Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

péntek, augusztus 04, 2006
11:37
 
Valahogy így történt


16 év nagyon hosszú idő.
16 évbe belefér négy parlamenti ciklus.
16 év egy fél József Attila.
Egy 16 éve született kisfiú mára – már bocsánat – szemrevaló kamasz.
Aki 16 éve kezdte az általános iskolát, ma már a főiskolai diplomájával áll sorba munkanélküli segélyért.
16 év alatt elvileg aránylag komoly veszteségeket is föl lehet dolgozni...

*

...16 éve, augusztus 4-én, szombaton, rekkenő hőség volt. Előző este, pénteken köziben (értsd: közösségben) voltam. Nagyon vidám volt a hangulat, mint mindig: remekül imádkoztunk, allelujáztunk: ahogy az egy karizmatikus kisközösségben el is várható. (Ez az a közösség, amelyből nem egészen három évvel később kizártak a homoszexualitásom miatt.) Másfél évvel voltam a megtérésem után: a vallás elsődleges helyen volt az életemben. Igyekeztem részt venni mindenben, ami katolikus, ami magasztos – és mindeközben meglehetős gyakorlatra tettem szert abban, hogy a valóságot mint olyat kizárjam az életemből.

Közösség előtt még beugrottam anyámhoz a kórházba. Tele volt a fejem az aznap este, a köziben elmondandó, vidám tanúságtételekkel, és a szívem az Isten iránti szeretettel. Frusztrált voltam, hogy anyámmal nemigen lehet ilyesmiről beszélgetni; igazság szerint az utóbbi dőben mintha semmiről nem lehetett volna beszélgetni vele. A lelkem mélyén nehezteltem is rá emiatt. Nem is igen akartam sokáig ott maradni: pár percet, ha lehettem nála; láttam, hogy nincs túl jó passzban, meg amúgy is késésben voltam. És nem akartam nagyon megvárakoztatni a testvéreket.

Szombaton, amint említettem, kánikula volt. Én akkor ezt még aránylag jól bírtam, Apa már akkor is aránylag rosszul. Csirkehúslevest főzött aznap: anyám egyik kedvencét. Megebédeltünk, aztán ő megtöltötte a termoszt, és úgy 2 óra körül elindult a kórházba. Én nekiálltam mosogatni. Ahogy írtam már, nemigen engedtem meg a valóságnak, hogy megzavarja a vallásos mindennapjaimat, de azért a házimunka rám eső részét úgy-ahogy elvégeztem.

Itt meg kell említenem egy családi sajátosságunkat. Apa is, én is rendszeresen publikáltunk verseket mindenféle újságokban meg irodalmi folyóiratokban. Ezeken a helyeken a leglehetetlenebb időkben van lapzárta, és bizony, megesett, hogy hétvégén hozott ki a posta egy-egy expressz levelet, benne a sürgősen visszaküldendő korrektúrával. Így alakult ki az a szokásunk, hogy jövet vagy menet, a legképtelenebb időkben is (beleértve a hétvégét és az éjszakát) rápillantsunk a levélszekrényre, nincs-e benne véletlenül valami. Ha nincs ez a szokásunk, Apának aznap lett volna a tűző napon egy csöppet sem szívderítő útja.

Mosogattam tehát, de három perccel azután, hogy Apa elment, látom és hallom, hogy Morzsa az ajtónál van; kulcscsörgés: Apa áll ott. Na, mondom magamban, mit hagyhatott itthon. A kezében nyitott, zöld boríték (annak idején iylenben kézbesítették a táviratokat).

– Baj van – mondta. – Mama meghalt.

Ez nagyon rosszul hangzott. Nem tudtam, mit kell ilyenkor mondani, csinálni. Ezt senki nem tanította meg. Menjen ilyenkor oda az ember a saját apjához, és mondja azt, hogy részvétem? Leraktam a mosogatókefét (pontosabban elejtettem; emlékszem, már eközben reflektáltam rá, hogy ez az elejtés meglehetősen teátrális gesztus), elzártam a vízcsapot. Apám közben becsukta az ajtót, és olyan tanácstalanul állt az előszobában, amilyennek még sohasem láttam.

– Hát most mit csináljak? – kérdezte; a kérdés nyilván nem várt választ. A távirat szövege emlékezetem szerint a következő volt:

ERTESITJUK HOGY BIRTALAN FERENCNE /SZULETETT SAJTOS JUDIT 1944/ 1990. AUGUSZTUS 4-ÉN 11 ORAKOR ELHUNYT. UDVOZLETTEL JANOS KORHAZ

...Aztán Apa azt mondta, hogy ha van valami vallásos tennivalóm, amit szeretnék elintézni, menjek el nyugodtan. Úgyhogy elmentem misére, ministráltam is; Viktor atyának mondtam, hogy mi történt, ő pedig a kánonban soron kívül megemlékezett „elhunyt Judit nővérünkről, akit most magadhoz szólítottál ebből a világból”. Hétfőn elhoztuk a kórházból a holmit; az ügyeletes orvos kérdezte, meg akarjuk-e nézni utoljára, mondtuk, hogy nem, minek.

Pár napra rá találkoztam az 5-ös megállójában egy karizmatikus testvérrel. Nem a köziből ismertem, hanem a teológiáról. Kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, nem a legjobban, meghalt az anyám. Mire ő, nagy vidáman, az örök életbe vetett töretlen lelkesedéssel:

– De hisz az tök jó, nem?

Valahogy nem tudtam úgy érezni, hogy ez tök jó lenne, de nehezen tudtam volna kifejezni, mit is érzek valójában. Így azon a nyelven válaszoltam, amiről tudtam, hogy megérti:

– Nem volt megtérve. – Erre elkomolyodott, és gondterhelt ábrázattal válaszolta: – Hű, az viszont baj. Az nagyon nagy baj...

Aztán elmentem egy hétre lelkigyakorlatra. Egyrészt már rég be volt fizetve, másrészt nem emlékszem, hogy egy percre is fölmerült volna bennem, hogy apám mellett lenne most a helyem, legalább addig, amíg anyámat eltemetjük. Önfeledt lelkesedéssel vetettem bele magam Pannonhalmán a teológiai eszmecserékbe, és hálatelt szívvel köszöntem meg Istennek, ha a kézrátételes imánk hatására valaki elkezdett nyelveken szólni. Amire visszajöttem, Apa megírta az alábbi verset:


De profundis


nem kell több szombati vers

ezután ha közeledik az ünnep
csak a sámánok dobzaja lüktet
zeng az őrült tá-ti-ti zeng csak
dübörög döng a nem vagy a nem vagy

pedig hát tudtad: én vagyok
ácsolni föléd holnapot
megbúni fagy és szél elől
együtt a föld az ég ha dől
hogy holtomiglan hogy holtodiglan

de csak a dobszó csak a nincs van

egy zöld boríték egy fecni papír
rajta a nincsen a nem vagy a hír
hogy gémberedik hűl fogy a tested
s én sírom e tá-ti-ti iszonyú verset

még menni kéne menni messze
nem látszik még a völgyeresz se
most érnénk épp a hegyre fel csak
ki engedte hogy szökj hogy elhagyj

por lettél semmi arctalan
por vagyok semmi én magam
por a te szemed por a szád
száll a mindenség pora rád
és hull szitál akárha köd
és eltemet veled beföd

lekoppan hat nap hat feje rá
dübörög a nem vagy a tá-ti-ti tá


...Szeptember 13-án pedig elköltöztem Esztergomba, bevonultam a szemináriumba. Lelkesen, készülvén a papi hivatásra. Számtalan új ember, új élmény, új szokás – egy teljesen új világ. Az izoláció csaknem tökéletes volt.

Aztán, valamikor októberben vagy novemberben, volt egy álmom. Nem volt története, nem volt benne hang sem: egyetlen kép volt az egész. Egy koszos nejlonzacskót láttam (olyasmit, amibe a tepertőt mérik a hentesnél). A levegőben (vagy a semmiben) volt, enyhén balra döntve. Félig volt fekete földdel, a földben pedig kukacok nyüzsögtek – roppant undorító volt, ahogy mozgott az egész. És akkor, ott, álmomban tudtam: ez itt, ez a kukacos földdel teli nejlonzacskó: az anyám.

Azt hiszem, akkor kezdtem el beengedni az életembe újra a valóságot.

Hát, valahogy így történt.

Címkék: , , , ,


Hozzászólások:


exembe jutott egy idézet:
"ekparolu! cxar la malparolataj aferoj, fin-fine, antaupusxigxas kiel dikaj vermoj el la rugxa pom'..."
(azért lefordítom)"bexélj! mert a kimondatlan dolgok, előbb-utóbb, előtörnek mint a kövér férgek a piros almából"

a post elolvasása után xeretnék mondani valamit, valamit ami itt motoxkál a fejemben de nem tudom megfogalmazni... bexereztem egy újjabb férget... nem jól van ez így...



sikerült bexereznem egy betűkéxletet ezért mégeccer leírnám az idézetet mostmár rendes betűkkel, ha nem haragxol :D

"ekparolu! Ĉar la malparolataj aferoj, fin-fine antaŭpuŝiĝas kiel dikaj vermoj el la ruĝa pom'..."

mégeccer bocs de így xebb



Tudom, furcsa lesz a szó, remélem, nem értesz félre: felszabadító volt olvasni a bejegyzésedet - veled kapcsolatban is (hogy mindezt le tudod írni), és a saját "ügyeim", félelmeim miatt is.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta