Küldj angyalokat
Nagyvárosi passió

Nagyvárosi kép. Járművek torlódnak, emberek szaladnak össze. Fejetlenség, hangzavar.

Tömegből:
      – Mi történt?
      – Valami férfi...
      – Részeg volt...
      – Megint elkések...
      – A villamos alá esett...
      – Dehogy! Autó...
      – Tegyék a járdára...
      – Mindig ilyenkor...

Elmosódik a zaj. Orgona szól, egyre halkulóan. Lélegzetvételnyi csend után imamalomszerűen a kórus.

Kórus:
      Reménytelenség sója marja a szánkat.
      Jöjjenek égi üzenettel,
      küldj hozzánk angyalokat,
      küldj gyümölcsöket a fáknak,
      tavaszt a tavasznak,
      telet a télnek.
      Mutasd meg arcodat,
      mert romlik a Te világod Uram...

Felerősödik a városi zaj.

Tömegből:
      – Engedjenek, orvos vagyok! Engedjenek!
      – Egy férfi...
      – Nem halt meg?
      – Egy orvos. Álljanak arrébb! Engedjék!
      – Én láttam! Összeesett. Nem baleset volt! Mondom, hogy összeesett!
      – Megint elkések...
      – Tegyék félre az útból!
      – Valami férfi...
      – Mi történt?
      – Engedjék oda az orvost!

Női hang valakihez, mintha villamoson vagy autóbuszon, de a tömegzaj állandóan hallatszik.

Női hang:
      – ... a kerítést kell lefesteni, aztán már könnyebb lesz. Hallanád a madarakat hajnalban, meg az a rengeteg virág. Mind én ültettem, már kapálni is megtanultam, képzelheted. Nem is bírnám ki ha nem lenne! Egész héten a pénteket várom, és tudod, a férjem (!), sose hittem volna! Hát ő mindenhez ért! Ott aztán van étvágya az embernek, és a friss paradicsom, paprika, gyümölcs... és a levegő! Itt meg lehet fulladni, ez nem embernek való! Alig várom, hogy nyugdíjba menjünk, tavasztól őszig kint leszünk...

Elúszik a hang.

Tömegből:
      – Meddig állunk még?!
      – Nyissák ki az ajtókat!
      – Hívtak mentőt?
      – Ilyenkor, persze nincs rendőr...
      – Részeg volt...
      – Azt mondják, az apját hívta...
      – Egy férfi...
      – Uramisten! Csak ez hiányzott...
      – Meghalt?

Női hang: (folytatva)
      – ... a vizet kell bevezetni. Isteni lesz. Csak győzze pénzzel az ember... Ott mindennek van helye. A régi tévét is kivittük, meg a frizsidert... Majd megbeszéljük és kijöttök. Bográcsban főzünk, az az igazi, egész más íze van mindennek...

Kórus:
      Nem fordul patak a hegynek
      Nem sápad el a Nap
      Nem hallani a szárnyak suhogását
      Nincs jel az égen, Uram

Mentősziréna. Fékcsikorgás.

Mentős:
      – Helyet! Helyet! Menjenek arrébb!

Feltehetőleg az elsősegélyt nyújtó orvos, a mentőshöz.

Orvos:
      – Késő. Pedig egészen apró sebek. Pár napja szerezhette. Érthetetlen...

Mentős:
      – Nincs nála igazolvány. Harminc körüli lehet... Takarják le.

Papírzörgés. A mentős a központtal beszél.

Mentős:
      – Központ? Exitált. Új cím?

Női hang: (folytatva)
      – ... itt meg ez az állandó hajsza, idegesség, én nem is tudom mi lenne, ha...

Hangszóróból:
      – Tessék vigyázni! Az ajtók záródnak!

Kórus:
      Világ világa
      Virágnak virága!
      Keservesen kínzatol,
      vas szegekkel veretel

Kongó, zárt térben, szenvtelen hangon, mintha valaki jegyzőkönyvet diktálna.

