Apa legújabb kötetén még meg se száradt a festék, de már készülőben a következő. Csaknem száz új versnyi „nyersanyag” van – ebből kell összeszerkeszteni a végleges könyvet, amely jó lenne, ha a téli könyvvásárra megjelenne. Érdekes kihívás. A tizenhúsz év késéssel megjelent Talpig fegyversznetben anyagának túlnyomó részéhez olyasmi a viszonyom, mint a saját testemhez, a bőrömhöz: hozzám tartoznak ezek a versek, a múltam, a gyerekkorom. Számtalanszor gépeltem le és gépeltem újra őket a különböző újságok, folyóiratok számára (hol volt még akkor számítógép és nyomtató?!), úgyhogy kevés kivétellel kívülről tudom őket, alkalmasint jobban és pontosabban, mint a saját verseim nagy részét. Pár éve fölmerült, hogy kéne valamit kezdeni ezekkel a vesekkel. Apa a gondolatát is gyűlölte, hogy hozzájuk nyúljon, úgyhogy evidens volt, hogy én fogok belőle kötetet összerakni, és lőn.

A félnégyes barom az újrakezdés kötete: bő tíz év (csaknem teljes) roppant nyugtalanító passzivitása után Apa végre ismét írni kezdett, szép komótosan – én meg egyenletes, nyugodt tempóban, lihegés nélkül asszisztáltam az új versek születéséhez, örömmel ízlelgetve minden frissen leírt sort. Aztán beindult – ahogy a mondás tartja: elszaladt vele az a ló, amelynek átesett a túloldalára. :-) Mintha egy év alatt akart volna behozni tíz évnyi nemírást. Egyszer aztán, valamikor tavaly, közös erővel vettünk egy mély levegőt, és azt mondtuk: stop! – itten mostan kötet lesz. És ismét lőn – de a „stop” természetesen (és szerencsére) csak a kötet anyagára vonatkozott, nem a versek keletkezésére. Azok gyűltek továbbra is, csak immár az „Új versek” mappában.

Ahogy írtam: ennek az anyagnak a szerkesztése nagy kaland lesz számomra. A versek nem kis hányadával mindössze egyszer-kétszer találkoztam: akkor, amikor Apa átküldte e-mailben. És ha ez épp munka közben volt, akkor volt rá néhány percem, és nemritkán délután vagy este jött a következő vers. Úgyhogy jelen esetben korántsem beszélhetünk olyan mély és intim kapcsolatról, mint amit a Talpig fegyverszünetben-nel kapcsolatban leírtam. Ez a helyzet sokkal inkább emlékeztet a klasszikus szerző–szerkesztő szituációra: utóbbi kézhez kapja előbbitől az anyagot, számára (csaknem) ismeretlenül, aztán kiderül, mit tud vele kezdeni. Az „árnyalatnyi” különbség az, hogy a születendő kötet anyaga lehet számomra akármennyire új – a szerzőjükhöz fűződő kapcsolatom több mint 37 éves, és meglehetősen közeli. És azért ez eléggé sajátságos helyzet.

Más: a minap belepancsoltam a saját honlapomba is. Bővítettem mind az Ez van, mind a Tudatmódosítók oldalt. Akit érdekel, járjon utána.

Még más: komoly dilemmában vagyok. Elkezdtem ugyanis olvasni Umberto Eco Loana királynő titokzatos tüze c. új regényét, és a könyv sajnos jó és érdekes. Azért sajnos, mert ma megjött az értesítés a Bestsellers-től: megérkezett Amerikából és átvehető az Izmael folyatásaként megjelent, általam pár hete megrendelt The Story of B és a My Ishmael. A dilemma abban áll, hogy mit csináljak: gyorsan fejezzem-e be az Eco-könyvet (a gyorsan kb. egy hét, ismerve a lehetőségeimet), vagy tegyem félre, és ugorjak neki az angol könyveknek. A dilemma persze áldilemma: 90%-os bizonyossággal tudom, hogy mit fogok tenni.

Címkék: Apa, Könyv, Vers

---