Merre tart a világ?
Tegnap megérkezett Amerikából Daniel Quinn trilógiájának negyedik kötete :-) , a Beyond Civilization (A civilizáción túl). El is kezdtem olvasni, és ahogy Sztefano írja, ebben valóban konkrétumok vannak arról, hogy „hogyan tovább”.
Amíg olvasom, addig viszont pihen a másik könyv, amelyben épp nyakig ültem. Ez pedig Jessica Williams Merre tart a világ? – 50 tény, amely megrengethetné a világot c., magyarul 2005-ben megjelent könyve. Maga a könyv ötven fejezetből áll: mindegyik tényhez tartozik egy pár oldalas tanulmány. A könyv végén pedig természetesen források, hivatkozások tömege, valamint útmutató azok számára, akik találva érzik magukat az egyes témák által, hogy merre indulhatnak el, ha tenni kívánnak valamit.
A fenti linkre kattintva bőségesen lehet szemelvényeket találni. Aki lusta kattintani, annak számára alább közlöm a könyv fejezetcímeit – azaz magát az 50 adatot; néhány „kedvencemet” kiemelem.
1. Az átlagos japán nő nyolcvannégy életévre számíthat. A botswanai nők átlagosan harminckilenc évig élnek.
2. A világ elhízott népességének egyharmada a fejlődő országokban él.
3. A fejlett országok közül az USA-ban és Nagy-Britanniában a legmagasabb a kamaszkori terhességek aránya.
4. Kínából negyvennégymillió nő hiányzik.
5. A brazil Avon-értékesítők létszáma meghaladja a fegyveres erőkét.
6. 2002-ben a kivégzések nyolcvanegy százalékát a világ három országában hajtották végre: Kínában, Iránban és az Egyesült Államokban.
7. A brit élelmiszer-áruházak többet tudnak vásárlóikról, mint a brit kormány.
8. Az Európai Unióban minden egyes tehénre napi 2,5 dollár támogatás jut. Ez több, mint amennyiből az afrikaiak hetvenöt százaléka megélni kénytelen.
9. Az azonos neműek párkapcsolatát több mint hetven országban törvény bünteti. Kilenc országban halállal.
10. A világon minden ötödik ember napi egy dollárnál kevesebből él.
11. Minden évben több mint tizenkétezer nő hal meg Oroszországban a családon belüli erőszak következtében.
12. 2001-ben 13,2 millió amerikain végeztek valamilyen plasztikai műtétet.
13. Óránként legalább egy ember veszti életét vagy nyomorodik meg taposóaknák miatt.
14. Indiában negyvennégymillió gyermeket dolgoztatnak.
15. A fejlett országok lakói évente hat-hét kilogramm élelmiszer-adalékot fogyasztanak el.
16. Tiger Woods, a világ legjobban fizetett sportolója. Évente 78 millió – vagy kétévente 148 millió – dollárt keres.
17. Hétmillió amerikai nő és egymillió amerikai férfi szenved étkezési rendellenességektől.
18. A brit tizenöt évesek csaknem fele már kipróbált kábítószereket, majdnem egynegyedük rendszeresen dohányzik.
19. A washingtoni lobbiszakmában hatvanhétezren dolgoznak – tehát a törvényhozás minden tagjára 125 fő jut.
20. Percenként két ember hal meg autóbalesetben.
21. 1977 óta közel nyolcvanezer erőszakcselekmény vagy rendzavarás történt észak-amerikai abortuszklinikákon.
22. Több ember ismeri föl a McDonald's arany logóját, mint Krisztus keresztjét.
23. Kenyában az átlagos háztartások költségvetésének akár egyharmadát emésztik föl a vesztegetések.
24. A világ kábítószer-forgalma becslések szerint mintegy négyszázmilliárd dollárt tesz ki – nagyjából ugyanannyit, mint a törvényes gyógyszer-kereskedelem.
25. Az amerikaiak egyharmada hisz abban, hogy földönkívüliek szálltak le bolygónkon.
26. Több mint százötven országban alkalmaznak kínzást.
27. A világ lakosságának egyötöde – mintegy nyolcszázmillió ember – nap mint nap éhen marad.
28. Az Egyesült Államokban a néger férfiaknak egy a háromhoz az esélyük, hogy börtönbe kerülnek.
29. A világ lakosságának egyharmada háborúban áll.
30. 2040-re kimerülhetnek a világ olajtartalékai.
31. A világ dohányosainak nyolcvankét százaléka fejlődő országokban él.
32. A világ lakosságának több mint hetven százaléka még sosem használt telefont.
33. Az utóbbi években a világ fegyveres konfliktusainak egynegyedében szerepet játszott a természeti kincsekért folytatott harc.
34. Afrikában mintegy harmincmillió ember HIV-pozitív.
35. Évente tíz nyelv hal ki.
36. Évről évre többen halnak meg önkezüktől, mint a világ fegyveres konfliktusaiban együttvéve.
37. Hetente átlagosan nyolcvannyolc diákot csapnak ki amerikai iskolákból azért, mert lőfegyvert visz a tanterembe.
38. Világszerte legalább háromszázezer lelkiismereti foglyot tartanak számon.
39. Évente kétmillió lányt és asszonyt vetnek alá a női nemi szervek megcsonkításának.
40. Világszerte háromszázezer gyermekkatona vesz részt fegyveres konfliktusokban.
41. A 2001-es nagy-britanniai általános választásokon közel huszonhatmillióan voksoltak. Az ottani Megasztár első sorozatában több mint harminckétmillió szavazatot adtak le.
42. Amerika évente tízmilliárd dollárt költ pornográfiára – ugyanakkora összeget, mint külföldi segélyekre.
43. Az Egyesült Államok 2003-ban 396 milliárd dollárt költött a hadseregére. Ez harmincháromszor annyi, mint a hét „haramiaállam” katonai kiadása együttvéve.
44. Napjainkban huszonhétmillió rabszolga dolgozik a világon.
45. Amerikában óránként két és fél millió műanyag palackot dobnak el. Ennyi pillepalack egymás mellé rakva háromhetente elérne egészen a Holdig.
46. Az átlagos brit városlakó naponta akár háromszázszor is kamera elé kerül.
47. Évente mintegy százhúszezer lányt és asszonyt csempésznek Nyugat-Európába.
48. Amíg egy szem kivi Új-Zélandról Nagy-Britanniába repül, saját tömege ötszörösének megfelelő mennyiségű, üvegházhatást okozó gáz kerül a légkörbe.
49. Az USA több mint egymilliárd dollár befizetéssel tartozik az ENSZ-nek.
50. A nyomorgó gyermekek háromszor nagyobb valószínűséggel szenvednek mentális betegségben, mint a jómódú családból származók.
A kiemelések természetesen önkényesek; félórával előbb vagy későb blehet, hogy másokat választottam volna.
Címkék: Könyv, Politika, Világ+ember