Férfi hang:
      – Harminc év körüli férfi. Nem azonosítható. A koponyán horzsol külsérelmi nyomok. Mindkét tenyéren és lábfejen, valamint a mellkason, zárójelbe kérem: oldalirányban, szúrt sebek. Fizikai állapota, soványsága ellenére, jónak mondható. Belső sérüléseket nem észleltünk, ittasságra utaló jelek nincsenek. A halált, valószínűleg a szív elégtelen működése okozta. További vizsgálatra...

Elúszik a hang.

Hírolvasás. Érzelemmentes.

Bemondó:
      – ... kérjük a szemtanúkat, hogy a nyomozás előbbre jutása érdekében telefonon, vagy személyesen jelentkezzenek. A ma estig várható időjárás. Jobbára borult ég, eső nem...

Elúszik a hang.

Kórus:
      Jöjjön el a Te országod
      Legyen meg a Te akaratod

Kongó, zárt térben – talán hullaházban –, felindult hangon.

Ingerült hang:
      – Agyrém! A halottak csak úgy nem tűnnek el! Kutassanak át mindent, a hétszentségit! Itt nem lesz krimi! Mi az, hogy eltűnt...

Bizonytalan hang:
      – ... de a ruhák itt vannak...

Ingerült hang:
      – Nem érdekelnek a ruhák! A hullát kerítsék elő, azt a keserves Úristenit!

A pillanatnyi csendben, a helyhez, az ingerült légkörbe egyáltalán nem illő csengő férfihang.

Csengő hang:
      – Békesség néktek!

Ingerült hang:
      – Mit akar...? Kicsoda maga? Nem tud olvasni? Ez nem átjáró ház! Takarodjon!

Csengő hang:
      – Talán segíthetnék... Az a férfi, aki három napja halt meg...

Ingerült hang:
      – Még mindig itt van? Menjen a fenébe! Nem érti?! Menjen a fenébe!

Dobogó lábak, ajtócsapkodás.

Valahol a szabadban. Kerti szerszámok zaja hallatszik, majd a már ismert női hang valakihez.

Női hang:
      – ... és azt mondta, hogy vigyek igazolást, hogy tényleg baleset volt és azért késtem. Megáll az ember esze, hogy mennyi barom van az Isten állatkertjében! Ha nem lenne ez a telek, én nem is tudom...

A csengő férfihang szólal meg, bizonyára a kerítéstől.

Csengő hang:
      – Békesség néktek! Talán segíthetnék. Hallottam, hogy a balesetről...

Női hang: (Szinte rikácsolva)
      – Maga csak ne hallgatózzon! Ez magánterület! Ez a mi kertünk! Menjen a francba! (Kis szünet után valakihez:) Szent Isten, hogy micsoda emberek vannak...!

Kórus:
      Nem fordul patak a hegynek
      Nem sápad el a Nap
      Nem hallani a szárnyak suhogását
      Nincs jel az égen Uram
      Jöjjenek égi üzenettel,
      küldj hozzánk angyalokat,
      küldj gyümölcsöket a fáknak,
      tavaszt a tavasznak,
      telet a télnek,
      reménytelenség sója marja a szánkat,
      mert romlik a Te világod.
      Mutasd meg arcodat, Uram...
      Jöjjön el a Te országod
      Legyen meg a Te akaratod
      Világ világa
      Virágnak virága!

Kerti szerszámok hangja, majd élesedő zörejek, autók, villamosok. Közeledő, erősödő mennydörgések. Csönd. Alig hallható gregorián. Teljes csönd. Megszólal a mesélő hang. Halk szél a mesélő hangja mögött.

Mesélő:
      – ... a szivárvány-hasú tündérek előjöttek az erdők fái közül, mert nem lehetett találni menedéket, mert elunván a fák is az állást, egymás hegyére-hátára dőltek, előjöttek a szivárvány-hasúak akkor, döglött csipkebokrokkal a katedrálisokat betakarták, nem feledve fészkelő-helyeit a szélnek, aztán csak ültek rezzenetlenül a külső hegyek ormán, míg szivárványos hasukra mászott az este, míg kristályos lett mindenütt a csend, miként a kezdetekkor...

Mintha óriások szuszognának, zúg a szél.

– VÉGE –