Lekvárfőzés: egy sima, egy fordított
Az előző posztomhoz írt kommentjében Kata aránylag hosszú szöveget idézett a Teremtés könyvének első oldalairól. Nem szeretném ugyan ószövetségi introdukciós viták színterévé tenni a blogomat, de a témát tartom annyira fontosnak, hogy ne kommentben reagáljak rá.
Közhely, hogy a Biblia nem faxon vagy e-mailben érkezett hozzánk a mennyországból, az Úristen digitális aláírásával hitelesítve, hanem emberek írták le a sugalmazott szavakat. Sugalmazott és nem diktált szavakat. A szent szövegek minden egyes szava és mondata magán viseli emberi szerzőjének kulturális beágyazottságát, intelligenciáját, műveltsége mennyiségét és milyenségét, személyiségét, hiedelemrendszerét stb. Ezt nem én találtam ki: ez manapság már törzsanyag minden felekezetben a teológiai tanulmányok során (leszámítva a fundamentalista felekezetek teológiai oktatását).
Konkrétan ami a Teremtés könyvének 1. fejezetét illeti, annak műfaja nem „helyszíni tudósítás” a teremtés mikéntjéről, hanem ún. "múltba tekintő prófétai beszéd". Prófétai, azaz a szerző saját korához szóló, hitre buzdító üzenet, amely témáját ugyan a múltból meríti, célját tekintve azonban a jelenre vonatkozik.
Ma már egyértelműen tanítják a különböző egyházak, hogy a hexaémeront, vagyis a hatnapos tedremtéstörténetet nem lehet szó szerint értelmezni. Mind kevesebben próbálnak e szövegből csillagászati, geológiai és biológiai következtetéseket levonni. Egyértelmű ugyanis, hogy a szöveg a létező (a szerző és olvasói által ismert) csillagászati, geológiai és biológiai jelenségeket igyekszik magyarázni és Istenre visszavezetni.
E tudományágak köré azonban nyugodt szívvel fölvehetjük az ökológiát is, és kijelenthetjük: a szöveg nem akar ökológiai ismereteket közölni (pl. arra nézve, hogy mi az ember helye a teremtés rendjében), ellenben megpróbálja megmagyarázni és Istenre visszavezetni a létező és ismert ökológiai jelenségeket – pl. azt, hogy az ember uralkodóként viselkedik az életközösségben.
Egy mai biblikus csak annyit tehet, hogy széttárja a kezét, és azt mondja: az isteni kinyilatkoztatás tárgya értelemszerűen Isten maga, ezért a Biblia különböző könyvei ugyanúgy alkalmatlanok arra, hogy belőlük istenen kívül bármi másra vonatkozó következtetéseket levonjunk, ahogy egy kötésmintakönyv alkalmatlan arra, hogy az instrukcióit követve megtanuljunk lekvárt befőzni.
A Jézus Krisztusban teljessé váló istenképünk alapján ugyan megengedhetjük magunknak, hogy firtassuk Isten céljait a teremtett világgal, és visszakövetkeztessünk arra, hogy Isten vajon milyenek is álmodta a világot és benne az embert. De ehhez komoly teológiai absztrakciók szükségesek: nem lehet úgy „kiénekelni” a válaszokat a Bibliából, mint egy kottából.
Még egyszer: a szorosan vett isteni kinyilatkoztatás (így a Biblia) tárgya Isten milyensége. Nem más. Ez nem jelenti azt, hogy a világot megismerni akaró ember elől el lenne zárva bármi más információ. Csupán az adott információkat adott helyen kell keresni. Ha a csillagászati törvényszerűségekre vagyunk kíváncsiak, a csillagokat kell tanulmányoznunk. Ha az anyag belső tulajdonságai érdekelnek, akkor az anyagot, az atomot. Ha pedig történetesen fejünkbe vennénk, hogy szeretnénk megtudni egy s mást arról, hogy melyek az élet törvényei itt a Földön – akkor pedig az életközösséget kell tanulmányozni.
Ez az elvi háttér. A gyakorlatban egyetlen poszt nyilván nem elegendő sem arra, hogy több kötetnyi és sok száz oldalnyi okfejtést, logikus levezetést zanzásítsak benne, sem pedig arra, hogy a konkrét bibliai idézeteket ebben az összefüggésben értelmezzem. Előbb-utóbb bizonyára sort kerítek erre is. Nem lesz nehéz dolgom, mert van miből puskáznom: Daniel Quinn sem a Marsról jött; az Izmaelben gazdagon elemzi a verítékes munkára vonatkozó bibliai szöveg keletkezéstörténetét. Ami a Ter 1-ben olvasható első, az ún. Papi írás részét képező teremtéstörténetet illeti, az évek óta a kedvenceim közé tartozik, és rengeteget gondolkodtam már felőle: egyszerűen ínycsiklandozóan gyönyörű példája az Elvevő világkép megjelenésének a Bibliában! Annál is szebb, hogy a bő félezer évvel korábbi második teremtéstörténet (az ún. Jahvista írás része; Ter 2) ugyanerről a kérdésről homlokegyenest más (konkrétan Meghagyó) nézőpontból beszél. Az első (tehát a későbbi, a hatalmon lévő papi osztály által szerkesztett) teremtéstörténet szerint az ember rendeltetése, hogy a világ uralkodója legyen. A második (tehát ősibb) teremtéstörténet a világot egy kertnek ábrázolja, és Isten azért helyezi oda az embert, „hogy azt művelje és őrizze”. Ez utóbbi paradigma szerint az ember a világ kertésze, szolgája. Az előbbi paradigma szerint az ember a világ ura, meghódítója, legyőzője.
Az elmúlt pár ezer évben ez utóbbi paradigma érvényesült a bolygón. Mostanra jutottu nk el oda, hogy a világ meghódítottan, legyőzötten, gyógyíthatatlan sebekből vérezve hever ura lábai előtt.
Címkék: Vallás, Világ+ember
–
Sorskönyv nélkül
Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással,
de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem
van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem
saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva,
illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról
elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben
is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol
esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)
szerint:
