Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szerda, szeptember 30, 2009
15:37
 
Ki olyan, mint az Isten?!


Tegnap volt Mihály-nap. Mihály arkangyal neve (héberül: Mikaél) azt jelenti: „Ki olyan, mint az Isten?!” Úgy gondolom, e mondat elég enigmatikus ahhoz, hogy mottóként – és apropóként – szolgáljon egy-két világnézeti témához. Az „egy-két” téma egész pontosan két darab: mindkettő egy levelezés kapcsán jött elő a napokban. A kiindulópont a szokásos „Mit is jelent az, hogy nem vagyok többé keresztény?” kérdés volt. Mindkét érintett téma klasszikus: egyik a test-lélek probléma, másik az Istennel való személyes kapcsolat kérdése.

Test-lélek vagy anyag-szellem problémának azt a kérdést hívják, hogy vajon a világban csupán egyetlen fajta létező van (csak anyag, ahogy pl. a dialektikus materializmus vallja, vagy csak szellem, ahogy az – tudtommal – egyes keleti vallások tanításában szerepel), avagy a két, lényegében különböző létező: anyag és szellem (az ember esetében test és lélek). Az első fajta választ monizmusnak, a másodikat dualizmusnak nevezik.

Minden ellenkező látszat dacára a kereszténységnek nincs egységes állásfoglalása e kérdésben. A keresztény hit azt vallja, hogy az emberi egzisztencia Isten teremtői tevékenysége révén örökké fennmarad (magyarul: van örök élet), de hogy ez pontosan milyen módon történik, az a keresztény filozófusok és teológusok között is spekuláció tárgyát képezi. Vannak, akik a lélekre úgy tekintenek, mint önálló princípiumra. Mások az arisztotelészi hülemorfizmus tanát adaptálva azt mondják: „anima est forma corporis”, azaz „a lélek a test formája”; ez nagyjából azt jelenti, hogy az értelmetlen, személytelen anyaghalmazból az egyedi – alkalmasint Isten által külön aktusként teremtett – lélek alkotja meg az individuális létezőt, az embert. Mások nem két, hanem három princípiumról beszélnek: szellemről, lélekről és testről, és úgy tartják: az ember igazi valóját csak ezzel a modellel lehet megmagyarázni.

Az én válaszom e tekintetben bő tíz éve egyértelmű: monista módon nézek a létre. Nem gondolom, hogy az Úristen a világ teremtésekor két diszjunkt adatbázist hozott létre: anyagot és szellemet. Ellenkezőleg: a skolasztikus filozófusokkal összhangban úgy gondolom, hogy „ens et unum convertuntur” (a lét és az egy egymással felcserélhető fogalmak); hogy az egyetlen Teremtő általi egyetlen teremtett valóságban nincs, nem lehet ontológiai megosztottság. Hogy aztán ezt az egyetlen princípiumot milyen szemüvegen keresztül nézzük, az már más kérdés: az értelem szintjén alkalmasint tehetünk különbséget anyag és szellem között, ha a valóságban ez a különbség nem is áll fenn.

Az én világnézetem szerint az „élettelen” anyagvilág minden részecskéjében ugyanúgy (tehát nem kevésbé) tökéletes lenyomata a Létnek, mint az élő – és mint az ember. Úgy is mondhatnám: a kőnek is van lelke (szelleme). A különbséget én az összetettség mértékében látom: minél komplexebb egy létező, a „lélekkel telisége” vagy „átszellemültsége” annál nyilvánvalóbb, annál felismerhetőbb. Mármint a teremtett megfigyelő számára. A hóvirágban sokkal inkább hajlamosak vagyunk „meglátni” a lelket, mint a kőben, a hangyában sokkal inkább, mint a hóvirágban, a kiskutyában pedig sokkal inkább, mint a hangyában. (Nézzük csak meg, hogy a mesékben milyen arányban szerepelnek beszélő kövek, növények, illetve állatok.)

A teremtetlen megfigyelő (értsd: Isten) számára ez a különbség nem jelentkezik. Ha azt állítanánk, hogy Isten inkább látja saját léttökéletessége tükrének az embert, mint a követ, azzal az isteni teremtés tökéletlenségét állítanánk. Az én hitem szerint tehát az ember – nem ember, illetve az élő – élettelen közötti különbségtétel nem a lét objektív rendjéből adódik („így van, és kész”), hanem merőben az ember (és csendben hozzáteszem: az Elvevő ember) látásmódjának az eredménye.



Az Istennel való személyes kapcsolat – vagy ahogy barátom említette levelében: a transzcendens kötődés – kérdésében sokkal kevésbé határozott az elképzelésem, de hosszú ideje elég egyértelmű irányok rajzolódnak ki gondolkodásomban.

Évek óta azt tapasztalom önmagamon, hogy a transzcendencia felé való irányultságom menthetetlenül terhelt a saját antropomorf projekcióimmal. És nem azért, mert béna vagyok, mert ügyetlenül csinálok valamit, vagy mert hiányos a teológiai tudásom, hanem ipso facto. Ez olyan, mint a kvantummechanikában: a megfigyelés puszta ténye befolyásolja a megfigyelés tárgyát. Ha transzcendálom (azaz átlépem) a saját határaimat azért, hogy a transzendenciát, a Megnevezhetetlent megnevezzem, akkor akit megnevezek, máris nem az, aki per definitionem Megnevezhetetlen, hanem az a valaki/valami, akivé/amivé én alakítottam őt a megnevezés aktusával.

Ez a terheltség az Istennel való mindenfajta kapcsolatot jellemez: nemcsak a teológiai eszmefuttatásokat és az elmélkedéseket, hanem az egyéni és közösségi imát is; a glosszolália (nyelveken való ima) sem kivétel. Amikor az ember szándéka szerint Istenről vagy Istenhez beszél, akkor – függetlenül attól, hogy van-e Isten vagy nincs –, a beszéd tárgya és megszólítottja soha nem Isten, hanem a saját, önmagából kivetített istenképe.

Persze az, hogy az Istennel való kapcsolat szükségszerűen antropomorf, nem „baj”, hanem adottság. Az egyedüli kérdés az, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Elsősorban nem teológiailag (mert úgy nyilván rengeteg mindent, mint bármivel), hanem az egyéni életben, a konkrét szavak és tettek szintjén.

Nekem erre a kérdésre (sok évnyi nyűglődés után) a válaszom az, hogy Istenen ugyanúgy nem tudom kívül helyezni magunkat, mint a gravitáción – és foglalkoznom is pontosan ugyanannyit szükséges vele. A fizikusokra semmivel nem hat jobban (vagy kevésbé) a gravitáció, mint a laikusokra. Ugyanígy a tudatosan spirituális tevékenységet végző ember sincs „közelebb” Istenhez, mint az, aki adott esetben ateista vagy agnosztikus. Már csak azért sem, mert az Istenhez való „közelség” még metaforikusan is értelmezhetetlen.

Karizmatikus koromban briliáns hatékonysággal tanultam meg a kérő ima összes trükkjét. Elsősorban azt, hogy a kéréseket, hogy azok igazán hatékonyak legyenek, dicsőítésbe kell csomagolni: „Köszönöm Uram, hogy te már meg is adtad azt, hogy...”. Aztán miután megjártam a poklot oda-vissza, és valamennyi egzaktul kitűzött, milliószor átimádkozott, közelebbi és távolabbi célomról kiderült, hogy kizárólag a saját aktuális vágyaim kivetülései, elkezdtem leszokni a kérő imáról. Merthogy ugyan mit kérjek Istentől? Miért győzködjem őt szép szavakkal, hosszan és részletesen, hogy mit adjon meg nekem, amikor úgyis sokkal jobban tudja nálam, hogy mire van szükségem? Arról nem is beszélve, hogy amiről most a legszilárdabb meggyőződésem, hogy nem tudok nélküle élni (ilyen célobjektum volt számomra például húsz éve a szerzetesi élet), arról másnapra kiderülhet, hogy viccnek is rossz, és jobb, ha minél messzebbre kerül az életemtől. Ugye mindenki ismeri a régi viccet:

– Hogyan lehet megnevettetni Istent?
– Ha elmondod neki a terveidet.

Maradt tehát a Miatyánk, abból is a „legyen meg a te akaratod”. Aztán ezt is elhagytam: minek kérni, hogy legyen meg, ha egyszer úgy is meglesz, bárhogy tiltakoznék is ellene?!

Az ima persze nemcsak kérés lehet. Létezik ún. engesztelő ima is. Ezzel kapcsolatban nagyon élesen megütött egy gondolat tíz vagy tizenegy éve, miséről kijövet. Az Agnus Dei szövegén töprengtem. Hosszan és sokszor könyörgünk Istenhez, hogy „irgalmazz nekünk” (nem is szólva a görög katolikus rítusban és az ortodoxiában ezerszer ismételt kyrie eleisonról) – de minek? Minek, amikor Isten a „teremtetlen kegyelem”, akinek még a mindenhatósága is relatív, hiszen határt szab neki a szeretete?! Minek, amikor Isten képtelen volna „nem irgalmazni”?!

Ja, hogy ez az ima valójában nem Isten szőrös szívének a megpuhítására irányul, hanem önmagunk átalakítására? Arra, hogy a ránk folyamatosan záporozó kegyelem befogadására nyitottá váljunk? Oké – de akkor már megint annál a kérdésnél vagyunk, hogy akkor ki is a megszólítottja az imának? Nocsak, hiszen ismét önmagunkkal kommunikálunk! Amikor „Istent kérjük”, hogy irgalmazzon nekünk, akkor valójában önmagunkat akarjuk rávenni, hogy a valóságot képesek legyünk olyannak elfogadni, amilyen, ne pedig olyannak, amilyen nem. Ez persze teljesen helyénvaló dolog. A mai napig így gondolom. De minek ehhez a rítus? Minek a vocativus (megszólító szövegforma) alkalmazása?

A dicsérő és hálaadó imával ugyanez a helyzet. Nekem persze jólesik, ha dicsérik a verseimet, mert zűrös a személyiségem és megerősítésre, pozitív visszajelzésekre vágyom. Istennek azonban mi szüksége van ilyesmire? Ő pontosan tudja magáról, hogy „szent”, „fönséges”, „magasztos” stb. És előbb tudja, hogy miért mekkora hála van (vagy nincs) a szívemben, mint hogy én eljutnék annak szavakba öntéséig.

A válasz a szokásos: nem Istennek van szüksége a dicsőítésre és hálaadásra, hanem nekünk, embereknek, hogy pontosan tisztában legyünk az ontológiai helyünkkel. Na ja. Csakhogy ami engem illet, annyi pofára esés után, amennyit életemben magam mögött tudhatok, egész pontosan tisztában vagyok az ontológiai helyemmel. Lényegesen tisztábban, mint sok gyakorló vallásos, akik még mindig de facto geocentrikus világképet vallanak.

Ha viszont ez a helyzet, akkor mit és miért mondjak Istennek? Nem tudok neki mit mondani, mert mindent tud, amit mondhatnék.

Nekem persze lehet újat mondani. Tud újat mondani számomra a valóság – mind a teremtett, mind a teremtetlen. De mára már vagyok annyira alázatos, hogy ne higgyem olyan élesnek a fülemet, hogy minden további nélkül kihalljam e két megszólaló közti különbséget. Igyekszem meghallani a valóság szavát, igyekszem nyitott füllel járni a világban. Speciális vallásos különeljárás nélkül is. Minden tevékenységem közepette. Az én életemben így valósul meg – ha megvalósul – a „transzcendens kötődés”.

Címkék: ,


vasárnap, szeptember 27, 2009
18:30
 
Egy Ember, Akinek abszolúte Semmi Érzéke a Szimbolizmushoz


Végre, végre! Rábukkantam a neten arra a Karinthy-jelenetre, amit csaknem húsz éve olvastam valami kötetben, de nem emlékeztem, melyikben, és azóta akartam megtalálni! Istenem, hogy hány embernek akartam már a kezébe nyomni...!

Most itt van, tessék, mindenki okulására:


EGY EMBER,
AKINEK ABSZOLÚTE SEMMI ÉRZÉKE A SZIMBOLIZMUSHOZ


Színházakkal szemben kézirat

Éjjeli kávéház, egyik sarokasztalnál a Mindennel Leszámolt Degenerált. Az ajtón belép Az Ember, Akinek abszolúte Semmi Érzéke a Szimbolizmushoz. Piros képű, bajuszos ember. Odanéz, és észreveszi a Mindennel Leszámolt Degenerált-at, aki, mint azonnal felismeri, iskolatársa volt. Vígan odamegy.


Az E. A. S. É. Sz. vígan. Szervusz, Zauerlében, á, szervusz, Zauerlében, hát hogy vagy? Nem ismersz?

A M. L. D. fájdalmas mosollyal. De igen, emlékszem. Az iskolában, nemde?

EASÉSZ szélesen letelepszik. Hát persze. Emlékszel a Löwingerre?

AMLD legyint, az, ablak felé fordul. Halkan. Én már nem emlékszem semmire.

EASÉSZ vígan. Mér, mi bajod? Gyöngül a memóriád?

AMLD tompán. Nem. Az életem gyöngül. Az életem hajója gyöngül ebben a kávéházban.

EASÉSZ vígan. Milyen hajó? Te foglalkozol ezekkel a Duna-gőzhajózási részvényekkel?

AMLD szünet után. Én most már többé nem foglalkozom semmivel. Én, barátom, a Semmivel foglalkozom.

EASÉSZ harsogva nevet. Hehehe! Nagyon jó! Te még mindig olyan vicces vagy.

AMLD fájdalmasan végigsimítja homlokát. Igen, én még mindig olyan vicces vagyok, jó fiú. Már nem sokáig leszek ilyen vicces, jó fiú.

EASÉSZ vígan. Mér, talán valami komoly dologgal foglalod el magad?

AMLD tompán. Igen, egy nagyon komoly dologgal foglalom el magam, jó fiú. Szegény barátom.

EASÉSZ vígan. Mér vagyok én szegény? Nem is vagyok szegény, egész jó ez a sóhivatali állásom. Te mér nem lépsz be valahová?

AMLD egészen tompán. Igen. Én nemsokára belépek valahová...

EASÉSZ vígan. Na végre, látod, ez már egyszer egy helyes elhatározás! Kaptál valami állást?

AMLD tompán. Igen. Egy végleges állást. Egy véglegeset. Egy véglegeset.

EASÉSZ vígan. No, hála istennek. Mindig mondom, hogy az ember foglalja el magát valamivel. Itt van a városban?

AMLD tompán. Nem. Messze van. Nagyon messze.

EASÉSZ vígan. Nem baj az, legalább világot látsz. Elutazol?

AMLD egészen tompán és nyomatékkal. Igen... én elutazom innen, jó fiú. Mereven ránéz.

EASÉSZ vígan. Bravó, gratulálok! Mikor utazol?

AMLD révetegen. Talán még ma...

EASÉSZ vígan. Na nézd csak, ilyen hamar. Na és hová utazol?

AMLD szomorú fölénnyel veregeti meg a vállát, tompán. Ha te azt tudnád, szegény, szegény barátom.

EASÉSZ vígan. Hát nem tudhatom, ha nem mondod meg.

AMLD tompán ránéz. Azt nem mondhatom meg.

EASÉSZ vígan. Nem? Kár.

Hosszú szünet.


AMLD tompán. Azt nem mondhatom meg neked soha.

EASÉSZ vígan. Kérlek alássan, nem erőltetlek, ha nem akarod. Szünet.

AMLD kicsit kevésbé tompán. Ahová én utazom, oda poggyász nélkül utaznak,

EASÉSZ vígan. Hát szóval, akkor ide a közelbe valahová. Talán Pomázra, nem?

AMLD mély szánalommal. Nem, nem Pomázra, szegény barátom.

EASÉSZ vígan. Hát nem találtam el.

Hosszú szünet.


AMLD tompán. Ott már nem kell Pomáz, és nem kell semmi... azon a vasúton.

EASÉSZ vígan. Tudod, az mindig a vasúttól függ. A gyorsvonatot azért szeretem, mert ott van étkezőkocsi is, az ember kap legalább valami harapnivalót, ha korog a hasa, nem igaz? Hehehe! Nevet.

AMLD tompán. Azon a vasúton csak egyetlen ételt osztogatnak... azt is vastányérból... Mereven ránéz.

EASÉSZ vígan. Ugyan. Na, az nem valami előkelő, hallod. Vastányér? Nagyon jó. Hehe! Nevet.

AMLD tompán. Abban a vastányérban ólomgombóc van, szegény, jó fiú. Mereven ránéz.

EASÉSZ vígan. Ólomgombóc? De hiszen azt nem lehet megenni. Milyen vicces vagy, hehe!

AMLD kicsit türelmetlenül. Azt nem is kell lenyelni... az magától nyelődik le... az az ólomgombóc... a vastányérból...

EASÉSZ vígan. Magától? Hogy lehet az? Valami automata?

AMLD kicsit epésen, de még elég tompán. Mert az a vastányér egy vascső... szegény, szegény barátom.

EASÉSZ vígan. Csőből egy tányér? Nagyon jó. Milyen az?

AMLD pikírozva. Az egy hosszú cső, amibe ólomgombóc van... ha tudni akarod...

EASÉSZ vígan. Csőbe gombóc? Milyen az?

AMLD kicsit forrva a dühtől, de mérsékelve magát. Vagy ólomgolyó, ha akarod...

EASÉSZ vígan. Ólomgolyó? Szünet után hangosan nevet. Ja úgy! Most már értem! Az revolver! Nagyon jó. Hehe!

AMLD sápadtan ránéz.

Szünet.


AMLD mereven nézi, aztán révetegen. Igen... Ha tudni akarod...

EASÉSZ vígan. Na ja... revolver. Gondolkodva. Ja, de hát te azt mondtad, elutazol... Na és ott kapod a revolvert?

AMLD ránéz. Nem... a revolver nálam lesz... nálam...

EASÉSZ vígan. Nálad? Minek?

AMLD fogait csikorgatva. Minek? Hogy magaam felé fordítsam!!! Tudd meg!!!

EASÉSZ vígan. Miért fordítod magad felé a revolvert?

AMLD feláll, kétségbeesetten ordít, hadonász. Hogy elsüssem a revolvert, lehúzzam a kakast a revolveren, kilőjem a revolverből magam felé a golyót!! Nem érted?!! Nem érted?!!!

EASÉSZ vígan. Ja úgy, szóval te főbe akarod lőni magad a revolverrel! Hát mért nem beszélsz világosan?! Akaszd föl magad. Szervusz. Vígan el.

Címkék: , ,


szombat, szeptember 26, 2009
14:14
 
Őszi chanson



Nagyon csukott

nincs fejfájás
nem ég a gyomor
hányinger sincs
minden negatív

pszeudo-másnaposság
ilyenkor támadnak a versek
a túl jól túl rosszul
kódolt cry for helpek

nagyon csukott ablak
megélhetési árva
nézem a szikrázó napfényt
szikrázó napfényre vágyva

odakint őszi fák
szép is lenne ha itt bent
lombjukból ki-kibukkan
pár lédús metafora

kéne egy frappáns zárlat
félkövérrel szedve
vagy már a téli álom
eléggé el vagyok medve

Címkék:


péntek, szeptember 25, 2009
14:58
 
Bujtor István emlékére


Az alábbi, önmagamtól idézett szövegben csak a főhősről történik említés, a filmen őt alakító színészről nem. E személytelenség ellenére személyesebb nekrológot nem tudnék írni. Márpedig ennyivel tartozom neki. Az életem egyik legmeghatározóbb motívuma, ha furcsa is ebbe belegondolni, Bujtor Istvánnal kezdődött, akivel soha nem találkoztam.

Bujtor István1980-ban Magyarországon összesen másfél televíziós csatorna működött. Így szinte magától értetődő, hogy hat héten keresztül országos közügy volt, hogy Sándor Mátyás gróf mint néz szúrósan valakinek a szemébe, hogyan kényszeríti rá akaratát, s mint sül ki ebből a végére a mindenkit megnyugtató igazság. Még nem ért véget a tévéfilmsorozat, amikor kiadták a Sándor Mátyás c. könyvet. Természetesen megvettem, és természetesen pillanatokon belül végigolvastam, s Winnetoun edződve természetesen örültem a kalandoknak. Ami azonban igazán elvarázsolt, az a hipnózis leírása volt. Ekkor találkoztam először e fogalommal, és nagyon kíváncsivá tett, mi is ez valójában.

Történt, ahogy történt, végül is azon kaptam magam, hogy hatodik osztályosként ott ülök a TIT József Attila Szabadegyetem pszichológiai előadássorozatán. Szemben a mostani helyzettel, a könyvpiacon akkoriban nemhogy túlkínálat nem volt a „nehezen magyarázható” jelenségekről, hanem egyáltalán nem létezett ilyen irodalom. Amikor 1981. október 26-án Mészáros István orvos-professzor, a Magyar Hipnózis Egyesület alapítója belekezdett Mi a hipnózis? c. előadásába, ő is Sándor Mátyásból indult ki, a „meredten nézős akaratátvitel”-ből – és elmondta, hogy a hipnózis valami egészen más.

Lenyűgözve hallgattam a tudományos, mégis közérthető előadást, és – melodramatikusan fogalmazva – megpecsételődött a sorsom: hipnózisügyben a valóságot lényegesen izgalmasabbnak találtam a mesénél. Így került a pszichológia érdeklődésem középpontjába, s lett mindmáig a világképem, gondolkodásmódom egyik legfontosabb szervező elve.


Köszönöm, Csöpi! Menj tovább!
Jó szelet!
 
 

Címkék: , , , ,


szerda, szeptember 23, 2009
17:15
 
Mai



A másik margóra

Mobilomból bár nem töröltelek,
visszaírtam a vezetékneved.
Nem várok már sms-ekre,
nem őriz az RSS-em se,
nem nyomkodom folyton az F5-öt –
az új helyzet, mint a gipsz, megkötött,
s mert megszűntek a hajnalig írt mailek,
a napi egy kávé ismét elég lett.
Pár hétig várt rád egy hűtött szamorodni,
ám azt nem akartam, hogy ki kelljen dobni:
eltűnt; oly gyorsan, mint ez a három hónap,
mit mért ne tartanék – miként te – kálónak?
Nem produkálok nagy félrecsúszásokat
(hisz nyakkendőm nincsen: pólón hülyén mutat).
Túl vagyok. Ennyi volt. Epizód. Egy gikszer.

Ezt magyarázom a wiwes profilodnak.
Napjában X-szer.

Címkék:


vasárnap, szeptember 20, 2009
11:39
 
Csillagok háborúja


Alább Derrick Jensen egy beszéde olvasható Jand fordításában.


Nem tudom, hogy hallottál-e már róla, de a Csillagok Háborúja eredeti vázlatát nem Lucas írta. Az eredeti vázlatot környezetvédők írták, és egy kicsit különbözött a véglegestől.

Először is, valójában nem Csillagok Háborúja volt a címe, hanem Csillagok Erőszakmentes Civil Engedetlensége. A Csillagok Háborúja története röviden azok számára, akik nem emlékeznek rá: a Birodalom egy hatalmas gépezetet épített, amit Halálcsillagnak hívnak, és ami képes teljes bolygókat elpusztítani. A filmben a lázadók találnak egy módot a Halálcsillag elpusztítására, és végül Luke Skywalker az Erőt használva átjut az összes birodalmi vadászon, és ledob egy torpedót egy hőkivezető nyílásba, és felrobbantja a Halálcsillagot.

Visszatérve, a környezetvédők által írt első vázlat ettől kicsit különbözött. A lázadók valójában nem robbantották fel a Halálcsillagot, hanem más eszközöket használtak a Birodalom galaxisközi terjedésének lassítására. Például programokat szerveztek az elpusztításra kijelölt bolygók népessége számára, hogy luxuscikkeket, mint kender zsáklabdákat, és ínyenc kávét gyártsanak a Halálcsillag lakosságának. A nézők azt is megtudhatták volna, hogy már készülnek a tervek, hogy rohamosztagosok seregei, és a Birodalom más lakosai számára öko-túrákat szervezzenek a halálra ítélt bolygókra. Ezek célja az, hogy bemutassák mindenkinek, hogy ezen bolygók gazdaságilag fontosak a Birodalom számára, és így nem kellene őket elpusztítani. Egy meglepő fordulatban, ami során a nézők kapaszkodnak a székeikbe, más lázadó csoportok pereket indítanak a Birodalom ellen, megpróbálva bizonyítani, hogy a Környezeti Hatástanulmányban, amit Darth Vadernek be kellett adnia, nem támasztja megfelelően alá azt az állítását, hogy a bolygó felrobbantásának „nincs szignifikáns hatása”. A nézők izgatottan értesülhetnek arről, hogy tervek vannak az összes nagyvállalat termékeinek bojkottálására, amelynek vezértanácsában Darth Vader szerepel, és felpattannak a székeikről az összes moziban, amint meglátják a tömött zsákokat tele levelekkel Mr. Vader-nek, amelyben kérik, hogy legyen szíves nem felrobbantani még több bolygót.

Nos, mindannyian tudjuk, hogy mindez már elég arra, hogy nemcsak térdre kényszerítse a Birodalmat, hanem egy remek, izgalmas filmet eredményezzen. De van tovább is! Renegát lázadók ezrei, akik elégedetlenek a fősodorbeli lázadók szerintük behízelgő viselkedésével, egy jelenet során, amely még a legkőszívűbb mozilátogatót is könnyekre fakasztja, eldöntik, hogy elmennek az elpusztításra kijelölt bolygókra, hogy karöltve énekeljék: „Adj Esélyt a Békének”. Az erről készült DVD-felvételeket eljuttatják Darth Vaderhez és Tarkin főparancsnokhoz, akik irányába egymás után küldik a kedvesség és szeretet hullámait. Néhány lázadó belopózik a Halálcsillagba, és különböző eszközökhöz láncolja magát, közben felkavaró beszélgetéseket folytatnak arról, hogy a rohamosztagosok közeledésére önként megadják-e magukat, vagy a végsőkig maradjanak leláncolva. És a realizmusnak egy briliáns és bátor megnyilvánulásaként, a lázadók sose lettek képesek konszenzusra jutni.

De van tovább! Amint bejutottak a Halálcsillagra, a csapat egy kis töredéke leszakad, leégetnek néhány szállítóhajót, és a „Galaktikus Felszabadítási Front” feliratot vésik néhány csillagromboló oldalára. Aztán közülük még egy kisebb csapat leszakad, és végül eljutnak Darth Vader privát szobájába. Ekkor odalopakodnak mögé, és egy vegán krémtortát nyomnak az arcába. Végül a rendező úgy döntött, hogy kivágja ezt a jelenetet, mert túlságosan hasonlított egy másik produkcióban lévő filmre, aminek a címe „A Torta-összeesküvés Hitler ellen”.

Ahogy közeleg a Halálcsillag, néhány lázadó megemlíti, hogy fegyverekkel harcoljanak vissza. Őket gyorsan lehurrogják a pacifista lázadók, hogy a Halálcsillag vezetőinek megtámadásának ötlete csak „még egy példa arra, ahogy a Birodalom káros filozófiája beszivárog”. Ahhoz, hogy megváltoztassuk Darth Vadert, mondják, előbb az kell, hogy mi magunk legyünk a változás. Hogy megváltoztassuk Darth Vader szívét, előbb a sajátunkat kell. És mindenek felett együtt kell éreznünk Darth Vaderrel, és emlékezni rá, hogy ő is volt valaha gyermek.

És végül megjelenik Leia, Luke, Han, Chewbacca, és két robot, és elmondják a többieknek, hogy találtak egy módot a Halálcsillag felrobbantására. A többi lázadó természetesen elborzad, és dulakodás kezdődik, Leila, Luke, Han, Chewbacca, és két robot az egyik oldalon, a pacifisták a másikon. A pacifisták kiüldözik a kis csapatot a teremből és a filmből is, ami nem nagy cucc, úgyis csak mellékszereplők.

A film így ér véget: a Halálcsillag egyre közelít és közelít, és látod a Halálcsillagot, és látod a bolygót, és látod a Halálcsillagot, és látod a bolygót, és látod a Halálcsillagot, és látod, ahogy a lézer pokoli, vörös sugarai megjelennek, és látod a bolygót, és látsz egy kis megcsillanó fényt, ahogy a környezetvédők elhúznak, mielőtt a bolygó felrobbanna. Majd látod a Halálcsillagot megint, ahogy felrobbantja a bolygót.

És a film utolsó jelenete, amely bemutatja, hogy mekkora teljes siker is volt ez a lázadók számára, egy kép, amely egy cikket mutat az Új Birodalmi Idők újság 43. oldalának bal alsó sarkában, ahol három teljes mondatban emlékeznek meg a bolygó elpusztításáról. „Hurrá, bekerültünk a sajtóba!”

Címkék: , ,


csütörtök, szeptember 17, 2009
17:18
 
Inteligencs


Pacsker blogjában találtam az alábbi karikatúrát:

Intelligens földrajz

–  Az „intelligens tervezés”-ről szóló mai biológiaóránk véget ért. Most térjünk rá az „intelligens földrajz”-ra...

Címkék: , ,


 
Sakál–zsiráf társalgási zsebkönyv


Marshall B. Rosenbergtől származik az alábbi két – általam többször és több helyen idézett – EMK-aforizma:

1. A sakál csak egy magát rosszul kifejező zsiráf.
2. A zsiráf minden megnyilvánulásból két dolog valamelyikét hallja ki: vagy azt, hogy „Kérem”
, vagy azt, hogy „Köszönöm”.

Ennek fényében, mintegy kísérletképpen nyújtok itt át tíz, részben fiktív, egyértelműen sakálnyelven fogalmazott mondatot, valamint azok egy lehetséges (és nyilván nem biztos) zsiráfnyelvű fordítását.

A fordítások az egyes sakálmondatok alatt, fehérrel találhatók; az egérrel kijelölve válnak olvashatóvá. Azért választottam ezt a formát, mert az általam kínált fordítási javaslatok megtekintése előtt esetleg érdemes időt szánni az önálló munkára is.


Hol voltál már megint?! Ilyenkor kell hazajönni?
Nagyon aggódtam érted, mert fontos vagy számomra, és félek, hogy elveszíthetlek.

Fúj, hogy vagy képes egy ilyen ocsmány göncöt magadra húzni?
A ruhaválasztás tekintetében az én ízlésem eltér a tiedtől.

Mi a kurva anyádért előzöl záróvonalon?!
Borzasztóan megijedtem, mert szeretném magamat biztonságban tudni vezetés közben is.

A homoszexuálisok felvonulását be kell tiltani, mert károsan befolyásolják a felnövekvő ifjúságot.
Nem értem ezt a jelenséget, össze vagyok zavarodva, és ez borzasztóan feszélyez. Emellett nagyon szeretem a gyerekemet és aggódom érte.

Egész ehető ez a szar, amit főztél.
Hálás vagyok neked, hogy gondoskodsz rólam.

Ki nem állhatom a nagyképűsködésedet.
Amikor hallgatlak, és bár szeretnék, nem tudok kapcsolódni a gondolataidhoz, akkor kicsinek érzem magam.

Szerintem mindenkinek jobb lenne, ha egy életre abbahagynád a versírást.
Eltérést látok a költészet jellemzőiről és céljáról kialakított elképzeléseink között.

Buzikat a Dunába, zsidókat meg utána!
Kicsinek, gyöngének és eltévedtnek érzem magam a világ sokféleségét látva.

Ha ilyen hülye vagy, akkor egy szart fogok én veled vitatkozni.
Csalódott vagyok, hogy nem sikerült a gondolataimat hatékony módon megosztani veled; fáradt és motiválatlan vagyok új érvek kigondolásához.

Bár meg se szültelek volna!
Amikor azt tapasztalom, hogy a kettőnk közötti párbeszéd ismételten kudarcot vall, akkor tehetetlennek érzem magam; elszomorít és megijeszt, hogy nem látom a változás lehetőségét.

Vagy:

Fásult és fáradt vagyok a szülőszerepből adódó kötöttségek miatt; szabadságra lenne szükségem, és arra, hogy jusson időm másfajta szerepek megélésére is.

Nem szükséges, hogy bárki is egyetértsen az általam javasolt fordításokkal: amint írtam, ezek csak lehetséges olvasatai a fenti – eleve kontextusból kiragadott – mondatoknak. De ha akármelyik mondatnál (vagy a fordításánál) is azt tapasztalod, hogy kifejezett indulatot élsz meg, miközben olvasod (nekem pl. a fenti példákból a versekre vonatkozó mondat fordításának megszülése volt a legnehezebb), akkor hasznos lehet a saját önismereted szempontjából, ha elgondolkodsz: vajon mi az az érzékeny pontod, amit a téma vagy a megfogalmazás eltalált benned.

Címkék: ,


szerda, szeptember 16, 2009
11:32
 
Zsiráf a buszon


Kaptam Jgy-től egy levelet, benne egy csatolt fájlt. Utóbbiról azt írta az előbbiben, hogy „tetszés szerinti felhasználásra”. Nekem pedig úgy tetszett, hogy megosszam itt.

A helyszín a Volánbusz egyik járata, idő: reggel.

Fölszállt egy 40-50-es férfi. Máskor is láttam már, nem szeretem, mert nagyhangú, erőszakos, talán ittas is szokott lenni. Vagy nem szokott, de a viselkedése olyan, amit a köznapi életben nagyvonalúan úgy mondunk, nem egészen normális.

Most is „előadta magát”, valami gondja volt a sofőrrel, nem nagyon derült ki, hogy micsoda, mintha 90%-os kedvezményt kért volna, a buszvezető azonban teljesárú jegyet adott neki (és fizettetett ki). A férfi hosszan méltatlankodott, majd méltatlankodása kifejezetten dühöngés jellegét öltötte, többen rá is szóltak, hogy viselkedjék már. Mondanom sem kell, senki nem haladta meg (legalábbis kinyilvánítva) a „viselkedjék már” lépcsőjét, nem foglalkozott azzal, hogy mi is a pasas problémája.

Ekkor jutott eszembe, hogy akár meg lehetne próbálni az EMK jegyében valami „válságkezelést”. Sikerülne-e? Kéznél vannak-e azok a mondatok, amelyekből kiderül, hogy érdekel, milyen szükséglete nem elégült ki a másiknak, és hogy a magam részéről azon vagyok, hogy megoldódjon a problémája. Végül is a dolog az ujjgyakorlatig sem jutott el, sőt, magamban már jelen kis dolgozatot kezdtem fogalmazni.

Hanem (talán) kár volt nem kipróbálni az EMK-t, mert a figurában újból föllángolt a düh, odarontott a buszvezetőhöz, akit ugyan nem bántalmazott, de rátámadt arra, aki a buszvezetőt meg akarta védeni. Verekedés tört ki, és a figurát néhány markos férfi bámulatos gyorsan eltávolította a buszról. Az utasok megállapították, hogy „az ilyennek a Lipótmezőn a helye”, és lassacskán napirendre tértek az incidens fölött.

Én pedig hirtelen megláttam a figurában a toporzékoló gyereket, akinek nem elég, hogy valami szükséglete kielégítetlen marad, még a panaszáért is kikap, mert a nagy, komoly, fegyelmezett felnőttek nem értik meg. És egyszerre csak az ellenszenves figurából egy kétségbeesett segélykiáltás maradt, és ez olyan erős benyomással volt rám, hogy a könnyeimmel kellett küszködnöm.

Ez szép, csakhogy ide nem magamtól jutottam el. Balázs, köszönöm ezeket a könnyeket.


Két megjegyzésem van csak a leírtakhoz.

Az egyik az utolsó mondathoz: meghatódtam rajta, örültem neki, jólesett.

A másik pedig ehhez: „kár volt nem kipróbálni az EMK-t”.

A megjegyzésem pedig a következő: valóban kár lett volna nem kipróbálni. De maga az idézett írás bizonyítja, hogy igenis ki lett próbálva, méghozzá sikeresen. A siker fokmérője ugyanis nem feltétlenül az, hogy összejön-e a háborgó tenger egy szóval történő lecsillapítása. Az EMK-ban az első nyilvánvaló siker az, ha a háborgásból képesek vagyunk kihallani a „kérem”-et – függetlenül attól, hogy a következő lépésben ezzel aztán tudunk-e valamit kezdeni konkrétan vagy sem, hogy a tényleges viselkedésünkben ennek van-e látszatja vagy nincs.

Címkék: , , ,


kedd, szeptember 15, 2009
07:57
 
Meggyes piskóta: végy egy rakás szilvát


De komolyan. Mi legalábbis így csináltuk.

Tomi úgy döntött, hogy tarthatatlan helyzet, hogy az országban nem lehet normális szilvalekvárt kapni, és pénteken hazaállított a csarnokból két és fél kiló szilvával, aminek az a meglepő tulajdonsága volt, hogy nem kemény és savanyú, nem is úgy puha és édes, hogy közben az íze már-már idézi a majdani féldecit, hanem egyszerűen finom. És nekiállt, oszt megfőzte lekvárnak, csak úgy. Vérurbánus gyerekként soha nem hittem volna, hogy valaha egy fedél alatt fogok élni a lekvárfőzéssel, erre egyszer csak ott van a tűzhelyen egy lábasnyi igazi szilvalekvár. Nyamm.

Na igen, de mit csináljunk vele? Kicsi a lakás, nagyobbat kíván alapon viharsebesen meg szoktunk szabadulni az üres üvegektől (meg aztán ne is kompromittáljanak, ha valaki idetévedne), amúgy szelektíve, és e szórásba a befőttes üvegek is beletartoznak. (Apropó: van itt még valaki rajtam kívül, aki tudja, hogy a befőttes üveget erdélyiül borkánnak hívják?)

Szóval itt álltunk egy rahedli (kb. két kisebb üvegre való) lekvárral, valamint a hozzá való nulla üveggel. A lekvár persze eláll a tűzhelyen is, főleg, ha nem egyszerre fő, hanem két napon át többször néhány órát, így végül vasárnap délelőtt indult el Tomi a madaras teszkóba, hogy akkor egy élete, egy halála, ő vesz üres befőttes üveget.

Vett is, de csak potenciálisan üreset kapott. Valami hülye telepakolta előtte meggybefőttel. Hazahozta, kiöntötte a meggyet egy másik lábasba (amelyikben történetesen nem volt szilvalekvár), és megoldódott a probléma. A lekvár azóta – dunsztolásilag – megjárta az ágyneműtartó mélyét, és pillanatnyilag a szekrény tetején várja a telet.

Ellenben a lábasban ott volt bő egy kiló magozott meggy, kéretlenül és kérlelhetetlenül. És valamit kellett vele kezdeni, mert huzamosabb ideig hülyén nézett volna ki a tűzhelyen.

Hát így készült el vasárnap a meggyes piskóta.

Címkék: ,


vasárnap, szeptember 13, 2009
21:48
 
A halak már itt voltak, mikor idejöttünk


Úgy történt a dolog, hogy lett egy új tévéadónk. A címe: Fishing & Hunting („horgászás és vadászás”), és horgász-, ill. vadászműsorok vannak rajta. Nem azért lett ilyen csatornánk, mert iszonyatosan szerettük volna, hanem a sors akaratából. Egy szép napon láttuk, hogy van. Pontosabban Tomi látta: úgy két-három hete, miközben én a konyhában tettem-vettem valamit, ő unottan kapcsolgatta a tévét. Aztán egyszer csak hallom, hogy felordít:

– Azonnal gyere be, ezt látnod kell!

Kb. 20 másodpercet látott a műsorból, teljesen véletlenül, de ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy hihetetlen intuícióval megállította (médiabox, jessz), mert pontosan tudta, hogy enélkül szegényebb lenne az életem. Bementem, megnéztük, és rögtön tudtuk: gyöngyszemet találtuk. Szerencsére kiderült, pár nap múlva ismétlik a The Fishing Hole című sorozat 4. részét, így fel tudtuk venni, és ma este végre jutott idő arra, hogy a megtekintett jelenet szövegkönyvét írásban is rögzítsük.

Egy dokumentumfilmről van szó, amely azt az emlékezetes pillanatot emeli át a halhatatlanságba, amikor 1975-ben két ember kifog két halat.

A történetvezetés aránylag egyszerű: két anorákos, kapucnis férfi jeges tájon, egy szál horgászbottal pecázik egy csónakban, és közben beszélgetnek. Hanganyagot nem tudok szolgáltatni csak egy képet. Halk énekszót tessék elképzelni háttérzenének: egy női kísértetkórus dalol bánatosan és sejtelmesen valami olyasmit, hogy „Aaaa... Aaaaaa!” A két horgász magyarhangja nem mindig különböztethető meg pontosan egymástól, arcot nem látni. A megszólalások között többnyire hosszú, sokat sejtető, több másodperces szünetek vannak (ezalatt szól az „Aaaa... Aaaaaa!”). És hangsúlyozom (ez fontos szempont): a csónakban 1 db horgászbot (és zsinór) található.

Ismétlem: az alábbi párbeszéd egy dokumentumfilm leirata. Tehát nem Csehov, Beckett vagy Ionesco írta, hanem az Élet (a nagybetűs) és egy szinkronstáb szoros együttműködésében született. Szeretettel nyújtom át mindenki épülésére.

Flaming Gorge gyűjtőmedence, Manila, Utah, 1975

– Milyen felszerelést használsz? Egy kilogrammos zsinórt?
– Igen.
– Sok hal van itt?
– Igen, elég sok. Elég sok hal van itt... Nagyon jó halak. Elég nagyok.
– Jól beleakadt a horog.
– Ha ilyen könnyű felszereléssel horgászunk, óvatosnak kell lennünk.
– Eegen. Ez a zsinór egy kilogrammos?
– Igen... Igen!
– Már rá is harapott?
– Igen!
– A halak már itt voltak, mikor idejöttünk. Óvatosan kell bánni ezzel a felszereléssel. Óvatosan kell bánni vele! Túl könnyű ez a zsinór!... Meg kell fogni. Meg lehet a halakat fogni. Vigyázni kell vele, ha túl közel jön!
– Eegen, óvatosan!
– Nézd! Nagyon szép ez a hal! Itt van! Látod, milyen szép?
– Ez igen! Egy nagy szivárványos pisztráng.
The Fishing Hole– Igen. Elég furcsa ez a hal. Nagy szivárványos pisztráng!
– Ezek a halak ráharapnak a jig csalira.
– Igen.
– Ez a hal most nagyon fáradt.
– Így van. Mit szólsz a színéhez?
– Elég könnyen ki lehet ezeket fogni. Ez a hal a miénk.
– Rendben!
– Ez az...
– Nagyon szép.
– Igen, gyönyörű. Óvatosan, óvatosan! Óvatosan bánj vele!
– Ez az!
– Nagyszerű ez a felszerelés!
– Ha ilyen könnyű felszereléssel horgászunk, nem kell aggódjunk a húzás miatt. Erősen kell húzzuk a botot.
– Eegen, ez az egy kilogrammos zsinór?
– Igen, az!... Már rá is harapott?
– Igen.
– A halak már itt voltak, mikor idejöttünk. Nem akarok megfordulni, nagyon félek. Túl könnyű ez a zsinór!... Fogd meg! Meg tudod fogni!
– Rendben.
– Meg lehet fogni...! Ha közeledik, meg lehet fogni!
– Kiveszem belőle.
– Ez a hal elég közel van a csónakhoz. Ott van! Igaz, milyen szép?
– Ez igen. Nagy szivárványos pisztráng!
– Igen! Ez egy igazi remek hal!
– Eegen... Nagy szivárványos pisztráng.
– Ezek a halak ráharapnak a jig csalira!
– Bizony.
– Ez a hal most nagyon fáradt!
– Nagyon fáradt... Nézd a színét!
– Elég könnyen ki lehet ezeket fogni. Ez a hal a miénk!
– Ez az!
– Hadd fogjam meg!
– Gyönyörű hal!
– Nagyon szép! Óvatosan, óvatosan!... Óvatosan bánj vele!
– Ez igen!


Hát azt hiszem, ez tényleg igen.
 
 

Címkék: ,


szerda, szeptember 09, 2009
13:20
 
Pro memoria


Brúnó caminós naplójából másolom ide emlékeztetőül ezt a mondatot:

„A búcsúzásban tudatosul számunkra, hogy mi is történt velünk a találkozás során.”

Ezt a gondolatot egy épp aktuális elengedési projektben használom épp fel. Hogy könnyíti-e a dolgomat vagy nehezíti, nem tudom.

Címkék: ,


kedd, szeptember 08, 2009
10:31
 
Kiegészítés a piramis oldalához


Ha egyszer valakibe belerúgtunk, akkor annak borzasztó nehezen bocsátjuk meg ezt.

Címkék: ,


vasárnap, szeptember 06, 2009
16:17
 
Kedves buzik!


A címmel írt egy posztot Zoli. Az elejét idézem, a többit pedig ajánlom mindenkinek a figyelmébe.

Kedves buzik!

Én most nagyon büszke vagyok rátok.

