a helyzet egy fogyókúrára, már nyár végén tisztában voltam. Csak hát ez nem ilyen egyszerű: ahogy a Prédikátor könyvének egy korai változatában olvasható, ideje van a zabálásnak és ideje a fogyókúrának. Aránylag pontosan fel tudtam térképezni, hogy mi vár rám a következő hónapokban. Októberben jön a születésnapom (több napos zabálás), jön a karácsony (több napos zabálás), januárban Hévízre megyünk (több napos zabálás). Fogyókúrázni akkor lehet, ha az embernek van erre legalább három hónapja. Úgyhogy már ősszel tisztában voltam azzal, hogy ez a projekt január közepén fog beindulni; a szilveszteri eredményhirdetés csak megerősítette elhatározásomat.

Január 11-én visszajöttünk Hévízről, és másnap nekiálltam. A Herbalife már évekkel ezelőtt is bevált, és most is egyértelmű volt számomra, hogy ha nem éhezni és fakírkodni akarok, hanem fogyni, akkor ezt a módszert választom. Kiegészítésképpen azért nekiálltam szaladgálni is, ezt a programot sikerült aránylag rendszeressé tennem, ami – ismerve saját eredendő tunyaságomat – nem kis teljesítmény.

A névnapomra kaptam egy fürdőszobamérleget, amely ugyan bír olyanokat csinálni, hogy 10 másodperc elteltével akár másfél kilóval többet vagy kevesebbet mutat, de azért többszöripróbálkozással aránylag biztosan meg lehet állapítani, hogy mennyit is nyomok a latban. Tehát amikor a mérleget kaptam, 88 kg-ot mutatott. Ma reggel nem egészen 81-et.

Mivel egy adat nem adat, egy szabócentivel a hasamat is mérem rendszeresen: jól behúzva és jól kinyomva. A mért értékeket följegyzem a naptárban. Ma reggel jutottam el oda, hogy a maximálisan kinyomott hasamon mértem akkora értéket, mint a fogyókúra elején a maximálisan behúzotton.

Egyébként ha valaki nem vette volna észre: március van, és időnként nagyon szépen süt a nap.

Címkék:


szombat, május 27, 2006
20:15
 
Életjel


Nemcsak nem posztoltam napok óta, hanem a megválaszolatlan leveleim is gyűlnek. [Gábor, Lina: nyugi: fogok írni!] Pörögnek körülöttem a dolgok.

Egyrészt futok, azóta is, mindennap. Illetve egyik nap, amikor zuhogott, akkor nem volt kedvem bevállani a tüdőgyulladást, így itthon tornáztam meg hasiztam meg helybenfutottam, 25 percet. Aztán ma mondta Joe, hogy ezt így azért nem kéne: az izmoknak is kell a regenerálódás [kurva fáradt vagyok: ezzel a szóval legalább egy percet bíbelődtem, hogy tényleg van-e ilyen, és így írják-e], úgyhogy csak kétnaponta fussak. Arra is kaptam tippet, hogy milyen beosztással.

Lacinak tegnap volt a diplomakoncertje. Két nehéz darabot vezényelt: az egyik Szarzynski Completoriumából a 6. tétel (Nunc dimittis), a másik Kocsártól a Mégis mondom Damion c. darab. Nagyon drukkoltam neki, és jól is csinálta. Hogy a beugró zenészek némelyike béna volt, az más lapra tartozik. :-/

A nagy újság (mármint annak, aki még nem olvasta Tomi blogjában): megyünk nyaralni. Méghozzá külfödországba, konkrétan Göröghonba, még konkrétabban Zakynthos szigetre. Két hét, tengerpart, repülő – vagyis csupa olyan, ami eddig még nem volt az életemben. Nagyon izgulok, várom, és persze félek is tőle, úgyhogy az érzelmek teljes skálájával készülök a vakációra. :-) Kell még venni búvárszemcsit, vízipipcsit meg tengerjáró cipcsit. (Ez mind semmi; az elmúlt hetek egyik nagy tapasztalata az volt, hogy Peti az energiatakarékos izzót encsitakcsiként, a csavarhúzót pedig csavihuzi néven emlegette.)

Dáviddal dolgozunk rendesen; véleményem szerint egyre kevesebbet hárítok, és egyre mélyebb régiókba engedem be őt, meg persze magamat is. Ezzel párhuzamosan pedig befejeződött a hipnózisképzés. Több tanítási alkalom nem lesz, csak szupervíziók, majd augusztustól kezdve. A mostani hétvége (a péntek és a szombat) ennek jegyében telt el. A mai képzés utolsó demonstrációjánál pedig én voltam a bemutatás tárgya, vagyis Béla velem csinált egyéni hipnózist. A laktóz-intoleranciámmal ültem ki eredetileg, de amikor elkezdtük megbeszélni, hogy mivel dolgozzunk, akkor végül a refluxomat választottuk, mert mindent összevetve, az kínoz jobban és többet. Érdekes tapasztalat volt, és persze visszaigazolódott, hogy bőven van még dolgom a saját, tényleges pszichoterápiámban. Ez a hír mondjuk nagyon nem rendített meg...

Egyszerre egy rakás könyvet olvasok, már megint. A Vak Izrael c. regényt, amely egy vak, zsidó, meleg, kiégett költőről szól, aki az izraeli jobboldali politika élvonalában nyomul. A katolikus dogmatika lexikonát, amit már két éve kinéztem magamnak, és most végre megvettem. (Ha valakit érdekel a különbség a gratia habitualis sanctificans és a gratia actualis adiuvans között szóljon, szívesen megírom mailban. ;-) ) A Stirlitz-dosszié c. opuszt; igen: ez valóban A tavasz tizenhét pillanata, az a bizonyos Stirlitz-cucc. Megvettem pár hete az utcán valami valakitől, kétszáz forintért. Időnként rámjön, hogy antifasiszta könyveket olvassak; a nívó másodlagos. 1998 tavaszán Laci meglátta a kezemben Gideon Hausner Ítélet Jeruzsálemben c. könyvét. Kérdezte, mi az; mondom: az Eichmann-perről szól, a per főügyésze írta. Mire Laci, a maga cinizmusával: – Mi van, készülsz a választásokra...?

Na igen.

Címkék: , , , ,


péntek, május 19, 2006
11:28
 
Vágósúly


A hétfői futás után kedden és szerdán is futottunk Tomival. Tegnap meg egyedül futottam, mert Tomi ötkenyerezett, aztán meg (lassan mondhatom: hagyományosan) mikivikiztünk, éjszakába nyúlóan. A futástól persze kifulladok, de jólesik. A baj csak az, hogy újra elkezdtem reflektálni a kövérségemre.

Persze voltam én időnként kövér kisgyerekként is (pl. amikor a gyomorszájszűkület miatt fejre állt az egész anyagcserém). Apám sem az a tipikus egyszálbélű valaki, úgyhogy volt kitől örökölnöm a hízásra való hajlamot. De ifjú éveimben (amelyek eltűntek, akár az erdőben a vadnyom) soha nem gondolkodtam el azon, hogy az embernek van olyanja, hogy testsúly, és hogy ez problémát tud okozni. Ha visszanézem a régi fényképeket, úgy látom, hogy egész vállalható alakom volt. Amikor azonban 1998-ban leszoktam a cigarettáról, kb. két hónap alatt meghíztam. Tudom, hogy ez se nem egyedi, se nem szükségszerű, de így történt. A baráti körömben voltak olyanok, akiket minden bizonnyal beoltottak tapintat ellen, és miután hosszabb ideig nem találkoztunk, elkerekedett szemekkel mértek végig, és jókedvűen paskolták meg a hasamat: „Nahát, Balázs, hogy meghíztál!” – Kurva rosszul esett, és akkoriban kezdett kialakulni bennem egy félrekapcsolás, amely szerint az énképem negatív korrelációban áll a testsúlyommal. Kevésbé nagyképűen ez azt jelenti, hogy minél inkább azt tapasztaltam, hogy nem tudom kontrollálni a súlyomat, annál inkább összezuhant az önbecsülésem. (Súlyosbítva ez azzal, hogy a meleg húspiacon a versenyképesség szempontjából nagyon is releváns, hogy az embernek mik a parái).

Aztán nekiálltam fogyókúrázni. Ilyen módszerrel meg amolyannal. Volt, hogy valami tuti recept alapján egy hétig csak tojást zabáltam. Máskor meg füvön és zabon éltem. Majd jött a Herbalife korszaka. Volt, hogy nem ittam sört, volt, hogy nem ittam semmilyen alkoholt. És mindez kiegészítve itthoni tornával, főleg hasizással. Ez a szó a következőképpen keletkezett:

Tomi egyszer épp torna közben hívott telefonon. Lihegtem, térdig lógott a nyelvem. Kérdezte, hogy mi van, és mondtam, hogy tornázom. – „Mit tornázol?” – kérdezte. Mit lehet erre mondani? A közlendőm az lett volna, hogy „mindenfélét, de főleg hasizom-gyakorlatokat végzek”. Ebből azonban, hiperventilációm közepette, annyit sikerült kinyögnöm: „Hasizom...” Tomi meg dög volt, és kapásból visszakérdezett: „Hasizol? Aaaaaranyos...!” :-)

Szóval lefogytam. Aztán meghíztam. Megint lefogytam, megint meghíztam. Da capo al fine. A fél életemet a mérlegen állva töltöttem – szörnyűséges. És amikor már épp kezdtem volna megbékélni magammal, hogy a fölös 20 kilómból sikerült leadnom mondjuk 15-öt, és egész emberszabású kezdek lenni – akkor mindig belefutottam valami rég nem látott jó ismerősbe, aki, mint fent, elkerekedett szemekkel mért végig, és megeresztette az obligát jópofizást: „Nahát, Balázs, hogy meghíztál!” – Anyád.

A lakásfelújítás során, amikor kidobtunk öt köbméter kacatot, megszabadultam a mérlegtől is. Régi volt, pontatlan, úgyhogy nem kár érte. De Tomi azóta sem engedte, hogy újat vegyek. Meg akart kímélni a fölösleges frusztrációtól. Már régen megmondta, és azóta is sokszor, hogy nem a súlyomért szeret, és amíg átér, ha meg akar ölelni, addig nincs baj. Úgyhogy volt egy aránylag boldog évem, amikor nem azzal kellett szaroznom állandóan, hogy mikor és mit ehetek (és főleg mennyit), hanem nyugodtan kajáltam, azt, akkor és annyit, amit, amikor és amennyit kívántam. A hasam persze nőtt, de nem zavartattam magam. Egy ideig.

Csakhogy az utóbbi időben elkezdtem magam ismét rosszul érezni. Egyrészt a tudattól, hogy mekkora nagy marha állat vagyok már megint, másrészt a túlsúly fizikailag is visszaütött, pl. a fölerősödő refluxban. Úgyhogy elkezdtem a futást, és idővel talán jön hozzá a kiéheztetés is. Már a gondolatát is utálom. Korábban egész bizakodó voltam a várható eredményt illetően. De hétfő óta, amikor először voltam futni, egyszerűen reménytelennek látom a helyzetet: szubjektíve sokkal nagyobbnak tűnik a hasam, mint egy héttel korábban.

Akkora, hogy el se fér egy blogbejegyzésbe. :-(

Címkék:


hétfő, május 15, 2006
20:53
 
Uccu



– Ahol tágas, ott egyenes – súgta Csalavér a családnak, s ahányan voltak, annyi felé szaladtak. Mackó úr Csalavérnak ragadt az inába, s nem győzött kiabálni:
– Állj meg, te gézengúz, állj meg, te semmiházi!
– Álljon meg maga, Mackó úr, magát senki se kergeti – vigyorgott vissza futtában Csalavér.
– A fickónak igaza van – hökkent meg Mackó úr, s megállt egy pillanatra, hogy a hálósapka csücskével megtörülje verejtékes homlokát.
El is tűnt ezalatt Csalavér, mintha a föld nyelte volna el.


(Móra Ferenc: Csilicsali Csalavári Csalavér)


Ma este voltunk futni Tomival. Régóta terveztük, hogy elmegyünk együtt futni vagy úszni vagy kondizni vagy akármi. Tomi azért, mert csak (vagy ha nem, majd bekommenteli, hogy nem), én meg azért, mert megint kezdek olyan kövér disznó lenni, hogy már lötyög bennem az egóm, pedig az se kicsi.

Szóval futottunk. Nem sokat, olyan 20–25 percet, de jó volt. A végére hellyel-közzel kiköptük a tüdőnket, de utána pici levezető séta, zuhany, Martini-koktél jéggel (fúúú, ez már gusztustalanul amerikaifilmesen hangzik!), és beraktuk sülni a tejfölös csirkecombot a sütőbe. Igen, tejfölös. Ma beszéltem a belgyógyásszal telefonon, és azt mondta, hogy kezdjem el egyesével visszarakni a tejtermékeket az étrendembe, és figyeljem meg, hogy mit bírok, mit nem.

Most sül a csirke, hamarosan eszünk. Itthon vagyunk, lefáradva, de felfrissülve. És együtt. És jó nekünk.

Ma este jól érzem magam.

Címkék:




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta