Életjel
Nemcsak nem posztoltam napok óta, hanem a megválaszolatlan leveleim is gyűlnek. [Gábor, Lina: nyugi: fogok írni!] Pörögnek körülöttem a dolgok.
Egyrészt futok, azóta is, mindennap. Illetve egyik nap, amikor zuhogott, akkor nem volt kedvem bevállani a tüdőgyulladást, így itthon tornáztam meg hasiztam meg helybenfutottam, 25 percet. Aztán ma mondta Joe, hogy ezt így azért nem kéne: az izmoknak is kell a regenerálódás [kurva fáradt vagyok: ezzel a szóval legalább egy percet bíbelődtem, hogy tényleg van-e ilyen, és így írják-e], úgyhogy csak kétnaponta fussak. Arra is kaptam tippet, hogy milyen beosztással.
Lacinak tegnap volt a diplomakoncertje. Két nehéz darabot vezényelt: az egyik Szarzynski Completoriumából a 6. tétel (Nunc dimittis), a másik Kocsártól a Mégis mondom Damion c. darab. Nagyon drukkoltam neki, és jól is csinálta. Hogy a beugró zenészek némelyike béna volt, az más lapra tartozik. :-/
A nagy újság (mármint annak, aki még nem olvasta Tomi blogjában): megyünk nyaralni. Méghozzá külfödországba, konkrétan Göröghonba, még konkrétabban Zakynthos szigetre. Két hét, tengerpart, repülő – vagyis csupa olyan, ami eddig még nem volt az életemben. Nagyon izgulok, várom, és persze félek is tőle, úgyhogy az érzelmek teljes skálájával készülök a vakációra. :-) Kell még venni búvárszemcsit, vízipipcsit meg tengerjáró cipcsit. (Ez mind semmi; az elmúlt hetek egyik nagy tapasztalata az volt, hogy Peti az energiatakarékos izzót encsitakcsiként, a csavarhúzót pedig csavihuzi néven emlegette.)
Dáviddal dolgozunk rendesen; véleményem szerint egyre kevesebbet hárítok, és egyre mélyebb régiókba engedem be őt, meg persze magamat is. Ezzel párhuzamosan pedig befejeződött a hipnózisképzés. Több tanítási alkalom nem lesz, csak szupervíziók, majd augusztustól kezdve. A mostani hétvége (a péntek és a szombat) ennek jegyében telt el. A mai képzés utolsó demonstrációjánál pedig én voltam a bemutatás tárgya, vagyis Béla velem csinált egyéni hipnózist. A laktóz-intoleranciámmal ültem ki eredetileg, de amikor elkezdtük megbeszélni, hogy mivel dolgozzunk, akkor végül a refluxomat választottuk, mert mindent összevetve, az kínoz jobban és többet. Érdekes tapasztalat volt, és persze visszaigazolódott, hogy bőven van még dolgom a saját, tényleges pszichoterápiámban. Ez a hír mondjuk nagyon nem rendített meg...
Egyszerre egy rakás könyvet olvasok, már megint. A Vak Izrael c. regényt, amely egy vak, zsidó, meleg, kiégett költőről szól, aki az izraeli jobboldali politika élvonalában nyomul. A katolikus dogmatika lexikonát, amit már két éve kinéztem magamnak, és most végre megvettem. (Ha valakit érdekel a különbség a gratia habitualis sanctificans és a gratia actualis adiuvans között szóljon, szívesen megírom mailban. ;-) ) A Stirlitz-dosszié c. opuszt; igen: ez valóban A tavasz tizenhét pillanata, az a bizonyos Stirlitz-cucc. Megvettem pár hete az utcán valami valakitől, kétszáz forintért. Időnként rámjön, hogy antifasiszta könyveket olvassak; a nívó másodlagos. 1998 tavaszán Laci meglátta a kezemben Gideon Hausner Ítélet Jeruzsálemben c. könyvét. Kérdezte, mi az; mondom: az Eichmann-perről szól, a per főügyésze írta. Mire Laci, a maga cinizmusával: – Mi van, készülsz a választásokra...?
Na igen.
Címkék: Könyv, Nyaralás, Pszicho, Súlyos, Zene