Büszke vagyok az 50kilós nyunyókra, akik kimentek, bár nem tudták, hogy a mázsás bőrfejűek nem fogják-e darabokra törni őket. Ők voltak igazán bátrak, nem a maszkos homofóbok. Büszke vagyok a maszkulin buzikra, akiket az ellentüntetők hétköznap épp azért utálnak, mert a csajok utánuk fordulnak meg az utcán, és büszke vagyok a szőrös macikra, akiken nem látszik, hogy saját kapura játszanak, de szombaton mégis önként tették oda magukat. Büszke vagyok az értelmiségi buzikra, akik egyébként inkább járnak felolvasóestre, mint utcabálba, de most kimentek felvonulni.

Kurvára büszke vagyok rátok, és bárki bármit fog nektek majd mondani, bárhogyan próbálja átszínezni a melegfelvonulást, ti ezt a meccset megnyertétek, rohadt nagy hátrányból fordítottatok, és csak ez számít.

Ne higgyétek el, amikor azzal jönnek, hogy csak a rendőrségen múlt. Nekik ez a dolguk, de hogy legyen KIT és MIÉRT megvédeniük, ehhez kellettetek ti. Ne foglalkozzatok azzal sem, amikor majd azt halljátok, hogy valamiféle erkölcstelen fertő a melegfelvonulás – mert ott voltatok, és láttátok, hogy mi az igazság. Idén se lesznek tangás képek, idén is csak hazudni tudják majd azt, hogy melyik kamionon hány buzi dugta meg az utcán sétáló, békésen üvöltöző és dobálózó kereszténykonzervatív szülők ártatlan gyermekei előtt egymást. Ti tudni fogjátok, hogy ez nem így volt.

(A teljes szöveghez kattints ide!)

Címkék: , ,


 
Jézus apjainak száma


Egy magát „nem liberális”-ként identifikáló, névtelen kommentelő a melegfelvonulás egyik transzparensfeliratáról – miszerint „Jézusnak is két apja volt” – azt írja, hogy „otromba hazugság”, amely „súlyosan sérti a vallási érzékenységet”.

Tisztázzuk a kérdést. A „Jézusnak is két apja volt” állítás nem „otromba hazugság”, mindössze kontextuálisan irreleváns információ.

A keresztény dogma (konkrétan a Szentháromság-tan) szerint Jézus – aki valóságos Isten és valóságos ember – isteni természetét tekintve valódi Fia az Atyának. Emberi természete szerint pedig fia Máriának és nevelt fia Mária férjének, Józsefnek. Józsefet így – az izraelita jog szerint – valóban Jézus apjának kell tekinteni. Tehát Jézussal kapcsolatban – két különböző aspektusból – két különböző személyről lehet elmondani, hogy az apja: egyrészt az Atyáról (a Szentháromság 1. személyéről), másrészt Józsefről.

A „Jézusnak is két apja volt” mondat tehát formálisan nézve, teológiailag kétségkívül igaz. Ugyanakkor az is igaz, hogy abban a kontextusban, amelyben az állítás megjelent (tehát melegjogi szövegkörnyezetben, egyértelmű utalásként arra a vitatott kérdésre, hogy egy gyerek fejlődése szempontjából vajon problematikus-e, ha két azonos nemű neveli), a mondat nyilvánvalóan irreleváns.

Irreleváns, de semmi esetre sem „otromba hazugság”. Közel sem olyan otromba (és köel sem akkora hazugság), mint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek (IKSZ) a fasisztákkal kollaboráló uszítása, amely szerint a melegfelvonulás „rendkívül káros lehet az egyébként is rossz mentális állapotban lévő magyar társadalomra és a védtelen fiatalok erkölcsi fejlődésére”.

A vallási érzékenységét pedig csak annak sérti, akinek a vallási ismeretei szánni valóan felületesek. (Más kérdés, hogy ez a hazai gyakorló keresztények 95%-ára igaz, beleértve a klérust és az ún. „keresztény” politikusokat.)

Egyébként az IKSZ alelnökének ugyanezen nyilatkozatban a következő viccet is sikerült elsütnie: „amikor Magyarországon évtizedek óta demográfiai válság van, különösen fontos a családok védelme. Minden olyan társadalmi megnyilvánulás, ami az egészséges és természetes családmodellt gyengíti, kárt okoz a magyar társadalom egészének, súlyosan veszélyezteti hazánk jövőjét.”

Alig várom, hogy a KDNP mozgalmat indítson a szerzetesrendek hatósági úton történő mielőbbi felszámolására, és egyáltalán, a cölibátus – demográfiailag nézve felháborító – intézményének az egyszer s mindenkorra történő betiltására.

Címkék: , ,


szombat, szeptember 05, 2009
20:15
 
Felvonulás után


Itthon vagyunk, fáradtak vagyunk. A felvonulás közben annyira nem éreztem, de amikor utána beültünk a (valami belső hangra hallgatva nem a Deák tér környékén leparkolt) kocsiba, akkor nagyjából minden erő kiszállt belőlem. Napra pontosan 14 hónapnyi feszültség oldódott ki bennem néhány másodperc alatt; itthon a lépcsőn alig tudtam felvánszorogni.

A hírekből mindenki tudhat mindent: a melegeket ért legnagyobb atrocitás az volt, hogy a felvonulást követően a keresztény hit, a mértéktartó magyar erkölcs és a család szentségének védelmében három bátor férfi megvert, majd összerugdosott egy magányos nőt, aki a fesztivál pólóját hordta. De maga a Meleg Méltóság Menete békében lezajlott, hála az ezúttal valóban hatékony rendőri biztosításnak.

Köszönöm mindenkinek, aki ott volt. Úgy gondolom, hogy a tavaly történtek után idén kijönni igazán bátor tett volt. Köszönöm a melegeknek és a heteróknak, és persze köszönöm a rendőröknek, akiknek persze nem volt döntési lehetőségük. Hálás vagyok nekik, mint ahogy hálás vagyok mindenkinek, akikkel együtt vonulhattam. Beleértve Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát is, valamint a néhány jelen lévő SZDSZ-es politikust. Bár rájuk nézve azt mondtam Tominak: igazság szerint nekik tíz éve kellett volna eljönniük. És akkor most talán nem ott tartanánk, ahol tartunk – de ők sem.

És ha már Tomit szóba hoztam: nagyon örültem, hogy életemben először a párommal kézen fogva együtt mehettem végig a felvonuláson. Fényes nappal, kéz a kézben az Andrássy úton – olyan jó volna mindig így sétálni. Kár, hogy ezt csak egy olyan túlbiztosított majomketrecben tehettük meg, amelyért cserébe fél Budapest bénasággal fizetett. Persze már várom a jobboldali kommentárokat, miszerint „a homoszexuálisok miatt” lezárták a fővárost. (Tehát még véletlenül sem a törő-zúzó banditák miatt.)

És még mindig Tomi apropóján: az idei év meglepetése az volt számunkra, hogy Tomi 61 éves, fájós lábú, tömegiszonyos édesanyja, aki egy hónapja történetesen az intenzíven feküdt, tegnap este közölte velünk, hogy kijön a felvonulásra, és úgy is tett. Nem akartunk magunkhoz térni a döbbenettől, mert ez olyannyira váratlan bejelentés volt tőle. Ő maga e döntéséről aztán úgy adott számot:

– Most mi a picsának maradjak otthon és aggódjak, amikor aggódni ott is tudok?!

Teljesen jogos, és kifejezetten büszke vagyok rá. Meg is mondtam neki.

A menetben szokás szerint számos transzparens volt. Például: „Mutass példát a szlovákoknak, hogyan kell bánni a kisebbségekkel!” Vagy: „Kevesebb jog. Kevesebb adózás?” És (egy teljesen hétköznapi kinézetű férfi hátán): „Sértem a közízlést? Mivel?”

De a kedvencem, amivel nem tudtam betelni, egy kép volt. Semmi felirat, még csak nem is karikatúra. Egy kinagyított arckép: ezt emelte magasba az egyik felvonuló. Ebben a formában volt jelen a felvonuláson Sólyom László.

Az idei menet figyelemre méltó vonása volt, hogy egyetlen transzvesztitát sem lehetett látni. Illetve helyesbítek: lehet, hogy voltak köztünk olyanok, akik szívük szerint a másik nem ruhájában vonultak volna, de meg voltak félemlítve. Ennek nem örülök, erre nem vagyok büszke. Noha a transzvesztitizmus pontosan ugyanolyan idegen tőlem ma is, mint volt tizenvalahány évvel ezelőtt, szeretném leszögezni: hogy Magyarország csak egy olyan LMBT felvonulás megtartására képes, ahol a transzvesztiták persona non graták – ez gyalázat, ez Európában szegénységi bizonyítvány.

– De hát hol vannak a buzik? – nézett körbe a több száz meleg és leszbikus között egy riporter, aki a jelek szerint némi fogalomtisztázásra szorult volna. – Egyetlen egyet se látni!

Nem volt egyetlen travi sem – de nem volt más szokatlan viselet sem. Nem voltak félmeztelen táncosok, egyetlen szexuális közeledést imitáló mozdulat sem volt látható.

Szegény megélhetési homofóboknak nagyon gyorsan ki kell találniuk valami friss, ropogós hazugságot, amellyel az idei felvonulást is eladhatják úgy (a még náluk is ostobább híveiknek), hogy „közszeméremsértés” hogy „kirakatba tett szexualitás”.

