Egy nagycsütörtök falára
Tegnap este hírekre vadászva – szokásom ellnére – kapcsolgattam ide-oda a tévét. Hirtelen a színes képek között egy fekete-fehér képernyő. M2. Portéréfilm. Pilinszky. Fehér haj. Cigarettafüst. Vágóképek. Vagonok. Barakkok. Egy kapu – a kapu –: „ARBEIT MACHT FREI”. Felhangzó sorok; Törőcsik Mari.
Kárhozat
Holott a semmi van jelen, a világ azért tovább lüktet, az erek szállítják a vért, a kéz csomót köt, kulcsra zár, gyufát gyújt és megágyaz éjszakára.
|
Nagycsütörtök van. Az elárulás és elárultatás napja; a magány és a meg nem értettség napja. Az Eukharisztia alapítása: a véres drámát elővételező, nem látható, csak tudható szenvedés. Emberig hajoló alázat, és az örök kérdés: az alázat alázattal elfogadható-e?
Sztavrogin elköszön
„Unatkozom. Kérem a köpenyem. Mielőtt bármit elkövetnek, gondoljanak a rózsakertre, vagy még inkább egyetlen rózsatőre, egyetlen egy rózsára, uraim.”
|
Címkék: Vallás, Vers