Mondjuk ez nem az ő blogja, hanem az enyém, de azért leírom, mert engem is elég érzékenyen érint, hogy tegnap bevitte a mentő, és kiderült, hogy az elmúlt hetekben volt egy infarktusa. Orrszonda, infúzió stb. – most vizsgálják majd egy hétig.

Nem akarom kommentálni. Ami blogosabb téma lehet, az az, hogy ezt egyáltalán leírom. Tomitól kaptam már ki amiatt, hogy az ő egészségi állapotát leblogoltam. És mástól is hallottam már ilyet, hogy magánügy, meg kinek mi köze hozzá... Nem tudok értelmesen vitatkozni az ilyen megközelítéssel. Én csak azt tudom, hogy anyám betegsége (a gyermekparalízise) abszolút nyilvános, látható dolog volt. Bottal járt (utcán kettővel, zárt térben eggyel), azzal is nehezen. Számomra a betegség (vagy a bármilyen fogyatékosság) kezdettől fogva az élet része, és soha nem úgy tekintettem rá, mint kínos családi ügyre, amit illő eltitkolni. Nyilvánosak voltak anyám orthopédiai korrekciós műtétei is (amelyek után már lakásban is két botra volt szüksége): tudtak róla a rokonok, barátok, kollegák – hozzánk tartozott, a közös életünkhöz. És nyilvánosak volt az is, hogy daganattal műtik, nem szégyellni való, feszülten őrzött családi szennyes. Nyilvános volt a halála is; tudott dolog, versbe kerülő. (Apám is írt róla, én is. Apám ilyen témájú versei jók lettek, az enyémek nem.)

Apa egyébként minden téren sokkal szemérmesebb nálam. Nekem valószínűleg könnyebb betegségről beszélni. Nem mintha többet betegeskedtem volna, csak az én életemben nagyon nehezen válik el egymástól a magánügy és a közügy.

Amikor az Öt Kenyér Közösség 2003-ban engesztelő szentmisét mutatott be az Apostoli Nunciatúra közelében, „Imádkozzatoki üldözőitekért!” címszóval, imádkozva a történelem során meggyilkolt melegekért és gyilkosaikért, sokan felháborodtak, hogy a liturgia intimitását hogy van képünk kivinni az utcára, a profán közegbe, kvázi demonstratív célzattal. Brúnó akkori válasza, gondolata nagyon mélyen él bennem azóta is (tartalmilag idézem): Jézus megváltó kereszthalála nem valamilyen diszkrét, steril helyen, elfüggönyözve zajlott, hogy senkinek a nyugalmát ne zavarja meg. Frászt. Kint történt, a nyilvánosság előtt, véresen, mocskosan, hangosan és látványosan, mindenki szeme láttára. Az igazságot nem lehet eldugni. A szenvedés igazságát (valóságát) sem. A szenvedés, a betegség, a halál az élet integráns részét képezi. Gonosz, hazug és ártalmas az a társadalom, amely ezeket a jelenségeket megpróbálja a jó ízlés, a köznyugalom vagy más álságos indokok alapján tabusítani, elrejteni a szemünk elől. A jól fogyasztó állampolgárok szeme elől. Ja, és persze a 18–49 év közötti korosztály rulez.

:-/

Címkék: Apa, Vallás, Világ+ember

---