Az átlag-blogger hazatér
Csókolom. Itthon. Amikor beléptem az ajtón, szembesültem a ténnyel, amelyről már lőzőleg hallottam: ki van takarítva a lakás. Jóleső ez a tudat, így a háború kitörése előtt pár nappal. Kellemes, tágas...
Ja, hogy a nyaralás. Nincs hangulatom hozzá, hogy tételesen élménybeszámoljak. Akinek van hozzáférése Tomi blogjához, az ott kattintson a linkeknél Gábor blogjára, és elolvashatja az ő verzióját. Igaz, hogy ez csak öt nap a két hétből, de a feelingjét visszaadja. Hosszabb-rövidebb időre ott volt velünk Csaba meg Gábor meg Peti meg Steoboy meg Bikkfa meg Viki meg Miki meg Laci meg Joe meg Kitti meg Netti meg az ő Tomija; jó volt, mozgalmas volt, rengeteg bort kóstoltunk végig és rengeteg bort vettünk, fürödtünk napsütésben és viharban, izzadtunk és vacogtunk, vezettünk vagy 750 km-t, olyan is volt, hogy (életemben először) egyedül vezettem, kísérő nélkül, römiztünk, kanasztáztunk, passziánszoztunk, szentmisére mentünk, kiláttunk a Fülöp-hegyi kilátóból, naplementehajótúráztunk (naplemente nélkül), étteremteszteltünk, éjszakaibeszélgettünk, dzsengáztunk (ál-Jengával, ún. Nature Balance Tower-rel; ugyanolyan jó, mint a valódi Jenga, de hatod annyiba kerül), hosszas tanakodás után nem fojtottuk meg a házigazdánk kakasát, sem a hiper-bunkó (21 esztendős) leányát, ugrottunk fejest meztelenül a vízibicikliről, találtunk egy fogköves és lepedékes felső fogsort a strand vizében, fényképeztünk és fényképeződtünk, láttunk Szigligeten a turistabóvli-boltban 6.000,- Ft-os szódás szifont, ettünk fenséges libamájat és romlott húsból, fokhagyma, bors és paprika nélkül készült cigánypecsenyét, – és egy keveset azért pihentünk is.
Tominak megígértem, hogy a két hét alatt nem fogom kimondani a lakásfelújítás szót, és ehhez tartottam is magam. Ehhez képest egy merő stressz vagyok; szörnyű és hihetetlen érzés elképzelni, hogy a kellemes, meghitt kis barlangom akár napokon belül katasztrófa-sújtotta övezetté válhat, hogy akár több mint egy hónapra ki kell költöznöm, hogy nem férhetek hozzá a könyveimhez, hogy olyan dolgokkal kell foglalkoznom, mint járólapok, szerelvények, radiátorcsere, falbontás, anyagbeszerzés – és csak a Jóisten tudja, hogy ki fogok-e jönni abból a kölcsönből, amit mellesleg tíz évig fogok fizetni, és aminek a biztosítására jelzálog került a lakásomra. Áááááááááááááá...!!! :-((((
Nyakamon a szeptember; az Öt Kenyérben tartott Bevezetés a Szentírás világába c. sorozatnak a Brúnóra eső 6 alkalma ezen a héten letelik. Következő hónaptól megint én jövök, egészen decemberig; készülnöm kéne rá, utánalolvasni, vázlatot írni, de mikor, ha be lesznek dobozolva a cuccaim, akkor továbbá miből; holnap-holnapután meg kell írnom bent egy programot, amelyre az igény lassan másfél hónapja fogalmazódott meg, és egyelőre csak ködös elképzeléseim vannak, hogy is nézzen ki a végén...
Fáradt vagyok, szorongok, görcsölök...
Az átlag-blogger hazatért a nyaralásból.
–
Sorskönyv nélkül
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
