Az imént kaptam egy linket, és (ismételten égő gyomrom ellenére) nagyon jót vidultam az ott találtakat olvasgatván. Ezennel közreadom. Szerző ismeretlen (számomra). Nem tudom, mióta terjed a neten, de hadd terjedjen tovább.

A gyerekdal Boci, boci, tarka Se füle, se farka Oda megyünk lakni, Ahol tejet kapni. Balassi Bálint-os változat Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen árvaságban, Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek tarkaságban. Olyan lehetetlen élnem szeretetlen nálad nélkül, Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa farka nélkül. Cupido vad lángja, szerelem fullánkja kínoz régen, Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem, minek nékem ? Immár csak vergődöm, idegen erdőkön bújdosnom kell, Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm, hol foly sok tej. Csokonai Vitéz Mihály-os változat Bőgicsélő tarka lényke, Szívemet lakó tehénke, Ah, miért lettél ily nehéz? Faldogáló kicsi szádtól, Harmatgyöngyös orrocskádtól Vidor kedvem mért enyész? Odahagytam borozásim, Feledém víg torozásim, Míg te éltetőm valál, Pegazomról leugortan Csak terajtad bocigoltam, Nem csaldosott a halál. Ám miolta nyögdegélnek Érzeményim, már az élet Lillám néllkül mi nekem? Bibe nélkül mi a porzó, Szomorú kis bocitorzó, Fülevesztett szerelem? Berzsenyi Dániel-es változat Hol kószáltanak hajdani borjaink? Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák, Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem, Csak bús oszibogár zönög. Eltűnt szép fülük, és könnyű Zephyr lehén Lágyan lengedező díszük is elveszett, Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron, Így múland el a gloria! Oh, így korcsosul el a régi, nemes fajunk, Tündér myrtusi mind sorra lehullanak, Oh, a farkahagyott, foltosodó idő Minden díszt lelegel hamar. Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hű nedű Szomjú szánkba talán már sosem ömledez, Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd Éltünk égi pohárnoka. Arany János-os változat Pettyes bikaborjú, két fajta szülötte Legel a pataknál, szél zúg körülötte, Hej, biz'fület ímhol elhullata farkat, Öntözi a mezőt piros színű harmat. Elbődül a jószág, vérben szeme fordul, Csóválna: hiába, nem kél köd a porbul; Tudna csak beszélni – rogyván szive, lába, – Ilyesféle szókat forgatna magába': „Ó! mennybeli Isten mi végre születtem, Mit ér a pataknál legelni fületlen, Bőgvén haza sorsát mit ér ma ha dallom, Ha ő sose' hallja, - ha én sose' hallom?” Így jutna borongván mélyebbre a gondban, Arrébb cica árnya iramlik azonban, „Ez volt! hiszen ez volt: bosszú tava nyelj el!” – Bajsza feketéjén megcsillan a tejfel. Ady Endré-s változat Álltam a pusztán, álltam, állván, Kérődzve, bőgve, búsan, árván, Mikor, hahó, Rámtörtek csülkös kis zeuszok. „Hej, szájas kis töpörtyű-borjak, Mi kéne, hé, rátok tiporjak? Ahol a Tej, Oda szaladnánk lakni mi is? Rátok dől e rozoga pajta, S én ősi, szent, keleti fajta, Én féljek, én? Tudjátok ti, hogy én ki vagyok? Nem holmi senkik tarka fattya, A Mammon volt anyám ükatyja, Hej, piszkosok, Nekem aranyból van a fülem.” És kacagtam, rengett a Puszta, Fülét, farkát gyáván behúzta S futott, hahó, Futott a csülkös boci-sereg. Kosztolányi Dezső-s változat Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon, Röhögve durván és kuncogva halkan, gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam, hogy zümmögő neszekre semmi gondom, mert nincs fülem se farkam, s úgy állok itt e harmateste dombon, mint régi hősök vérező porondon. De gőgöm rég a semmiségbe varrtam, s arany-szelíden, mint egy árva pálca, dac nélkül én a képetekbe mondom, hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London, s hogy minden játszi tarkaság csak álca. Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra. Oda, hol kancsal éltem elfelejtem, s búját mindenki elbocsátja helyben, hol ép farokkal bőg a méla marha, s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.

Címkék: Humor, Vers

---