Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

hétfő, október 23, 2006
22:29
 
Zsiráf, tánc, zsiráftánc


ZSIRÁF

Szombaton elvittük Orsit és Jankát állatkertbe. Janka, a keresztlányom nagyon aranyos, mind a majdnem másfél évével. Az aranyossága mellett pedig roppant aktív: elszalad az egyik irányba, ha a másikba akarunk menni, leáll vadkacsákat nézni, amikor ebédelni indulunk, és rosszul viseli, amikor az orángutánok elunják a látogatókat és bemennek a házukba: Janka ilyenkor pontosan ugyanolyan kétségbeesetten ordít, mint akkor, amikor a pónifogat már harmadszor megy el mellette, és ő még mindig nem ül rajta.

Santana immár harmadszor adatik nekem örökbe születésnapom alkalmából, ismét egy évre (mert hogy ennyi időre lehet „örökbe” fogadni). Ő is, Jonas is szemlátomást jól vannak. Volt pár boldog perc (amikor már nem a kifutóban voltak, hanem a zsiráfházban), amikor megadatott, hogy leüljek, és – nem figyelve a többi látogató visongására – némán csodáljam őket. Ez a néhány pillanat megint olyan volt, hogy úgy gondoltam: szép a világ és érdemes élni.


TÁNC

Este Tomival meg Gáborral világbajnokságon voltunk: konkrétan az azonos nemű párok tánc világbajnokságán a Körcsarnokban. Meghívásra mentünk, és mivel alig álltunk már a lábunkon, elég vegyes motivációval. Tomi sem egy nagy táncos, én meg végképp nem. Ezzel együtt nagyon nagy élmény volt az egész. Rutinos buziként is meg kellett szokni annak a látványát, hogy két frakkos úr jár egymással bécsi keringőt vagy palotást, vagy hogy két lány rumbázik, mindkettő flitteres kék ruhácskában. Azonban a tánc, a mozgás látványa, annak megtapasztalása, hogy az emberi test milyen kifejező tud lenni, ha tudatosan használják, nagyon gyorsan feledtette és megszokottá tette a kezdeti furcsaságot. A férfi standard kategóriában egy magyar pár győzött. Ugyanezen pár egyik tagja a latin tánc kategória elején lesérült, és úgy nézett ki, föl kell adniuk a versenyt. Az a kép, amikor az egyik fiú barátok és orvosok gyűrűjében hanyatt fekszik a parkett mellett, a partnere pedig sír a tehetetlenségtől, hogy ebben a pillanatban illan el a diadal esélye – az a kép nagyon megrázott. És noha igyekszem elég autonóm módon szervezni az életemet, lehetőség szerint nem „csatlakozva a hadhoz”, amikor a sérült fiú föltápászkodott a földről, és a következő táncra mégis visszament a parkettra, a többiekkel együtt vörösre tapsoltam a tenyeremet.

Az este egyik legátütőbb élménye az volt számomra, amikor úgy a program félidejében rádöbbentem: itt vagyok egy melegrendezvényen, amely táncos jellegéből adódóan (hasonlóan minden táncso rendezvényhez) át van fűtve erotikával – és ezzel együtt sem a programban, sem a kionferanszban vagy bármilyen akcidensben nincsenek ott a megszokott „buzeranciák”: az obligát kétértelmű, fülledt poénok, amelyek oly belterjessé tudják tenni a melegprogramok többségét. Méltósággal zajlott az egész esemény, és apránként feledtem azt, hogy melegprogramon ülök, és egyre inkább azt éreztem: egy világbajnokság részese vagyok, ahol egyetlen dolog számít: a tánc.


