Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, december 31, 2009
15:42
 
Retró


Fáradt vagyok és aludni kéne most délután az esti buli előtt (ketten leszünk itthon Tomival), de azt választom inkább, hogy kényszeres vagyok. Ennek megfelelően követem a hagyományt: íme, itt az 5. évösszefoglalóm. Ezek történtek velem 2009-ben (már ami publikus belőle):

Január

  • A blogom látogatottsága eléri a 100.000-et.
  • Esti beszélgetés Pálfi Balázzsal címmel esti beszélgetés hangzik el Pálfi Balázzsal a Kossuthon. Meg velem: a 2008 végén megjelent Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek) c. könyvemről.
  • Az Aszalt szilva... bemutatója az Írók Boltjában, Vekerdy Tamás és Haagen Imre közreműködésével.


    Február

  • Apa kórházban van egy hétig.
  • Tomival, Lacival és Laci édesanyjával Rómában töltünk négy csodálatos napot – hatalmas élmény, minden tekintetben.
  • Megemlékezem megtérésem 20. évfordulójáról.
  • Az Írók Boltja januári eladási toplistáján harmadik az Aszalt szilva.
  • Megjelenik két versem a Spanyolnáthában.
  • Néhány héten keresztül olasz és francia újhullámos filmeket nézünk Tomival a Tabán moziban.


    Március

  • Tomival 8 éve vagyunk együtt.
  • Beszélgetés Trombitás Gáborral, Daniel Quinn Izmael és B története c. könyveinek fordítójával a HuMuSz Házban.
  • Megírom eddigi életem (szerintem) egyik legjobb versét.
  • Összeállítok egy kötetnyit a verseimből. Tervezett – de akkor óvatosságból közzé nem tett – címe: Zord igeidőkben.
  • Véget ér a másfél évig tartó, 180 órás pszichodráma. A kilenc hétvégéből öt alkalommal volt protagonista játékom.
  • Megtudom, hogyan lehet házilag, gép nélkül fagyit készíteni.
  • Tudomásomra jut, hogy előző évben érettségi tétel lettem, csak épp a nevem felejtették le mindenhonnan.
  • Jó előre visszautasítom az esetleges miniszterelnöki felkérést. Nem is keresnek meg – ő bajuk.


    Április

  • Saját angolul nem tudásomon felülemelkedve lefordítom Daniel Quinn Az új reneszánsz c. előadását.
  • Egy posztban, majd a közvetlenül őket követő két másikban kijelentem, hogy a hitemnek immár nem képezi részét a megváltás.
  • Egy kellemes hétvégét töltünk Pécsen Csabi és Viktor vendégeként.
  • Az Országgyűlés megszavazza a bejegyzett élettársi törvény lebutított, kiherélt verzióját. Örülünk neki és utáljuk.
  • Kiderül, hogy a Magyar Rádió belső számítógépei számára le van tiltva Halállal lakoljanak? – A homoszexuális ember és a kereszténység c. könyvem. Ugyaninnen a kuruc.info minden további nélkül elérhető.


    Május

  • Tomival eltökéljük, hogy soha többé nem vesszük igénybe a Bartók Béla úti Nevada Pub, valamint az Arigato Sushi & Wok szolgáltatásait.
  • Ráébredek, hogy egy-két, számomra nagyon fontos barátság szemlátomást véget ért. Miután ezt szomorúan leblogolom, úgy állítódik be, mintha én döntöttem volna úgy, hogy véget vetek a barátságoknak. (Nyilas Misi meg megette Böszörményi cipőkrémét, mint tudjuk.)
  • Nyíltan kimondom magamról: Nem vagyok keresztény.
  • Tomival bodzaszörpöt készítünk.
  • Fölvázolom az emberiség történetét egy naptári évre vetítve. Eszerint ha január 1-jén jelent meg az első ember, akkor e szavak írásakor (Szilveszter délutánján 17 óra 5 perc-kor) még egy óra hátra van Jézus születéséig.


    Június

  • Az EP-választáson a Magyar Náci Párt ijesztően magas eredményt ér el.
  • Hosszadalmas levelezés után az Oktatási Hivatal hajlandó közleményben bocsánatot kérni azért, hogy az érettségin elsumákolták a nevemet.
  • Tomival megnézzük Eve Ensler A vagina monológok c. színművének filmváltozatát.


    Július

  • A Spanyolnáthában megjelenik Gyimesi László recenziója az Aszalt szilva...ról, A bölcsesség építőkövei – avagy: mekkora nyúl ez! címmel.
  • Egy posztban újraértelmezem az EMK-t, majd közreadom a barátokkal (nagyrészt Brúnóval) kialakított EMK 1.1-et.
  • A Napi Borzasztó Szóvicc blogon Homofóbok vagyunk, lebuktunk címmel megjelenik pár agymenésem.
  • Egy saját készítésű Mona Lisa-rajz segítségével véleményezem a Harry Potter-filmeket.
  • Összebejegyzettélettársi-kapcsolatozódunk Tomival.


    Augusztus

  • Két hét pihenés Badacsonytomajon, Robikával súlyosbítva.
  • Meghal Cseh Tamás.
  • Zselyke húgom elkezd blogolni.


    Szeptember

  • „Most mi a picsának maradjak otthon és aggódjak, amikor aggódni ott is tudok?!” felkiáltással Tomi édesanyja is részt vesz velünk a melegfelvonuláson.
  • Meghitt viszonyba kerülünk egy nagy szivárványos pisztránggal.
  • Hogy Tomi tudjon szilvalekvárt főzni, meggyes piskótát sütök.
  • Kopipészttel megosztok a blogomban egy engem nagyon nyomasztó gondolatot, Csillagok háborúja címmel. 0 db komment születik reakcióként.
  • Meghal Bujtor István.


    Október

  • Elolvasom Gregory Maguire A boszorkány – A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora című könyvét.
  • 40. születésnapomra ajándékul szócikk születik rólam a Wikipédián.
  • Játszani kezdek a FarmVille nevű játékkal.
  • Richard Dawkins A legnagyobb mutatvány – Az evolúció bizonyítékai c. könyvét olvasom.


    November

  • Bebizonyítom, hogy Oroszlánok pedig nincsenek.
  • Kifejtem, hogy szerintem az élet értelmetlen – és ez örömhír.
  • A szüleim 45. házassági évfordulóján megjelenik Apa legújabb, Hetvenkét lépcső c. verseskötete.


    December

  • Rajtaütésszerűen, mindenki számára (szinte számomra is) váratlanul megjelenik legújabb könyvem, második verseskötetem, a Művirágok a szimbolizmus oltárára.
  • Megtudom, hogy gyerekkori „pótanyukám”, Kutyus sok évvel ezelőtt meghalt.



    Kb. ennyi, ami publikus. A többit kivel-kivel privátban.

     

    Címkék:


  •  
    Azt a fütyülőjét! Fűzfán!


    Kaptam ímélbe benne, és nem szeretném megtartani magamnak; azt akarom, hogy hozzám hasonlóan ti is megboldoguljatok tőle. Merthogy egy gyönngyszem.


    Újévi Köszöntő

    Meghitten gondolunk az elmúlt évekre,
    Hol örömet, hol bánatot hagyott örökbe.
    Tiszteletbe tartva múltat és jövőt,
    Feledjük a rosszat, gyűjtsük az erőt.

    Bízzunk és reméljük az újévre nézve,
    Minden családban legyen egészség és béke.
    Tisztesség legyen a vendég az év küszöbén,
    Mit örökbe fogadunk a szívünk közepén.

    Legyen erő, egészség minden házban,
    Kenyér az asztalon a meleg szobában.
    Bor, szalonna sose fogyjon el,
    Búzánkat a jég sose verje el.

    A jókívánságokat lehetne sorolni,
    Embertársainkat, igazán szeretni.
    Legyen közöttünk a szeretet és békesség,
    Az új évezrednek a küszöbén.

    Ma még vannak göröngyös utak,
    Hol a szeretet nehezen bukdácsolgat.
    Bízzunk, talán nem mentél el még,
    Az újévben teleszel nálunk a vendég.

    Minden ember igazi álma,
    Hogy boldogságát egyszer megtalálja.
    Szeressük egymást úgy, mint gyermekünk,
    Boldogok igazán csak akkor lehetünk

    Címkék: ,


    kedd, december 29, 2009
    19:40
     
    Zsákmadzag


    Ezt a semmirekellő Nagy Cintula válaszolta Móra Ferenc Kincskereső kisködmönében a tanító úr azon kérdésére, hogy miként hangzik az első szó, amit a feladat megoldásaként Cintula leírt. A feladat pedig így hangzott: „Írjatok öt kötőszót!”

    A Nagy Cintula csak azért nem kapott ki, mert épp ekkor lépett be az ajtón a kis bice-bóca. Én sem kaptam ki annak idején, amikor harmadikban a mondatfajtákat tanultuk, és a házi feladatom enyhén szólva kívánni valókat hagyott maga után. Engem nem a kis bice-bóca mentett meg, hanem az a véletlen, hogy Marika néni nem kérte el a füzetemet. Abban ugyanis szerepelt annak rendje s módja szerint az önállóan kitalált 5–5 kijelentő, kérdő, felkiáltó és felszólító mondat – óhajtóból azonban csak egy. Az is így hangzott:

              Szeretném, ha télen sok hó esne.

    Ez a mondat, mint később rájöttem, pontosan ugyanannyira óhajtó, amennyire kötőszó Cintula zsákmadzagja. Pedig én nem pimaszkodni akartam – egyszerűen félrevitt az intuícióm. Gyerekfejjel képtelen voltam belátni, hogy a „Bárcsak sok hó esne télen! ” mondat miért lenne óhajtóbb, mint az általam írt. Felnőtt fejjel nyelvtanilag belátom, tartalmilag persze továbbra sem.

    A fenti emlék nem a másfél héttel ezelőtt esett „sok hó”, hanem a karácsonyi és szilveszteri jó kívánságok boldog-boldogtalant elárasztó özöne kapcsán jutott eszembe.

              – Kellemes ünnepeket / boldog karácsonyt (kívánok).
              – Boldog új évet (kívánok).
              – Szeretném, ha télen sok hó esne.

    Mi a különbség e mondatok között? Véleményem szerint semmi az égvilágon. Télen vagy sok hó esik, vagy nem. Teljesen irreleváns, hogy én mit szeretnék vagy mit nem. A karácsony és az új év hajszálpontosan olyan lesz, amilyen lesz – egy kicsit se más. Laci barátom családjának 1992-ben ugyanannyian kívántak boldog karácsonyt, mint azt megelőzően vagy a rákövetkező években bármikor – az édesapjának mégis agyvérzést hozott a Jézuska. 2000 szilveszterén semmivel sem kevesebb jó kívánság hangzott el az új esztendőre vonatkozóan a New York-iak között, mint korábban – és ez természetesen a legkevésbé sem befolyásolta 2001. szeptember 11. eseményeit.

    Az óhajok, kívánságok a legmesszebbmenőkig értelmetlenek. Nemcsak az ünnepekre vonatkozik ez, hanem a hétköznapokra is. 1990. augusztus 4-ének reggelén apám meg én ugyanúgy „jó reggelt” kívántunk egymásnak, mint mindig, és ettől még anyám pontosan ugyanúgy meghalt aznap, mintha nem is hangzott volna el a köszönés. Egykori angoltanáromnak, Péternek, minden bizonnyal ugyanúgy „jó étvágyat” kívántak ahhoz az étkezéséhez, amelynek során félrenyelte a kenyeret és megfulladt.

    A képet részletezi (nem árnyalja) sok ünnepi jó kívánság eleve talmi volta. Az irodában minden évben küldünk és kapunk karácsonyi üdvözlőlapokat. A kellemes (boldog, áldott, kegyelemteljes stb.) karácsonyt kívánó lapok valódi üzenetét – minekutána tudom, hogy kik küldenek nekünk (és kik nem), kiknek küldünk mi (és kiknek nem) – így lehetne precízen visszaadni: „Remélem, jövőre sok pénzre / jelentős kedvezményre számíthatok tőled!”

    Megismétlem: az óhajok, kívánságok a legmesszebbmenőkig értelmetlenek. Tisztelet a kivételnek.

              „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.”

    Ez világos, tiszta beszéd, egyértelmű címzettel. A márciusi ifjak nem a tavaszi széltől remélték e kívánság beteljesülését, hanem a „nagyméltóságú helytartótanácstól”, amely – amint arra számítottak is – „sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe belegyezett”. De miféle tanács, miféle hatalom egyezik bele abba, ha én télre sok hót, karácsonyra kellemességet, az új évre boldogságot, a mai napra jó estét kívánok? A kívánságok értelmetlenek, mert nem az értelem, hanem a rítus, a vallás, a babona, a mágia hatáskörébe tartoznak:

              Regöljünk, regöljünk a házigazdának
              szép kis ólat, száz darab malacot,
              az egyikből kifussanak, a másikba befussanak,
              haj, regő, rejtem,
              azt is megadhatja
              az a nagy Úristen!


    A „Boldog új évet! ” formula semmiben nem különbözik ettől, csak valamelyest rövidebb és formailag szekularizáltabb. Tartalmilag nem, mert a kimondott vagy ki nem mondott „kívánok”, amennyiben a kívánság tárgya nem köthető konkrét végrehajtóhoz, mindig a személyes vagy személytelen transzcendenciát szólítja meg. Akkor is, ha a kívánó ember hétpróbás ateista.

    Mire jók hát akár a napi rutinból, akár ünnepi alkalomként elmondott jó kívánságok? A két fajta e szempontból különválasztandó. A „jó reggelt”, „jó étvágyat”, „váljék egészségedre” jellegű rutinszerű formulák a társadalmi érintkezés légpárnái avagy lendkerekei: előrelendítik a kommunikációt; adjuk és elvárjuk őket, jól ismert, kiszámítható, biztonságos közeget nyújtanak. Ennyi a funkciójuk: nem több és nem kevesebb.

    Az ünnepi jó kívánságok más jellegűek. Leszámítva a fent említett üzleti célú kívánságot, a bunkóság vádjától félve gépiesen visszaválaszolt „Igen, persze, köszönöm, én is neked”-et, valamint azon vallásos emberek megnyilvánulásait, akik komolyan hisznek abban, hogy a jövő alakulása – beleértve az időjárást, az anyagi javakat, az egészséget és az életben maradást – tényleges ok-okozati viszonyban van az elmondott imák és fohászok mennyiségétől és minőségétől, e kívánságok érzelemközlések. Valahogy így lehetne lefordítani őket (függetlenül attól, hogy karácsony, új év, születésnap vagy házasságkötés alkalmából hangoznak el):

              – Fontos vagy nekem, szeretlek téged; örülök, ha te örülsz, és boldog vagyok, ha te boldog vagy.

    De persze úriember ilyet nem mond. Hosszasan trenírozott minket az élet, hogy érzelmeink őszinte felvállalása és kifejezése helyett előre gyártott formulákkal kommunikáljunk, előre gyártott alkalmakkor. Igen, alkalmakkor – mert nyilvánvaló, hogy akit szeretek és aki fontos nekem, azt karácsonykor vagy a születésnapján (vagy bármi más nevesített napon) sem szeretem jobban, mint az év többi napján. Nyilvánvaló nekem, és jobb esetben nyilvánvaló neki is. Akár elmondom (vagy megírom színes-szagos, 6 MB-os e-mailben) a bűvös formulát, akár nem.

    Ettől még elmondhatom, persze, és beismerhetem magamnak: ennyi babonaság még nálam is belefér. És ha a formulát (és a nevesített alkalmat) választom az őszinte, intim (és spontán, alkalomhoz nem kötött) énközlés helyett, akkor erre is reflektálhatok: na igen; engem pontosan ugyanaz a társadalom trenírozott, mint bárki mást a környezetemben.

    Úgy érzem, ennyi magyarázattal tartozom mindazoknak, akiknek nem kívántam semmilyen karácsonyt, és akiknek nem kívánok majd semmilyen új esztendőt. Akikre szeretettel gondolok, azokra a kívánság nélkül is szeretettel gondolok. Akikre meg nem, azokra akkor sem, ha az interakciók összjátékából ki is szaladnak a számon a társadalmilag elvárt mondatok.

    Címkék: , , , , ,


     
    Az éjszaka csodái




    Ékek és képzetek
    LOVE
    LOVES
    LOVER
    LÓVÉ
    LÖVÉS
    LÓVÉR


    Címkék:


    csütörtök, december 24, 2009
    12:53
     
    Köszönöm...


    ..., és én is viszont kívánom mindenkinek!

    Címkék: , , ,


    kedd, december 22, 2009
    00:46
     
    Új



    Márta, Márta

    (Megmondóka)


    Sok min - denre - gondod - van,
    sok min - den nyug - tala - nít,
    pedig - csak egy - szüksé - ges –

    – bár tud - nám, mi - az!


    Címkék:


     
    Világnak világa


    Tegnapelőtt, december 20-án a nap 06:54-kor kelt, 14:59-kor nyugodott.

    Tegnap, december 21-én napkelte 1 perccel később, 06:55-kor volt, napnyugta ugyancsak 14:59-kor. Az év legsötétebb napja.

    Ma december 22-e van. Napkelte mai 06:55-kor, napnyugta viszont 1 perccel később, 15:00-kor.

    Mától hosszabbodnak a nappalok. Voltaképpen itt a nyár.

    A világosság a világba jött.

    Címkék: ,


    szombat, december 19, 2009
    17:26
     
    Hóvers



    Ha hó

    Szakad a hó rám, eltemet,
    legalábbis a gyermeket;
    a szánkorból, úgy fest, kinőttem:
    hidegbeteg vagyok
    ebben az utálatidőben.

    Pálinka kéne, jóféle,
    mert kifagy belőlem a próféta;
    verslábak hűlt helyén
    megül a hó,
    koccanó fogak közt
    vacog a szó:

         Hogy ádvent épp hógolyóval dobál –
         attól még a klímaválság globál.



    Címkék:


    csütörtök, december 17, 2009
    12:08
     
    A semmi dicsérete


    Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
    de köztük üresség rejlik:
    a kerék ezért használható.
    Agyagból formálják az edényt,
    de benne üresség rejlik:
    az edény ezért használható.
    A házon ajtót-ablakot nyitnak,
    mert belül üresség rejlik:
    a ház ezért használható.
    Így hasznos a létező
    és hasznot-adó a nemlétező.

    (Lao-Ce: Tao Te King, Az Út és Erény könyve,
    Wöres Sándor fordítása)



    Amennyire ismerem a keleti gondolkodást, annak egyik – tudomásom szerint a vallási különbségeken túllépő – eleme, hogy a létező és a nemlétező a valóságnak két, egymással egyenértékű megnyilvánulási formája. A nemlétező nem értéktelen, hanem másképp értékes; alkalmasint ő ad értelmet a létezőnek.

    A nemlétező lehet bármi, ami „nincs ott” – adott esetben egy valahol nem szereplő betű.

    Nem akarok úgy csinálni, mintha értenék a témához, mert nem értek, de nem tehetek róla: ma reggel, munkába jövet ez a gondolat jutott eszembe a villamoson. Mégpedig egy ún. vandalizmus látványáról.

    Az épületek és járművek tönkretételét nem kultiválom, de a frappáns grafitiket kifejezetten díjazom. Ahogy a sok évvel ezelőtt megjelent Grafiti c. könyv előszavában állt (fejből idézem): „Falak vannak, és azzal, hogy írunk rájuk, elkezdhetjük lebontani őket.”

    A grafiti egy sajátos válfaja, amikor az alkotóművész nem fölvisz valami új elemet a felületre, hanem eltávolít valami meglévőt. Ebben a műfajban is létezik öncélú vandálkodás, de időnként találkozni olyan megnyilvánulással, ami akár tartalma, akár csak ötletessége révén, új értékkel gazdagítja e világot.

    Akkoriban, amikor még a Hahota vicceit viccesnek találtam, a budapesti jegykiadó automaták úgy működtek, hogy a pénz bedobása után egy kart kellett megtekerni, amire aztán vagy kijött a jegy, vagy nem. Sokáig szerepelt a kedvenceim között az az mondat, amit egy ilyen automatán, az ikszedik pontban olvastam. A megfelelő betűk gondos eltávolítása (lekaparása) után a BKV utazóközönségét megszólító instrukció így szólt:

    FO      SSA KÖRBE A KART A NYÍL IRÁNYÁBA!

    Hosszú ideig ezt verhetetlennek tartottam – pontosabban ma reggelig. Ma azonban újra szembesültem azzal, hogy sok beszédnek sok az alja. Én évek óta tépem a szám könyvben, blogon, élő szóban arról, hogy a civilizációnk rohamléptekkel halad önmaga felszámolása felé, és hogy záros időn belül igen-igen nagyot fogunk szívni, amúgy összemberiségileg. Gondosan kimunkált érvrendszerrel, szemléletes analógiákkal, új és még újabb megfogalmazásokkal próbálom megszólítani e témában a környezetemet. Erre ma a villamoson keresetlen egyszerűséggel tárul elém az egyik ablak alól az alábbi prófétai figyelmeztetés:

    KIHA    LNI      ES   ÉLYES!

    Hát kérem, le a kalappal. Ezzel nem tudok konkurálni.

    Címkék: , , ,


    vasárnap, december 13, 2009
    11:39
     
    Murphy fordít...


    ..., és természetesen ha nem lehet elrontani, akkor is elrontja.

    Elolvastam az új Dan Brown-könyvet, az Elveszett jelképet. A könyv újabb tétellel erősíti a titok-könyvekről kialakított tételemet: gyakorlatilag nem lehet jót írni ebből a műfajból. Dan Brown új könyve tökéletesen adagolt feszességgel van megírva, letehetetlen – sajnos. Pedig jó lett volna letenni az utolsó száz oldal elolvasása előtt, mert a könyv „végső titka” annyira együgyű, annyira magasztos, annyira didaktikus, annyira lapos, hogy csaknem behánytam tőle hajnali fél négykor. Ezzel együtt, ismétlem, a megelőző 630 oldal kifejezetten élvezetes egyszeri olvasmány.

    De nem könyvkritikát akarok írni, hanem megosztani egy élményemet. A könyv egy bekezdését olvasva először azt hittem, én vagyok a hülye és valamit kurvára nem értek – aztán rájöttem, hogy nem, (jelen esetben) nem én vagyok a hülye, hanem a fordító (vagy a magyar kiadás szerkesztője, mert olyat is láttunk már). És amikor rájöttem, akkor mint egy igazi mazochista, majdnem sírtam a fájdalom okozta gyönyörtől. A következőről van szó.

    Háttér: A könyv szimbólumokról szól, de annyira nagyon, hogy az elolvasása után az embernek másfél évre elege lesz mindenből, ami jelkép, ami misztikus, ami utalás, ami áttételes jelentést hordoz. Minden mindennel összefügg, és minden alakzatnak, minden szónak, minden számnak különleges jelentése van.

    Helyzet: A negatív hős bemegy a házában maga építette titkos szentélybe, és csodálattal adózik saját tökéletes művének.

    Szöveg:


    A szentek szentje, ahogy Malakh szerette nevezni, négy méter oldalhosszúságú, szabályos négyzet volt. A zodiákus tizenkét jegye. A nappal óráinak a száma. A mennyország tizenkét kapuja. A szoba közepén egy kétszer két méteres kőasztal állt. A Jelenések hétpecsétes könyve. A Templom hét lépcsője. Az asztal fölött gondosan beállított fényforrás, amely...


    WTF?! Mit akar ez?! Hogy a bánatos lótüdőbe kerül a 12-es meg a 7-es szám egy 4×4-es szobához meg egy 2×2-es asztalhoz?!

    Aztán persze rájöttem, mert szerencsére olvastam már elég angolszász könyvet magyarul. Hogy mást ne mondjak, a Harry Potter fordításában is ez a Szokásos Eljárás: ha az eredetiben egy hosszúság lábban (foot; 0,3048 méter, azaz kb. harminc centi) van megadva, a magyar fordításban az át van kalibrálva méterre, a következő ökölszabály szerint: oszd el hárommal, és ha nem elég kerek, adj hozzá egyet. Ez a legtöbb esetben tökéletesen megfelelő.

    Na de akkor, amikor a konkrét számnak tartalmi jelentősége van?!

    Az eredetiben a szoba nyilvánvalóan tizenkét láb oldalhosszúságú volt, a kőasztal pedig hétszer hét láb méretű. OMG!

    További ajánlott olvasmány: Leiter Jakab blog, avagy Félrefordítások mindenhonnan.

    Címkék: , ,


    csütörtök, december 10, 2009
    17:06
     
    Ami nincs, az is széthull darabokra


    A családban Katinak hívták, de az irodában Krinolin volt a becsületes neve. Hogy miért, nem tudni, hiszen kifejezetten vékony testalkatú volt.

    A Fejér megyei falu, ahonnét tizenpár éves korában jött a nagyvárosba szerencsét próbálni, ma alig több mint kétezer lakost számlál. Pesten picike szobát bérelt egy picike, Anuska (így, egy n-nel) nevű öregasszonynál, és egy külkereskedelmi vállalat terv–statisztika osztályára került adminisztrátornak. Az irodában aztán egy pár évvel idősebb kolléganője (aki talán mozgáskorlátozottságánál, talán egyéb oknál fogva érzékenyebb volt az átlagnál mások problémáira) pártfogásába vette, és Kati – avagy Krinolin – hamarosan egy budai garzonlakás gyakori vendége lett, ahova rendszeresen jártak hozzá hasonló korú fiúk és lányok: költők, iszákosok, világmegváltók és egyéb kétes egzisztenciák. Gyorsan összebarátkozott mindenkivel, kolléganője másfél-két éves kisfiával pedig valószínűleg az első perctől fogva imádták egymást.

    Csaknem negyven évnyi köd fedi már a rejtélyt, hogy az irodában untak-e rá a Krinolin névre, s keresztelték át Kutyusra, vagy talán én magam voltam a névadó. Mindenesetre amikor egy kedveskedő néni – talán számos sétánk egyikén, a Várban, vagy valami járművön utaztunkban – gügyögve megkérdezett:

         – Anyukád? – akkor én méltatlankodva, és a világ legtermészetesebb hangján korrigáltam:
         – Kutyuskám!

    KutyusRengeteg időt töltöttünk együtt. Amit anyám a gyermekparalízise miatt nem tudott nekem megadni – séta, futkározás, lovacskázás –, azt Kutyustól kaptam meg. Ha a Trabanttal kirándulni mentünk, gombát szedni, vagy a Dunához fürödni, rendszeresen velünk tartott, s én olyan evidenciával tekintettem őt második anyukámnak, hogy felnőtt fejjel reflektálva is azt gondolom: ez a természetesség elejét vette minden esetlegesen felmerülhető rossz érzésnek, féltékenykedésnek. Konkrét képek, események alig rémlenek, csak a hangulat: a játék, az ének, a bohóckodás, a sok-sok nevetés.

    Kutyusnak azt is hagytam, hogy levágja a hajamat, pedig ez nagy szó volt: amikor a csaknem végzetes kimenetelű gyomorszájszűkület után végre kiengedtek a kórházból, a fodrász fehér köpenyét és csillogó műszereit látva (ki tudja, milyen emlékeket ébresztettek bennem) olyan hisztériás rohamot kaptam, hogy kérdésessé vált, hogy lehet nekem valaha is levágni a hajamat a jövőben. Kutyusnak sikerült. Hol ilyen trükkel, hol amolyan szöveggel cselezte ki az ellenállásomat, és mire észbe kaptam volna, a hajvágás megszűnt mumus lenni.

    Aztán egyszer csak lett egy kisbabája valakitől, akit megszeretett, és akitől kisbabát szeretett volna. Egy ideig ekkor nálunk lakott a kicsivel, aztán a szüleim segítettek neki önálló lakást találni a belvárosban. Ők bonyolították le a költözködést, Apa készítette valami maradék fából a bútort. Ez akkor történt, amikor én iskolába kerültem.

    A találkozások így némileg megritkultak, de amikorra megtanultam önállóan közlekedni, ismét megsűrűsödtek: immár én járkáltam Kutyushoz, azaz Kutyusékhoz, mert most már ott volt Judit is, ez a mind nagyobb kislány, aki ugyanolyan természetességgel tekintette ezt a hét évvel idősebb nagyfiút – engem – az élete részének, mint én Kutyust. Hol célzottan elmentem hozzájuk, hol csupán felugrottam, és dumáltunk, palacsintát sütöttünk, vásárolni mentünk – vagy épp hajat vágtunk. Időközben kamasz lettem, és Kutyus mindig jó közönség volt a legújabb vicceimre, nála lehetett titokban cigizni, és a házuk tetejéről augusztus 20-án tökéletesen lehetett látni a tűzijátékot.

    Aztán egy szép napon felbukkant a semmiből Zoli, Apa egyik hajdani költőbarátja, Judit apukája, odaköltözött hozzájuk, és onnantól kezdve hármasban laktak. Egyszerűen képtelen vagyok összevakarni az emlékeimet, de nagyjából az érettségi tájékán lehetett, hogy – minden különösebb dráma nélkül – kipörögtünk egymás életéből. Időnként elmentem a házuk előtt, néztem a nevüket a kapucsengőn, de már azt sem tudom, kint volt-e egyáltalán.

    Teltek az évek, bejött az internetkorszak. Az iwiw-en kerestem Kutyust is, Juditot is, de sikertelenül. Találtam ugyan egy H. Juditot, akinek még az életkora is stimmelt, de egy levélváltásból kiderült, hogy nem ő az. Tavaly év végén, az Aszalt szilva... nyomdába adása előtti utolsó pillanatban állítottam össze egy köszönetnyilvánítást; e listába azok neve került, akikről úgy gondoltam, sokat köszönhetek nekik (s így a könyv is). A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy Kutyus nevét is odaírjam, noha semmit nem tudtam róla nagyon hosszú ideje.

    Tegnap este levelet kaptam. Judit talált meg az iwiw-en, teljesen váratlanul. Ujjongott, hiszen, mint írta, mindig a bátyjának tekintett. Megírta, hogy vidéken él a férjével és három kislányával.

    Zoli négy éve halt meg.

    Kutyus tizenhárom éve halott.

    Címkék: , , ,


    kedd, december 08, 2009
    23:26
     
    ÉletHasználatiUtasítás


    A cím színtiszta plágium Lóri blogjából, de sajnos semmi jobb nem jutott eszembe arra a mémre, amit ma lőttem a neten, s amely viktoriánus füleknek enyhén szólva nem való ugyan, mégis okvetlenül meg akarom osztani, mert simán tízpontos. Így szól:

    „Ha szopat az élet – fogazz!”


    Köszönöm a figyelmet.

    Címkék: ,


    hétfő, december 07, 2009
    15:17
     
    Új verseskötet


    Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltáráraHát, ez van. Múlt hét csütörtökön jelent meg az ötödik könyvem, ezen belül a második verseskötetem, a Művirágok a szimbolizmus oltárára. Noha kétségtelen, hogy ma egész más egy verseskötet keletkezéstörténete (s ennek következtében pozíciója), mint volt, teszem azt, huszonöt évvel ezelőtt, az esemény szubjektív megélése az elkövető részéről minden bizonnyal ugyanaz, jelesül: nemigen találok adekvát szavakat a bennem zajló érzések leírására, leginkább csak artikulálatlanul üvöltenék és vinnyognék: az örömtől, a büszkeségtől, a megkönnyebbüléstől, valamint a szorongástól (a fogadtatás miatt, leginkább hogy lesz-e olyan egyáltalán).

    A könyv tárgyi valóságáról feltétlenül szeretném megjegyezni, hogy a borító (miként Apa legújabb könyvénél is) Leits Miklós barátom önzetlen munkájának gyümölcse, a borító alapjául szolgáló rajzot pedig személyesen Tomi készítette. A kötet tartalma a fenti linkre kattintva olvasható. Idővel fölkerül az egész a netre, de kicsit még várok vele; egyelőre bízom abban, hogy akad pár ember, aki kiadja a könyvért az 1500 Ft-ot. Addig is álljon itt a fülszöveg, valamint a nyitóvers:


    Első gimnazista koromban írott 1 691012-2415 címmű versem így végződik: „tollal / félig írt füzettel / indulok szerencsét próbálni / Birtalan Balázs lehessek”. E projekt beteljesedését utóbb változatos utakat bejárva, leleményes eszközökkel próbáltam megakadályozni.

    „A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja” – ígéri a Jelenések könyve. Hosszú ideig kutattam megszállottan a magam fehér köve után; e korszak mélypontjának azt az időszakot tartom, amikor azzal áltattam magam: megtaláltam. Részben ennek következményeként volt bő tíz év az életemben, mialatt egyáltalán nem írtam verset.

    A kő kereséséről letettem (bár némelyek szerint valaha a kezemben volt, csak mint ama tengerpartot járó kisgyerek, messzire hajítottam). A győztesség kérdése egy ideje nem foglalkoztat, mi több, kifejezetten igyekszem kerülni azon helyzeteket, amelyek csak a győztes-vesztes dichotómiában értelmezhetők. A személyi szám általános használatát az évek során alkotmányellenesnek minősítették.

    Marad a toll, füzet.




    Egy karrier meg nem születése

    cím s dátum közé ékelődve
    kapkod a vers levegő után
    tavaszi zápor áltatja új erővel
    tisztaságot ígér neki a hó
    örökkévalóságról álmodik
    túl kókler évszakok olcsó ámításán
    próbál új és újabb sorokkal
    keresztüllépni szűk határain
    emelne emlékművet magának
    kezével félénken födve el szemét
    rá ne lásson a még várakozó
    fehér lapok konkurens tömegére
    lassan érzi ő sem viheti többre
    egyetlen felszakadt kínos böffenésnél
    kitenné saját végére a pontot
    ha a költő meglehetősen önzőn
    le nem mondott volna a központozásról

    (1993. április 23.)


    A jövőben sem kívánok saját verseim elemzésébe bocsátkozni, most sem teszem. Viszont megragadom az alkalmat, hogy jelezzem: noha a kötetben 1992-től 2009-ig szerepelnek versek, két kivételtől eltekintve sehol nem szerepel a dátum. Az egyik kivétel az 1992-ben készült Emlékkoszorú, amely műfaját (szonettkoszorú) és hangütését tekintve is elüt a kötet többi darabjától. A másik a fenti vers. Ebben az esetben könnyű figyelmen kívül hagyni egy nyilvánvaló tényt: a végén szereplő dátum a vers szerves tartozéka, ugyanúgy, mint a cím – ez egyértelműen kiderül a vers első sorából. Soha nem tudom eldönteni, hogy kuncogjak vagy bosszankodjak, amikor itt-ott a neten azt látom, hogy e versemet a dátum elhagyásával idézik.

    Miként az Aszalt szilva naplementekor megjelenése után is volt, most is lesz könyvbemutató, méghozzá Apával közösen. Az időpont még bizonytalan – ha minden igaz,m valamikor január második fele. Időben jelzem majd, de már előre is mindenkit szeretettel várok.

    Címkék: , , ,


    szombat, december 05, 2009
    11:38
     
    Levélváltás


    Hamarosan aktuális lesz egy bizonyos poszt, ennek időpontja azonban a Magyar Posta sebességétől függ. A kérdés az, hogy egy csütörtökön elsőbbségivel feladott levél mikorra érkezik meg az országon belül valahova.

    Addig is poszttá emelem a legutóbbi bejegyzésemhez írott (majdnem) legutolsó kommentet, valamint az arra adott válaszomat. (Az előzményekért katt a fenti linkre). A kommentelést ott letiltottam, itt lehet folytatni, ha valakinek van mondanivalója.


    Igyekszem mindenkinek válaszolni. Katonáné Vári Judit vagyok. Nem az Anyaországban tanítok. Középiskolai (és nem középiskolás) tanár vagyok.
    Úgy gondolom, hogy sokat értem el, és ennek örvendek is. Ugyanis 10 éves koromban autóbalesetet szenvedtünk, elvesztettem édesanyámat. édesapámat és a kisöcsémet. Én súlyosan megsérültem, aminek nyomait még most is magamon viselem (némileg korlátozott vagyok a mozgásban). Egyetlen élő rokonom, drága nagymamám vett magához. Még nem voltam 15 éves, amikor megbetegedett, úgyhogy az állam gondozásába kerültem. 17 éves koromban a nagymama is elment. Úgy érzem, hogy az, hogy elvégeztem egy egyetemet kisebbségi, árva és mozgássérült létemre, az elég sok.
    Egy fiút nevelek, mint nevelőszülő, aki 18 éves lesz nemsokára.
    Megkértem a nevelt fiamat, hogy nézze meg az iwiw-en, kit takarhat a Zs betű. Balázs ismerősei között találta Birtalan Zselykét. Ott pedig egy blogot. Abban egy Rút kiskacsa, vagy hasonló című írást. Abban pedig egy ilyen szót: "megilyesztett". Így "ly"-nal. És még néhány kisebb helyesírási hibát, amiket némi jó szándékkal gépelési hibának is gondolhatunk. Nálunk nem végezheti el az iskolát, aki így ír.
    Én olvastam a válaszok között olyasmit, hogy némely tulajdonságokat magáénak tud valaki, amelyek talán nincsenek meg benne. Erre értettem, hogy "elszállt", meglehet, hogy erős volt a kifejezés.
    Részemről ennyi.
    Üdvözlettel:
    Vári Judit



    Kedves Judit,

    köszönöm a bemutatkozást. Esetleg ezzel lehetett volna kezdeni, és csak utána megfogalmazni a kritikádat.

    Zselyke húgom nem azt állította magáról, hogy jó a helyesírása, csupán annyit, hogy szerinte van neki olyanja, hogy képzelőerő, humorérzék, valamint az a valami, amit te „nyelvi lelemény”-nek neveztél. Ha te ebből azt hallod ki, hogy el van szállva magától, akkor e percepciód forrását véleményem szerint hatékonyabban keresheted odabent, mint odakint. Remélem, érthetően fejeztem ki magam (bár én nem szereztem diplomát).

    A történeted, ahogy így pár sorban bemutatod magad, vitathatatlanul tragikus, és valóban tiszteletre méltó, hogy ilyen hendikeppel élhető egzisztenciát voltál képes teremteni magadnak. Azonban a tragikus sorssal az ember nem kapja meg automatikiusan a jogosítványt ahhoz, hogy másokon keresztülgázoljon. A Freud által betegségelőnynek nevezett jelenség természetesen létezik, de aki ezzel tartja sakkban a környezetét, az meglehetősen megnehezíti saját dolgát mások szimpátiájának kivívásában. Remélem, ezt is sikerült érthetően megfogalmaznom.

    A helyesírásról. Ha olyan személyekre vadászol, akiknek a helyesírása kívánnivalókat hagy maga után, akkor nincs nehéz dolgod. Túlkínálat van. Itt van pl. apám, akinek a múlt héten jelent meg a nyolcadik verseskötete (igaz, érettségit nem sikerült szereznie). Vagy itt vagyok én, aki a sietve gépelésben gyakran ejt hibákat, arról nem is szólva, hogy bizonyos egybeírás-különírás, valamint központozás témájú szabályokat a) vagy képtelen vagyok megjegyezni, vagy b) faszságnak tartom, és szándékosan nem tartom be. Vagy itt vagy pl. te, akinek a kommentjeiből kiderül, hogy szintén hadilábon áll a helyesírással (pl. az „anyaország” köznevet nagy kezdőbetűvel írod, valamint pár helyen nem teszel vesszőt a tagmondatok közé). Ettől persze még lehetsz jó ember (vagy rossz), amint apám, a húgom meg én is lehetünk a helyesírásunktól függetlenül jó vagy rossz emberek.

    Azt, aki (főleg a neten) egy-egy helyesírási hibába köt bele a tartalom teljes ignorálása mellett (Zselyke idézett posztja számomra például kifejezetten megindító volt, bár ismétlem, nekem nincs diplomám), és ebből von le következtetést a másik jellemére vonatkozóan, azt a cseppet sem hízelgő grammatikanáci kifejezéssel illetik a nálam sokkal avatottabb nyelvészek, korrektorok is.

    Időnként magam is bele szoktam kötni a másik helyesírásába, de az ilyen esetek aránylag könnyen felismerhető mintázatba rendeződnek: akkor és csak akkor fordul elő az ilyesmi, ha valakinek a szövegéből explicite kiderül, hogy kibaszottul nagyra van az egójával és/vagy a magyarságával, méghozzá mások kárára, másokat kirekesztve.

    Nálad e két témából a magyarság kérdése nem jött elő.

    Harmadszor is remélem, hogy érthető voltam.

    És mindezektől függetlenül örülök, hogy tetszett a képi poén.

    Üdv:

    Birtalan Balázs

    Címkék: , , ,


    szerda, december 02, 2009
    17:06
     
    Amikor nullán van a munkakedv...


    ...akkor ugyanott van a munkamorál. Ilyenkor születnek az alábbihoz hasonló műalkotások. Tessék kitalálni a kép címét! A megfejtés a kurzort a kép fölött tartva ovlasható, ill. a kép alatt, szokás szerint fehér betűkkel (egérrel kijelölve látható).


    Reszket a hód a tó vizén



    Reszket a hód a tó vizén



    Címkék:


     
    Dalban mondom el


    Tizenegy éves közjegyzőiokirat-szerkesztő pályafutásom során rég hozzászoktam, hogy a Microsoft Word enyhén szólva nincs felkészítve a magyar jogi bikkfanyelvre (a kifejezés nem személyeskedés egyetlen olvasóm felé sem :D), és a banki szerződésekben időről időre aláhúzza pirossal a jogi és bankos terminus technicusokat, jelezvén, hogy szerinte ilyen helyesírású szó márpedig nem létezik. Én meg – mi egyebet tehetek – időről időre megadóan felveszem e kifejezéseket a gép saját szótárába, mert rühellem, ha aláhúzásoktól piroslik a képernyőm.

    Amikor jobb gombbal ráklikkelek az állítólag hibás szóra, hogy fölvegyem, a Word olykor jóindulatúan ajánl valamit helyette, hogy szerinte mire is gondolhattam valójában. És ez időnként igen mókás. Néha meg hangosan fölnyerítek az ajánlaton – ez történt az imént is.

    Az évek során több száz (lehet, hogy több ezer) ingatlan jelzálogszerződés ment már keresztül a kezemen, és történelmileg úgy alaklult, hogy épp a mai napon lett elegem abból, hogy a Word nem ismeri az ingatlanokra vonatkozó albetét szót és annak ragozott alakjait. A mai mondat így hangzott:

    „A Felek kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben a Zálogtárgyon társasház kerül megalapításra, a zálogjog kiterjed valamennyi albetétre.”

    Na, mondok, nosza, vegyük föl a szótárba. Ráklikk jobbal; a Word ajánlata okosan a következő:

    dalbetétre

    Hát, úgy találtam, ezt muszáj1 eldalolnom a blogomban.



    1Értsd: „azt választottam, hogy”.

    Címkék: , ,


    kedd, december 01, 2009
    00:27
     
    A mai nap kérdései


    Piros szalagSzoktál rá gondolni?
    Van érintett ismerősöd?
    Honnan tudod, hogy van?
    Miből gondolod, hogy nincs?
    Mit tennél, ha megtudnád valakiről?
    Mit tennél, ha megtudnád, hogy te magad?
    Teszel-e valamit, hogy legyen alkalmad megtudni?
    Mit teszel, hogy ne kelljen mit megtudni?
    De ha mégis: kinek mondanád el?
    Kinek nem mondanád el?
    Neked ki merné elmondani?
    Ki nem merné elmondani?
    Tartozik-e rád ez az egész?
    Biztos, hogy nem?
    És ha tudtodon kívül olyasvalakire tartozik, akinek az élete rád tartozik?
    Szoktál rá gondolni?

    Címkék: , ,




    Címkék:

    5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



    Terápiás olvasókönyv
    Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

    Sorskönyv nélkül
    Pszichológiai blogom

    Sématerápia
    Általam szerkesztett oldal


    2015-ben megjelent könyvem:

    Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

    Felmászok a létra
    (versek)


    2009-ben megjelent könyvem:

    Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

    Művirágok a szimbolizmus oltárára
    (versek)


    2008-ban megjelent könyvem:

    Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

    Aszalt szilva naplementekor
    (mémtörténetek)


    Korábbi hónapok:

    január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


    Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
    Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


    >>> LEVÉL <<<



    látogató 2005. január 10-e óta