Birtalan Balázs naplója: Timeo danaos et dona ferentes

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, május 12, 2005
22:38

Timeo danaos et dona ferentes

Azaz: „Félek a görögöktől, még ha épp ajándékot hoznak is” – mondja Laokoon az Aeneisben. Hazafelé a villamoson ugrott be ez a sor, és dübörgött a fejemben, nagyjából gőzöm sincs, miért. A blog pszichoanalízisben jártas olvasói esetleg beírhatják kommentárként.

Az új kanapé nagyon kényelmes. Kicsit kemény, de nem baj, jól lehet rajta aludni. A foteleket meg mintha kifejezetten hipnózishoz gyártották volna. Majd kipróbálom erre is. :-)

A mai nap azzal indult, hogy amikor fölébredtem, láttam, hogy egy csomószor hívott egy régi barátom; bentről visszahívtam, úgyhogy hangulatos szuicidkrízis-intervencióval telt jó húsz percem. Volt még ma több lelkizős-konzultálós telefonbeszélgetésem is. Meg jött olvasói levél az Öt Kenyérnek: egy protestáns teológushallgató Hitlerhez volt szíves hasonlítani a melegeket (kihangsúlyozva, hogy természetesen esze ágában sincs ítélkezni).

Este a közösségben a Ments meg, Uram! c. filmet néztük meg, amelyben egy apáca nyújt ún. „vallási vigaszt” egy halálra ítélt férfinak, akinek esze ágában sincs megbánnia, vagy legalábbis beismernie azt, hogy megerőszakolt és brutálisan meggyilkolt két tinédzsert. Korábban már láttam, és hosszasan gondolkodtam, hogy megnézzem-e újra, mert nagyon súlyos kérdéseket vet föl, és eléggé megvisel, hogy nincs rájuk megfelelő válasz: olyan, amivel értelmileg és érzelmileg is lehet azonosulni.

Az értelmi válaszom, minden külön értesítés helyett és a félreértéseket elkerülendő: ezer százalékosan ellenzem a halálbüntetést. De ez hosszabb annál, sem hogy egy blogbejegyzés végén két mondatban kifejtsem. Úgyhogy bele sem kezdek, már csak azért sem, mert Tomi várja, hogy visszahívjam, meg még vacsorázni is kellene.