Birtalan Balázs naplója: Talpig fegyverszünetben

Ez van – Blog – Tudatmódosítók – Salátástál – Terápia – Sorskönyv nélkül – Olvasókönyv – Képmutatás – Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
„Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” – Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

csütörtök, december 14, 2006
22:16

Talpig fegyverszünetben

Amint a címből, valamint a fenti bannerből is látszik, megjelent Apa negyedik verseskötete, a Talpig fegyverszünetben. Ma kötötték és Apa ma hozta el a nyomdából. Nekem pedig a napom (munka helyett) azzal telt, hogy dolgoztam: a banner a legkevesebb, de az egész könyvet át kellett raknom HTML-re, én pedig természetesen továbbra is a legmegbízhatóbb webszerkesztő programot használom: a Jegyzettömböt (Notepad). Valamikor fél hét körül jutottam oda, hogy ebédeljek. De nem igazán bánkódom, csak épp nagyon fáradt vagyok.

A „nem bánkódom” nem pontos kifejezés. Helyénvalóbb lenne a „boldog vagyok” terminust használni. Nem tudom, hogy akinek még nem jelent meg saját könyve (vagy aki a családjában nem asszisztált végig ilyesmit), az át tudja-e érezni ennek a szubjektív súlyát. Valószínűleg nem. Nekem viszont ez az esemény olyan (vagy olyanabb), mintha a saját kötetem jelent volna meg. Túl azon, hogy én vagyok a szerkesztője, valahogy minden sorát a „sajátomnak” érzem. Nem mintha én írtam volna őket – csak épp a legtöbbnek ott voltam a születésénél. Helyszínekhez, időkhöz tudom kötni; felidéződnek azok az idők, amikor a reggelihez tálalva Apa felolvasta Mamának meg nekem egy-egy új versét, és együtt ízlelgettük, kritizáltuk, örültünk neki, és együtt éreztük át a büszkeséget, amikor hónapokkal vagy évekkel később megjelent egy újságban vagy folyóiratban. „Vén fejjel” mondhatnám: akkoriban voltam fiatal, amikor e verseknek a java része keletkezett. Akkorra teszem azt, amire úgy emlékszem, hogy „a családom”. Apa, Mama, Morzsa meg én (Apa, ha ideges volt, simán Morzsának szólított engem, vagy Balázsnak a kutyát).

Ennek vége.

De a kötet – 12 évvel a Halottak Napja, Élők Napja után – elkészült, megjelent, és őrzi a múltat. Számomra legalábbis. De hiszem, hogy más is találhat benne önmaga számára értékes, továbbhordozásra érdemes szavakat, mondatokat.

Álljon itt két ízelítő, egyikük a címadó vers.

Hiába keressük

A Természetvédelmi Hivatal
időben felfigyelt.
Rendeleteket hozott, tilalmakat,
ám az orvvadászok köptek az egészre.

Rekonstruálásukra tettek ugyan kísérletet
képírók, formázók, paleontológusok,
de Brehm, Darwin már föl se vetette a kérdést,
milyenek voltak az angyalok.

(1986)

Fegyverszünetben

kelj fel sovány öregember
járj mondják szabad vagy
ha van hitele ott a szónak
hol a bűnbánó másnap akasztat

kelj fel keresd meg cvikkeredet
– talpig fegyverszünetben állunk –
csontjaidról a földet töröld le
mi lövetünk akasztunk exhumálunk

(1989)