Egy vers
      
Az előző bejegyzésem utolsó mondatának apropóján Apa majdnem beírta kommentként az alábbi verset. De aztán mondtam neki, hogy inkább legyen önálló bejegyzés. Íme:
| Vezekeltem
 
 a kezedre emlékszem a szádra
 lehet már ősz volt kint lehet
 valahogy átmenekültünk a nyárba
 azután halálig veled
 
 ahogy szólsz a hangodra emlékszem
 ahogy kérdezed: szeretsz-e
 s én itt fekszem azóta is csak ébren
 te feszítettél keresztre
 
 nem megyek hozzád már évek óta
 hittem így könnyebb lesz talán
 de nem kudarcba fulladt minden próba
 te vagy az egyetlen hiány
 
 az időm elfogy lassan letelik
 bűneimért vezekeltem
 élek ameddig muszáj s megengedik
 hogy itt tartsalak a versben
 
 a hangod szád kezed emlékezem
 érezlek tapintható vagy
 amíg maradnom kell dolgomat teszem
 soha nem mondtam le rólad
 
 
 (Birtalan Ferenc)
 | 
Címkék: Apa, Vers