ZSIRÁFTÁNC

Vasárnap az új kisközösség teljes létszámmal (7 fő) részt vett egy EMK-tréningen. Az EMK az Erőszakmentes Kommunikáció kifejezés rövidítése, amely egy módszer elnevezése. Ebbe a módszerbe nyáron futottam bele, amikor elolvastam Marshall B. Rosenberg A szavak ablakok vagy falak c. könyvét. A magam részéről ahogy öregszem, úgy viseltetek mind nagyobb fenntartásokkal minden „tuti módszerrel” szemben, főleg ha az arról beszél, hogy „szeressük egymást, mosolyogjunk és éljük át együtt az univerzum harmóniáját”. Az EMK-ban az fogott meg, hogy gyakorlatilag mellőz mindenfajta spirituális hablatyot. Kommunikációról beszél, annak csapdáiról, mindennapi kisiklásairól, a kisiklások életveszélyes voltáról – és egy olyan modellt kínál alternatívaként, amely nem aszkézisre vagy megvilágosodásra alapoz, nem is a világegyetem titokzatos összefüggéseire, hanem egyszerűen a tudatosságra, önismeretre, reflektáltságra. Az EMK honlapján idézik a szerzőtől:

Miközben együttérzésünk fenntartásának tényezőit vizsgáltam, meglepett, hogy mekkora szerepe van a nyelvezetnek és a szóhasználatnak. Kidolgoztam a kommunikációnak – a beszédnek és a figyelésnek – egy olyan módját, amely lehetővé teszi, hogy valódi kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal és másokkal, és természetes együttérzésünk tág teret kapjon. A kapcsolatteremtésnek ezt a modelljét Erőszakmentes kommunikációnak neveztem el. Az erőszakmentes szót Gandhi értelmezésében használom, tehát a természetes együttérzésünk kifejezésére – arra az állapotra, amikor az erőszak elhagyja a szívet. Ha nem is tartjuk beszédmódunkat "erőszakosnak", szavaink akkor is gyakran fájdalmat és bánatot okoznak, saját magunknak vagy másoknak. Az általam javasolt folyamatot együtt-érző kommunikációnak is nevezhetjük.”

A hagyományos kommunikáció és az EMK összehasonlítására a módszer egy metafórát használ: a sakál viselkedése áll szemben zsiráféval. Az EMK-t szokás egyszerűen „zsiráfnyelvnek” is nevezni. A zsiráf azért lett a módszer jelképe, mert a szárazföldi állatok közül neki van a legnagyobb szíve (állítólag 13 kg); mert iszonyú erős (egy rúgással képes megölni egy oroszlánt), de nagyon szelíd; és talán azért is, mert olyan hosszú a nyaka, hogy hogy van ideje gondolkodni, amíg az érzései felérnek a szívéből a fejébe.

A sakál ordít. Azért, mert dühös, azért, mert akar valamit, azért, mert fáj valamije vgy fél valamitől, vagy csupán azért, mert egyedül van. Ha nem ordít, akkor behúzza fülét-farkát és elsunnyog. A zsiráf nem ordít, de nem is húzza be semmijét, hanem öntudatosan, de szelíden táncol. Egy lassú, négyütemű táncot jár. A négy ütem a következő:

  1.) Megfigyelés
  2.) Érzés
  3.) Szükséglet
  4.) Kérés

A megfigyelés arra vonatkozik, hogy mi történt. Az, hogy a másik ember egy „seggfej”, az nem megfigyelés. Az, hogy „szemétkedik velem”, hogy „nem figyel rám” vagy hogy „állandóan azt csinálja, hogy...”, ugyancsak nem megfigyelés. Megfigyelés az, hogy „az elmúlt öt percben csak kétszer néztél a szemembe”, vagy hogy „seggfejnek neveztél”. – Erre lehet reagálni érdemben, mert ebben nincs értékítélet: nem általánosságot mond, hanem azt és nem mást, ami történt. Ebből adódóan a vitapartnert nem kényszeríti rögtön védekező pozícióba, hanem megnyitja az utat a kommunikáció felé.

Az érzés érzést jelent, nem pedig gondolkodást. Olyan nincs, hogy „úgy érzem, hogy nem értesz meg”. Az lehet, hogy úgy gondolom, de az érzésem ebben az esetben pl. a félelem vagy a magány. Olyan sincs, hogy „megalázottnak érzem magam”, mert valójában ez sem érzés, nem rólam szól, hanem a másikról: felette mondok ítéletet: „te megaláztál”. Érzés pl. az, hogy „tehetetlen vagyok”, „kicsi vagyok”.

