Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia
–
Sorskönyv nélkül –
Olvasókönyv –
Képmutatás –
Kijárat...
Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
|
|
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
|
szerda, augusztus 24, 2005
09:32 Lépések az ökumené felé
Hozzászólások:
Ez a poszt egy olyan elszólásról szólt, amely szerintem leginkább a bájos jelzőt érdemli meg.   szerint:
A történet valóban bájos, de inkább azért méltó a megörökítésre, mert 100 emberből 90 nem lett volna fogékony a benne meghúzódó helyzethumorra. Ilyen a nyelvünk. Inkább egy érdekes eszmefuttatásra ösztönöz a leírt anekdota: vallási identitásunknál mélyebb a nyelvi identitásunk, "nyelvi identitás" alatt itt az egyedi nyelviségünket, a végső szótárunkat értem. Ennek a folyományai az olyan jelentek, amikor az Isten nevét szájára nem vevő, egyháza parancsait betartó keresztény így könyörög a másiknak:-Ha Istent ismersz, tedd ezt meg nekem!- vagy amikor egy lehetetlen helyzet megoldódásakor felkiáltunk:-Van Isten! << Vissza |
|
|
látogató 2005. január 10-e óta |