Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, június 28, 2005
21:59
 
Ááááááá


Szemben az előző havi archívokkal, a mostani postok forrásában van egy <div style="clear:both;"></div> tag, a franc tudja honnan. (Soha nem jöttem volna rá, Joe találta meg.) A kérdés már csak az, hogy mindörökre ilyen ocsmány marad ettől (ettől?!) a blogom bal széle (meg a legfrissebb post teteje), vagy a következő havi archiváláskor rajtaütésszerűen megjavul?



SEGÍCCSÉÉÉÉÉÉG!!!

:'-(


 
Emberi hülyeség és emberi okosság


Az okosságra a hipnózis-képzésen tanultakat hozom példának. Olvasgatom ugyanis az Integratív Hírmondót, az Integratív Pszichoterápiás Egyesület belső kiadványát, és nagyon izgalmas dolgokkal találkozom benne.

Remélem, még nem írtam le, de ha igen, akkor a redundanciát is vállalom: a múltkori képzésen megnétünk videóról egy hipnózist, amely 2002 telén történt. Egy szintén képzésre járó fiatalember ad hoc hipnózisa volt, demonstratív céllal. A srácnak olyan parlagfű-allergiája volt, hogy ihaj – és egyetlen kezeléssel megszűnt (azóta már 2 db nyár/ősz is volt). Nem mondom, hogy nem nyűgöz le az ilyesmi. A Hírmondóban benne van az egész ülés jegyzőkönyve, úgyhogy lehet belőle tanulni.

Most meg egy teljesen szétesett személyiségű, anorexiás lány hipnoterápiás kezelését olvastam el. Az illető megnyilvánulásai olyanok voltak, hogy még a lájtosabb keresztények (a hardcore-ról nem is beszélve) is ördögi megszállásként könyvelték volna el az esetet. (Részletezni és elmagyarázni itt túl hosszú lenne.) A terapeuta pedig görcs és pánik nélkül kitartott a szakszerű segítségnyújtásban: nem értékelt, nem magyarázott, nem utasított, hanem kísért: kísérte a lányt a gyúgyulásig – addig, amíg újra integrálni tudta magába a széthullott életének részeit. Félelmetes volt olvasni is...

Ami a hülyeséget illeti, arra rossz szokásom szerint kopipészt jön. A következő, a neten keringő levelet szeretném közkinccsé tenni:

> Ime, itt a GE-s imidzskampany egy hatekony eleme:
>
> Eredeti level ismerosomtol:
>
> Sziasztok!
>
> Ezuton szeretnem megosztani mindenkivel afelett
> erzett oromomet,
> hogy jovo hettol vegervenyesen megvaltozik az email
> cimem a
> rendkivul jol csengo:
>
> X.Y@gecis.ge.com -ra.
>
> Vezetosegunk ugy itelte meg, hogy ez a cim huen
> jelkepezi cegunk
> arculatat es egyszersmind elfogadhato a magyar piac
> szamara is. :))
> Azert annak aki megiscsak kivancsi, mit jelent a
> buvos szo, hat ime:
> GE Capital International Services. Az igazi
> inyencek kedveert
> csatoltam az uj hivatalos logonkat is :))




csütörtök, június 23, 2005
15:46
 
Ugyan, kedves Potrien...


Szétküldtem az Öt Kenyér állásfoglalását boldog-boldogtalannak. Kb. 115 címre, köztük egy rakás országgyűlési képviselő, minden pártból, valamint egy csomó újságíró, MTI stb. 2, azaz kettő informális visszajelzést kaptam rá összesen.

A Pride.hu-n megjelent a teljes szöveg, és azonnyomban be is indult róla egy vitafórum, amely jelenleg 89 hozzászólásnál tart. A téma, nos, még véletlenül sem az állásfoglalás, esetleg a melegek jogi helyzete, ó, dehogy.

A szövegünkben az Amit nem akarnak a melegek részben szerepel a következő mondat: „Nem akarják a homoszexuális párkapcsolatot utódnemzés szempontjából egyenlőnek feltüntetni a heteroszexuális párkapcsolattal.” – A topiknyitó a következő mondattal indította a konstruktív vitát:

de akarják.

Az topiknyitó gyakorlatilag azon a véleményen van, hogy a nemzés voltaképpen csak elhatározás kérdése (a szex ehhez mellékes), márpedig elhatározni azonos nemű kapcsolatban is lehet, és olyan alantas dolgokkal, mint biológiai tények, nem foglalkozik. Azóta ezt a gittet rágják, konkrétan ketten, de én állat, én is beleszóltam. Aztán persze időben kimenekültem, de azóta azon görcsölök, hogy ha majd valamelyik országgyűlési képviselő megkérdezi tőlem, hogy

– Ugyan, kedves Birtalan, milyen jellegű párbeszéd folyik mostanában a melegek között a saját helyzetükről? – akkor majd azt válaszolom:
– Tudja, mon excellence, jó dolgunkban aktuálisan a legfőbb gondunk az, hogy hogyan is győzzük meg az ostoba heterókat arról, hogy rosszul tudják: két azonos nemű ember párkapcsolatából igenis születhet utód!

De komolyan: néha elgondolkodom: vajon ezeket az alakokat fizetik, hogy lejárassák a melegeket, vagy önszorgalomból ilyen hülyék?! Amíg vagyunk nem kevesen, akik hosszú éjszakákon és még hosszabb éveken keresztül próbálkozunk azzal, hogy megteremtsük a mindannyiunk sorsát, élethelyzetét javító párbeszéd lehetőségi feltételeit, ad absurdum hosszasan mérlegelve minden kötőszót egy-egy megnyilvánulásunkban, bízva abban hogy hátha át tudjuk alakítani néhányak ellenszenvét rokonszenvvé, de legalábbis közömbösen érdeklődővé – addig van néhány elvakult hülye, akik, mint elvadult buzi elefántok a konszolidált heteró porcelánboltban, nekimennek minden emberi érzésnek, érvnek, gondolatnak, hagyománynak, és ordítva harsogják (vagy harsogva ordítják), hogy „mi olyan kibaszottul egyenlőek vagyunk, ezer százalékosan, hogy csak na, és pusztuljon a föld színéről, aki akár csak tétova kérdéseket is merészel megfogalmazni ezzel kapcsolatban!”.

Na, ilyenkor durran el az agyam, amikor azt látom, hogy az ún. „liberálisok” között pontosan ugyanolyan intolerancia és szűklátókörű fafejűség, csípőből tüzelő, fanatikus agresszió uralkodik, mint az ezerszer, rutinszerűen elátkozott, ún. „konzervatívok” köreiben. Semmi különbség. Igen, ettől érzem magam időnként teljesen kiszolgáltatottnak; amikor rájövök, hogy két malomban őrölnek, mármint engem. Hogy a keresztények utálnak, mert buzi vagyok, a buzik utálnak, mert keresztény vagyok. És ha keresztény, akkor ebből következik, hogy középkorból itt felejtett, buta és náci. És ha buzi, akkor ebből következik, hogy egyházellenes, drog-dealer és anarchista. Milliószor megtapasztaltam. A sztereotípiák áradatában a legritkább esetben teszi fel nekem valaki az őszintén kíváncsi kérdést:

– Mondd csak, Balázs, ki vagy te valójában? Hogy gondolkodsz, hogyan érzel? Mi fontos számodra, minek örülsz, mitől sírsz, mitől rendülsz meg?

Nem, természetesen nem arról szól a fenti panaszáradat, hogy Rettentően Fontos Személyemre nem irányul elég reflektorfény. Nem. Egyszerűen azt hiszem, hogy (tisztelet a kivételnek) olyan kurva fontosak számunkra a skatulyák, a hovatartozások, hogy egyszerűen nem marad időnk, energiánk és kedvünk arra, hogy foglalkozzunk az ezen skatulyákba belegyömöszölt emberrel. És ez nem politikai ízlés kérdése, hanem – úgy gondolom – az Elvevő civilizációnk (egyik) szükségszerű mellékterméke, mérgező kigőzölgése. Más ugyanezt az áteredő bűnnel, vagyis az ember megromlott természetével magyarázná. Az én rendszeremben ez a kettő, ha nem is azonosan egyenlő, de erősen korrelál, és megváltást ebből természetesen (számomra természetesen) csak a Megváltó tud hozni. Akinek a morális-szociális (tehát nem a teológiai, metafizikai stb. jellegű) tanítását (mondjuk a hegyi beszédet) az izmaeli terminológiával már több ízben így foglaltam össze:

– Legyetek Meghagyók.


vasárnap, június 19, 2005
01:02
 
Kész, lehet olvasni!


A raktármanó és a Sárga Vasalódeszkák


szombat, június 18, 2005
21:40
 
Restancia


Most látom, hogy egy hete nem írtam semmit. :-( Nem volt szándékos. Ezzel szemben történt egy csomó minden.

Ezek közül a világviszonylatban legjelentősebb dolog, hogy ismét találkoztunk Semjén Zsolttal, ezúttal négyesben: részéről egy KDNP-s jogásszal, részemről Brúnóval bővítve. A beszélgetés most is hasonlóan jó légkörben zajlott, konstruktív és baráti volt, mint az első találkozás, de most már nemcsak informális ismerkedés volt, hanem kifejezetten szakmai megbeszélés, a meleg párkapcsolatok jogi elismeréséről. Ennek örömére átadtuk az Öt Kenyér Közösség e témában írott hivatalos állásfoglalását, amely teljesen friss, pár napja készült el. A szöveget, bár mindhárom ügyvivő aláírása ott díszeleg a végén, én írtam, és meg kell mondjam, büszke vagyok rá, mert szerintem jól sikerült, fontos írás. Ezúton is köszönet mindenkinek, aki ötletekkel, észrevételekkel segített benne. :-)

Hétfőn volt tanácsadói összejövetel. Csütörtökön volt Öt Kenyér. Az alkalmat Tomi vezette, nagyon ügyesen, büszke is voltam rá. :-) Hétfő és csütörtök között – kevéssé meglepő módon – egy kedd és egy szerda volt. Kedden történt a fent említett találkozó, szerdán pedig dinoszaurusz-napot tartottam: vagyis ki voltam halva. Valahogy sikerült összeszednem egy olyan gyomorrontást, hogy... Na jó, talán a tüneteket itt nem részletezem. Dolgozni mindenesetre nem mentem be.

Pénteken (meg még ma este is) korrektúrtam Apa új mesekönyvét, amelynek mindezidáig az a címe, hogy A raktármanó és a Sárga Vasalódeszkák. Fő- és címszereplője Bódéházy Kumó, a Sövényszögesítők Kamarazenekarának csellószelídítője, valamint Durmó Brumidor, a Gyöngyszemű – az elfelejtett... Reményeim szerint hamarosan sikerül megcsinálnom a html-verziót, és olvasható lesz az egész. De nagyon jó volna kiadót is találni hozzá.

Valamelyik nap (gőzöm sincs már, mikor) kibővítettem Apa honlapját a Térképlépő c. verssel. Ízelítő gyanánt álljon itt az eleje:

Volt, hol voltam, s hol nem voltam,
erre-arra barangoltam.
Ami tetszett, feljegyeztem
negyvennégy csavargóversben.

Ahol Mátyás kutyatára,
ott áll büszke Buda vára.
Figyeli, a Duna sodra
nem folyik, csak balról jobbra.

Piliscsabán húgom házát
spenótszínűre pingálták.
Megkóstolták nyulak, kecskék,
de nem ízlett a zöld festék.

Mielőtt beérsz Dorogra,
mintha az ördög morogna.
Hinnéd, mindenki siket már.
Mondogatják: a brikettgyár...

Esztergomban harang kondul.
Ezer galamb száll bolondul.
Király vára, Isten háza...
Födi az ég kupolája.

[...]


A továbbiakhoz tessék kattintani!

Tegnap Tomi (aki túl van a komplex vizsgáján, és egész biztos, hogy nagyon jó állást fog kapni hamarosan) főzött nekem finomat, és végre-végre úgy tudtunk együtt lenni egy délutánon, hogy egyikünk se volt se dögfáradt, se pattanásig feszült... Ránk fért már... Ma elmentünk Orsihoz és Jankához; nem is tudom, volt-e már valaha a kezemben egy nem egészen egy hónapos kismanó. :-) Most volt. Furcsa volt...

Valamiért eszembe jutott a Téli berek – most azt olvasom. A könyv állapotát, ahogy elnézem, legalább nyolcadszorra. Lenyűgöz a stílusa, az a könnyedség, ahogy forgatja a szavakat – és elfog a kétség(beesés), hogy vajon van-e nekem valami keresnivalóm az irodalomnak a másik (tehát nem a fogyasztói) oldalán...

A szörnyű az, hogy előre látom: erre a megjegyzésre legalább három felháborodott tiltakozást be fogok zsebelni, hogy igenis írnom kell, hogy az eddigi teljesítményeim meg a képességeim... Ez tök jó, jólesik, stb., csak az a kérdés, hogy én magamat meg tudom-e győzni arról, hogy valóban tudok írni, és érdemes is ilyesmivel bíbelődni. Ez korántsem biztos.

Brühühü.


szombat, június 11, 2005
16:05
 
Évfordu-log, lábszag, művirágok


A Windóz egyelőre nem lett újra húzva, pl. azért nem, mert Joe valamikor éjjel fél 1-re ért ide, és mindketten dög fáradtak voltunk. Az Outlookot sikerült meggyógyítani, de elveszett egy rakás levél, pl. Apától meg Ádámtól az összes. Eszembe is jutott közben Ádám egy aranyköpése (amit a fentiek miatt nemtok másolni, csak fejből idézem); arról az eseményről ugyanis, amikor neki szállt el a vinyója egy újratelepítéskor, és nem készített biztonsági másolatot, valahogy így számolt be: „Rájöttem, hogy bekap nélkül is lehet szopás.” [Gy.k.: backup (ejtsd: bekap) = biztonsági másolat.]

Mindenesetre most itt figyel mellettem 25 db üres CD, amelyek arra várnak, hogy mentsük, ami menthető. Ha valakinek van tippe arra, hogy egy 800 MB-os filmet hogy a rákba kell kiírni egy 700 MB-os CD-re, megoszthatná velem.

Ma naplót olvasgattam: a régi, kézzel (hol latin betűkkel, hol alfa-3, hol pedig alfa-7 írással) írtakat, ill. azoknak a begépelt változatát, meg aztán ('97 végétől) az eleve Wordben írt naplót is. Alapvetően vagyok annyira exhibicionista, hogy a '86-tól meglévő összes naplójegyzetemet közkinccsé tegyem, csak ez sajnos mások érzéseit némileg bántaná. Az ember egy privát naplóban kevésbé disztingváltan fogalmaz, mint egy blogban, és leír ilyeneket is, hogy „Tegnap itt volt X. meg Y. [...] Majd X. nagy nehezen elment, és mindhárman fellélegeztünk. Szegényt nagyon nehezen lehet viselni, bár én is lehetnék toleránsabb.” – Ez több mint egy évtizeddel ezelőtti bejegyzés, ami hagyján, de X = történetesen olyasvalakivel, akivel ma is kapcsolatban vagyok. Úgyhogy a publikálást nemigen vállalhatom be.

Két dolgot szeretnék csak megemlíteni az analóg-logból. Egyrészt találtam egy megállapítást, amit annak idején ffrappánsnak szántam, és – bár lehet, hogy meg fogom kapni egyesektől, hogy csiszoljam még – még most is felnyerítettem rajta. A kontextus: a pártalálás nehézségei: ez is hirdet, az is ismerkedik, ezek is összevesznek, amazok sem vergődnek zöldágra. Ennek kapcsán írtam volt: Úgy tűnik, alapvetően mindenki egy cipőben jár. Talán ezért van a világban olyan penetráns lábszag.

A másik: noha általában jó vagyok a dátumokban, nem jegyeztem meg a napját, hogy mikor szoktam le a cigarettáról (amint rutinszerűen el szoktam mesélni: napi 2 és fél, három dobozról). Nakéremszépen, hát most kiderült. 1998. június 10-én, 0 óra 54 perckor. Magyarul tegnap volt pontosan 7 esztendeje.

