Tegnap este ismeretlen okból kézbe vettem Umberto Eco Öt írás az erkölcsről c. könyvecskéjét, és elolvastam a fenti c. esszét, amely valójában egy 1995-ben, Amerikában elhangzott előadásának anyaga.

Eco többek között abból a kérdésből indul ki, hogy amikor az amerikai rendőr rászól valakire, hogy az illető ne ott dohányozzon, ahol dohányzik, akkor miért a „fasiszta disznó” kifejezéssel illetik, miért nem nevezik pl. „náci disznó”-nak vagy „falangista disznó”-nak. És arra jut, hogy amíg a XX. sz. egyes diktatúrái (pl. a nácizmus, sztálinizmus) valóban mind egyes diktatúrák, addig az olasz fasizmus, amely mindezen totalitárius rendszerek ősmintájául szolgálhatott, ezeknél sokkal általánosabb jelenség – pontosan azért, mert nem volt mögötte erős ideológiai vagy filozófiai alap (ahogy a hitlerizmus mögött pl. ott volt a Mein Kampf).

Emiatt lehetséges, hogy konkrét politikai rendszertől függetlenül beszélhessünk a fasizmus jelenségéről, s a félreértések elkerülése végett Eco bevezeti az ősfasizmus vagy mindenkori fasizmus fogalmát. Ennek számos jellegzetes vonása van, amelyek közül ha csak egy-kettő is megjelenik valahol, a gondolkodó embernek szagot kell fognia és föl kell ismernie, mivel is áll szemben valójában – ugyanakkor egyes ismérvek el is maradhatnak: attól a jelenség még ugyanúgy fasizmus marad.

„Az ősfasizmus még itt ólálkodik körülötütnk, olykor civi ruhában. Milyen könnyű dolgunk lenne, ha valaki kiállna a világ színe elé, és így szólna: "Újra akarom nyitni Auschwitz kapuit, és azt akarom, hogy ismét feketeingesek masírozzanak Olaszország terein." Ajaj, az élet nem ilyen egyszerű. Az ősfasizmus a legártatlanabb köntösben is visszatérhet. Az a kötelességünk, hogy leleplezzük, és mutatóujjunkkalrábökjü nk minden egyes új formájára – mindennap, a világ minden táján.” – írja Eco.

Az ismérvek Eco szerint a következők:

1. Tradicionalizmus. Az ősfasizmus elemi alapja a – többnyire szinkretista – hagyománykultusz: „mi vagyunk azok, akik birtokában vagyunk az ősi igazságnak”.

2. Antimodernizmus. Ez megnyilvánulhat pl. kapitalizmus-ellenességben, de főképp a felvilágosodás értékrendjének (a Rációnak) elutasításában. Mint ilyen, az ősfasizmus voltaképpen irracionalizmus.

3. Az öncélú cselekvés kultusza, ami az irracionalizmus egyenes következménye. „Gondolkodni férfiatlan... Az értelmiségi világ iránti gyanakvás az ősfasizmus örök tünete.”

4. A kritika elutasítása. „A modern kultúrában a tudományos közösség a véleménykülönbséget eszközként tekinti az ismeretek bővítéséhez. Az ősfasizmus értelmezésében a véleménykülönbség árulás.”

5. A másságtól való félelem. „Az ősfasizmus per definitionem rasszista.”

6. A frusztráció szerepe. „Az ősfasizmus egyéni vagy társadalmi frusztrációból fakad”, és a frusztrált középosztályokat szólítja meg.

7. Idegengyűlölet. A valódi társadalmi identitás hiányát a véletlenül egy országban történő születésből levezetett ideológia, a nacionalizmus kompenzálja, amelyet egyetlen dolog tart össze: az ellenségkép. Az ősfasizmus működéséhez szükségesek az összeesküvés-elméletek, a külső és belső ellenségtől való rettegés.

8. Ambivalens ellenségkép. „A követőknek azt kell érezniük: megalázza őket az ellenség kérkedő gazdagsága és ereje... A követőknek azt is el kell hinniük, hogy le tudják győzni az ellenséget.”

9. Permanens harc. „A pacifizmus cinkosság az ellenséggel.” Ha a mozgalom – a végső ütközet után – elterjed az egész világon, beköszönt az aranykor, az örök béke korszaka. Addig azonban nincs helye megbékélésnek.

10. Elitizmus – a gyengék iránti megvetés. „Minden állampolgár a világ legkitűnőbb népéhez tartozik, a párt tagjai a legjobb állampolgárok, minden állampolgár a párt tagjává válhat... Mivel a csoport (katonai modell szerint) hierarchikusan rendeződött, minden alvezető lenézi az alatta levőket, akik mind megvetik az alárendeltjeiket.”

11. Hőskultusz és halálkultusz. Minden egyes ember életfeladata, hogy hőssé váljék, és ha kell, meghaljon az eszméért.

12. A férfiasság kultusza. A mindennapi életben a hatalomvágy elsődleges megnyilvánulási terepe a szexualitás. Ennek folyománya a nők iránti megvetés „és a nem köznapi szexuális magatartásokkal – az önmegtartóztatástól a homoszexualitásig – szembeni intolerancia.”

13. Kvalitatív populizmus. „Az ősfasizmus az egyénnek mint olya nnak nem juttat jogokat, a "nép"-et pedig kvalitásnak, monolitikus egységnek tekinti, amely a "közakaratot" fejezi ki... Amikor egy politikus kezdi kétségbe vonni a parlament legitimitását, mert az nem képviseli többé a "nép hangját", megcsapja orrunkat az ősfasizmus szaga.”

14.Az „újbeszél”. Az orwelli találmány az ősfasizmus minden megnyilvánulására jellemző: „szegényes szókinccsel és a legelemibb mondattannal dolgozik, hogy korlátozza a komplex és kritikus gondolkodást.”

Ennyi.

Amikor elolvastam, teljesen lenyűgözött, mert az olasz szerző leírását olvasva döbbenetes erővel rajzolódott ki előttem egy hazai politikus alakja, a mögötte felsorakozó szervezettel együtt. Konkrét plakátok jelentek meg lelki szemeim előtt, fülemben konkrét mondatok visszhangoztak...

Ez önmagában lehetne a saját pszichózisom megnyilvánulása. Ugyanakkor a pszichotikus téveseszmék eo ipso nem megoszthatóak. Tomi viszont, amikor esti mese gyanánt elkezdtem neki csak úgy fejből sorolni a fenti jellemzőket, valahol a közepe táján őszinte ámulattal közbeszólt: „ Nahát, ez egytől-egyig ráillik...” – és mondta ugyanazt a nevet.

Elgondolkodtató. Már amennyire kurrens manapság az elgondolkodás mint olyan.

Címkék: Könyv, Politika

---