Ahogy vagyok
Vagy ateista a gyomrom, és ezért tiltakozik bőszen a húsvét ünneplése ellen, vagy épp hogy bigott, moralizáló keresztény, s mint ilyen, nem tűri, hogy a feltámadás ünneplésének fő vonulata az emésztőrendszer letámadása legyen.
Éjszaka alvás helyett leginkább hányással voltam elfoglalva, előtte-utána hasmenés; ma nagyon szurkoltam, hogy elég gyorsan haladjon a metró, és idejében beérjek az irodába. (Sikerült.) Amúgy reggel voltam kontrollon: egy hónapos az operált szemem. A látásom 125%, a szemcseppből mától elég a napi 4 (szemben az eddigi 5-tel).
Fáradt vagyok, enervált; ülök a gép előtt, munkám nem nagyon van, és igyekszem valamivel fenntartani a figyelmemet munkaidő végéig. Este közösségesdi, maj pedig még estébb Tomival megyünk, és elhozzuk Apa új könyvét a kiadótól. A mai napon (azaz holnapra, költészet napjára) jelenik meg ugyanis A félnégyes barom c. verseskötete. Nagyon szeretném már kézbe fogni, úgy is, mint szerkesztő, úgy is, mint olvasó. Azt hiszem, nagyon jól sikerült kötetről van szó. A könyvbemutató egyébként április 16-án (hétfőn) 16 órakor lesz az Írók Boltjában (Bp. VI. ker., Andrássy út 45.) Örülnék, ha minél többen eljönnének. Ez egyúttal meghívó is a blogom olvasói számára...
Címkék: Add tovább, Apa, Könyv, Szemműtét, Szomatik