„Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott...?”
Egy barátom a Teljes napfogyatkozás c. filmmel kapcsolatosan leblogolt pár gondolatot. A film Rimbaud és Verlaine kapcsolatáról, szerelméről szól, s mint ilyen, természetesen meleg kultuszfilm. Személyiség- és szerzői jogi okokból kifolyólag név nélkül és csupán tartalmilag idézek a bejegyzésből.
E barátom, úgy is, mint heteró (és egyébként Tominak régebbről barátja, mint nekem), azt írja: amikor a két férfi főszereplő egymásnak esett, azt nem bírta nézni, és el is kapcsolta a tévét. Irodalmi ismeretei alapján számított ugyan ilyesmire, mégse volt kedve végignézni. Őt, úgymond, a lányok érdeklik, „ha nem nagy baj”. Elfogadja a más véleményt is, de csak egy határig érdekli.
E barátomról tapasztalatból tudom, hogy valóban elfogadó a melegekkel szemben – legalábbis sem Tomi, sem én nem éreztünk semmiféle elutasítást a részéről. Ugyanakkor megdöbbentett ez a bejegyzés: micsoda vakfoltot tud okozni, ha valaki a többséghez tartozik! Műfajában ugyanarról van szó itt is, mint amikor jobb oldalról a „homoszexuális propaganda” (üres halmazt képező) fogalmát emlegetik.
„Elfogadom a más véleményt” – írja, és közben valószínűleg nem ötlik az eszébe, hogy mennyire megütközne, ha a lénye legmélyéről fakadó heteroszexuális orientációját mások puszta „véleménynek” minősítenék.
És micsoda gyönyörűen működő kettős mérce! Ugyan, ki kérdez meg egy homoszexuális férfit, hogy vajon nem okoznak-e benne visszatetszést (alkalmasint fizikai viszolygást) a plakátokról melleiket kínáló, rádióreklámokban cuppogó és affektáló, „roppant szexi” hölgyek?! Hova kapcsoljon át egy meleg, amikor a filmek és tévéműsorok 98 %-ában herteroszexuális jelenetekbe (minimum csókolózásba, ölelkezésbe) ütközik?! Amikor egyedül van, talán még kilőheti a tévét. De társaságban (főleg, ha még innen van a coming outon és titkolózni kényszerül) hogyan adhat hangot nemtetszésének? Ki kíváncsi arra, hogy nem érzi-e a rázúduló heteroszexuális propagandát(!) ízlése és személyisége elleni erőszaknak?
Ma láttam a Kálvin téri metróaluljáróban kitéve a Reggel c. sajtóorgazmus aktuális számát. „Bármikor robbanhat az AIDS-bomba” – írja a szalagcím, és alatta, még mindig kiemelten (fejből idézem): „...ha már majd nemcsak a melegek és az alkalmipartner-keresők fertőződnek meg, hanem a heroinosok is...” – Értsd: aki buzi, az automatikusan HIV-pozitív (ha zárt kapcsolatban él is), vagy ha még nem, hát az lesz.
Ilyenkor kinek üvöltsek az arcába, kibe rúgjak bele?!
„Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott...?” (J.A.)
Hogy ki? Az a bizonyos többség. Amelyik miatt melegként akkor is kisebbségben kellene éreznem magam, ha végre az írott jog teljes mértékben biztosítaná az esélyegyenlőséget (ahogy erről persze szó sincs).
Címkék: Brühühü, Kisebbség, Melegség