Fogy a magyar
Múlt héten folyamatos gondban voltam: szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat. Aztán a gond megoldódott: némi ad hoc sztiptízjelenet után a Mister Minit nevű műintézményben egy bácsi ingyen és bérmentve ütött az övemre még két lyukat. Így egy időre biztonságban vagyok. Ugyanakkor a mind szorosabb öv még nem jelent végérvényes megoldást: lassan kénytelen leszek beruházni egy új nadrágba.
Szilveszter napján véletlenül ráléptem egy mérlegre, és némileg sokkolóan hatott rám, amikor az volt szíves közölni velem, hogy az aktuális vágósúlyom 96 kg. Azzal, hogy ismét megérett a helyzet egy fogyókúrára, már nyár végén tisztában voltam. Csak hát ez nem ilyen egyszerű: ahogy a Prédikátor könyvének egy korai változatában olvasható, ideje van a zabálásnak és ideje a fogyókúrának. Aránylag pontosan fel tudtam térképezni, hogy mi vár rám a következő hónapokban. Októberben jön a születésnapom (több napos zabálás), jön a karácsony (több napos zabálás), januárban Hévízre megyünk (több napos zabálás). Fogyókúrázni akkor lehet, ha az embernek van erre legalább három hónapja. Úgyhogy már ősszel tisztában voltam azzal, hogy ez a projekt január közepén fog beindulni; a szilveszteri eredményhirdetés csak megerősítette elhatározásomat.
Január 11-én visszajöttünk Hévízről, és másnap nekiálltam. A Herbalife már évekkel ezelőtt is bevált, és most is egyértelmű volt számomra, hogy ha nem éhezni és fakírkodni akarok, hanem fogyni, akkor ezt a módszert választom. Kiegészítésképpen azért nekiálltam szaladgálni is, ezt a programot sikerült aránylag rendszeressé tennem, ami – ismerve saját eredendő tunyaságomat – nem kis teljesítmény.
A névnapomra kaptam egy fürdőszobamérleget, amely ugyan bír olyanokat csinálni, hogy 10 másodperc elteltével akár másfél kilóval többet vagy kevesebbet mutat, de azért többszöripróbálkozással aránylag biztosan meg lehet állapítani, hogy mennyit is nyomok a latban. Tehát amikor a mérleget kaptam, 88 kg-ot mutatott. Ma reggel nem egészen 81-et.
Mivel egy adat nem adat, egy szabócentivel a hasamat is mérem rendszeresen: jól behúzva és jól kinyomva. A mért értékeket följegyzem a naptárban. Ma reggel jutottam el oda, hogy a maximálisan kinyomott hasamon mértem akkora értéket, mint a fogyókúra elején a maximálisan behúzotton.
Egyébként ha valaki nem vette volna észre: március van, és időnként nagyon szépen süt a nap.
Címkék: Súlyos