Szépirodalmi olvasókönyv
Vannak egyszerű dolgok. Vannak összetett dolgok. És van, hogy jövedelmezőbb, ha egy összetett dolgot a végletekig leegyszerűsítünk, és a rendelkezésünkre álló minden eszközzel megpróbáljuk megakadályozni, hogy valaki megpróbáljon túllépni a mi leegyszerűsítő paradigmánkon.
[...] Elfogadottá vált, hogy a gazdaság vezetésének minden kérdésében a disznóknak kell határozniuk, hiszen nyilvánvalóan okosabbak a többi állatnál, de határozataikat azért szótöbbséggel jóvá kell hagyni. Ez az elrendezés elég jól működött volna, ha Hógolyó és Napóleon között nem dúlnak állandó viták. Mindenben különbözött a véleményük, amiben csak véleménykülönbség merülhetett fel. Ha az egyik azt javasolta, hogy vessenek be nagyobb területet árpával, a másik holtbiztosan azt követelte, hogy vessenek több zabot; ha az egyik azt állította, hogy ez meg az a tábla éppen káposztának való, a másik tüstént kijelentette, hogy az a tábla semmi másra nem használható, csak répatermesztésre. Mindkettőjüknek megvoltak a maguk követői, és néha heves vitákra került sor. A Nagygyűléseken Hógolyó gyakran megnyerte a többséget ragyogó szónoklataival, de Napóleon a köztes időben ügyesebben agitált, hogy őt támogassák. Különösen a birkák között aratott sikert. Az utóbbi időben a birkák ha kellett, ha nem, elkezdték bégetni, hogy „Négy láb jó, két láb rossz!”, és ezzel gyakran megzavarták a Nagygyűlést. Azt is észre lehetett venni, hogy különösen Hógolyó szónoklatainak döntő pillanataiban kezdték el harsogni, hogy „Négy láb jó, két láb rossz!”. Hógolyó buzgón végigtanulmányozta a Földműves és Állattenyésztő néhány régebbi számát, amelyet a tanyaházban talált, s tele volt újítási és fejlesztési tervekkel. Szaktudós módjára beszélt az alagcsövezésről, a siklózásról és a talajjavításról, és kidolgozott egy bonyolult rendszert, melynek keretében valamennyi állat rögtön a mezőn pottyantotta volna el a trágyáját, mindennap más helyen, hogy ezáltal megtakarítsák a trágyahordás munkáját. Napóleon nem állt elő saját tervekkel, csak csöndesen kijelentette, hogy Hógolyó terveiből semmi sem lesz, és mintha a kivárás taktikáját választotta volna.
[...]
Eljött a november, és dühöngő délnyugati szeleket hozott. Az építkezést abba kellett hagyni, mert a betonkeveréshez túlságosan esős lett az idő. Aztán egyik éjszaka olyan heves szélvihar jött, hogy a tanyaépületek alapjaikig megremegtek, és a pajta tetejéről repültek a cserepek. A tyúkok felébredtek, és rikácsoltak félelmükben, mert mindnyájan azt álmodták, hogy puskalövést hallottak a távolból. Reggel, amikor az állatok kijöttek az istállókból, látták, hogy a zászlórúd kidőlt, s a gyümölcsös végében úgy kitépett a vihar a földből egy szilfát, mint valami retket. Alighogy ezt észrevették, máris rémült kiáltás tört fel valamennyi állat torkából. Borzalmas látvány tárult a szemük elé. A szélmalom romokban hevert.
Egyszerre mind odarohantak. Napóleon, aki különben ritkán sietett, legelöl rohant. Igen, ott hevert sok-sok küszködésük eredménye, az alapjáig lerombolva. A kövek, amelyeket olyan fáradságosan törtek és cipeltek oda, szanaszét szóródtak. Először meg se tudtak szólalni, csak álltak, és szomorúan bámulták a széthullt malmot. Napóleon szótlanul járt le-föl, néha meg-megszaglászta a földet. A farka megmerevedett és hevesen rángatózott, ami nála az elmélyült szellemi tevékenység jele volt. Aztán hirtelen megállt, mint aki elhatározásra jutott.
– Elvtársak – mondta csöndesen –, tudjátok, ki a felelős ezért? Ismeritek az ellenséget, aki az éjszaka idejött és lerombolta a szélmalmunkat? HÓGOLYÓ! – ordította váratlanul, mennydörgő hangon. – Ez Hógolyó műve! Merő rosszindulatból, arra számítva, hogy meghiúsítja terveinket, és megbosszulja szégyenletes elűzését, az áruló az éjszaka leple alatt idesettenkedett, és lerombolta majd egyesztendei munkánk eredményét. Elvtársak, itt és most kihirdetem Hógolyó halálos ítéletét. Az „Állatok Hőse” kitüntetés második fokozatát és fél véka almát kap az az állat, aki végrehajtja! Egy teljes vékát kap, aki élve elfogja! [...]
(George Orwell: Állatfarm)
Címkék: Könyv, Politika