De persze egy pillanatig sem kétséges: fog ez nekik menni.

Címkék: , ,


péntek, szeptember 04, 2009
17:10
 
Negyedmedve


Most olvastam egy MTI-hírben, hogy 2004-ben 6,25 medve élt Székelyföldön, a gyimesi települések környékén. Nem átlagosan, hanem annyi. Tessék, itt a hír egy részlete annak, aki nem hiszi:

„Gábor Dezső, a középloki vadászegyesület korábbi vezetője úgy véli, hogy a medvék már megszokták a rendszeres fakitermelés zaját, nem félnek az emberektől, és ez az oka annak, hogy közelebb merészkednek a településekhez. Szerinte az utóbbi öt évben a nagy szaporulat következtében megnégyszereződött a vadállomány, amely jelenleg huszonöt egyedet tesz ki az érintett 11 ezer hektáros körzetben.”

Forrás: Megszaporodtak a medvetámadások a Gyimesekben


Apropó, a régi rendőrvicc megvolt?

– Te, képzeld, a Józsi vett egy fél disznót!
– Nahát, és nem dől föl az ólban?

Címkék: , ,


 
Ajánlott olvasmány


Ajánlom olvasásra Tamás Tibor Ünnep helyett háború: ideges készülődés a melegfelvonulásra című sajtószemléjét-értekezését. Nem kifejezetten rövid, de annál tanulságosabb olvasmány.

Címkék: , , ,


 
A Meleg Méltóság Menetéről


Egy beszélgetésben fölmerült a régi-régi téma: mily sokat árt a Meleg Méltóság Menetének, hogy egy csomó transzvesztita is fölvonul. Hogy rajtuk (továbbá a zenés kamionok platóján vonagló, műfaszokkal és műbibliákkal felszerelt műfiúkon és műlányokon) azok is megbotránkoznak, akik egyébként aránylag jóindulattal figyelnék a felvonulást. Hát kell ez? Miért engedjük ezt, miért nem teszünk valamit?

Válaszként három dolgot tudtam-tudok mondani.

Az egyik egy történelmi adat, amiről sokan szívesen megfeledkeznek: 1969 nyarán, New Yorkban az egész melegmozgalom azzal kezdődött, hogy az egyik legrosszabb hírű buzibár (a Stonewall Inn) törzsközönsége – néhány felbőszült travi és buzikurva – megelégelte az állandó, megalázó rendőri zaklatást, és a levetett tűsarkúikkal és egyebekkel a bár előtti utcán nekiestek a zsaruknak. Az ellenállás előbb helyi, majd országos, végül nemzetközi mozgalommá terebélyesedett – ennek gyakorlati eredménye minden mai melegjog. A Stonewall-lázadás emlékére tartották meg következő évben az első melegfelvonulást. Travikkal és buzikurvákkal. Így indult az egész, nem pedig decens, öltönyös-nyakkendős szalonmelegek diszkrét sétálásával. Ennek „diplomatikus” eltagadása egyszerű történelemhamisítás.

A másik a kettős mérce: azok a úriemberek, akik egy-két félmeztelen, sztreccsnadrágos buzi láttán lihegve kapkodnak, hogy apokalipszist vízionálva azonnyomban megírják a felnövekvő ifjúság erkölcséért aggódó tiltakozó írományaikat – ugyanezen urak, amikor azt látják a tévében, hogy – más jellegű rendezvényeken – egy szál nyuszifülbe öltözött, nagycsöcsű, szőke cicababák rázzák a seggüket, érdekes módon soha nem ragadnak a kezükbe tollat vagy billentyűzetet. Valószínűleg azért nem, mert épp foglalt a kezük, teccikérteni...

A harmadik dolog pedig egy idézet, történetesen önmagamtól. A Fundamentmum c. folyóirat 2008/3–4. számában Halmai Gábor készített velem interjút, amely A „majdnem egyenlő” a „nem egyenlő” eufemisztikus megfogalmazása címmel jelent meg. Az interjú utolsó kérdését és a rá adott válaszom első felét idézem:


Véleménye szerint valóban öncélú és provokációnak tekinthető az ilyen jellegű felvonulás, és ezért inkább hátráltatja, mint elősegíti a másság társadalmi elismerését, ahogyan azt több közíró is állította a közelmúltban (Tóta W. Árpád szerint – amint Ön is utal rá a blogjában – „az egész meleg közösség évek óta néhány exhibicionista foglya”)?


Amit Tóta W. Árpád írt, az valóság. Tóta W. éppen csak azt mulasztotta el, hogy az igazat is megírja, ne csak a valódit. A nyilvánosság elé nem lépő többség mindig és minden téren a nyilvánosság elé lépő kisebbség „foglya”. A (bármelyik oldali) szavazó tömegek nem olyan hülyék és korruptak, mint a (bármelyik oldali) publicisták és politikusok – a túloldali többség mégis e kisebbséget szemlélve alkot róla véleményt. Sőt, ehhez emberek közé sem kell menni: ha a piacon paradicsomot akarunk venni, akkor az alapján döntünk, hogy melyik standnál vásárolunk végül, hogy melyiknél szebbek a felső sorban lévő paradicsomok. Ha nagyot akarunk mondani, akkor mondhatjuk azt drámai hangon, hogy a ládában alul lévő paradicsomok a felső sor foglyai. OK, és akkor mi van? Az emberi megismerés így működik: az egészet mindig a részből igyekszik megismerni. Ebből erkölcsi kérdést csinálni az én szememben meglehetősen visszás.

A felvonulás – műfajából adódóan – óhatatlanul „bevonzza”azokat, akiknek a személyiségében eleve jelen van valamilyen mértékű exhibicionizmus – a szó legtágabb, Ady Endre-i értelmében. („Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak.”) Ebbe a körbe nemcsak a minden rendű és rangú művészek (zenészek, színészek, írók és költők) tartoznak bele, hanem a testi adottságaikból élő modellek és a transzvesztita bárénekesek is – akkor is, ha viselkedésük nem találkozik a felvonuló (vagy fel nem vonuló) melegek többségének ízlésével. Ennek lehet örülni vagy nem örülni, és emiatt – vagy más miatt – a felvonuláson részt venni vagy nem részt venni. Egyet nem lehet: bármifajta elitista alapon jogosítványokat osztogatni, hogy „te megfelelően öltözködsz és viselkedsz, úgyhogy jöhetsz felvonulni; te kihívóan öltözködsz, menj haza szépen”. Egyrészt – szerencsére – senki ember vagy szervezet nincs olyan pozícióban, hogy magára vegye (a többiek pedig elfogadják tőle) ezt az osztályfőnök-szerepet. Másrészt ha ez meg is történne, e kirekesztősdivel a melegmozgalom önmagát, a gyökereit tagadná meg, és ugyanaz lenne a sorsa, mint Orwell Állatfarmjában az emberek elnyomása ellen fellázadó disznóknak, akik a végén olyannyira asszimilálódtak az emberek közé, hogy amikor „az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, (...) már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó”.

Nem értek egyet azokkal, akik akár a felvonulókat, akár ellenkezőleg, a fel nem vonulókat a meleg jogegyenlőség kerékkötőjének állítják be. Ezzel kapcsolatban is úgy gondolom, hogy nincs „egyetlen helyes út”. A melegmozgalom jelképe, a szivárványszínű zászló nem feltétlenül csak arra a sokszínűségre utal, hogy léteznek szexuális kisebbségek, hanem arra is, hogy a szexuális kisebbségeken belül vannak harcosabbak és vannak szelídebbek, vannak a többségtől látványosan elütően kinézők vagy viselkedők és vannak rejtettebbek, vannak hívők és vannak ateisták, vannak odamondogató showmanek és vannak higgadtan érvelő értelmiségiek. Ebben a kavalkádban, úgy gondolom, a felvonulásnak is megvan a maga helye és szerepe. A melegekkel szemben ellenérzéseket tápláló emberek is sokfélék. Lehet olyan, akit egy lábjegyzetekkel gazdagon ellátott tanulmány fog megszólítani, és lehet olyan, akit egy tuctucos zeneszám a kamionról.



Kiegészítések:

1.) A tényszerűség megkívánja, hogy megemlítsem: a bevezetőben idézett „csomó transzvesztita” a tavalyi pride-on szám szerint 2 fő volt. Hogy 2 főt is lehet úgy fényképezni, hogy kétezernek tűnjön, az a technikát minősíti, nem a melegeket.

2.) Ízlések és pofonok, mint tudjuk, különbözőek. Van olyan bizonyára, meleg is meg szimpatizáns heteró is, akinek a két travi is kettővel több az általa ideálisnak tartottnál, s ezért nincs megelégedve a felvonulás összetételével. Aki így gondolja, az egy dolgot tehet, hogy ez az összetétel megváltozzék. Jöjjön ki a felvonulásra a nkei tetsző megjelenéssel, és hozzon magával még egy embert. Meg még egyet. Meg még egyet.

Ezer felvonulónak két transzvesztita a két ezreléke: nem nagy, de érzékelhető arány. Kétszázezernek (ahányan az európai fővárosokban vesznek részt a melegfelvonuláson) jószerével kimutathatatlan hányada.

