Honlap-macera
Majd' este 11-ig bent maradtam az irodában: nekiestem a
honlapomnak, és alaposan átalakítottam. Miután olyan igazán dögös szuicid hangulatban telt az egész napom, ebből erőt merítve végre megcsináltam olyan dolgokat is, amelyek már évek óta aktuálisak lettek volna, pl. a
képtár, ill. a prózai szövegek sorkizárttá tétele.
Nekikezdtem egy másik oldalnak is, amit szintén régóta tervezek: szeretném összeszedni egy lapon azokat, akik a kisebb-nagyobb paradigmaváltásaimat elindították vagy katalizálták (Boulad, Gyökössy, Temesi J., de Mello, Mérő, Quinn), és ugyanitt -- asszem, muszáj lesz -- meg fogok emlékezni azokról a szépirodalmi művekről is, amelyek a legnagyobb tartós hatással voltak rám, kezdve valszeg a Kincskereső kisködmönnel.
Itthon éjféli melegszendvics-zabálás; egy leesett példány összesajtozta a széket, én meg simán beleültem -- így legalább teljesen indokolt, hogy végre kimosódjon a melegítőm. Most hajnali fél 3 lesz, eddig az Agatha Christie Krimikalauzt bújtam, jóleső nosztalgizázásban tespedve. Aztán idejöttem a géphez, hogy kikapcsoljam, és nekiálltam blogolni. Nem vagyok normális.
Bár persze kérdés, hogy mi a norma...
Címkék: Pszicho, Virtuál