Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia
–
Sorskönyv nélkül –
Olvasókönyv –
Képmutatás –
Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
|
|
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
|
vasárnap, január 30, 2005
13:01 További szellemek A neten belefutottam Bálint és Csaba nevébe: egy kiadót üzemeltetnek. Írtam egy bátortalan levelet, hogy egyáltalán ők-e azok, és ők. Most felvevődni látszik a kapcsolat. Ha nem tévedek, 1987-ben ismertem meg őket (vagy '86-ban?), Sárváron, a Diákköltők, Diákírók Országos Találkozóján. Ott barátkoztunk össze, leveleztünk (legalábbis Bálinttal) irgalmatlan mennyiséget. Csabával meg sokat találkoztunk, lévén ő is pesti. Ugyanehhez a körhöz tartozott Józsi, Dóra és Gábor is. Utóbbival pár hónapig kvázi „legjobb barát” nexusban voltunk, de aztán teljesen kikopott a képből: már azt sem viselte el, amikor megtudta, hogy meleg vagyok, de amikor ráadásul még meg is tértem, attól teljesen bedühödött, és közölte, hogy nem akar velm többet találkozni. A megtérésem is ehhez a körhöz kötődik: Az a bizonyos autóbusz, 1989-ben, Bagolyirtásról hozott hazafelé, Józsiék hétvégi házából (ahol Dóra is ott volt). Ha tárgyilagosan vesszük, a velük való beszélgetés pöccentett be valami olyat bennem, aminek már régóta be kellett pöccennie. (Dóra azóta is úgy gondolja, persze azért nem nagyon komolyan, hogy ha akkor ő tovább bírja ébren, mint Józsi, akkor én most református lennék, nem katolikus. :-) A minap váltottunk két mailt, akkor írta...) Aztán persze, neofita buzgalommal, térítgettem mindenkit, aki a kezem ügyébe került. Szegény Csabának mint pestinek volt a legnehezebb elszaladnia előlem – kíváncsi vagyok, kiheverte-e már az evangelizációs nyomulásaimat. Bálinttal továbbra is ment a levelezés, és be kell vallanom, volt, hogy – bár aránylag szofisztikáltan – ez a kölcsönös anyázásba futott ki. Hitviták. Na ja. Olyan stílusban és olyan hatásfokkal, amilyenek a hitviták mindig is voltak. Aztán még pár év, némi csillapodás... Elfogytak a nagy érzelmek, a nagy indulatok... És valahogy elfogytak a levelek is. Kikoptunk egymás életéből. Kérdés, lehet-e, kell-e, érdemes-e föleleveníteni régi dolgokat... Majd kiderül. „bizony az idő elhamarlik botorkálunk csak arctól arcig” -- – írja egyik versében apám. Címkék: Apa, Emlék, Kapcsolatok, Melegség, Vallás, Vers 
Hozzászólások:
Szerintem mindenképp érdemes próbálkozni régi kapcsolatok felelevenítésével. Új színt, új energiákat vihetnek életünkbe. Ha szerencsénk van... << Vissza |
|
|
látogató 2005. január 10-e óta |