Egyébként rajtam az írhatnék. Szeretnék könyvet írni, de nemtom, miről, hogyan és mennyit (egy regény és egy elméleti mű interferálódik bennem, nagyon hülyén), és szeretnék verset is írni, ismételten, csak nemtom, hogy kell csinálni. Utoljára 9 éve írtam épkézláb verset, amikor szerelmes voltam Ferrumba. Na mindegy. Apámat idézve: „ha jön vers, beengedem”.


péntek, június 10, 2005
18:40
 
Itvana ző, szitva nújra


Valami időeltolódás lehet, tán beleestem arccal egy dimenziókapuba, vagy mi. El van tolódva az idő annyiban, hogy pénteken, háromnegyed 19-kor itt esz a fene az irodában, amikor normális esetben ez már a H–Cs intervallumban is túlórának számít. Pénteken meg elvileg 2-ig lennék... És el van tolódva az időnek a járása is, mert ha kinézek az ablakon, októberre vagy novemberre vagyok kénytelen asszociálni, az elbaszottabb fajtából. Hogy otthon úszik-e már a lakás, abba jobb nem belegondolni. Pár éve egy csapat helyes hangya volt szíves keresztülenni magát a falon az ablakpárkány alatt (harmadik emelet, jesszzz), aztán amikor elfogyott a fal, a hangyák is eltűntek. Azóta a fűtőtest támasztja a levált tapétát, amely levált tapéta összefogja a falból megmaradt törmelékeket. Ez így rosszabbul hangzik, mint amilyen a helyzet, szakadó esőben viszont kifejezett gáz az egész.

Tegnap 5K-ben Amarcordot néztünk; jó volt. Bár volt, aki hiányolta belőle a logikát és unta az egészet. Utána Miki-Viki, jó sokáig.

Ma este meg, határtalan örömömre, újra lesz húzva otthon az egész gép, voindózostul, mindenestül. Benyelhettünk vmi vírust, amit Joe leirtott ugyan a múltkor, de azóta az Outlook cseszik leveleket letölteni és küldeni, és pl. az Ádám mappához (amely becslésem szerint úgy 5.000 levelet tartalmazhat) egyszerűen nem férek hozzá.

Hihetetlen, milyen szörnyű, amikor az ember a szívének és az agyának jelentős részét kihelyezett formában, egy szürke kaszniba zárva tárolja. És hihetetlenül frusztráló tud lenni, amikor az ember elvágatik önnön lényének egy darabjától. Időnként csodálattal merengek el a hajdani nagyokon, mondjuk Aquinói Szt. Tamáson, aki szövegszerkesztő, böngésző, Google és Biblia-CD nélkül írta meg a Summa Theologiae-t... Eszméletlen, hogy mennyit dolgozhatott, dolgozhattak... DE valószínű, hogy nem volt rendszeresen gyomorgörcsük attól a szorongató gondolattól, hogy egy vicces mikrochip vagy egy leálló proci-hűtő miatt egy pillanat alatt odavész az életművük. :-/ Lényegesen irigylésre méltóbb helyzetben voltak nálunk, sok szempontból. (Noha az a társadalom is Elvevő társadalom volt.)

A lényeg, hogy este Joe feljön, és ha úgy akartatik odafönt, meggyógyítja a gépet.




„Ha mi valóban tudnánk imádni Istent, igazából semmi sem nyugtalanítana minket. A nagy folyók nyugalmával haladnánk át a világon.”

(Assisi Szt. Ferenc szájába adta Eloi Leclerc)


csütörtök, június 09, 2005
15:20
 
Izmael


Hihetetlen! Nem én vagyok az egyetlen megszállott! Valaki föltette a netre Daniel Quinn


Izmael


c. könyvének teljes magyar szövegét! Tessék olvasgatni, belinkelni, továbbadni!

Mindenkinek!

De rég örültem így utoljára! :-)


 
Idézet


Keresztleánykám, eszem a kicsi szívét, emígy foglalta össze véleményét az elnökválasztás eredményéről:

Jobb ma egy madár, mint tegnap egy zombi.

Ez annyira tetszik, hogy muszáj volt idéznem. :-) Ennél értelmesebb bejegyzésre amúgy se nagyon futtya.

Azért azt még megemlítem: mókás, hogy miközben én görcsölök, mint állat, nehogy véletlenül akár csak érintőlegesen is megemlítsem a keddi italozási akciót, addig Tomi a saját blogjában kvázi közszemlére teszi boráztatta gyomrát... Így legyen az ember diszkrét. :-D

Basszus, valaki szóljon már rám így délután 1 óra tájban, hogy kezdjek el dolgozni... Grrr...


szerda, június 08, 2005
16:38
 
Ifjúság, mint sólyommadár


Azt hányják egyesek a szememre, hogy nem írok blogot. :-( Pedig tkp. írok én, csak nem nagyon és nem mindig. Vannak nagy örömök, amelyek (egyelőre) nem publikusak, és vannak nagy szomorúságok, amelyek meg egyáltalán nem publikusak. Emellett elkészült az Öt Kenyér Közösség hivatalos állásfoglalása úgy általában a melegjogokról; ez majd publikus lesz, de még várunk vele egy hetet.

Szép hazánkat ezentúl sólyomszemek vigyázzák. Ez van. Asszem, jól van így.

Paolo Coelho A Zahir c. regényét olvasom. Olvastam több könyvét, és eddig mindig megállapítottam, hogy nagyon jó olvasni, nagyon elgondolkodtató – és csapnivaló a befejezése. Asszem, valahogy úgy lehetne meghatározni a műfajt, amelyben utazik, hogy kommersz misztika. A talán legnépszerűbb könyve, Az alkimista valójában egy három bekezdésnél hosszabb, jól ismert haszid történet felturbózása kb. 250 oldalassá. Ebben a könyvében az egyik lényeges vonal egyértelmű plágium az Izmaelből – azzal a különbséggel, hogy az eredeti helyen a kis tanmese lényegesen jobban van megírva. Hm... akár még idézhetem is az Izmaelből...



Egyszer, az egyetemen – kezdtem bele – írtam egy dolgozatot egyik filozófia órára. Nem emlékszem pontosan, mi volt a feladat – valami ismeretelméleti téma. Nagyjábó1 a következőt írtam a dolgozatban: Képzeljétek! A nácik mégsem vesztették el a háborút. Megnyerték és megerősödtek. Elfoglalták a világot, és megsemmisítették az utolsó zsidót, az utolsó cigányt, feketét, kelet-indiait és amerikai indiánt. Azután, mikor ezzel végeztek, elsöpörték az oroszokat és a lengyeleket, a cseheket, a morvákat és a bolgárokat, a szerbeket, a horvátokat – az összes szlávot. Aztán nekiláttak a polinéziaiaknak meg a koreaiaknak, a kínaiaknak meg a japánoknak – az összes ázsiai népnek. Ez hosszú-hosszú ideig tartott, de mikor az egész véget ért, a világon mindenki száz százalékos árja volt, és mindnyájukat nagy-nagy boldogság töltötte el.

Természetesen az iskolákban használt tankönyvek nem említettek többé az árjákon kívül más fajt, más nyelvet a németen kívül, más vallást a hitlerizmuson kívül vagy más politikai rendszert a nemzeti szocializmuson kívül. Nem lett volna értelme. Néhány nemzedék váltotta egymást, aztán már ha akart volna sem írhatott volna senki semmi ettől különbözőt a tankönyvekbe, mert nem ismertek semmi mást.

Egy napon a tokiói Új Heidelberg Egyetemen két fiatal diák beszélgetett. Jóképűek voltak mindketten, ahogy az az árjáktól megszokott, de egyikük mintha kissé zaklatottnak és boldogtalannak látszott volna. Ő volt Kurt. A barátja kérdezgette: „Mi a baj, Kurt? Miért vagy ilyen rosszkedvű mostanában?” „Megmondom neked, Hans” – válaszolta Kurt. – „Van valami, ami zavar – méghozzá mélységesen zavar engem. Nem tudok megszabadulni attól az őrült érzéstől, hogy valami apróságban hazudnak nekünk.”


péntek, június 03, 2005
11:52
 
Életjel


Megvagyok. Élek. Dolgozom. Meg ilyesmi.

És hogy legyen valami látszat-érdemi is: szerdán volt egy beszólásom, amit Tomi – meglepő módon – frappánsnak talált. Épp a borok között válogattunk a CBA-ban; Tomi kinézett egy olyan bort, amit ismer és szeret, de elkezdett szemezni egy másikkal, ami ígéretesnek tűnt, de eddig nem találkozott vele. Én meg, a szívszorító töketlenkedése láttán, segítettem neki, felidézvén a közgazdasági alapelvet: – Győztes csapaton ne változtass – és hozzátettem: – , kivéve, ha nem nagy a kockázat, és elég erős benned a kíváncsiság-motiváció.

Megvettük az ismeretlen bort, és Tomi azóta is odavan, hogy milyen hihetetlenül finom. Ja, és mindössze 399,- Ft volt.




Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta