Szal az úúúúgy vooolt...

Péntek reggel Lacival átmentünk Mocsóhoz, akivel egyébirán előző nap futottam össze, és elhoztunk tőle még egy rakat dobozt. Aztán én be munkába, majd haza. És akkor nekiláttunk, olyan 16 óra körül. Közben befutott Tomi is, és dolgoztunk, kb. hajnali 4-ig. Akkor Tomival át Miki lakásába (ahol a következő egy-másfél hónapban fogok lakni), pici pihi, és reggel 10-kor folyt. köv., meg sem állva hajnali 2-ig. Megint át Mikihez, reggel 10-kor ismét folyt. köv., és este úgy 19:30-ra kész is lettünk, és minden tagom remegett a fáradtságtól. Emellett vagy a hideg sörtől/gyümölcslétől, de sejtésem szerint inkább az eszméletlen mennyiségű portól éktelenül megfájdult a torkom. Éjszaka órákon keresztül nem tudtam elaludni, vagy ha igen, többször arra ébredtem(!), hogy sírok a fájdalomtól.

Éjszaka volt egy másik sírásom is. Valakikkel (nemtom, kikkel) vonaton zakatoltam a Balaton északi partján, Pest felé, azokon a környékeken, ahol tavaly és idén nyaraltunk. Láttam az őszi, némileg háborgó vizet, és felkavarodott minden emlék; annyira fájt, hogy nincs ott velem Tomi, hogy nincs nyár, hogy nem időzhetünk ott a parton, hogy álmomban elkezdtem zokogni.

Ami pedig a munkát illeti: kidobtunk – lomtalanításilag – úgy 4-5 köbméter szemetet, amelynek a nagy része pár napja még nem a „szemét”, hanem a „bútor”, „ruha”, „konyhafelszerelés”, illetőleg „kedves emlék” nevek valamelyikét viselte. A nevezett ojjektumok tömkelegét a harmadik emeletről kellett a földszintre transzportálni, lift nélkül, szűk lépcsőkön forgolódva. A ki nem dobott bútorok mindenesetre most biztonságban elhelyezve; a bedobozolt könyvek és egyebek az amúgy kiürített szoba közepén toronyba rakva. Mához egy hétre kezdődik a munka.

Metafizikai sokk volt látni az ablakból, ahogy megjelennek a guberálók, és vagy közömbösen begyűjtenek, vagy érdektelenül hajítanak félre, mondjuk egy inget, amit valamikor szerettem, amit egykor oly nagy gonddal vasaltam ki, hogy tetsszek benne valakinek; egy polcot, amelyen gondoskodva-fontoskodva raktam a legmegfelelőbb sorba a kedves könyveket; az íróasztalt, amelyet apám még a nászajándékba kapott porcelán eladásából vett, és amelyen annyi vers született; egy piros vasfazekat, amelyben a 40 napos húshagyás után végtelen várakozással és vágyakozással főztem a húsvéti csülköt, és amelyben, nem mellesleg, százezer évvel ezelőtt még apám főzte nekem a születésnapi halászlét, vagy éppen a marhahúslevest a kórházban levő anyámnak is, még élete utolsó napján is.

Holnap vagy holnapután aztán jön a Nagy Autó, és a járda mellett ismét rend és tisztaság lesz.

Most a munkahelyemen vagyok, és próbálom kipihenni a hétvége fizikai és érzelmi borzalmait. Fáradt és álmos vagyok, a torkom továbbra is fáj, és folyamatos hányingerem van.

Elindult a hét.

Címkék: Brühühü, Kapcsolatok, Lakás, Pszicho, Sztori

---