Tizenhét
Péteken Dávidoztam, aztán végre majd' egy hét után találkoztam Tomival, aki, ha jól nem is, de legalábbis jobban van. Vásároltunk, aztán hirtelen felindulásból csináltunk közösen gyümölcsrizst.
Tegnap, február 18-án volt a keresztségem 17. évfordulója. Ennek örömére beköszöntött a tavasz (legalábbis futtában bekiáltott az ablakon egy felületes „helló”-t). Tomival sétáltunk egy aránylag nagyot; jólesett, nagyon rég csináltunk ilyet. Ebédeltünk is, én meglepő módon halászlét. A szakács nagyon konzekvens volt, mert az összes lehetséges ételből kifelejtette a sót. Aztán továbbmentünk a Mammutba, és ha már ott jártunk, uccu, vettünk egy monitort. – Na jó, azért ez így nem pontos. Régóta le kellett volna már cserélni az itthoni monitort, mert nagyon besötétedett. Tegnap jó sok órán keresztül nézegettük a neten, hogy mit, hol és mennyiért lehet kapni, és ilyen előzmények után ejtettük meg a beruházást. Nagyon örülünk neki mindketten. Este még filmet is néztünk rajta, ágyból, amúgy urasan.
Aztán Tomi kidőlt, én meg mégy egy kicsit fennmaradtam: bütyköltem Apa honlapját. A „kicsit fennmaradtam” gyakorlatilag annyit tesz, hogy reggel 7-kor feküdtem le, s ennek megfelelően du. 2-kor ébredtem. Ez hagyján, de Tomi is akkor ébredt, aki azért jóval korábban aludt el. Következésképpen meglehetősen fejre állt a napunk. Tomi holnap korán kel, az egy hét betegállomány után megy dolgozni, és nem túl vidám a dologtól. Este viszont megyünk színházba: ezt kaptam tőle a névnapomra. :-)
Címkék: Kapcsolatok, Vendéglátás