Tanulság: miénél nagyobb benned az ellenérzés az ún. „extremitásokkal” szemben, annál inkább gyere el holnap!

Címkék: ,


 
Rendőrvicc



A közízlés betartatására szólított fel a rendőrség


A Budapesti Rendőrfőkapitányság 2009. szeptember 2-án kiadott sajtóközleményére reagálva, a 14. Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány felhívja a Budapesti Rendőrfőkapitány és munkatársainak figyelmét arra a tényre, hogy az elmúlt évek folyamán a szervezők valamennyi törvénynek eleget téve tartották meg a szombati Meleg Méltóság Menetét.

„Fentiekre való tekintettel felháborítónak és álságosnak találjuk, hogy a homofób ellentüntetők szólamait felhasználva próbálnak nyomást gyakorolni és öncenzúrára kényszeríteni a szervezőket és a felvonulókat, vélt vagy valós megfelelési szándékkal a felvonulást ellenzők elvárásainak eleget téve.

Felszólítjuk Tóth Gábort, Budapest rendőrfőkapitányát, hogy egyértelműen nevezze meg azt a jogszabályt, amelyben a közízlés és annak megsértésének fogalma meghatározásra kerül, ha ennek a törvények a betartását és betartatását kéri számon a szervezőktől!

Egyúttal nevezze meg azt is, hogy a bejelentett ellentüntető csoport(ok) figyelmét milyen, nyílvános módon hívták fel a törvénysértések elkerülésére, különös tekintettel az elmúlt két év melegellenes támadásaira.”


Forrás: Budapest Pride

Címkék: , , , ,


csütörtök, szeptember 03, 2009
10:46
 
B. Zs. A.


A „Hogy röpül az idő!” közhelybe többek között akkor szoktam belebotlani, amikor összefutok egy rég nem látott baráttal-ismerőssel, és amikor az 1.0-s tiszteletköröket magunk mögött tudva rátérünk az advanced területekre, fölteszi a kérdést:

– És mi van a kishúgoddal?

Időnként ehhez elhangzik egy-két kiegészítő kérdés arra nézve, hogy tud-e már járni, beszél-e már, stb. Amikor a kérdezőt ilyenkor felvilágosítom, hogy a „nemrég született” húgom már négy (aztán nyolc, aztán tíz, tizennégy stb.) éves, akkor az illető többnyire elhűl: „Hogy röpül az idő!”

Nos, Zselyke két hónapon belül 16 éves lesz, és ezúton tájékoztatok minden érdeklődőt, hogy igenis tud járni és beszélni. Sőt, a jelek szerint írni is.

Szeretettel ajánlom a blogját minden érdeklődő figyelmébe.

Címkék: ,


szerda, szeptember 02, 2009
11:14
 
Olvasói levél


Kaptam egy levelet egy édesanyától, akinek, úgy gondolom, egyetlen esélye a nyilvánosság. A levelet (nevének mellőzésével) az ő engedélye alapján teszem itt közzé.

Ha úgy gondolod, tégy te is így.



Tisztelt Birtalan Balázs!

\"Miért vonulnak fel a melegek\" c. cikkét olvastam.
Velünk szörnyű dolgok történtek az elmúlt hónapban!
Pont most, mikor a sajtó a média, sőt az élet is a melegek jogairól szól és ezrek küzdenek érte!
Mi a párommal nem csak ezért küzdünk, hanem a gyermekeimért!
Mi 27 és 29 éves leszbikus pár vagyunk. Egy éve élünk együtt. Ismeretségünk 10 évre nyúlik vissza.
Egy család vagyunk mi ketten, ill. 6 éves kislányom és 8 éves kisfiam.
Augusztus 5.-én erőnek erejével vitték el gyermekeimet tőlem a gyámhatóság rendelkezése alapján, amiről nem kaptam hivatalos papirt még 4 napig.
Rendezett háztartást vezetek, van munkám és minden rendben az életünkkel.
CSAK MELEGEK VAGYUNK! Engem nem hallgatott meg a gyámhatóság és egy rokonom vádaskodásira alapozott, aki ráadásul nem volt bejáratos a lakásunkba és életünkbe. És az iskola, óvoda elnagyolt véleménye alapján amit rokonunk táplált hazugságokkal.
Ma szept. 2.-án megyek a gyámhatóságra meghallgatásra.
Nagy nehezen kiharcoltam. De a hivatalos szervek sajnos részrehajlóak!
Rengeteg visszásság ill. felháborító dolog van a történetemben, aminek közel sincs vége!
Rettegek, hogy ok nélkül elszakitanak a gyermekeimtől erkölcstelen életmódomra hivatkozva, mivel SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETJÜK ÉRZELMI ÉS ERKÖLCSI, ÉRTELMI FEJLŐDÉSÜKET!!!
Ha érdeklik a további részletek kérem irjon vissza.
Feltett szándékunk, hogy bevonjuk a sajtót, médiát, hiszen a gyerekek érdeke azt kívánja hogy minnél hamarabb az édesanyjukkal legyenek aki szereti Őket. Ők is haza akarnak jönni! És ha ebben segít a nyilvánosság, természetesen név nélkül egyenlőre a gyermekek védelmében, akkor állunk elébe!
Ha tud segíteni vagy javaslata van hova forduljunk, nagyon megköszönnénk!

\"Ma sok egyén szenved diszkriminációtól mind rendszerszerűen, mind nyíltan, szexuális irányultsága és nemi identitása miatt. Kormányaink szembe akarnak szállni az ilyen diszkriminációval azáltal, hogy elősegítik az emberi jogok érvényesítését, legyen szó bármilyen szexuális irányultságú vagy nemi azonosságú emberről. Minden kormányt arra ösztönzünk, hogy gondoskodjék róla: sem a szexuális orientáció, sem a nemi identitás ne képezhesse büntetőjogi szankciók alapját\" - írják.

MTI

Ezt mi is elvárjuk, sőt követeljük!

Tisztelettel:

[Aláírás]

Címkék: , , , , ,


kedd, szeptember 01, 2009
13:09
 
Badacsony, bor, meleg


A badacsonyi borok különlegessége, hogy a Badacsony oldalában termő szőlőt háromszorosan érleli a meleg: egyrészt természetesen odafentről süti a nap, másrészt a Balaton felszíne tükrözi vissza a napfényt, harmadrészt a hegyoldal, a nagy felületű bazalt is sugározza a hőt. Ezt a standard badacsonyi turistavadító dumát sokszor hallottuk az elmúlt évek során; kicsit fellengzős, de szeretjük.

Miközben nyaranként Tomival kettesben járjuk a környékbeli éttermeket, pincéket és egyebeket, időnként eltűnődünk azon, hogy a – többnyire nagyon kedves – pincérek, borászok és egyebek, akik évek óta látnak minket együtt, és már-már előreköszönnek, vajon levették-e, hogy milyen relációban vagyunk egymással. Általában arra jutunk, hogy ha nem különlegesen hülyék, akkor igen. Úgyhogy nem kizárt, hogy a szőlőt érő meleg fent taglalt három forrása mellé apránként hozzávesznek negyedik tényezőként minket is. Mindenesetre a tűnődésünkhöz tegnap rendelkezésünkre bocsáttatott egy új adalék.

Ott kezdődött a dolog, hogy az egyik környékbeli pincemestertől vásároltunk jó pár üveg bort, de különböző okok miatt abban maradtunk vele, hogy nem hozzuk el azonnal, hanem majd ő jön föl Pestre és felhozza nekünk, és majd akkor fizetünk. Így is történt: a tranzakció lebonyolítására tegnap került sor. Mivel én épp hipnózisban tűrtem, hogy a jobb felső hetesemben kicseréljék az amalgámot, továbbá leszedjék a fogkövemet, az ügyet Tomi intézte egyedül.

A srácnál a nyár folyamán elég sok időt töltöttünk a pincében, és egyszer csúnyán berúgtunk – borvidéken megesik az ilyen. Több mint egy tucat bort kóstoltunk végig többször is; a végén már nem ő töltötte a különböző hordókból a poharakat, hanem azt mondta, érezzük magunkat otthon. Szóval a hangulat megvolt, de magánéleti kérdésekről nem beszéltünk. Illetve az kiderült, hogy van barátnője.

Nos, Tomi tegnap megismerkedett a sokat emlegetett barátnővel. A munkahelyén vették fel Tomit kocsival, és hazáig vitték. A lány vezetett, Tomi az anyósülésen, a srác hátul ült. A lány speak only üzemmódba volt kapcsolva: végigbeszélte a (némileg kanyargósra és hosszúra sikeredett) utat. Egyebek közt szidta a többi autóst: mert leelőzik, mert nem előzik le, mert kijönnek elé, mert nem jönnek ki elé, stb. Egyszer épp a mögötte jövőt anyázta le, aztán belenézett a visszapillantóba, és a következőt találta mondani:

– Ja, ez egy buzi taxis...!

Aztán elharapta a mondatot, zavartan Tomira nézett, és így szabadkozott:

– Jaj, bocsánat... Nem tudom, valamelyikőtök nem taxis-e...

Címkék: , , ,




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta