Háromper
Gondolom, nem én vgyok az egyetlen, aki a mai postjában megemlíti azt az ügynöklistát, amely tegnap jelent meg egy internetes oldalon, és amely elvileg azonos azzal, amit a leköszönő Németh Miklós adott át Antallnak még 1990-ben. Antall fia, aki annak idején látta a listát, az Index kérdésére megerősítette, hogy az azon szereplő nevek és a tagolás alapján beazonosítható a dokumentum hitelessége.
Hogy ki miért és hogyan írt alá, arra rengeteg válasz lehet. Kicsit sem értek egyet azzal, hogy aki aláírt, sőt effektíve jelentéseket írt, az mind főállású geci volt, akinek most a fejét kéne venni. Tényleg sokan félhettek az antiszemitizmus visszatérésétől, tényleg sokan hihettek őszinte szívvel abban, hogy az a rendszer jó rendszer, amely védelemre szorul. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az én családomban is volt olyan, aki jelentett, ostobán, fanatikusan és jóhiszeműen. Számomra az egész ügy két szempont miatt érdekes.
Egyrészt a képmutatás.
A listán szerepel a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelentős része. Első helyen természetesen Paskai, utána pedig sorra a többiek, mint pl. Gyulay Endre, Seregély István, Mayer Mihály, Takács Nándor – akik a leghabzóbb szájjal kommunistáznak, „pusztulamagyar”oznak, nemzet- és egyházféltenek. Nem lepődtem meg a neveken (bár mondjuk Nyíri Tamásra nem számítottam). Azt sem állítom, hogy ezeknek az excellenciás uraknak feltétlenül vissza kéne vonulniuk. A tagadás, a további komcsizás majdnem biztos. Tomi szerint kizárt, hogy bármelyikük bármilyen bűnbánati gesztust produkálna a nyilvánosság, a hívek felé. De ez a formális felszín. Informálisan azonban nem ártana, ha a kommunistázó és a klérust szentként tisztelő hívők apránként belátnák, hogy az Illyés-mondat („hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”), konkrétabban:
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy; –
– szóval ez adaptálható az egész ügynök-cirkuszra is. Ahol az egész ország kupleráj, ott kivétel nélkül mindenki kurva. És először taszító, aztán bosszantó, végül szánalmasan röhejes, amikor valaki ártatlanul széttárt karral játssza a szüzet, és tagadja, hogy valaha bizony ő is a lábát tárta szét...
Másodszor az érdeklődés:
Ijesztő, ugyanakkor biztató, hogy az embereknek mennyire elegük van a fent említett képmutatásból, és mennyire szeretnének tisztán látni. Az Index cikke 13:10-kor jelent meg; az ügynöklista számlálója utána egy órával kb. négyezernél állt. A jelen sorokat 14:57-kor kezdtem írni: akkor a számláló 11 145-öt mutatott. Most 15:28 van, tehát félóra telt el. A számláló állása e pillanatban: 16 348.
Címkék: Politika, Vallás, Vers