Birtalan Balázs naplója: Meta-poszt, avagy leblokkolva

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, május 09, 2006
23:43

Meta-poszt, avagy leblokkolva

Ez most meta-poszt lesz, mert a blogolásról szól. Máskor is előfordult már, hogy nem blogoltam, de a keddi nem-blogolásnak megvan a maga belső, logikus története.

Délutánra végeztem az irodai szörnyűségekkel, s mivel Tominak más dolga volt este (a két hónappal és 2 nappal ezelőtti névnapjára Steoboytól ajándékba kapott színházlátogatást abszolválta nevezett Steóval együtt), volt időm ücsörögni még az irodában, semmit, avagy valamit téve. Úgy gondoltam, ebbe belefér a blogolás is.

Beizzítottam a bloggert, ott virított előttem a Create Post ablak – és vagy másfél órát szenvedtem a gép előtt, amíg végül is nem írtam semmit! Nem tudtam kiizzadni magamból egyetlen értelmes és megosztható mondatot sem! Megrázó élmény volt. Miközben rengeteg gondolat (gyakorlatilag szerkezetkész, pusztán leírásra váró esszék sokasága) van a fejemben, eközben nem tudok egy nyamvadt bejegyzést összehozni!

Feltúrtam az irodai gépen lévő saját mappámat, hogy rossz szokásom szerint hátha találok valami konzervet, de semmi. Egy csomó minden van megírva félkészre, de vagy túl szakmaiak, vagy nagyon kidolgozatlanok ahhoz, hogy leblogoljam őket.

Az itthoni gépen a Dokumentumok\Balázs\Teológia\Summa mappában található egy Tézisek.doc nevű fájl, amely aktuálisan és fellengzősen a Szellemi végrendelet címet viseli. Jelenleg 27 számozott bekezdésből áll; ezek többsége nem hosszabb egy-két mondatnál. Az egész szöveg előtt a következő bevezető található:

Ha meghalok vagy cselekvőképtelenné válok, és akad olyan hülye, akit ezek után is érdekel, mi mindennel nyuvasztottam az agyamat és a lelkemet, annak kiindulásképpen ajánlom az alanti (időközben vagy megírt és kifejtett, vagy ennyiben maradt) téziseimet:

[...]

No igen, ezek a gondolatfoszlányok, amelyek szinte kivétel nélkül teológiai kérdéseket vetnek fel (és időnként válaszolnak meg) elég fontosak számomra ahhoz, hogy megosszam őket. Ugyanakkor túlzottan is a szívem/agyam legmélyéről származnak. Némelyiket majd' egy évtizede hurcolom, dédelgetem, és mindig várom az ALKALMAT, amikor majd össze tudom szedni a gondolataimat, hogy megírjam, úgy igazán. Nem összecsapva, nem fölskiccelve, hanem úgy, hogy tényleg azt a világosság-élményt (vagy szorongást vagy megnyugvást vagy békét) legyen képes átadni, amit én éltem át, amikor felötlött bennem. Basszam el őket egyegy hevenyészett blogbejegyzésben, amelyet aztán soha ember nem fog megtalálni? – Lehet, hogy ezt kéne tennem, de erre nem vagyok képes. Önző vagyok? Beképzelt? Nyilván.

...Hát így történt, hogy ma (azaz most már tegnap) nem írtam a blogomba, és így született poszt helyett a jelen meta-poszt.