Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia


Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
|
szombat, június 11, 2005
16:05 Évfordu-log, lábszag, művirágok
Hozzászólások:
Az írás, ha nem is regényben vagy versben,de rég várt és óhajtott épkézláb blogbejegyzésben megszületett. ;o) Örülök neki, meg Neked! :o)
A petanqe egy francia eredetû játék. Két játékos vagy csoport játssza. Hat nagyobb vas és egy kisebb általában fa golyó kell hozzá. Egy körülbelül két méter széles és hat méter hosszú egyenes homokkal felszórt pályán folyik a mérkõzés. A cél az elsõnek bedobott, ritkábban be helyezett, kisebb golyót kell minél jobban megközelíteni a saját golyókkal. Lehetõleg úgy hogy a másik ezt ne tehesse. A golyókat leghet ütköztetni, így az ellenfélét ki is lehet lökni.
Ami a 800 MB-os film tárolását illeti: a Westend 2. szintjén lévő MediaMarktban láttam talán épp 800 MB-os CD-t, a szokásos méretnél mindenesetre nagyobbat, tehát létezik ilyen. Másrészt fontolóra vehetnéd a DVD-írást -- most már egy író megúszható talán 4-5 ezerből is, ha jól tudom. Harmadrészt az aránylag újabb Windows/Total Commanderek tudnak részekre bontani is fájlokat, amit aztán kérésre szépen össze is raknak. << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |