Nyamm
Pénteken megint update-eltem egy jókorát az egyik prgramon, következésképp kapkodva kajáltam, és rohanva értem oda Dávidhoz. Viszont annyira rohanva, hogy az odaérést sikerült bő 20 perccel korábbra időzíteni. Ez azért vicces, mert Dávidnak nincs várója, és az egész órára megbeszélt ülésre csak egészkor, végső esetben is csak 58-kor szabad becsöngetni hozzá. Maga az alkalom OK volt, haladtunk meg minden, de azt hiszem, a terápiám alakulása épp az a valami, amit nem óhajtok leblogolni. Még Tominak se nagyon beszélek a részletekről. Nem mert titok, csak jobb (értsd: hatékonyabb), ha belül zajlik, és egy-egy feltörő gondolat vagy érzés nem kerül kipofázásra félig nyers állapotban.
Este vendégek voltak, tegnap (azért tegnap, mert egy órája már holnap van), azaz szombaton pedig Tomiékhoz mentünk. Egyebek közt a névnapom utólagos, családi megülése céljából. A poszt címe onnan van, hogy Tomiék családjában ősi tradíció, hogy a születés- vagy névnap alkalmából ünnepelt személyre mért, megfellebbezhetetlen büntetés, hogy ki kell találnia, mi legyen az ünnepi ebéd. Ez első néhány alkalomml nagyon kedves és jóleső dolog. A többi alkalommal is, csak akkor a kedvességet és a jólesést már lényegesen árnyalja az évek során mind embertpróbálóbbá váló feladat, miszerint: „mi a fenét találjak már ki megint?! – Mivel évente kétszer ennek a tortúrának családból mindenki szenvedő alanya, a többiek ilyenkor jóleső kárörömmel figyelik, és a játékszabályok szerint mereven elutasítják a olyan gyenge próbálkozásokat, hogy „nekem igazán mindegy” vagy „amit ti szeretnétek”, esetleg „mégis, valami ötletet lehet kapni?”. – Mivel azonban Balázsból nem lesz szalonna, Tomi apukája jó érzékkel már előre beszerezte a csülköt. :-) A marhahúslevesre és velőscsontra leadott rendelésem sem okozott túl nagy meglepetést, viszont a kaja szemlátomást mindenkinek tökéletes megelégedésére szolgált. Az utolsókat rúgom a nagyböjt előtti időszakba.
Estefelé bementem Apához. Átadtam neki a blogon keresztül és egyéb forrásokból származó jó kívánságokat, és köszöni szépen mindenkinek. Elég fáradékony, de alapvetően jól van, és – noha elég rendesen kilyuggatták injekciókkal – a lyukakon keresztül ő sem bújt ki a bőréből: mikor már indultam, mondta, hogy írjam meg a blogban, mindenki megnyugtatására, hogy „hullajó állapotban” találtam őt.
Leírtam, tessék. :-)
Címkék: Apa, Gasztro, Pszicho