A szükséglet az a valami, ami az emberben kielégül vagy nem elégül ki. Szükségünk van ételre, italra, pihenésre és ölelésre, de szükségünk van tiszteletre, elismerésre, békére; szükségünk van humorra, szépségre, harmóniára stb. MIndennapi életünkben – „sakálként” – nem szoktuk meg, hogy fel- és elismerjük a szükségleteinket, mert arra vagyunk szocializálva, hogy „jó keresztényként” vagy éppen „fasza csávóként” csináljunk úgy, mintha semmi igényünk nem volna. Zsiráfnyelven felelősséget vállalunk a szükségleteinkért, és nem próbáljuk azt a másikra hárítani, teszem azt erkölcsi ítélet formájában. Pl. nem azt mondjuk, hogy „lesheted, hogy én még egyszer vacsorával várjalak”, hanem azt, hogy „amikor egy szót se szóltál a vacsorához, szomorú voltam és csalódott, mert azt szerettem volna, ha örülsz ma este, és mert igénylem tőled a munkám elismerését”. – Ezzel egyetlen dehonesztáló szót sem szóltunk a másikról: egy tényt neveztünk meg, valamint a saját érzésünket, amelynek az oka nem a másik ember, hanem a saját szükségletünk. Az érzések felismerése és a mögöttük húzódó szükségletek nyakon csípése az egyik legnehezebb feladat: az ezek közötti ismételt ide-oda lépegetés teszi ki a zsiráftánc legjelentősebb részét.

A kérés az, ami ebből a belső utazásból visszafordít a világ felé. Azt mondom el, hogy ebben a helyzetben konkrétan mit kérek tőled. Nem azt, hogy „foglalkozz velem többet”, mert ez általánosság. Azt sem, hogy „többet ne csináld azt, hogy...”, mert olyat kérni, hogy valaki mit ne csináljon, értelmetlen. Nem lehet „valamit nem csinálni”, csak „valamit csinálni”.

Ez a négy lépés az EMK alapelve. De ez nem csupán egy technika, egy szóhasználati agyafúrmány, hanem az ember egész életét (mindinkább) átható attitűd. Ugyanezek a lépések segíthetnek a másik fél megértésében, és így a hozzá való közelebb kerülésben. Az alapelv, a szemlélet azt mondja, hogy minden ember (beleértve a legcinikusabb gazembereket is) eredendően , és akármit is csinál a másik, amögött valós emberi érzések húzódnak, amelyek valós emberi szükségletekből erednek. Olyan szükségletekből (ételre, italra, pihenésre, ölelésre, tiszteletre, elismerésre, békére, humorra, szépségre, harmóniára stb.), amelyek semmivel sem kevésbé tiszteletre méltóak, mint a mi saját szükségleteink. Az EMK az emberre nem úgy tekint, mint a másik ember potenciális legyőzőjére vagy áldozatára, hanem mint a másik ember gazdagításának forrására.

Ez a zsiráfnyelv dióhéjban. Ennek én 1 db tankönyvét olvastam el, és vasárnap vettem belőle 1 db órát. Tanulója vagyok csupán: ezt tudom anélkül is, hogy emlékeztetnének rá. De a tananyag tetszik, fontosnak tartom, és remélem, ha apránként is, de sikerül mind jobban elsajátítanom.

Címkék: , , ,


Hozzászólások:


Hááát, Balázs...

...úgy látszik, sokat fogunk vitatkozni.
Előrebocsátom, a dologról annyit tudok, amennyi a posztodból és a vonatkozó linkekből kiderül, illetve utóbbiakat csak felületesen futottam át. Így, felszínesen, az a benyomásom, hogy sajnos, de! Ez is egy a "tuti módszerek" közül. És mint a többi "tuti módszer", ez is életszerűtlennek, sablonosnak tűnik. Például úgy tesz, mintha ezen a két mondaton kívül, „lesheted, hogy én még egyszer vacsorával várjalak, ill. amikor egy szót se szóltál a vacsorához, szomorú voltam és csalódott, mert azt szerettem volna, ha örülsz ma este, és mert igénylem tőled a munkám elismerését”, nem volna egy tucat változat (és akkor még a kérdő mondatokra nem is gondoltam).
Aztán. Szintén nem kellene figyelmen kívül hagyni a nyelv gazdagsága nyújtotta lehetőségeket. Megalázottnak érzem magam, ez bizony létezik, és az "érzem" gyönyörűen kifejezi azt a bizonytalanságot, amikor kétségeim vannak róla, hogy tényleg megaláztak-e, hogy helyesen értékelem-e a kialakult helyzetet. A fenti mondat az egyik legszemléletesebb példa az erőszakmentes kommunikációra. A többet ne csináld azt, hogy... szintén létező (és létjogosult) formula, gondoljunk csak arra a szituációra, amikor egy kisgyereket szeretnénk rávenni, ugyan, hagyjon már föl a gyufával való játékkal.
Persze, mindebben tévedhetek. Mint ahogy abban a - hangsúlyosan laikus - véleményemben is, hogy az embernek időnként szüksége van arra, ami a taglalt elmélet szerint "erőszakos kommunikáció", különben a sok lefojtott indulat máshol tör magának utat. Biztosan tahóság az ajtót bevágni, de én bizony olykor inkább megteszem, mint hogy begyűjtsek egy infarktust vagy gyomorfekélyt. Az - szerintem - csak keveseknek adatik meg (Gandhi), hogy eljussanak arra a szintre, ahol az erőszakmentes kommunikációt anélkül tudják gyakorolni, hogy erőt kellene venniük magukon.



Kedves Fernandel,

nyilván te sem gondolod komolyan, hogy egy-két tucat sorban részletekbe menően le lehet írni egy egész módszert, nem is szólva a mögötte húzódó szemléletmódról. Amit írtam, az egy ad hoc vázlat volt éjféltájban, mögöttem az egész nappal. Amit a honlapon olvastál át, saját szavaid szerint is felületesen, ugyancsak néhány kirakat-szöveg. Nem gondolom, hogy ennek alapján van alapja bármilyen vitának. Hasonló lenne ez ahhoz, mint ha valaki úgy találkozna először a kereszténységgel, hogy elolvas pár mondatnyi újszövetségi idézetet meg egy lelkes, megtérésről szóló tanúságtételt, és ezek alapján kívánna teológiai vitát kezdeményezni. (Igaz, találkoztam már ilyennel.)

Igazad van: a módszer valóban sablonos, hiszen egy modellt mutat be, amely modell sablonokból (panelekből) épül föl. Ugyanakkor ne felejtsd el, hogy kivétel nélkül minden kommunikációs forma (a hétköznapi is) modellezhető, ha pedig modellezzük, akkor azt is visszabontjuk sablonokra. Azonban az, hogy valaminek az alapszerkezete sablonokkal leírható, nem jelenti azt, hogy az életben való megjelenése nem tudja túlhaladni a sablonokat. A legtüzesebb szeretkezés is modellezhető és leírható véges számú mozdulatsor kombinációjaként. Következik ebből valami? Szerintem a világon semmi.

Azt írod: "az 'érzem' gyönyörűen kifejezi azt a bizonytalanságot, amikor kétségeim vannak róla, hogy tényleg megaláztak-e, hogy helyesen értékelem-e a kialakult helyzetet. "

Terminológia kérdése, ki mit nevez érzésnek: ha az a "játékszabály", akkor a gondolatot, ítéletet is lehet úgy hívni, engem nem zavar. EMK-ilag a fenti mondatodra az lenne a válasz, hogy ez esetben amit érzel, az nem a megalázottság, hanem a bizonytalanság.

Nincs szó egyébként arról, hogy valamit hogyan kell kifejezni. Az EMK-ban a "kell" szó ismeretlen. E szemlélet szerint senki soha nem azért tesz valamit, mert "kell", hanem azért, mert a saját szükségletei alapján (mérlegelés után vagy anélkül) valahogyan dönt. Ha, teszem azt, megaláztak, választhatok. Felmérem, mi a célom a továbbiakban a partnerrel. Ha ellenfélnek tekintem őt, és úgy gondolom, hogy nem várok tőle semmit a jövőben, akkor adekvát és felelős döntés, ha róla kezdek beszélni (akár csak magamban is), válogatott jelzőkkel minősítve a személyét; ha a célom az erkölcsi győzelmi mámor átélése, akkor ezzel a módszerrel elérhetem azt. Ha ellenben úgy tekintek rá, mint akivel a jövőben akár kölcsönösen partnerek is lehetnénk abban, hogy egymás életét szebbé tegyük, akkor lehetőségem van, hogy hatékonyabb kommunikáció mellett döntsek. Olyan gondolat- és szófűzés mellett, amely nem azt firtatja, kinek van igaza, nem azt, hogy a konfliktushelyzet kialakulásában kinek mi a feelelőssége, hanem azt, hogy a helyzetből hogyan jöhetünk ki úgy, hogy az neki is, nekem is a legjobb legyen.
Tehát nem azért mondom emígy és nem amúgy, mert "kell", mert úgy "erkölcsös" stb. -- hanem azért, mert vélelmezem (sokak tapasztalatára támaszkodva), hogy így hatékony, és ezt választom.

Azt írod: "Biztosan tahóság az ajtót bevágni, de én bizony olykor inkább megteszem, mint hogy begyűjtsek egy infarktust vagy gyomorfekélyt."

Teljesen jogosnak tartom, ha ezt választod (annál is inkább, mert jobb meggyőződésem ellenére leggyakrabban én is ezt választom). Ugyanakkor jó, ha reflektálsz rá: logikai értelemben a fenti képlet hamis dilemmának számít. A kifelé fordított agressziónak nem a befelé fordított agresszió az egyedüli alternatívája: lehet találni olyan utat is, amelyben az agresszív indulat más érzéssé konvertálható. Az EMK szerint az indulat elfojtása, meg nem élése épp hogy nem zsiráfkodás, hanem még a régi, sakál-beidegződés. De amint kezdtem: néhány sorban az egész rendszer minden vonatkozása nem írható le.



Már megin buzulltok!!! Odamentetek a buzirendezvényre és egymásal táncoltatok... Én úgy érzem ti javithatatlanul buzik vagytok.



Csak irigykedsz, drága...



Kedves Balázs,

talán nem kéne tovább osztanom a tutifrankót, amíg az EMK-ról olyan kevés az ismeretem, amilyen, de már visz a lendület. :-)

Amikor azt írtam, az általad említett dolog életszerűtlen (erre nem reagáltál), akkor arra gondoltam, hogy szívesen megnézném azt az embert, aki az adott szituációban szépen elfuvolázza, hogy „amikor egy szót se szóltál a vacsorához, szomorú voltam és csalódott, mert azt szerettem volna, ha örülsz ma este, és mert igénylem tőled a munkám elismerését”.
A panelekről. Nem az a gondom, hogy egy jobbító könyv paneleket használ, hanem az, hogy ezek a panelek fölcserélhetők. Meglehetős irodalma van annak, hogyan érintkezzünk a másikkal úgy, hogy az mindkettőnk számára gyümölcsöző legyen, és ezekben a könyvekben döbbenetesen ugyanazok a példamondatok. Még ez sem lenne baj, ha az egyes könyvek nem az "ilyen még nem volt!" újdonságát kínálnák az olvasónak. Be kell valljam, én, aki gyűlölöm az előítéletet, már akkor pofákat vágok, ha messziről meglátok egy ilyen könyvet. (Melynek ismertetőjegyei: elöl gyönyörű, giccsbe hajló fénykép vagy grafika, hátul, a fülszöveg mellett számos méltatás, balra fent szélesen mosolygó, öltönyös-nyakkendős bácsi vagy gyöngysort hordó, kontyos néni.)
Végül a dolgot némileg veszélyesnek is tartom. Azt mondod, az agresszív érzelmeket nem lefojtani kell, hanem konvertálni, de ez csak játék a terminusokkal. A lényeg, hogy erőszakot teszel a személyiségeden. Figyeld meg azokat az embereket, akik átrágták magukat valamelyik ilyen tréningen: kedvesek, halk szavúak, párás tekintettel néznek a szemedbe, álmukban meg ide-oda hánykolódnak és a fogukat csikorgatják.
Természetesen el tudom képzelni, hogy ha eleve is hajlamos vagy a szelíd, empatikus, non-kompetitív kommunikációra, akkor az EMK segít ennek a kibontakoztatásában.



Anonymousnak: ne izgasd föl magad az azonos neműek táncán, ennél sokkal szörnyűségesebb dolgok is vannak. Hallottam olyanról, hogy egy kisgyerek táncolt a kutyájával. És hadd gyónjam meg: többszöri ígérgetés, fogadkozás után tegnap megint odaültem a padra az egyik macskám (ráadásul kandúr!) mellé, és megkérdeztem, meghívhatom-e egy pohár tejre. Javíthatatlan vagyok én is.



Jaj, Fernandel, most csalódtam Benned! Az anyósom édesanyjának korábban 14 macskája volt, már csak kettő maradt, de ezzel a két vérszomjas fenevaddal kitúrt a lakrészemből! Engem! Nem baj! Otthagytam macskariasztónak három kutyás posztert a falon! :P
Szimre



(Ígérem, nem fogok eluralkodni a blogodon.)

Közben átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, kicsit visszább veszek. Alapjában nem az EMK-val van bajom (az vagy működik, vagy sem), hanem azzal, amit fent taglaltam, hogy ez egy X-edik Valami, amire remekül rá lehet találni, mintha Első Valamire találnánk rá. De, mondom, ettől akár jó is lehet.
És a zsiráf-példa szép. Mándy Ivánnál (aki számomra az ún. "ifjúsági" irodalom csúcsa) két könyvben is előjön a zsiráf, talán nem véletlenül, mint egy szebb és jobb világ jelképe, és előjön a gyerek (bizonyos Somló November, aki kutat a zsiráf után, végül meg is találja.



Kedves Fernandel!

"azt írtam, az általad említett dolog életszerűtlen (erre nem reagáltál)"

Akkor reagálok. A zsiráfnyelv is olyan, mint minden más nyelv: van irodalmi és van konyhanyelvi változata. A hétköznapi életben természetesen ez utóbbi használatos. Ahhoz azonban, hogy valaki ezt megfelelően tudja alkalmazni, el kell sajátítani előbb az irodalmi nyelvet: a szabályokat, a szókincset stb. A nyelvkönyvekben ilyeneket olvashatunk: "17 óra 40-kor indul a vonatom Ceglédre; kérem, vigyen mihamarabb a pályaudvarra!" -- Ilyet a való életben nem mondunk; ehelyett azt mondjuk: "A Nyugatihoz, gyorsan; ne törődjön a pirosokkal!"

"már akkor pofákat vágok, ha messziről meglátok egy ilyen könyvet"

Légy erős, hogy ezeket a pofákat én is ugyanígy vágom. Nem hiszek az egy hétvégi kurzus alatt (vagy százhúsz fényezett oldalon) megvásárolható megvilágosodásban. Az igaz, hogy az EMK-t ugyanezekkel a (számomra visszataszító) marketingfogásokkal (is) akarják eladni -- ez azonban nem változtat azon, hogy a tartalma nem erről szól. Ahogy írtam: a módszer nem ezoterikus összefüggések és "biztos praktikák" tárháza. Ellenkezőleg: néhány banális tény alapján egy olyan út megmutatása, amelyen járni megtanulni nagyon is embert próbáló munka. -- Abban pedig egyetértünk, hogy a módszer hatékonyságát a gyakorlat igazolja (vagy nem igazolja) vissza.

"Azt mondod, az agresszív érzelmeket nem lefojtani kell, hanem konvertálni, de ez csak játék a terminusokkal. A lényeg, hogy erőszakot teszel a személyiségeden."

Ebben azonban nem értünk egyet. Az érzelmek konverziója az én emberképem szerint reális lehetőség, egyáltalán nem puszta szóhasználat. A személyiséget pedig nem tekintem rigidnek és statikusnak: amíg az ember szuszog, addig változik (pontosabban: változhat) a személyisége. Ezért nem tudok egyetérteni azzal, hogy amennyiben egy belső késztetés nem a maga primer, natív formájában válik viselkedéssé, hanem előtte átmegy a kognitív és szociális értékek szűrőjén, az a személyiségen tett erőszak volna.

Persze az én szótáramban is szerepel a "személyiség megerőszakolása" kifejezés, pl. olyasmire, amikor egy introvertált ember kénytelen porszívóügynökként keresni a kenyerét. De az
EMK senkitől nem várja azt, hogy szembe menjen önmagával vagy más legyen, mint aki. Épp hogy az az alapelve, hogy minden ember a maga egyediségében jó; a feladatunk pedig nem az, hogy megváltoztassuk egymás személyiségét, hanem hogy segítsünk egymásnak a valós (maníroktól, szerepkényszerektől tehermentesített) személyiségünk kibontásában.



Szia, Balázs!

Úgy fest, a dolgok zömében (van zöme a dolgoknak?) egyetértünk. (Kötekedő alak ilyenkor bedobná, hogy 17:40-kor nem megy vonat Ceglédre, de én nem vagyok ilyen.) :-)))

Apróságok.

"Ezért nem tudok egyetérteni azzal, hogy amennyiben egy belső késztetés nem a maga primer, natív formájában válik viselkedéssé, hanem előtte átmegy a kognitív és szociális értékek szűrőjén, az a személyiségen tett erőszak volna."

Tekintettel rá, hogy társadalomban élünk, és a működőképes együttélésnek szabályai vannak, lényegében egész életünkben erőszakot tesznek a személyiségünkön. Óvodában, iskolákban, katonáéknál, munkahelyen stb. Nincs is ezzel túlságosan nagy baj. A gondom az, hogy az EMK ott is "politikailag korrekt" beszédet szorgalmaz, ahol a feszülő indulat ezt szinte kizárja.

"De az
EMK senkitől nem várja azt, hogy szembe menjen önmagával vagy más legyen, mint aki. Épp hogy az az alapelve, hogy minden ember a maga egyediségében jó; a feladatunk pedig nem az, hogy megváltoztassuk egymás személyiségét, hanem hogy segítsünk egymásnak a valós (maníroktól, szerepkényszerektől tehermentesített) személyiségünk kibontásában."


Ez nagyon klassz, csak a felvezetésed (számomra) azt sugallta, hogy az EMK (számodra) valami újat kínált Konfuciuszhoz, Szókratészhez, Jézushoz vagy Gandhihoz képest.



Nem értek a ceglédi vonatokhoz, blöfföltem. ;-)

"az EMK ott is "politikailag korrekt" beszédet szorgalmaz, ahol a feszülő indulat ezt szinte kizárja"

Ez nekem új infó, de biztos jók a forrásaid. :-P Az én tudomásom szerint az EMK abszolút nem szorgalmaz PC fogalmazást. Ellenkezőleg, azt javasolja: ha épp úgy érzed, hogy mindjárt felrobbansz, akkor mondd ki, hogy mindjárt felrobbansz. Külön fejezete az EMK-nak, hogy mit lehet kezdeni a dühvel. És ez a "mit kezdeni" még véletlenül sem az indulat magunkba fojtását vagy szép szavakkal való elkenését jelenti.

Szeretném azonban jelezni, hogy nincs sok affinitásom ahhoz, hogy apránként, kommentenként begépeljem ide Marshall Rosenberg egész könyvét. :) És kezdem kicsit parttalanak érezni, hogy nem az EMK-ról vitatkozunk, hanem az EMK-ról alkotott előítéletedről. (Nem használnám ezt a szót, ha enm használtad volna te magad saját magadra.)

"az EMK (számodra) valami újat kínált Konfuciuszhoz, Szókratészhez, Jézushoz vagy Gandhihoz képest."

Azt hiszem, egyre komolyabban veszem Weöres alábbi szavait:

"Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.


Ugyanakkor felfuvalkodottságnak érezném, ha azt állítanám: én annyira rendben vagyok önmagammal, másokkal, Istennel és a világgal, hogy nincs szükségem tanácsokra és toldásokra. Igenis van szükségem. És mivel nem vagyok fundamentalista, gyomorgörcs nélkül mondom: ahhoz képest is van szükségem új dolgokra, amit Jézus mondott. Nem a lényegre vonatkozóan: azt számomra lefedik a fenti weöresi sorok, hanem a megvalósításra, az aktualizálásra vonatkozóan.



">az EMK ott is "politikailag korrekt" beszédet szorgalmaz, ahol a feszülő indulat ezt szinte kizárja<

Ez nekem új infó, de biztos jók a forrásaid. :-P"


Az én forrásom az a bizonyos vacsorás mondat volt.

"És kezdem kicsit parttalanak érezni, hogy nem az EMK-ról vitatkozunk, hanem az EMK-ról alkotott előítéletedről. (Nem használnám ezt a szót, ha enm használtad volna te magad saját magadra.)"

Nekem előítéletem nem az EMK-val szemben van, hanem mindennel, amit vagy "tuti módszerként", vagy "ez más, mint a tutinak hirdetett módszerek" felkiáltással vezetnek fel. De természetesen megértettelek, meddőnek tartod a vitát (mostanra már nem is vitának, hanem eszmecserének tartom); jobb, ha abbahagyom. A weöresi gondolatot osztom (ráadásul kellemesen rímel valamire, amit korábban írtam neked). Remélem, kommentjeimből nem az következik, hogy önmagaddal tökre rendben lévő felfuvalkodottnak tartanálak.



Öröm, hála és megkönnyebbülés van bennem, azzal kapcsolatban, hogy az általam megismert kommunikációs módszert/gondolkodásmódot
- terjeszted, róla hírt adsz
- az én ismereteimmel megegyező módon mutatod be, precízen, alaposan, mert
- nagyra tartom az EMK-t mert nekem és sok ismerősömnek bevált, tehát hatékonyan hozzájárult önmagával és másokkal való kapcsolatainak minőségi javulásához, és szívesen látom terjedni, mert _megoldásokhoz_ segíti eljutni az embereket -- végső soron mert hatékony, békés és örömteli emberi kapcsolatokra van szükségem, és a híradással, korrekt ismertetéssel hozzájárultál ahhoz, hogy több ember legyen képes ilyen kapcsolatokat működtetni
- külön érdekel az internetes jelenlét, mert az emk.hu honlapot én frissítgetem szabadidőmben - épp úgy kerültem ide, hogy nézegettem, hogy hol hivatkoznak a honlapra
- megkönnyebbülés pedig azért van bennem, mert jól esik, hogy "magától", pusztán mert működik, tud terjedni a módszer, és nem kell "megküzdeni" a terjedésért, nem csak fizetett reklámmal terjedhet tovább, hanem szájról szájra is -- és volt idő, amikor feszültség volt bennem azzal kapcsolatban, hogy hogyan kéne terjeszteni
(kicsit szétszórt szöveg talán, kérek elfogadást, energiatakarékos üzemmódban írtam, miközben más dolgom lenne)
ÜDV! Köszönet!


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta