Péntek, aztán csütörtök
Megvolt a temetés. Szabadságot vettem ki, kizárólag azért, hogy megnézzem. Lehet, hogy perverzió, de kíváncsi voltam rá. A következő szabadságot meg akkorra fogom kivenni, amikor majd az új pápát beiktatják. (Már ha hétköznapra esik.)
Az össznépi cirkusz temészetesen sokakból ellenérzést vált ki, és én is egy vagyok a sokakból. Ugyanakkor számomra kifejezetten megható volt, amint a mise végén, a temetési szertartás kezdetén a tömeg kiabálta a pápa nevét, meg azt, hogy "Santo! Santo!", és lóbálta a "Santo subito" (Szentté avatni azonnal) feliratú transzparenseket. És jó volt látni, hogy a főcelebráns Ratzinger áll hülyén, és nem tudja, hogy most mit is kéne csinálnia.
Csütörtökön az Öt Kenyérben soron kívül mi is tartottunk gyászmisét. Utána fölmentem Mikihez, de szokásom ellenére nem maradtam ott fél kettőig, hanem 11-kor eljöttem, magam sem tudtam, miért. Aztán kiderült, hogy azért kellett eljönnöm, hogy fölszedjem a Bartók Béla útról az úttest közepén bevert arccal kiterült részeg férfit, kihúzzam a járdára, mentőt hívjak hozzá, akik aztán beviszik a Jánosba. A mentő kijött, és mikor mondtam, hogy az illető azt állítja (már amennyire beszédképes volt egyáltalán), hogy egy kocsi ütötte el (amit én sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudtam, mert az esést ugyan hallottam, de nem figyeltem a terepet kocsiilag), szóval akkor kihívták a yardot is.
A rendőr bácsinak nagyon készségesen megmutattam az úttesten még látszó vércsöppeket. Aztán elkérte a (régi típusú) személyimet, és próbálta felírni a jegyzettömbjébe a személyimbe kézzel, mérsékelten olvashatóan beleírt adataimat. Magában dühöngve mondta: „Nem tudom, ki írta ezt, de eltörném a kezét.” Mire én udvariasan megjegyeztem:
– Minden bizonnyal rendőr volt az illető...