Megérett a meggy
„Ens, unum, verum, bonum et pulchrum convertuntur.” Vagyis „a lét, az egység, az igazság, a jóság és a szépség egymással felcserélhető fogalmak.” Nagyjából ez az össz tudásom általános metafizikából, de ennél több nem is kell. Anno 1989-ben, amikor elkezdtem még civilként a teológiát, Bolberitz azt mondta, hogy aki ennyit tud, azt átengedi a vizsgán. Mondjuk nagyobb összegben mernék fogadni arra, hogy nem tartotta be az ígéretét; ellenőrizni sajnos nem tudom, mert mire a vizsgák jöttek volna, én már megszöktem a Hittudományi Akadémiáról. (A szemináriumi két évem 1990-ben kezdődött, ettől függetlenül.)
A fenti tétel természetesen nem axióma, hanem hosszas és kurva bonyolult levezetés konklúziója, amit reprodukálni már rég nem vagyok képes. Azt viszont tapasztalatból tudom, hogy ha valaki ezt a mondatot egyszer megértette, akkor az egy életre szóló istenélményt jelenthet számára.
Az egység, igazság, jóság és szépség ún. metafizikai léthatározmányok – vagyis elidegeníthetetlenül hozzátartoznak a léthez. Mindaz, ami létezik, annyiban, amennyiben létezik, az egység, igazság, jóság és szépség hordozója, megjelenítője. Valami csak annyiban lehet összetett, hamis, rossz vagy csúnya, amennyiben nem létezik. Természetesen abszolút módon, a Lét egészét birtokolva csak az abszolút Lét létezik – így a lét, egység, igazság, jóság és szépség felcserélhetősége csak ezen abszolút szinten állítható. A létet csak részlegesen birtokló, egyedi létezők szintjén az egység, igazság, jóság és szépség is csak töredékes. Töredékes – de jelen való; relatív mivoltában az Abszolút lenyomata.
Az egész teremtett világ – mint a lét részleges birtoklója – az Abszolút lenyomata. Az ember pedig, aki a teremtett létezők közül jelenlegi ismereteink szerint a legteljesebb módon birtokolja a létet, egyúttal az egységet, igazságot, jóségot és szépséget is a legnagyobb mértékben hordozza. S e minőségében képes reflektálni magára a létre, és az érzéki szinten megtapasztalt összetettség, hamisság, rosszaság és csúnyaság mögött képes fölfedezni a teremtett (s így a Teremtő) lét egységét, igazságát, jóságát és szépségét.
Tegnap, futás közben e fogalmak közül csupán az egységen gondolkodtam. És azon, hogy az ember képes ugyan nem használni a képességeit (vagyis pl. az egység felismerését a világ létezőinek összetettsége és sokfélesége mögött), de – mivel hogy létezik – nem képes túllépni az egység iránti elemi igényén. Vagyis jószerével két lehetősége van: vagy felismeri a létezők sokfélesége mögött az elemi (metafizikai) egységet, vagy nem ismeri fel, akkor viszont elemi erővel hiányolni fogja. És mivel ügyes és okos az ember, nekiáll átalakítani a környezetét úgy, hogy egységet teremt. Vagyis felszámolja a sokféleséget, uniformizál, egyenszürkére mázol mindent és mindenkit.
Egész kultúránk arra a hol kimondott, hol kimondatlan alapdogmára épül, hogy az életnek létezik egy egyetlen helyes útja. Ezt kell megtalálnia mindenkinek: vagy fölismerni: valláson, prófétákon, filozófián, aszkézisen, etikán keresztül – aztán pedig meg kell valósítani. El kell mondani mindenkinek az Egyetlen Igazságot, meg kell győzni róla, rá kell venni, hogy elfogadja, ha kell, erővel is: a saját érdekében – azért, mert az valóban Igazság és valóban Egyetlen. Ha pedig a másik ember vagy másik csoport vagy másik ország történetesen egy másik „Egyetlen Igazsággal” áll elő, meg kell mérkőzni, akár az életet is föláldozva, mert csak egy maradhat talpon.
Az élet „egyetlen helyes útjának” dogmája indokolja és indokolta a vietnami, afganisztáni vagy iraki háborút, korábban a proletárdiktatúrát, még korábban a nácizmust, még korábban az amerikai indiánok kiirtását, még korábban a boszorkányégetéseket, még korábban a reformációt és az ellenreformációt, még korábban az eretneküldözéseket, még korábban a keresztes hadjáratokat, még korábban a keresztényüldözéseket, még korábban a hellenizálást, még korábban pedig a totalitárius mezőgazdaság rákényszerítését több tízezer másként élő törzsre.
Annak, akinek elhomályosult szeme a létezők sokszínűségében képtelen felismerni a mögöttes, eredendő egységet, annak számára ez a „másként” elviselhetetlen. Elviselhetetlen, ezért a vágyott egység jegyében – logikusan – pusztítandó. Nem lehet „másként”, csak „úgy, ahogy helyes”.
Annak, aki olyan tiszta tekintettel képes nézni a világot, mint teszik azt a napraforgók, vízibolhák, medúzák, tigrisek és rinocéroszok – annak számára indokolatlan, fölösleges és értelme(zhete)tlen az élet „egyetlen helyes útja” nevű fantazmagória. Annak számára a sokféleség, a „másként” nem a vágyott egység ellenlábasa, hanem az egzisztenciálisan megtapasztalt egység hordozója, bizonyítéka és garanciája.
Címkék: Vallás, Világ+ember