Hóhérakasztás
Az Öt Kenyérben az egész Rivalda az én ötletem volt. Én találtam ki több mint egy éve, hogy jó lenne, ha havonta egyszer lenne egy olyan alkalom, amikor egy valaki áll a középpontban: ő mesél magáról, tőle lehet kérdezni mindenféléket, nyíltan, vagy akár névtelenül, kis cetliken.
A műfaj a közösségen belül népszerű lett – és úgy hozta a sors (effektíve sorsolás), hogy a januári áldozat én voltam, mégpedig a tegnapi napon. Nagyon furcsa érzés volt. Ez így most jó beképzelt dumának hangzik, de akkor is ez van: a kamerát meg a mikrofont megszoktam; tök rendben van, hogy néhány millió ember látja a képemet, és hallgatja az életbölcsességeimet. De most, hogy kevesebb mint 20 ember előtt kellett szerepelnem (azok előtt, akiknek már egy rakás előadást tartottam, mindenféle teológiai témákban), és magamról kellett beszélnem, úgy izgultam, mint egy kezdő statiszta.
A közösség liturgiájában van egy olyan rész, hogy idézet: a bevezető imák és a zsoltározás között valaki felolvas egy, az alkalomhoz kapcsolódó kis szöveget, néhány mondatot. Ezt most én szállítottam, és én is olvastam föl. És nagyon örülök, hogy elmondhattam: olyan jó érzés volt, hogy ezt a verset, amely évek óta kísér, és annyi örömömet meg bánatomat felissza és táplálja, egyszer az életben nyilvánosan felolvashattam! (Olvastam, noha tudom kívülről.)
Az alkalom egyébként aránylag jól sikerült, bár Miki azt mondta, és valószínűleg igaza volt, hogy azért eléggé a felszín(em)en maradtunk, nem ástunk olyan mélyre, mint ahogy lehetett volna. Kaptam okos-érdekes (meg nem) kérdéseket. Az egyik kedvencemet idézem. Ez annak kapcsán hangzott el, hogy az ELTE Pszichológiát, ahová '95-ben fölvettek, '96-ban otthagytam. Elmondtam, hogy magánéleti meg anyagi nehézségeim voltak. Erre az egyik testvér, általános derültség közepette, megkérdezte:
– De eszed az lett volna hozzá?
Na. És hogy teljes legyen a kép, álljon itt az általam felolvasott vers, amelyre (mily meglepő) a közösség némi magyarázatot igényelt, hogy na de mégis...
Ai! laurië lantar lassi súrinen, yéni únótimë ve rámar aldaron! Yéni ve lintë yuldar avánier mi oromardi lissë-miruvóreva Andúnë pella, Vardo tellumar nu luini yassen tintilar i eleni ómaryo airetári-lírinen.
Sí man i yulma nin enquantuva?
An sí Tintallë Varda Oiolossëo ve fanyar máryat Elentári ortanë ar ilyë tier undulávë lumbulë ar sindanóriello caita mornië i falmalinnar imbë met, ar hísië untúpa Calaciryo míri oialë.
Sí vanwa ná, Rómello vanwa, Valimar! Namárië! Nai hiruvalyë Valimar! Nai elyë hiruva! Namárië!
(J. R. R. Tolkien)
|
Címkék: 5K, Sztori, Vers