Úgy néz ki, egyelőre ráérek az útlevél kiváltásával. Örülök.

Nem tartom magam felkent politológusnak, sőt meg kell mondanom: baromira nem értek olyan dolgokhoz, mint ikerdeficit, privatizáció, járulékcsökkentés és hasonlók. Megkockáztatom, hogy ezzel a hozzá nem értéssel a magyar választópolgárok többségéhez vagyok hasonló. Mit jelent ez? Szerintem azt, hogy a mai napon nem az MSZP nyert, nem a 100 lépés programja kapott támogatást. Nem is a konzervatív életszemlélet vagy a jobboldali gazdaságpolitika bukott meg. Számomra egy dolog tűnik világosnak, és remélem, hogy ebben nem tévedek nagyot: noha a gyűlölködés, mocskolódás, irredentizmus, bosszúvágy és kicsinyesség jelen van a magyar közéletben, az emberek (figyelem: emberek, azaz Fidesz-hívószó!) többségénél ez az attitűd nem élvez támogatást.

És egy sztori. Esküszöm mindenre, hogy megtörtént. Pénteken történt meg, szombaton akartam leblogolni, de a kampánycsend miatt (Tomira hallgatva) nem tettem.

Péntek este 7 előtt vártam, hogy becsöngethessek Dávidhoz. A levélszekrénynél az a két jámbor néni tüsténkedett, akik már az első forduló előtt is rám akarták tukmálni a fideszes szórólapot, és nagyon el voltak szontyolodva, hogy nem kértem belőle. Most is kedvesen felajánlották (nem ismertek meg), többször is próbálták az orrom alá dugni. Így nagyon is a szemem elé került az a mondat, amely két hete baszta a csőrömet: Most CSAK MAGYARORSZÁG számít!

Udvariasan így szóltam: – Bocsássanak meg, hogy megkérdezem: eddig nem csak Magyarország számított? – Az egyik hölgy felvillanó szemekkel válaszolt. A feleletéből kiderült, hogy baromira nem értette, miről szól a kérdés:

– Nem! Eddig csak a hatalom számított; az, hogy ki uralkodik! – mondta, hangjában elszánt lelkesedéssel.

Nem szálltam vitába vele. Ebben a kérdésben történetesen teljesen egyezett a véleményünk.

Címkék: Politika, Sztori

---