Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia


Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
– Ez bármire igaz.
|
szerda, szeptember 07, 2005
11:14 Más szeme
Címkék: Kapcsolatok, Világ+ember Hozzászólások:
A Szentírás (és az egész világirodalom) voltaképpen arról szól, hogy az emberek egymáson köszörülik a nyelvüket. Ilyenek vagyunk, sajna. Amíg különbözőek vagyunk, egymástól eltérő tulajdonságaink, gondolataink mindig zavarni fognak bennünket. A kritika csak akkor fáj igazán, ha egy hozzád közelálló embertől kapod, vagy egy olyasvalakitől, aki ugyan nem áll hozzád túl közel, de mégis nagyrabecsülöd. Az ilyen helyről érkező kritika azért még tud fájni - nagyon. A legnagyobb erény ebben a szerencsétlen földi létünkben, ha még idejében vissza tudjuk nyelni az éppen kikívánkozó "értékelő" megjegyzésünket. Mert bizony ítélkezni könnyű, szeretni már annál nehezebb. Onnan veszem észre valakiről, hogy a barátom, hogy már nem a régi mércémmel mérem, elnézőbb, engedékenyebb vagyok iránta, kikerül a kritizálhatók köréből. Ő már tabu. Nem engedem, hogy más bántsa, de én is megszűröm, hogy mit teszek neki szóvá. Miért ne kivételezzek vele? Ez az a több, ez az a plusz, amit adni tudok neki, hogy a kedvéért még az elveimen is felülemelkedem, a kedvéért önmagam fölé emelkedem, némiképpen megtagadom önmagamat. Ez nem erkölcsi képlékenység, csak szeretet. Csak az. Én pl. még a prehisztorikus korban nagyon könnyen és fölényesen mondtam ítéletet a nőkről, elég lesújtó módon nyilatkoztam róluk, nem megélt élmények, pusztán (jórészt) olvasmányaim alapján. Aztán egyszer 1994-ben azt mondta egy csendes szavú, finom mosolyú lány: -Képzeld, Imre, vettem egy Mauriac-regényt. -S ezt miért mondod most nekem? - Azért, hogy tudd: azt akarom ezentúl olvasni, amit te olvasol, azt akarom gondolni, amit te gondolsz, azt akarom ismerni, amit te ismersz és azt akarom érezni, amit te érzel. - Ez a lány lett néhány hónappal később a feleségem, s bár itt a földön ez a házasság az egyikünk számára befejeződött (a másikunk számára nem), azóta óvatosabban fogalmazok a nőkkel kapcsolatban. De ehhez kellett a fent idézett mondat. Ha az nem hangzik el, akkor mindmáig lecsepülően, gúnyosan beszélnék a nőkről. A kritikai hajlamunkat az ilyen mély élmények és egyedi esetek fékezik meg. Egy csoport egyetlen (kiváló) képviselőjének hozzánk való pozitív viszonyulása megváltoztathatja a csoportról kialakított (jobbára előítéleteken nyugvó) véleményünket, elaltathatja kritizálási kedvünket, s az egész csoport (annak az egy "deviáns" tagjának köszönhetően) belekerülhet a "kritika felett állók", a nem-kritizálhatók kategóriájába. SzImre
KEDVES BALÁZS! << Vissza |
|
látogató 2005. január 10-e óta |