Egy vers
Az előző bejegyzésem utolsó mondatának apropóján Apa majdnem beírta kommentként az alábbi verset. De aztán mondtam neki, hogy inkább legyen önálló bejegyzés. Íme:
Vezekeltem
a kezedre emlékszem a szádra lehet már ősz volt kint lehet valahogy átmenekültünk a nyárba azután halálig veled
ahogy szólsz a hangodra emlékszem ahogy kérdezed: szeretsz-e s én itt fekszem azóta is csak ébren te feszítettél keresztre
nem megyek hozzád már évek óta hittem így könnyebb lesz talán de nem kudarcba fulladt minden próba te vagy az egyetlen hiány
az időm elfogy lassan letelik bűneimért vezekeltem élek ameddig muszáj s megengedik hogy itt tartsalak a versben
a hangod szád kezed emlékezem érezlek tapintható vagy amíg maradnom kell dolgomat teszem soha nem mondtam le rólad
(Birtalan Ferenc)
|
Címkék: Apa, Vers