Névtelen szerint:

Borzasztóan morbid. De kétségtelen, hogy mindenkinek olyan búcsú a legjobb, ami illik hozzá. Vagyis ebben a viccben - mint a jó viccekben általában - nagy igazság van elrejtve.

 Névtelen szerint:

Hát, én röhögtem, mint az állat. Egyébként rengeteg ilyen van a már hivatkozott Kétfarkú Kutya Párt honlapján.

 Névtelen szerint:

Egyik barátom most írt rövid, úgymond keretcselekmény, felesleges körítések nélküli szexnovellát. Hááát nem tudom... ÍEnnyi a szöveg: "A pasi nemsokat lacafacázott. Jól beleverte a faszát a csajba, és addig baszta amíg el nem élvezett..."

 Balázs szerint:

Valóban feszített szerkezetű műalkotás. Leszámoltam aszótagokat: még egy kéne, és pont kijönne belőle 2 db haiku. Mondjuk a végére jöhetne az, hogy "hejj!".

 Névtelen szerint:

Azért még ez a keretcselekmény nélküli, feszített szerkezetű novella is hagy teret a szabad szövegértelmezésnek (nem elég feszített!!): az utolsó tagmondat alanyának kilétét ugyanis teljes homály fedi. Esetleg javasolnám a magíra helyett egy olyan nyelv (pl. angol vagy német) használatát, amelyben a személyes névmások takarékosan segítenének e homályt eloszlatni.

 Névtelen szerint:

Pardon:
magíra=magyar

 Balázs szerint:

Nem értek egyet. A balladai homály, a didaktikus szájbarágás kerülése éppen hogy emeli a mű értékét.

 Névtelen szerint:

Gondolo, ezt (ti. pro vagy contra homály) leginkább az írói szándék döntheti el.

 Balázs szerint:

Ha az író szándékát kéne megtippelnem, akkor nagyon nehezen tud nem eszembe jutni az ominózus párbeszéd:

- Anyúúú, mi az az orgazmúúús?!
- Nemtom, kislányom, kérdezd meg apádat.

 Névtelen szerint:

Műelemzés


Korukban sok irodalmi alkotás esetében előfordul, hogy szerzője nem ad neki címet. E mű is jó példa az említett jelenségre, ki tudja, milyen hátsó gondolat áll a ravasz szerzői intenció mögött. Talán éppen ezáltal akar nyitva hagyni az értelmező előtt bizonyos lehetőségeket az alkotó, hiszen a cím már egy keskenyebb vágányra terelheti az interpretációt. Így az olvasatok, a lebontható jelentésrétegek száma nagyobb, a fantázia tere szabadabb. De nézzük magát az opuszt!
Kicsit "in medias res" módon indul a novella, rögtön az események közepébe csöppenünk, bár az egyik előttem szólónak annyiban igazat adok, hogy az első mondat inkább figyelemfelkeltő, olvasói érdeklődést erőszakosan feszítgető jellegű, hiszen értesülünk a főszereplő személyéről és egy igen homályos körülményről. A főszereplő éppen akcióban volt, végrehajott valamit. Hogy mit, arról e mondat elolvasása után csak halvány sejtéseink lehetnek. Klasszikus detektívregények kezdődnek hasonló módon, s az ezeken szocializálódott olvasó már látja lelki szemei előtt az elmetszett torkú hullát, kifordult szemfehérjével. A főszereplő karakteréről sem sokat árul el e lakonikusan tömör mondat. Annyi mindenestre kiderül belőle, hogy az illető a gyors cselekvés híve, nem komótos, nem sokáig mérlegelő egyén, nem szeret hezitálni, filózgatni. Ő a tettek embere. Gyakorlati lény, nem elméleti ember, nem szobatudós. "...nem sokat lacafacázott" - e kifejezés a XXI. század felgyorsult tempójára, szinte már követhetetlen életritmusára is utal. Ha már pörgős emberről van szó, feltételezhető róla az is, hogy nem idős még (bár a korára nem tesz közelebbi utalást a szerző a mű bevezetésében), ezt egyébként a pasi szó használata is alátámasztja, eme argóból a köznyelvünkbe felszivárgott szavunk hallatán ugyanis többnyire nem idős bácsira gondolunk, hanem még javakorabeli, tetterős, sok esetben jóképű férfire. A lacafacázik ige ikerítést tartalmaz. Némi játékosságot, bizalmasabb árnyalatot ad a szónak az ikerítés A novella cselekményének magját, lényegét a második mondat hordozza. Ebből megtudhatjuk, hogy a főszereplő nem csupán a nagy sebesség látványos rajongója, de meglehetősen agresszív, erőszakos is. Ő szeret irányítani. Végig ő a novella nem túl hosszú cselekménysora folyamán az aktív fél, a másik szereplő (aki kb. a mű felénél kapcsolódik be a történetbe) csak néma, passzív elszenvedője az eseményeknek. Bár a befejezésben használt ige (el nem élvezett) valóban vonatkozhat e másik szereplőre is, akkor viszont elképzelhető, hogy e lény se teljesen néma, legalább egy félönkívületi sikolyra futja az eszköztárából. Megtudjuk e részből, hogy a főszereplő rendelkezik egy ún. fasz nevű testrésszel, melyre a novella bonyodalmának kibontakozásában fontos funkció hárul. A kíváncsi olvasót természetesen érdekelnék eme szinte önálló életre kelő testrész minőségi jellemzői, paraméterei, mondjuk mérete, vastagsága, színe, nem azért, mert piszkos fantáziája volna, vagy mert szeret disznólkodni, pusztán azért, mert a fenti jellemzők ismerete megkönnyítené az értelmezést. Egyben árnyaltabb képet kapnánk a főszereplőről. A rapid módon kibontakozó események középpontjában álló testrész használatáról még megtudunk egy lényeges momentumot: "jól" beleverte a férfiszereplő a hölgyszereplőbe, tehát nem gyengéden, nem nagy előkészítés, hosszas verbális vagy nonverbális introitus után, hanem hirtelen és megfelelő hatékonysággal hajtotta végre a tettét. Álljunk meg a novella e szakaszánál! Jól! Mivel jelent ez többet annál, mintha az író csak szimplán kijelentette volna, hogy "beleverte faszát a csajba"? Mit takar ez a jól? Újabb adalékot nyújt a főszereplőről. Nem végez félmunkát. Alapos. A minőségi szemlélet híve. Eredményesen dolgozik. Sikerorientált. Belead apait-anyait. Tipikus figurája korunk versenyorientált társadalmának. Gőzerővel hajt. Kicsit félelmetessé is válik a szemünkben. Ha egy magánéleti szituációban ennyire kíméletlenül teper, milyen lehet munkahelyen, a kollégákkal? Meglehetősen halvány, bizonytalan körvonalakkal ábrázolja a szerző a passzív szereplőt is. Megtudjuk a nemét, s arra is némi utalást kapunk, hogy még nem lehet túl idős asszony, hiszen a csaj szóval többnyire a fiatal generációhoz tartozó hölgyeket szokták megjelölni bizonyos körökben. A hölgyről kiderül még az, hogy eltűri ezt az akciót, azaz inkább elszenvedi, hogy védekezett-e közben vagy sem, arról nem szól a fáma. Feltehetjük róla, hogy nem harcos típus, hanem inkább mártírszerű figura, aki egy fájdalmas madonnamosollyal tűri az élet megpróbáltatásait. A sűrítés az író legnagyobb erénye. Móricz Zsigmondról jegyezték fel, hogy egy mondatot sem írt le feleslegesen, egy másik író pedig azt vallotta, hogy az írói alkotómunka leglényegesebb fázisa a törlés, amikor a sallangokat lehántja az elkészült művéről. Novellánk esetében hasonló írói magatartást, alapszándékot figyelhetünk meg, roppant nagyfokú írói tudatosság tanúi lehetünk.
A novella befejezése a népmesék régi fordulatát idézi az olvasó eszébe:"addig éltek, míg meg nem haltak..." - "addig baszta, míg el nem élvezett...". Bár azt is észre kell venni, hogy a valódi befejezés, a par excellence lezárás igazából hiányzik a mű végéről, nem tudjuk meg, hogyan reagál a hölgyszereplő a férfi Inter City gyorsaságú akciójára, s az sem derül ki, hogyan folytatja életét a főhős e döntő jelentőségű fegyvertény után. Ősi írói trükk ez is: az olvasóban marad valamilyen teremtő nyugtalanság, valamilyen feszültség, nem lélegezhet fel az elbeszélés elolvasása után abban a boldog tudatban, hogy a jó elnyerte méltó jutalmát, a rossz pedig megérdemelt büntetését. A novella kicsit keserű szájízt hagy az olvasóban. A férfi szereplő erősen hímsoviniszta gondolkodású, tette egy régebbi kor felfogását idézi (Balassi Bálint is megtette ezt holmi mezőn kóborló asszonykákkal, de ő a XVI. században élt, s nem a XXI.-ben, bár tettének súlyából ez sem von le semmit, s viselkedését az sem menti, hogy a kortársai gondolkodása szerint csak sűrű vére ütközött ki e cselekedetében). A női szereplő sem a mai kor leánya, túl könnyen enged az erőszaknak, túl hamar megadja magát. Túl flexibilis. Így az egész mű voltaképpen sikerületlen anakronizmus, s még csak nem is a bájosan avítt fajtából való. Dohosnak, áporodottnak érzi az értelmező e kis novellát, mely rokonságot tarthat a műfaj örkényi változatával (egyperces novella), de csak a betűk számát, nem pedig a kidolgozás színvonalát tekintve.
A mű hosszabb, kimerítőbb elemzése az Irodalomtörténet c. folyóirat augusztusi számában jelenik meg.

Szentimre (most mint okleveles irodalom szakos tanár)

 Névtelen szerint:

Szentimrének: a műelemzés tetszik, kicsit Eco ál-műelemzéseire (álmű-elemzéseire?) emlékeztet. A passzív elszenvedője pleonazmust kihúznám.

 Névtelen szerint:

Fernandelnek (mint opponensemnek): igazad van, azt én is kihúznám. Bár nem is annyira pleonazmus, inkább tautológia.
Egyébként kösz az elismerést. Én nem tartom túl jónak az elemzésemet: túl kurta, túl felületes. Sokkal több dolgot is ki lehetett volna hozni ebből a tartalmas műalkotásból. :-)
Szentimre

 Névtelen szerint:

Bocsánat, de pleonazmus, azaz halmozás, mint az effekthatás vagy a szervízszolgálat. A tautológia az önmagával való magyarázás, mint pl. "ami sok, az sok".

 Névtelen szerint:

A tautológia fogalma ennél kicsit összetettebb, te szőrszálhasogató opponens!! :-))
Mivel sejtem, hogy nem hinnél egy vidéki, jelentéktelen, szürke tanár szavának, idemásolom az interneten talált "Fazekasos" enciklopédia tautológia-definícióját. Remélem, ez jobban meggyőz, mint a karakószörcsögi parlagias tanár félénk dadogása.
-------------------------------
Tautológia
Ugyanazon szó vagy szószerkezet felesleges ismétlése, az adjekció révén létrejövő szolecizmus. Stílushiba ill. nyelvhelyességi hiba, ha két ugyanolyan jelentésű kötőszót használ egymás után a beszélő (pl. de azonban), ha ugyanazt a fogalmat ismétli szinonimával (pl. autó, kocsi), vagy idegen szót és magyar megfelelőjét kapcsolja össze (pl. hétvégi weekend). Érvelési hiba; az önmagába visszatérő érv olyan állítás, amely nem indoklás, csupán ismétlés. Pl. A vádlottban nem lehet megbízni, mert egy teljesen megbízhatatlan személy.
--------------------------------
Azért nem kell nagyon lenézni a karakószörcsögi tanár bácsit se, hidd el, nem libán vette a diplomáját, csak megtanult egy-két dolgot az egyetemen. Sőt: képzeld el, olyan élhetetlen a srác, hogy még az egyetem elvégzése után is vett néha-néha könyvet a kezébe.
:-)))
Fernandel, remélem, kettőnk levelezésével nyugvópontra jut a magyarságot régóta megosztó népi-urbánus vita. :-))
Szentimre de Szörcsög

 Névtelen szerint:

Igenis tautológia a passzív elszenvedő, a katonai szoldateszka, az egyházi klerikus. De mi a helyzet az érintetlen szűzzel? Hú, most elbizonytalanodtam. Lehet, hogy ez határeset. Csak súrolja a tautológia határát, de még nem teljesen az. Vagy igen?
:-P
Szentimre de Sz.