Dies irae
Nem az én napom.
Összeálmodtam egy csomó marhaságot, nagyobb része nyomasztó volt, leginkább a mozgalmassága miatt. Úgy volt, hogy Öt Kenyér után végre beszélgetünk Mikivel, erre kapok egy SMS-t, hogy 39 fokos lázzal ébredt, úgyhogy program kilőve. Tomi felhívott, jó idegesen, hogy a bátyja behalasztotta a gépet – ennek örömére össze is vesztünk alaposan, ő is megsértődött, én is, naccerű volt. Munkakedvem alulról verte a nullát, ebédelni sem igen volt érkezésem, úgyhogy nem mentem ki, hanem rendeltem neten kaját. A kajarendelő oldalon van egy gyönyörű lenyíló menü, amelyben nagyon akkurátusan be lehet jelölni, ha nagy bankjeggyel akar fizetni az ember. (Nagy = 5.000-től fölfelé.) Bejelöltem; kijön a faszi, és még nekem kellett kellemetlenül éreznem magam, hogy nem tud visszaadni a pénzemből. Évi gyorsan fölváltotta az ötösömet, de még így is sem tudott rendesen visszaadni: az 1.040,- Ft-os kajám így került 1.200,- Ft-ba.
Bánatomban nekiálltam a honlapommal bíbelődni (ja: a blog template-jébe is belepiszkáltam, ha vki nem látná), és csináltam egy Olvasókönyv c. új oldalt, ahová leginkább a számomra fontos verseket rakom be, természetesen elég laza válogatásban.
Aztán iroda off, Öt Kenyér, de olyan dög fáradt voltam, hogy leléptem; a többiek minden bizonnyal még mindig a Kolja c. filmet nézik.
Asszem, aránylag gyorsan lefexem, ill. előtte még beszélek Tomival, hátha sikerül a harapásokat annyira enyhíteni, hogy ne 8 napon túl gyógyuljanak.
(A mai post címe csak véletlenül egyezik meg egy bő húsz évvel ezelőtt írott versem címével. Vagy nem.)
Címkék: 5K, Kapcsolatok, Panaszkönyv, Vers, Virtuál