Estike

Két vélemény – És mi arra születtünk, hogy (...) játsszunk még tovább, játsszunk még tovább! – Nem.

Címkék: Halál, Vers

Eddig 7 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Márciusban a mólón

Márciusban a mólón „Hát, köszi mindent, sok évre visszamenőleg, szia, Balaton” – mondtam magamban, s visszaindultamban följebb húztam télikabátomon a cipzárt. A víz megloccsant, mintegy válaszként, nekicsapódva a mólónak. Nem lehetett félreérteni. „Te is fogsz nekem” – feleltem, de továbbmentem utamon. Tovább.

Címkék: Halál, Nyaralás, Ünnep, Vers

Eddig 5 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Köznapok, emblémák

Köznapok, emblémák Meghalni február huszonnegyedikén, milyen poén lett volna már: szökőnap szökni meg mindaz elől, mi most harap, s mi még harapni vár. Huszonkilencedike a következő esélyes gegre vennem, hogy úgyis meg kell halni: négyévente lenne csak rendezhető igazi kimúlásnapi parti. Március elseje: megjött a tavasz, odafönt madárricsajban tombol az ég; én itt lent gúnyosan röhögve dobom fel talpam, s dalolom: „Csuknikék, csukninkék!” „Nyugalom, egy jól megválasztott halállal bármely köznap emblematikussá tehető” – biccent felém hívogatólag háromszázhatvanöt fejével a temető.

Címkék: Halál, Vers

Eddig 7 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Rendezvényszervezés

Rendezvényszervezés fixálni helyszínt időt szöveggé rendezni a tényeket keresni hozzá stílusos idézetet megszövegszerkeszteni nem érzelgősen de egyénien nyomtatás címzés feladás aztán csak lesni ki jött el ki nem a távolmaradókon vérig sértődni kipletykálni mind míg a kocsma zár nyugalom intézi más semmi dolgom vele hál’ istennek és faszom bele

Címkék: Halál, Vers

Eddig 2 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Egy hajdani keresztény meleg visszatekintése

– a Budapest Pride margójára –

1989 tavaszán, egész pontosan nagycsütörtök éjszakáján kezdődött. Az esti mise után maradtunk még jó páran imádkozni a templomban, de lassan elszállingózott a nép, és csak a legkitartóbb kevesek maradtak – köztük én, a lelkes neofita, aki vagy két hónapja tért és keresztelkedett meg. Amikor aztán az öreg Achilles testvér, a sekrestyés tüntetően nekiállt rázni a kulcscsomóját, miszerint ideje véget vetni az ájtatoskodásnak, mert zárni szeretne (meg nyilván aludni), megindultunk a kijárat felé. Ekkor szólított meg a templomkapuban egy nálam láthatóan tizenpár évvel idősebb alak kedves, basszus hangon:

– Hát te, testvérem, ki vagy, mi vagy?

A kérdéstől rettentő zavarba jöttem. Nem egészen húszéves koromra már számos olyan tapasztalat állt a hátam mögött, hogy idősebb pasik utcán megszólítottak. Az ilyen helyzetek elől mindig harsány belső sikollyal menekültem, mert saját homoszexualitásom e kamasz években csupán a szexuális fantáziálásig terjedt. Az hogy a titkos és mélyen szégyellt vágyak valamilyen módon valósággá váljanak, elérhetetlennek tűnt, az pedig, hogy maga a szégyen valamikor semmivé oldódjon, és átadja helyét az egészséges identitásnak, egyenesen elképzelhetetlennek. Nem létezett meleg infrastruktúra, nem voltak (tudtommal) meleg ismerőseim, jószerével még objektív, leíró szókincs sem volt arra a káoszra, ami a fejemben tombolt, csak obszcén, gondolatban is megvetendő kifejezések.

Ráadásul két hónappal a megtérésem után radikálisan kiiktattam a szexualitás puszta gondolatát is az életemből. Ekkorra már eldöntöttem a pályámat: ferences szerzetes leszek, azon belül pap, nyilvánvalóan távol tartva magam bárminemű szexuális tevékenységtől, és legalább senki nem fog azzal baszogatni, hogy van-e barátnőm, kivel járok, mikor nősülök meg és hány gyereket akarok.

Úgyhogy amikor a több órás szertartás és szentségimádás után a mennyországban való lebegés apránkénti bevégeztével épp visszaereszkedőben voltam 1989 tavaszának realitásába és a Mártírok útja aszfaltjára, meglehetősen megütődtem a kérdésen: zavarba jöttem, de azért udvariasan válaszoltam – elvégre udvarias fiúnak neveltek. Megmondtam, hogy imádkozni voltam itt, mire a fickó lelkesen bólogatott, hogy az nagyon jó, és hogy van-e kedvem Jézusról beszélgetni.

E ponton már lehetett sejteni, hogy az illető nem a farkamra pályázik, úgyhogy kezdtem kiengedni, mindazonáltal kissé pikáns volt, hogy ezek után édes kettesben a templom feletti park, a Mechwart liget fás-bokros részei felé vettük az irányt. Ott végül egy padra leülve órákon át beszélgettünk, és megtudtam, mi az a karizmatikus megújulás a kereszténységen belül, átéltem, hogy milyen az, amikor valaki személyesen imádkozik értem, kézrátétellel, és eközben, úgymond, nyelveken beszél (a külső megfigyelő azt hallaná: halandzsázik). Aztán én is elkezdtem fennhangon imádkozni, amit soha korábban nem csináltam – ehhez egy hatalmas belső gátnak kellett átszakadnia; dőltek belőlem a korábban soha ki nem mondott szavak és mondatok (gondosan kikerülve a szexualitás témáját, mert az nyilvánvalóan nem illett a helyzet szentségéhez).

Az egész beszélgetésnek volt valami rettenetesen fülledt légköre: egy tavaszi éjszakán titkos beavatást nyertem valamibe egy éjszakai parkban, olyan körülmények között, amilyen körülmények között akár valami másba is beavatást nyerhettem volna ugyanott, hasonló szerepleosztásban.

A szexualitásba való beavatásom ettől kezdve még három, a melegvilágba történő betagozódásom jó négy és fél évet váratott magára.

A köztes idő első felét mindenestől Jézusnak, az egyháznak, a teológiának, a karizmatikus mozgalomnak és az evangelizációnak (magyarul: térítésnek) szenteltem. Az ezen időszakban írt naplóim hemzsegnek a „Dicsőség neked, Uram”, az „Alleluja!”, és a „Szűzanyám, add, hogy ő is (szinte mindegy, hogy ki, bárki, aki az utamba tévedt) megtérjen és befogadja a Szentlelket!” jellegű mondatoktól. Büszke és öntudatos hordozója voltam a beavatottságnak, megdöbbentő intenzitással sajátítottam el a különböző teológiai stúdiumok anyagát és gondolkodásmódját – valamint ijesztő gyorsasággal azonosultam azzal a gondolattal, amely szerint a világban titokzatosan hálót szövő New Age mozgalom aljas és veszélyes eszközökkel tör előre, azon céllal, hogy megsemmisítse a kereszténységet, és Lucifert ültesse a világ trónjára.

Egyszerre volt hát jelen bennem az Isten iránti lobogó, szenvedélyes szeretet, a napról napra gyarapodó teológiai tudás, az afeletti öröm, hogy végre tartozom valahová (ugyanis betagozódtam a katolikus karizmatikus megújulás közösségeibe), és estem áldozatául egy olyan gondolatrendszernek, amit mai tudásommal csak paranoid téveseszme-rendszernek, köznapibb szóval összeesküvés-elméletnek tudok minősíteni.

A szexualitás ebbe a csomagba nem fért bele.

Jó barátaim lettek, köztük Gyuri, az a srác, aki a templom előtt szedett föl; összejártunk imádkozni, énekelni, már én is nyelveken szóltam ima közben, és utcán szólítottunk le embereket, hogy Jézusról beszéljünk nekik.

A szexualitás gondolata 1991-ben, a szemináriumban kezdett visszaszivárogni az életemben, és amikor 1992 tavaszán először éreztem meg, hogy milyen egy másik férfi ölelése, akkor az előző években felépült rendszernek darabokra kellett volna robbannia.

Nem robbant, csak épp megreszketett, alapjainál fogva. A korábbi beállítódásomat (miszerint én – mint karizmatikusan megújult keresztény – alapvetően OK vagyok, a meg nem újult keresztények – a nem hívőkről nem is beszélve – nem OK-k, de imádkozunk értük), amit a tranzakcióanalízis műszavával paranoid életpozíciónak neveznek, felváltotta a mardosó bűntudat és a depresszív életpozíció: egy rohadt, kárhozatra méltó, Jézus szeretetével hálatlanul visszaélő buzi vagyok, és rajtam kívül mindenki más (akinek a gondolatatit nem a saját és mások farka tölti ki) tökéletes, magasan fejlett személyiség – vagyis jószerével szent.

Hogy ez az OK–+ életpozíció hogy hozta magával azon döntésemet, hogy félbehagyom a szemináriumot és a teológiát, hogy sodort bele három öngyilkossági kísérletbe, hogy kerültem aztán pszichiátriára, ahol négy és fél hónapot töltöttem, az szinte részletkérdés. A közösségem – és általában a keresztény testvérek – felé egy idő után nem tudtam mit hazudni az egyre rosszabb állapotomról, és szép lassan mindenki megtudta, hogy a Birtalan Balázs buzi. Voltak, akik jobban szerettek és tiszteltek annál, hogy emiatt bármiben is megváltozzék az attitűdjük; a kórházban nagyon sok látogatóm volt, részint a kisközösségem tagjai közül, amiért máig nem tudok elég hálás lenni.

Mások viszont rémülten és undorral fordultak el tőlem, és magamra hagytak akkor, amikor a legnagyobb támogatásra lett volna szükségem, hiszen a tét csupán az életben maradásom volt. Az elfordulók közé tartozott Katona atya, aki a karizmatikus kis közösségek föderációjának volt a vezetője, nekem lelki atyám, akinek a személyes ajánlásával kerültem a szemináriumba. Amikor egész testemben remegve, bűntudattól égő arccal és nem mellesleg az idegösszeroppanás határán – bár még öngyilkossági kísérleteken és kórházon innen – bevallottam neki, hogy abbahagyom a kispapságot, érdeklődő, vigasztaló és empatikus szavai eddig terjedtek:

– Pont most, amikor az Úr ilyen sok megtérőt ad, a gyónók csak úgy állnak sorba, és akkora szükség lenne papokra?

Ennyi. Az első önpusztító kísérletem hírére egy ízben telefonon beszélt apámmal másfél percet, amúgy végig nem adta jelét az iránti érdeklődésének, hogy élek-e vagy halok, és hol tartok a magam lelki fejlődésében. Gyuri ugyanez a kategória volt, pepitában.

A magam lelki fejlődése több fázison ment át. A totális el nem fogadás időszakában pszichológusok és pszichiáterek sokaságát jártam végig, hogy kezeljenek ki a homoszexualitásomból, amit nyilvánvalóan betegségnek tekintettem – mi másnak tekintettem volna?

Hogy mi másnak? Természetesen bűnnek, emellett a sátán munkájának, démoni megszállottságnak. Hosszú órákon, napokon, heteken és hónapokon át imádkoztam, böjtöltem, kértem a testvérek imáját, és egy ízben ördögűzésnek is alávetettem magam, az akkori karizmatikus sztárpap, Marik Tamás atya keze által. Tudtam magamról, hogy én teljes szívvel Jézust akarom szolgálni, és azt akartam, hogy egyszer s mindenkorra szabaduljak meg ettől a borzalomtól.

Aztán – ennek is megvan a külön története – teológiai és pszichológiai tudásom legjavának mélyére ásva apránként elkezdtem összerakni azt a felismerést, amely szerint az egyházban jelen lévő homoszexualitás-ellenesség a teológia érvényes eszközeivel nem vezethető le a Bibliából, illetve általában abból, amit a keresztények isteni kinyilatkoztatásnak neveznek. E felismerés először csak egy rövid írást és sok beszélgetést eredményezett, majd ebből jött létre Magyarországon először a keresztény–meleg mozgalom.

1993 őszén alapítottam a Bíborpalást Katolikus Homoszexuális Közösséget, 1996 nyarán egy barátommal az aztán tíz évig prosperáló Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért nevű csoportot. 1997-ben megjelent Halállal lakoljanak? – A homoszexuális ember és a kereszténység című könyvem, 2004-ben pedig, az Öt Kenyér saját kiadásában, a „Válaszd az életet” – Szempontok a homoszexualitás keresztyén megítéléséhez című tanulmányom. Utóbbiban a „keresztyén” szó nem elírás: a szöveg (amely a Halállal lakoljanak? erősen feljavított – megkurtított és kibővített – verziója) eredetileg a Magyarországi Református Egyház zsinata számára íródott. Mindeközben általában, a kereszténységtől függetlenül is szerepet vállaltam a hazai melegmozgalomban: évekig voltam a Mások magazin munkatársa, 1997-ben egyik kezdeményezője voltam az első budapesti melegfelvonulásnak, részt vettem különböző jogi és politikai akciókban, illetve bekapcsolódtam egy melegeknek és hozzátartozóiknak segítő telefonos szolgálat munkájába.

Előreszaladtam az időben. Egyelőre 1993 nyara van, februári beköltözésem után épp elhagyom a kórházat, és gyenge lábakkal ugyan, de próbálok visszakapaszkodni az életbe. Azt, hogy a halál helyett inkább az életben maradást választom, beleértve saját szexuális orientációm elfogadását is, amit – immár, komoly belső munka után – nem bűnek tekintek, hanem adottságnak, amellyel meg kell tanulnom együtt élni, nem titkoltam el barátaim elől.

És ekkor jön egy telefon Istvántól, a kisközösségünk közvetlen vezetőjétől, aki elmondja: Katona atya szokása ellenére megjelent a legutóbbi közösségi találkozón, és őt, Istvánt, aki túl megértő volt velem, túl baráti kapcsolatot ápolt velem, leváltotta a közösség vezetéséről, rólam pedig eldöntötte, hogy „a közösség érdekében és Balázs érdekében is jobb lenne, ha Balázs eltekintene a közösségi alkalmak látogatásától”. Magyarul ki vagyok rúgva a picsába. Az, hogy bolond valaki, hogy öngyilkos akar lenni a buziságával, az rendben. Az, hogy élni akar, nem szemen köpve önmagát – na, az már elfogadhatatlan. És mindezt telefonon, mandinerről, és, ismétlem, mindenféle személyes találkozás, kérdés, beszélgetés nélkül.

Úgyhogy az épp megszilárdulni kezdő talaj maradékát keresztény testvéreim kihúzták a lábam alól. Ehhez képest nagy teljesítmény, hogy további több mint tíz évig katolikusnak mondtam magam. És annak, hogy ezt az identitásomat feladtam, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, semmi (vagy majdnem semmi) köze az egyháznak a homoszexualitáshoz való viszonyához. Az pedig, hogy 2009-ben eljutottam annak kimondásáig, hogy „nem vagyok keresztény”, ettől teljesen független vonalon zajlott, s ezért itt most nem is vesztegetek rá több szót.

Gyurival, aki negyedszázaddal ezelőtt egy tavaszi éjszakán a parkba csábított – és aki a karizmatikus megújulás berkeiben kifejezetten értelmiséginek számított –, több mint húsz éve találkoztam utoljára. A melegségemről tán soha nem beszéltem vele; nyilvánvalóan eljutott hozzá a hír, de nem érezte magát megszólítva, hogy bármi módon kapcsolódjék hozzám e tekintetben. A Facebookon láttam, hogy él, hogy jelen van, hogy családja van, de amikor beleszaladtam egy evolúciószkeptikus bejegyzésébe, úgy gondoltam, csak magammal szúrnék ki, ha ismerősnek jelölném. Egy hete azonban egy link elvezetett az oldalára, ahol is azt láttam, hogy kifejezetten homofób, gyűlöletkeltő, féligazságokkal operáló szövegeket és képeket oszt meg, feltűnő szorgalommal, amelyek a régi összeesküvés-elmélet kottájára íródtak: a sátán meg akarja semmisíteni az egyházat, aktuálisan a buzikat eszközül használva erre.

Néhány éles pengeváltás után jóleső volt látni, hogy elővette az úriember mivoltát, és belátta, hogy olyasmiben nyilvánult meg magabiztosan, amihez nem ért, és ezért meg is követett. Én ennek örültem, és fölajánlottam neki, hogy amennyiben a benne rajzó kijelentő, felkiáltó és felszólító mondatok mellett esetleg kérdő mondatokra is bukkan, szívesen állok rendelkezésére, akár személyes történetekkel, akár az általa kárhoztatott Gay Pride jelenségét tágabb szociális-történeti kontextusba helyezve.

Ő válaszában nem írta, hogy élne a felajánlásommal, ellenben ő maga azt ajánlotta fel, hogy bemutat egy olyan férfinak, aki korábban meleg volt, de akit az Úr csodálatos gyógyító ereje megszabadított, és ma négygyerekes, heteró családapa.

Ezen a ponton körülbelül egy tucat válasz kezdett hemzsegni a fejemben, és egy nap töprengés után le is írtam neki, szép sorjában (azaz nagyjából összevissza), az alábbiak szerint:

1. Miért lenne ez jó akár nekem, akár a páromnak, akivel 14 éve tartozunk egymáshoz?

2. A legjobb szándékot vélelmezve a felajánlásod mögé: tisztában vagy azzal, hogy milyen mélyen sértő és megalázó egy ilyen fölvetés (függetlenül a szexuális orientáció témájától), bárkinek is, aki kapja?

3. Van fogalmad arról, hogy min mentem én keresztül az egyházban a melegségem miatt, még akkor, amikor ugyanazt gondoltam róla, mint te (hogy bűn, hogy betegség, hogy démoni eredetű)?

4. Ha az Úrnak olyan borzasztó nagy gyógyíthatnékja van velem kapcsolatban, akkor kezdhetné a produkciót az áttétes rákommal, aztán beszélhetünk a szexualitásról is.

5. Tudsz arról, hogy az amerikai ex-gay mozgalmak legprominensebbje beszüntette a működését, és bocsánatot kért az évtizedek alatt okozott súlyos mentális károkért, amit emberek tömegében okozott?

6. Ahhoz, hogy valaki megváltoztassa a szexuális szokásait, marhára nincs szükség az „Úr gyógyító erejére” –- elég hozzá a környezettől való rettegés. A vészkorszakban a zsidók tömeges áttérése mögött, tán nem leplek meg ezzel, nem valami nagy megtérési hullám volt, hanem életben akartak maradni a nyomorultak. Az ex-gay történetek java része ezzel a paradigmával írható le.

7. Fenntartom, amit korábban már jeleztem: keresztények kezéhez rengeteg meleg ember vére tapad. Nem tudunk olyanról, hogy melegek kezéhez keresztények vére tapadna. Nincs egy súlycsoportban az, ha feszületeket hordanak halomba és égetnek el, vagy akár ha valaki nyilvánosan egy feszülettel dugja seggbe magát (igen, lehet: bizonyára történt ilyen a világon, hiszen nagyon sok szélsőséges megnyilvánulás előfordul) – szóval ez nincs egy súlycsoportban azzal, amikor embereket meggyilkolnak, kivégeznek, megmerényelnek, öngyilkosságba kergetnek. Nagyon leegyszerűsítve: az egyikben van halálos áldozat, a másikban nincs. (Hogy ízléstelen? Ezt egy percig nem vitattam.)

8. A fentiek miatt: ahogy II. János Pál elismerte a kereszténység felelősségét a Holokausztban, és bocsánatot kért a Soáért, ugyanúgy tartozik a kereszténység egy bocsánatkéréssel azokért az életellenes bűncselekményekért, amelyeket elkövettek és a mai napig elkövetnek a melegekkel szemben. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Az a keresztény, aki megkövette a kétezer évnyi kereszténység alatt elpusztított és megalázott homoszexuálisok tömegét – azzal hajlandó vagyok erkölcsi kérdésekről szóba elegyedni. Aki nem, az a gyilkosok pártján áll – ez ilyen egyszerű.

9. A hivatalos egyház és minden egyes keresztény, aki bármilyen nyilvános megszólalásban akár csak utalás szintjén is összemossa a homoszexualitást a pedofíliával, a szexuális erőszakkal, a közszeméremsértéssel vagy bármi olyannal, amivel riogatni lehet az embereket, az – ha van Isten – felelni fog a „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!” parancs megsértéséért.

10. Még folytathatnám, köteteken keresztül. Talán csak egyvalami: Gyuri, te komolyan azt gondolod, hogy a homoszexualitás kérdésében tudsz nekem bármi újat mondani, akár erkölcsi, akár pszichológiai, akár tudományos, akár teológiai vonalon?

Gyuri mindezekből a 10. pontra válaszolt: nem, nem tud újat mondani, és be is szünteti a vitát. Én még fortyogtam magamban egy darabig, negyedszázados sebek szakadtak fel bennem, régi idők magára hagyottságának, megalázottságának emlékével küszködtem napokig, míg nem arra jutottam, hogy nem vagyok köteles a világ minden rosszindulatú őrültjének minden rosszindulatú őrültségét magamra venni, pláne kezelni. Gyuri oldalát letiltottam, mert nem szeretném, ha az általam írottakon csámcsogna, az egész fenti történetet pedig megírtam most.

Ezzel adózom a mai Budapest Pride-nak.

Címkék: 5K, Életkor, Emlék, Halál, Kisebbség, Melegség, Politika, Pszicho, Szomatik, Ünnep, Vallás

Eddig 22 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Licitálós vers

Újratervezés „Örökké, fiatalon.” „Örökké.” „Minél tovább, jó egészségben.” „Minél tovább, minél kevesebb bajjal.” „Minél tovább.” „Minél kevesebb bajjal.” „Minél többet kapva.” „Minél több tudással.” „Minél bölcsebben.” „Minél többet adva.” „Önmagammá válva.” „Önmagam maradva.” Licitálás. Nem lefelé: felfelé.

Címkék: Halál, Pszicho, Vers, Világ+ember

Eddig 0 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Vers az utolsó kérőről

Etikett Ha a zenekar már a ráadásnál tart is, mikor lekér a parkettről egy ismeretlen, orcáját rejtő lovag, ízlésre, fáradtságra hivatkozni nem comme il faut; ha kiválasztott, úgy való, vele járjam el az utolsót, nem ímmel-ámmal, húzatva magam, hanem mindazon keccsel és finomsággal, ahogy korábban mindig is; s végül őszinte mosollyal engedjem neki: végső helyemre kísérjen. Ha nem így teszek, ócska botrány szennyezi azt is, mi egykor nemes és szép volt. Ha így teszek, az egész estély enyém marad, s a lovag illően hajt fejet előttem, midőn utamra bocsát.

Címkék: Felmutatható, Halál, Pszicho, Szomatik, Vers

Eddig 1 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Vers vérvételre várva

Ontológiai bagatell Szívesen hiszek dolgokat: hogy kézben tartják sorsomat, hogy van megoldás, tételes, amit keresni érdemes, és eljön majd az ébredés, hogy az áttét csak tévedés: nincs kéthetente rémület, csövekre kötve, nélküled, hogy gyermek vagyok, nincs kemó, homokvár van, fagylalt, legó, fehérbor van, lazac maki, és jön s elmondja valaki, hogy túl időkön, tereken, örökké tart a szerelem... Szívesen hinnék dolgokat, hogy attól legyek boldogabb; hinném, az élet szent titok, hinnék, mert fáj – de nem bírok: randomok habzó tengerén érkeztél te és jöttem én, s hogy ma jó itt neked, nekem, mindketten tudjuk, mit jelent: összesodródott pár atom, aztán majd szét, és baszhatom.

Címkék: Halál, Kapcsolatok, Vallás, Vers, Világ+ember

Eddig 8 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Napindító vers

Perspektívák „Megteszem, bármi áron!” –                 szól ajkába harapva                 a halált megvető bátorság. „Nagy ügy” –                 dől hátra szánakozva                 a bátorságot megvető halál.

Címkék: Halál, Vers

Eddig 3 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Új időszámítás és egy régi vers

Egy éve, 2013. május 6-án kezdődött az új időszámítás, valamikor délelőtt, a kolonoszkópiát követően, altatásból ébredve, a Szent Imre Kórház „A” épületének 1092-es számú kórtermében. Tíz nappal utána írtam az alábbi verset, amit akkor csak egy szűk körnek mutattam meg. Most már publikus.

Borotválkozás tíz nap után „Ez olyan szép! Megírod versnek?” Magam nem láttam benne költészetet: cinikus én-védő stratégiáim utolsó maradéka lett csak összekotorva, amikor a váratlan borotválkozásom okát firtató kérdésre így feleltem: „Bármit mondjanak majd, úrként fogadom.” Tíz nap. Tíz napba belefér három kereszthalál, darabonként egy-egy feltámadással, s jut még egy külön arra, hogy szétterjedjen a hír; lesz, aki kétkedve, lesz, ki zokogva fogadja, lesz, aki rezignáltan – hisz annyi minden történik a Nap alatt –, s lesz, ki könyékig nyúl a sebbe, többször, egymás után, elvégre a seb nyilván azért keletkezett, hogy neki legyen mibe könyékig belenyúlni. Tíz nap elég, hogy áthidalja az enigmatikus, mégis minden lehetséges lehetőséget magába záró, első fokon érvényes colon desc tu szakvélemény és a szövettani jogerős eredménye közé ékelt ontológiai szakadékot (nem: a jelzőben nincs betűtévesztés). A fenti választ a várakozás utolsó éjszakájának illő mennyiségű Xanax és altató, valamint illetlen mennyiségű alkohol kombójától remélt, mégsem elegendő mélységű bódulatát oldó reggeli meleg zuhany, és az azt követő borotválkozás utáni kérdésre adtam, turkálva épp a szekrényben orvos-kompatibilis gatya és póló után. A költészet mibenlétét sem figyelmen kívül hagyó, többszöri oda-vissza kérdezés eredményeképpen végül feltisztult a kép: lakásunk jellegzetes akusztikájának köszönhetően szavaim a fogadói oldalra ilyen formában érkeztek: „Bármit mondjanak majd, múltként fogadom.” Túl bosszankodáson („Elvégre kettőnk közül én vagyok a költő – én vajon miért nem tudok ilyen sorokat kitalálni?!”), túl a félrehallás lehetséges mélyebb okára reflexszerűen rávetődő, atavisztikus freudista allűrökön, gyorsan beláttam: ez valóban szép, versbe kívánkozik. Íme: legyen; jusson valami szépség erre a napra.

Címkék: Halál, Kapcsolatok, Pszicho, Szomatik, Vers

Eddig 14 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Tavaszi vers

Rítus – Rövidre vágjam? – kérdi évek óta, újra meg újra, minden alkalommal, metszőollójával közelítve a csokor szárához. – Nem, köszönöm; élőnek lesz – mondjuk évek óta, újra meg újra, minden alkalommal, amíg csak mondhatjuk.

Címkék: Halál, Vers

Eddig 8 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Tegnap 22 éve

Kései exegézis virrassz az éjjel 1 bátor harcos 2 hajnalban indulj az Úr hegyére 3 dicsérd hárfával tízhúrú lanttal 4 takard el arcod 5 mert szent az Úr 6 _________________________________________________ 1 ha félálomban 2 de harcra készen 3 a megfelelő magasságba mégy 4 hangerő kérdése 5 ujjaid közén véletlen se lásd meg 6 anyádat lent a rák zabálja szét

Megosztás

Címkék: Halál, Vallás, Vers

Eddig 4 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Esemény utáni

Idén 30 éve, hogy Verbőczy Antal költő 33 évesen meghalt. Az alábbi verset kifejezetten a tegnap tartott emlékestre írtam pár hónapja, s így mindaddig, amíg az esemény le nem zajlott, nem akartam itt publikálni. Amúgy az est teljes anyaga (Verbőczy jó pár verse, valamint az emléke előtt tisztelgők versei és prózái) olvasható a Napút c. folyóirat 2012/4. számában.

A kiövetkező versről a blogot rendszeresen követő olvasónak annyit érdemes tudni, hogy a tegnapi versem erre utal.

Öcsi így hívták nem kérdés ahogy január a január eperfa az eperfa és csütörtök a csütörtök mikor is bedobni vittem a lottószelvényt nyár derekán végigjárva a kerék utcán a megszokott utat s zakatolt fülemben a meg nem szokható mondat hajnalban meghalt öcsi a mindig jelen levő a barát a halott barát a halott az úgynevezett keresztapám noha tizenkét évesen nem tudtam mi az hogy kereszt s tán még azt sem igen mi az hogy apa a barát aki definíciószerűen apa barátja volt nekem csak volt evidensen mint nyárra ősz mint fürdés után a paplan a moszkva téri könyvárust naponta kérdezgettem csókolom a kereszt-levél a századvégre megjelent holott bár a könyvkiadás bugyrait nem ismertem tudtam ha a posztumusz első kötet a nyomdából végre kijön előbb hallok róla mint az ország bármely könyvárusa aztán szembe jött a moszkva téri lépcsőn és szembe jött évekig újra meg újra és mind kamaszabb fejem egyre zavartabban tiltakozott ez nem lehet hiszen jártam a sírnál hol nincs ugyan kiírva így több idő jut a halhatatlanságra de ott áll kérlelhetetlenül verbőczy antal s azóta is néhány évente ha anyám fele járok dünnyögve a memoritert N-2021 egy csokor virággal mindig elnézek öcsi felé mind nagyobb zavarban állok hülyén a kőlap előtt egy szakállas arc egy azóta hovalett írógép egy éneklő hang a telefonban öt színes dobókocka és az ominózus kézformájú bot megpróbál képpé összeállni

Megosztás

Címkék: Halál, Kapcsolatok, Ünnep, Vers

Eddig 4 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Mai vers

Mindent Afrikáról Eltelt azóta jó egy emberöltő s bár a német nyelv azóta sem több távoli ismerősnél ma már értem a címet mit döbbenten bámultam egykor a Váci utcai kirakatban míg kamaszszívemben versenyre kelt a pánik és a felháborodás Alles über Afrika Amikor aztán a fizikaszertárban – mely két évig többedmagamnak szellemi otthona volt hol számolatlanul szívtuk a cigarettát cinkosunk-mentorunk Pista bá kultúrtörténeti anekdotáit hallgatva s hová nyolcadik után is sokáig visszajártam – előadtam az egészet bőbeszédűen magabiztosan hajszolva magam mind nagyobb indulatba az öreg ki nyilvánvalóan szikáran fehér hajjal galambszürke öltönyben jött a világra átmenetileg szögre akasztotta úriemberi mivoltát és leszúrt mint a pengős malacot: aki nem ért valamihez konkrétan nem ismer egy nyelvet tartsa a pofáját ne beszéljen hülyeségeket legalábbis ne ekkora arccal Szégyenkezve álltam tökéletesen igaza volt és ha ott a kirakat előtt nem engedem hogy elsodorjon az érzés magam is összerakhattam volna a dolgot A borítón szavannai zsánerkép félmeztelen afrikai asszony karján csecsemő hát igen ebbe valóban nehéz világuralmat gázkamrát belehallani Ma már értem a címet de értem a hajdani kamaszt is kinek mit számított szórend mit szövegösszefüggés realitás kit az a két szó így egymás mellett állva szemérmetlenül közszemlére téve gyomorszájon vágott hatmilliószoros erővel

Megosztás

Címkék: Emlék, Halál, Kapcsolatok, Vers

Eddig 1 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Ércnél maradandóbb

– Magyarország végérvényesen ketté van osztva. Az antiszemitizmus polgárjogot nyert. A rasszista erőszak mindennapos. Az értelmiség erőtlen és hiteltelen. A köztársaság megszűnt. Van immár nyilas színház. Az ország az államcsőd, illetve az EU-ból való kiesés szélén táncol. Tegnap megszűnt a Malév is. Mehetek már végre?!

– Jöhetsz, Pista.

Megosztás

Címkék: Halál, Politika

Eddig 8 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Pro memoria

Ne felejtsük el a nagy rohanásban, hogy ma van 30 éve annak, hogy 1981. október 31-én este James és Lily Potter meghaltak, ám fiuk, Harry túlélte a gyilkos támadást.

„A kis túlélő változatlanul jelképe mindannak, amiért harcolunk és amiben hiszünk: a jó győzelmének, az ártatlanság erejének, az ellenállás szükségességének.” (Remus Lupin)

Megosztás

Címkék: Halál, Könyv, Ünnep

Eddig 4 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
91

Isten veled, Mami.

Megosztás

Címkék: Halál

Eddig 3 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Évről évre...

...fölmerül bennem a kérdés: el lehet-e tölteni egy augusztus 6-át anélkül, hogy az embernek eszébe jutna Hirosima.

„Az emberről” nem tudok mit mondani. Ami engem illet, az elmúlt napom igazodik az előző évek válaszához: nem lehet.

Megosztás

Címkék: Halál, Politika, Világ+ember

Eddig 3 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Meg még egy

Alapművelet Csaknem huszonegy voltam, mikor anyám meghalt, s ennek idén, amikor is a negyvenkettediket töltöm, pontosan huszonegy éve. Rakosgathatom bárhogy a számokat, nincs itt szépség, se mélyebb értelem. Matek az egész. Egyszerű, földszagú matek.

Megosztás

Címkék: Halál, Vers

Eddig 1 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---

 
Kényszer-update

Többen reklamálták, hogy nem frissítem a blogomat. Én is gondoltam rá, hogy kéne valamivel. De becsületszavamra, nem ezzel a hírrel terveztem. :,-(

Megosztás

Címkék: Film, Halál

Eddig 1 beszólás. – Te mit szólsz hozzá?

---