Hess, madár!
„Est modus in rebus” – szól a latin közmondás, amelyet Lacitól tanultam évekkel ezelőtt. Szó szerint annyit tesz: „van mód a dolgokban”. Szabványos magyar megfelelője talán a „mindennek van határa” mondás. Kevésbé szabványos, ám egy fokkal trendibb fordítása ez lehetne: „Basszus, nehogy má' a nyúl vigye a puskát!”
Ilyen szavak kavarognak bennem a tegnapi napra visszagondolva.
Nem, nem a választási eredményre – azon nincs (túl) sok gondolkodnivaló. A koalíció elbukta, ezen nemigen lehet csodálkozni. Magyarországon véleményem szerint 1990 óta soha senki nem nyert választást: mindig csak az aktuális másik fél veszített. Ez így történt most is: nem a Fidesz győzött, hanem az MSZP-SZDSZ szívott, tiszta sor. Csoda, hogy Budapest úgy-ahogy talpon maradt, ami persze megint csak nem Demszky diadala, hanem a jobboldal bénázása. Ha a Fidesz-Jobbik nem pont a sváb gyereket indítja el ún. „független” jelöltként; ha Orbán nem küldi ki az embereit az utcára, hogy két éjszaka alatt átrendezzék a közterületet; ha Áder nem adja elő az ország nyilvánossága előtt a maga paranoid tévképzeteit stb. – akkor valószínűleg Budapesten is szarrá nyerhették volna magukat. Nem kell hozzá sok ész: a Fidesz nyalókát ígér az embereknek, a koalíció (pár évre) szopókát. Reflexióra mérsékelten hajlamos állampolgárként az utóbbit nem szeressük, előbbit szeressük.
De mint említettem, az idézett latin és magyar mondatokat (és egyéb, kevéssé szalonképes cifraságokat) nem a választási eredmények juttatták eszembe, hanem Sólyom László köztársasági álnok úrnak az esti beszéde.
Nem vagyok az a kifejezett alkotmányjogász, de azért némi elképzelésem van a dolgokról. A köztársasági elnök a Magyar Köztársaságban a legfőbb közjogi méltóság – de nem az Úristen, nem a két lábon járó kategorikus imperatívusz, és nem a lelkiismeretet jelképező Szóló Tücsök a Pinokkióból. Van hatásköre (ha tetszik: munkaköri leírása), és ebbe bizonyos dolgok beleférnek, más dolgok nem férnek bele. Belefér az, hogy az ország egésze előtt szimbolizálja az alkotmányos rendet. A jogbiztonságot, a nyugalmat, a stabilitást. Belefér, hogy súlyos konfliktusok esetén a megbékélés gesztusait szorgalmazza a szemben álló felek irányában.
De a rohadt kurva életbe! Az nem fér bele (mondhatnám: „Nem! Nem! Soha!”), hogy a kötelező semlegesség minimális látszatát is félretéve állást foglaljon pártpolitikai kérdésekben! Ki hatalmazta fel (és nem mellesleg: milyen körülmények között...) ezt az embert arra, hogy a Köztársaság nevében (az én nevemben!) adja elő a maga privát szövegértelmezését egy sokak által szimplifikálni akart, de valójában nagyon is összetett kérdésben? Ki osztott neki lapot, hogy felszólítsa a törvényhozást arra, hogy mesterségesen kormányválságot generáljon?!
Különbséget tetszik tenni randalírozó tüntetők és békés tüntetők között? Naccerű! De arról miért tetszik elfelejtkezni a megszólalásban, hogy ez utóbbi, roppant békés emberek, akik – ugyebár és állítólag – az ország (mint olyan) véleményét és erkölcsiségét jelenítik meg (kvázi kényszerítő erővel a kormányzó pártokra), szóval hogy ezek a jámbor lelkek
- alkotmányellenes „megoldásokat” követelnek,
- irredenta kövételéseket hangoztatnak,
- állítólagos zsidó politikusok neveit szedik listába és olvassák föl,
- magukra vállalják az MTV-székház ostromát,
- megtapsolnak és bujtatnak körözött bűnöző(ke)t,
- a Szabadság téri eseményeket továbbra is „forradalomnak”, a letartóztatott garázdákat és rablókat „politikai foglyoknak” minősítik?
Ezek a nüanszok vajon miért felejtődnek ki az elnöki értékelésből? És az miért, hogy ezen békés tüntetőkkel a Fidesz ezernyi gesztussal (mást nem említve: alelnökük megjelenésével és felszólalásával) vállal közösséget?
Semmi baj nem lenne egy ilyen kampányszöveggel, mert Magyarországon véleményszabadság van. Semmi baj – de akkor ne a nemzeti lobogó legyen a beszéd háttérdíszlete, hanem a Fidesz vagy a Jobbik logója. És a szónok ne a köztársaság elnökének pozíciójában tetszelegjen, ha egyszer a megnyilvánulásaival Szíjjártó Péter posztját és nívóját súrolja (alulról).
Lehet, hogy az aktuális miniszterelnök erkölcsisége vitatható. De az aktuális köztársasági elnöké vitathatatlan. Tegnap este egyenes adásban állította ki magáról az elégtelen bizonyítványt.
Monnyon le. Lécci-lécci.
Címkék: Politika
–
Sorskönyv nélkül
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
szerint:
