Sajnálom
„Talán a blogom címére való célzás kicsit erősre sikeredett. Már ha jól értettem a célzást. Ezzel a címmel fut a blogom 2003 óta, egy elég nagy személyes tragédia miatt alakult így.” –
– reflektál blogjában az előző bejegyzésemre ismeretlen ismerősöm. És önálló posztban reagálja le a történteket, mondván:
„Kaptam a fejemre a blogom címe miatt. Ha nem fájna az a rakat emlék, most derülnék nagyokat… De hát még mindig marhára fáj. 3 év után sem jó rágondolni... Valakit elveszíteni sohasem volt derűs dolog. Főleg akkor nem, ha szerettem is.”
Nem tartom sem szükségesnek, sem ízlésesnek, hogy mentegessem magam. Az előző bejegyzésem érdemi részét természetesen fenntartom. Valamit azonban le akarok szögezni:
Olyan világban szeretnék élni, ahol minden ember tiszteletben tartja minden ember hitét, felfogását, személyiségét, emlékeit, életét. Ahol senkinek a sorsa, egyéni élettragédiája nem nem válhat gúny, közöny vagy adásvétel tárgyává. Ahol a tapintatnak az egyéni érdekekkel szembeni prioritása megkérdőjelezhetetlen.
Ilyen világ nincs.
Számos (immanens és transzcendens) okból kifolyólag úgy gondolom, hogy ezen teremtés keretein belül nem is lesz.
„hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy”
Én sem vagyok kivétel.
Lehetett volna (de nem volt) bennem annyi empátia, hogy elgondolkodjak a nevezett blogcím eredetén. Kis utánaolvasással talán meg is fejthettem volna. Nem tettem: zsigerből jövően lecsaptam egy magas labdát. És ezzel a figyelmetlenségemmel olyan ponton ütöttem, sebeztem meg egy embert, amely pontot – hitem és meggyőződésem szerint – kizárólag az egyén által erre felhatalmazott „bizalmi személynek” van joga megérinteni; neki is csak a legnagyobb óvatossággal és feltétlen szeretettel.
Hibáztam. Az életben sokadszor, és sajnos nem utoljára. Sajnálom.
Ismeretlen ismerősömtől ezúton (és persze mindjárt a saját oldalán is) bocsánatot kérek.
Címkék: Világ+ember