Távol az élettől

Aránylag véletlenül belefutottam egy blogba. Fogalmam sincs, ki a gazdája (még nem nagyon olvastam bele). Az illető belinkelte az én blogomat, egy rövid recenzió keretében. Idézem:

Fekete és fehér Olvasgatok egy blogot… az utóbbi időben azonban csak saját bosszantásomra. Persze, úgy kell nekem…. minek olvasom! Valahogy nem tudom megemészteni, hogy egyesek számára miért fekete-fehér ez a világ. Felhánytorgatják sanyarú helyzetüket, de két lábbal rúgnak ők is az ellenfelükbe… szigorúan a kereszténység nevében. Igazából… nem dühös vagyok, csak sajnálom, mert alapvető igazságok kimondása sem ment meg senkit sem a saját hibáitól. (És azt ki lehet jelenteni, hogy a szerző bővelkedett ezekben az alapvető igazságokban.) Ha csak a saját tárgyi tudását elővenné, akkor látná, hogy a népszabadságos cikk alapján lehetetlen támadnia valakit (vagy legalább igen etikátlan), aki az egyházának szigorú szabályai szerint nem védekezhet. Talán több tapintattal jobban menne.

Eddig az idézet. És nem lennék én én, ha nem reflektálnék a leírtakra – már amire lehet reflektálni, vagyis a tényállításra. A minősítgetéssel nem tudok mit kezdeni; nyilván gondolkodni fogok rajta.

Hogy tiszta legyen a kép: arról a pár nappal ezelőtti bejegyzésemről van szó, amelyben egy Nészabadság-cikket idézek; a cikk arról számol be, hogy Jánosa Domokos plébános kirúgott egy idős nénit a gyóntatószékből, mondván, hogy neki, mint MSZP-szimpatizánsnak, vagyis hazaárulónak nem jár a feloldozás.

Tárgyi tévedés azt állítani, hogy Jánosa Domokos atya „az egyházának szigorú szabályai szerint nem védekezhet”-ett volna. A plébános úr ugyanis nyugodt szívvel, a titoktartás törvényét meg nem sértve elmondhatta volna a következőket az érdeklődő sajtónak:

„A gyónási tikok miatt természetesen sem cáfolni, sem megerősíteni nem áll módomban az említett hírt. Ellenben szeretnék tenni egy elvi megjegyzést. Feltéve, de meg nem engedve, hogy akármelyik pappal, bármikor is előfordult, hogy egy gyónójától pusztán annak pártszimpátiája miatt megtagadta a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatását, akkor az illető pap súlyosan visszaélt a papszentelésben rábízott hatalommal. Megsértette az egyházjogot (különösen az Egyházi Törvénykönyv 978–980. kánonjait), a II. Vatikáni Zsinat tanítását a lelkiismeret szabadságáról, és természetesen homlokegyenest ellentétesen viselkedett azzal az életeszménnyel, amelyet Jézus Kriszuts az evangéliumban elénk állít.”

A főtisztelendő úrnak mind keresztény hívőként, mind lelkipásztorként erkölcsi kötelessége lett volna, hogy ezeket elmondja – ha másért nem, a saját egyháza renoméjának védelmében.

Bocsánat, pontosítok. Akkor és csak akkor lett volna erkölcsi kötelessége, ha így gondolta volna. Ha morális értékrendje legalább köszönő viszonyban van a hegyi beszéddel.

Egyébként a legszomorúbb, hogy az eset nem példa nélküli. Személyesen ismerek olyan papot, aki 2002-ben szentbeszédben tájékoztatta a híveket: aki az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavaz, azt nem oldozza föl.

De nincs új a nap alatt. Még 1990-ben történt, hogy egy falusi plébános (kis falu; bár tudnám, de nem akarom megnevezni) a szentmisén kinyilatkoztatta: „Aki a Fideszre vagy az SZDSZ-re szavaz, az elkárhozik.”

Igen, nem tévedés. Akkoriban Orbán Viktor hívei is a kárhozat fiai voltak. Ha föltesszük, hogy a Fidesz konzekvens politikát képvisel, akkor csak egy valami lehetséges: az elmúlt másfél évtized során Isten megváltoztatta a pártállását.

---

Az engem idéző blog címe a következő: Far away from life. Vagyis: távol az élettől.

Hát igen.

Címkék: Politika, Vallás

---