Hát igen. Vannak ünnepi pillanatok, amikor a gyakorlat visszaigazolja az elméletet: „Egy csepp mézzel több legyet lehet megfogni, mint egy hordó ecettel.” Két ütésváltás után múlt hétfőn bocsánatot kértem Semjén Zsolttól az arroganciámért, és felvetettem: mi lenne, ha megpróbálnánk átmenetileg félrerakni a politikusi/mozgalmári allűröket (és az ezzel járó retorikát), és leülnénk informálisan beszélgetni, pl. egy kávé mellett. Teljesen nyitott volt rá, és tegnapra összehoztuk a kávézást a Café Picard-ban.

A dolog kétféleképpen sülhetett volna el rosszul. Az egyik, ha azt várja akármelyikünk, hogy egyetlen kávé mellett megoldjuk az egész meleg- és családkérdést, és holnaptól mindig sütni fog a nap és csicseregnek a madarak. A másik az ellenkezője: ha nem várunk semmit, de mindketten elmondhatjuk utólag, hogy na ez is megvolt: adtunk a diplomáciának. Egyik félelmem sem jött be.

Odaértem jó negyedórával korábban, aztán pontos időben megjelent Semjén Zsolt. Széles mosollyal, a lehető legbarátságosabban nyújtotta a kezét, és azzal kezdte, hogy tegeződjünk, mert úgy könnyebb. Nagyon kellemes csalódás volt az egész beszélgetés. Nem pózolt, nem játszotta meg magát, szerény volt, közvetlen és érdeklődő. Elismerte, hogy soha életében nem foglalkozott a melegüggyel, nem is tud róla semmit, és kifejezetten kíváncsi volt minden új információra. Kicsit zavartan bevallotta, hogy van benne némi idegenkedés, node mitől ne lenne, amikor tényleg annyit tud erről, ami a médiából átjön: összemosás a pedofíliával, a travi-dolgokkal stb. Viszont egyetlen pillanatig sem éreztette ezt az idegenkedését, és szemlátomást az emberi szimpátia kölcsönös volt. Amikor a házasság, öröklés, egyéb jogok stb. kérdését boncolgattuk, releváns és nyitott kérdései voltak, és maximálisan befogadónak és motiváltnak mutatkozott a lényegi problémák (a tényleges jogi hátrányok) továbbgondolása és megoldása terén. Amikor sikerült tisztázni, hogy a szexuális orientáció mire vonatkozik (a partner nemére) és mire nem (pl. a pedofília, szadomazochizmus stb. nem szexuális orientáció), akkor teljes mértékben egyetértett azzal, hogy ilyen alapon az állam ne különböztessen meg jó és rossz embereket. Én meg azzal értettem egyet, hogy az államnak ténylegesen feladata a gyerekneveléssel foglalkozó kapcsolatok támogatása, és biztosítottam, hogy eszem ágában sincs (nekem mint melegnek) kikezdeni vagy csorbítani a hagyományos családmodell értékeit.

A beszélgetés során a teológiai kérdések („Mit mond a Biblia?”, „Bűn-e a homoszexualitás?”) föl sem merültek. Rám nagyon kedvező benyomást tett, hogy egyáltalán nem akarta összemosni a világnézeti és jogi/társadalmi kérdéseket. Noha tudtam (mert írta), hogy teológiailag hogy vélekedik a homoszexualitásról, ennek a legkisebb jelét sem adta. Elmeséltem egy-két valós élethelyzetet, hogy milyen az, amikor egy meleg épp nem felvonul és mozgalmárkodik, hanem pl. két napig gyomorgörcse van, amikor arra készül, hogy a kedvesét egy szál rózsával várja a pályaudvaron. (Ez teljesen saját élmény; amikor kimentem a Délibe Tomi elé, végig attól rettegtem, hogy ki fog beszólni, és merre tudok futni, ha valaki neki akar állni buzit verni.)

Nem fogok belépni a KDNP-be, és nem valószínű, hogy Semjén Zsolt nyitná meg a következő melegfesztivált. De a beszélgetés tényleg nagyon konstruktív, oldott és jó hangulatú volt, sok közös töprengéssel, nevetéssel, sok egyetértéssel, és néhány (barátságos) egyet nem értéssel. De ez utóbbiak sem arról szóltak, egyikünk részéről sem, hogy „márpedig nekem van igazam, wazze!”, hanem abban maradtunk, hogy bizonyos dolgokat át kell gondolni, át kell beszélgetni. Teljes mértékben egyetértettünk abban, hogy a homoszexualitás kérdését tieznöt évvel ezelőtt ilyen kávéházi beszélgetésekben kellett volna elkezdeni kezelni, és nagyon rosszat tett (mindkét oldalnak, ha ugyan beszélhetünk oldalakról), hogy az egész kérdés a rendszervéáltást követően rögtön rögtön pártpolitikai hancúrplaccá nőtte ki magát.

A végén telefonszámot cseréltünk (ő kezdeményezte), és adtam neki egy dedikált példányt a Halállal lakoljanak?-ból és a Válaszd az életet!-ből. Látszott, hogy örül neki, és nem diplomáciai gesztusnak tűnt, amikor azt mondta, hogy érdekli, el fogja olvasni, és utána nagyon szívesen beszélget még róla.

Sokan kérdezték tőlem, hogy mit várok ettől a kávézástól. Nemigen tudtam mást mondani, mint azt: szeretném, ha valahogy át tudnám adni: mi melegek nem ellenségek vagyunk, akikkel meg kell küzdeni, hanem emberek vagyunk, akik élni és szeretni akarunk, és ebben segítségre szorulunk. Ennek a várakozásomnak maximálisan megfeleltek az események, sőt, érzésem szerint messze felülmúlták. Mindkettőnknek bőségesen van most át- és újragondolni valónk. és valószínűleg mindketten azzal a jó érzéssel álltunk fel az asztaltól, hogy sikerült találkozni „fehérek közt egy európaival”.

---