Birtalan Balázs naplója: Altató 1.0

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

kedd, június 13, 2006
02:03

Altató 1.0

Azért 1.0, mert létezik belőle 1.1 is. Annak a szövege a diktafonomon található, a diktafonom meg épp nem található, legalábbis itthon.

Minekutána megreklamáltatott (teljes joggal), hogy rég blogoltam, valami poszttal muszáj előrukkolnom. Úgy gondoltam, hogy közreadom azt az altató szöveget, amely sok nehéz éjszakámat könnyítette meg, főleg a lakásfelújítás horrorisztikus időszakában. Az alábbi idézet nem kopipészt. A gépen megtaláltam hangfájlt, lejátszottam, és – hihetetlen teljesítménnyel, ugyanis nem vagyok az élőszó utáni gépelésre szocializálva – lepötyögtam. Direkt a blogom olvasói számára. Na.

Miről is van szó?

Amikor 1995-ben felvételiztem az ELTE pszichológia szakára, megvettem a Pszichológiai erőpróba c. felkészítő csomagot, amelyben az obligát tesztkönyv mellett volt egy relaxációs kazetta is. Ennek az egyik oldalán nappali, tanulás előtti agyserkentő szuggesztiók voltak, a másik oldalán egy kifejezetten elalvás előtti szöveg. Nemigen derült ki a kazettáról, de arra tippelek, hogy Bagdy Emőke andalító hangja suttogott a fülembe hosszú heteken keresztül. Ennek egyik hatása az lett, hogy fölvettek az egyetemre (a bentmaradásra és végigcsinálásra vonatkozó szuggesztiók nem voltak a kazettán), másik hatása, hogy a szöveg számos mondata mindmáig a fülemben van, azzal a hanglejtéssel, ahogy bő tizenegy esztendeje hallottam.

Tavaly, amikor ráizgultam a diktafonomra, úgy döntöttem, elég szarul vagyok ahhoz, hogy összerakjak magamnak egy altatót: főleg a régi, megmaradt mondatokból, de kiegészítve más fordulatokkal is. Aránylag gondos munkával írtam meg a szöveget, amelyben tehát szerepelnek mondatok az említett kazettáról, de van pár motívum a Stanford Hipnotikus Szuszceptibilitási Skála névre hallgató standard hipnózisindukció szövegéből (a még a gimnáziumi időkben kvázi-bibliámul szolgáló Mészáros-könyvből ollózva), felismerhető benne a klasszikus agykontrollos agymosás is (a „napról napra, minden szempontból...” kezdetű duma – mindez a saját kötőanyagommal összeolvasztva.

Az 1.1-es verzió (amelyet most nem tudok idézni) fel van turbózva a tanfolyamon hallott szuggesztiókkal: a KIP-ből kölcsönzött, kifejezetten a gyógyulást célzó folyamatinstrukciókkal. Az alábbi első változat ennyivel szegényebb. De aki akarja, magnóra mondhatja magának, és álmodhat tőle szépeket.

Este van. Elérkezett az alvás ideje. Engedem, hogy elöntsön a fáradtság és kiterjedjen bennem. Távolodnak a nap eseményei... zajai... feszültségei... izgalmai. Leteszem a mai nap gondját. Átadom magam a közeledő álomnak. Csitulnak fejemben a kavargó gondolatok. Minden leülepszik, minden a helyére kerül.

Izmaim jólesően elernyednek. Elernyed a lábam... a lábfejem. Elernyed a karom... a kézfejem... az ujjaim. Testemnek minden izma ellazul. És ahogy testemnek minden izma ellazul, úgy lesz az álmom is egyre mélyebb és mélyebb. Végtagjaim elnehezednek. Érzem, ahogy testem mind jobban... mind súlyosabban belesimul az ágyba. Az egész testem nehéz. Ólomnehéz. Az izmaim lazák és ernyedtek... Lazák és ernyedtek. Ellazul a derekam... a hátam. Ellazul a hasam. Belső szerveim simaizmai ellazulnak. Ellazul a vállam... a nyakam. Elsimul a homlokom, megnyugszik a szemhéjam, elernyed az arcom és az ajkam. Lassan és egyenletesen lélegzem... lassan és egyenletesen. A szívverésem is lassú, egyenletes... lassú, egyenletes. Mélyen, jólesően alszom. Pihentető, gyógyító, felszabadító álommal. És minden szóval... és minden kilégzéssel... egyre mélyül és mélyül az álmom.

Lelkem mélyének erői az alvás ideje alatt is munkálkodnak. Megőrzik, rendezik, felépítik mindazt a jót, amit az elmúlt napból tanultam, s amit a jövőben felhasználhatok, magam és mások gazdagítására. Mind jobban elmosódnak a határvonalak. Tágul a tudat. Érintkezésbe lép a tudattalannal. Egész bensőmet átjárja a nyugalom. És egész bensőmet átjárja az érzés, hogy „napról napra, minden szempontból, mindig jobban és jobban vagyok”.

Egyre mélyebben és mélyebben... mind mélyebben és mélyebben alszom. Az álmomból pontosan annyira fogok visszaemlékezni, amennyire szükséges. Nyugodtan és pihentetően alszom végig az éjszakát. Reggel, a kívánt időben frissen, erősen és jókedvűen ébredek majd. De most alszom. Békésen alszom. Semmi sem zavarja álmomat.

Címkék: Pszicho