Ez van –  Blog –  Tudatmódosítók –  Salátástál –  Terápia –  Sorskönyv nélkül –  Olvasókönyv –  Képmutatás –  Kijárat...

Mottó, egyúttal felhívás az Olvasóhoz:
         „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.”
   –   Ez bármire igaz.

Birtalan Balázs naplója

Birtalan Balázs Örülök, ha blogomat – ahogy nevezni szoktam: „napi rendes és rendetlen agymenéseimet” – nemcsak olvasással, de megjegyzéseiddel is megtiszteled. Mivel korántsem gondolom, hogy elértem volna a személyiségfejlődés csúcsára, kifejezetten szükségem van mind elismerésekre, mind építő kritikákra. Az ún. kommentezés során választhatsz: gondolataidat megoszthatod velem saját neved aláírásával, vagy – a netes hagyományoknek megfelelően – valamilyen nick-et használva, illetve írhatsz anonim módon. A döntés a tied; előrebocsátom azonban, hogy a névtelen mocskolódásról és észosztásról elég markáns a véleményem. Ha a bírálatnak ezt a módját választod, ne háborodj föl utólag, ha e véleményemnek a konkrét helyzetben is hangot adok. Emellett alapelvem, hogy nem törlök kommentet akkor sem, ha tartalma és stílusa látványosan távol esik a számomra egyébként elfogadhatótól. Kivétel a spam és a flood – annak érthető okból nem kegyelmezek. (2005)

szombat, június 23, 2007
10:49
 
Mindenki kurva...?


Mint a beton, úgy állnak össze a fejemben a dolgok. Lassan, de biztosan. Továbbgondoltam tegnap a kurvatémát, és eszembe jutott egy pár éve folytatott beszélgetés. Egy barátomnak adtam elő a prostitúcióval szembeni összes averziómat: hogy az önrendelkezés így, az ember méltósága úgy, a rabszolgaság emígy stb. Mire ő azt a kérdést szögezte nekem, nem dögködésből, hanem csak úgy, hogy mégis, mi a lényegi különbség aközött, hogy valaki a testét bocsátja áruba, vagy más adottságait, pl. a tudását.

Rohadt egy kérdés, és őszintén szólva nem tudtam jól kijönni belőle. Annyi eszem már akkor is volt, hogy a test-lélek problémára adott egymondatos válaszokat ne vegyem komolyan. De ezen a tájon keresgéltem a választ: hogy miért elfogadhatatlan a test áruba bocsátása, szemben a lélek áruba bocsátásával. A válaszadást nehezíti, hogy aki fizikai munkát végez, az ugyancsak a testét bocsátja áruba – csak épp nem a szexualitását. Akkor viszont mi van? A szexualitás áruba bocsátása az egyetlen, amit kriminalizálni kell? Mi ez? Valami össztársadalmi gnosztikus maradványtünet?

Aztán most úgy gondolom, találtam megoldást, csak persze nem ott, ahol eddig kerestem. Eddig, ugye, ott keresgéltem, hogy az ember ilyen-olyan adottságainak áruba bocsátásából miért punkt a szex az, amivel baj van, miközben a többi helyénvaló. Rossz az egész. Valójában az ember áruba bocsátása semmilyen körülmények között nem helyénvaló. Rossz kérdés, hogy mi a különbség. Nincs különbség.

Mi is a prostitúció tipikus (értsd: statisztikailag leggyakoribb) képlete? A fiatal nőt rászoktatják a kábítószerre. Utána a strici közli vele, hogy csak akkor kap anyagot a továbbiakban, ha pénzt ad érte. A nő úgy tud pénzt szerezni, ha eladja azt, amije van. És mivel egyebe nincs, eladja a szexualitását, noha utálja az egész helyzetet. Aztán annyira belefásul, hogy talán már nem is utálja, hanem természetesnek veszi: azt gondolja, más megoldás úgy sem létezhet számára.

Velünk ugyanez a helyzet. Daniel Quinn valahogy úgy teszi fel a kérdést, hogy amennyiben hipp-hopp, ott lenne a bankszámlánkon harmincmilliárd dollát, akkor melyikünk menne be másnap dolgozni. (...) Na igen. Leszámítva azon keveseket, akik ilyenkor is bemennének, mert egyszerűen szeretik, amit csinálnak – tehát őket leszámítva egytől-egyig kurvák vagyunk, és a kultúránk a strici, aki futtat minket. Elzárja előlünk az ennivalót, és csak akkor kapunk, ha pénzt adunk érte. Úgy tudunk pénzt szerezni, ha eladjuk azt, amink van. Ki a testi erejét, ki a nyelvtudását, ki a humán műveltségét, ki az érzelmeit („de énnekem/pénzt hoz fájdalmas énekem/s hozzám szegődik a gyalázat”), ki a logikus gondolkodását, ki a szervezőképességét, ki a muzikalitását, ki az odafigyelését stb. És utáljuk az egész helyzetet. Aztán annyira belefásulunk, hogy talán már nem is utáljuk, hanem természetesnek vesszük: azt gondoljuk, más megoldás úgy sem létezhet számunkra.

A különbség ott van, hogy a kábítószer-függés mesterségesen kialakított szükséglet, amely visszafordítható, az ennivaló-függés a tudomány jelen állása szerint visszafordíthatatlan. A strici aljas módon bánik a prostituálttal, de igazat mond neki: az anyaghoz jutásnak tényleg nemigen van más útja. A kultúra ugyanilyen aljas módon bánik valamennyiünkkel, amikor elzárja előlük az élelemhez jutás útját, ellenben, szemben a stricivel, hazudik. Az élelemhez jutásnak van más útja.

Ha azt kéne elképzelnünk, hogy 2×2=17,3 – ez valószínűleg a legtöbbünk számára könnyebb volna, mint hogy egy olyan társadalmat, egy olyan működő gazdaságot képzeljünk el, ahol nincsenek munkaadók és munkavállalók; ahol az élelmiszert senki nem tekinti árucikknek, hanem szabadon hozzáférhető – és az emberek mégis dolgoznak, mintegy „élvezetből”.

Pedig létezik ilyen modell. Kultúra Anya persze bőszen tiltakozik (a fejünkben): „Élvezni a munkát?! Ki hallott már ilyet?!” – Pontosan úgy, mint az a nő, akit az évek során frigiddé keféltek és ezerszer megaláztak a férfiak: „Élvezni a szexet?! Ki hallott már ilyet?!”

Létezik ilyen modell, vannak konkrét válaszok. A héten elkezdtem fordítani a Beyond Civilization-t. (Élvezetből, mellesleg.) Remélem, egyszer hozzáférhető lesz az egész magyarul azoknak, akiket érdekelne ez a modell. A ténylegesen prostitúció nélküli társadalom.

Címkék:


Hozzászólások:


Nagyon izgalmas kérdés, én is szoktam ezen töprengeni. Más paradigmában gondolkodom, egyszerűen azért, mert feltételezem, egész életemet elvevő társadalomban fogom leélni, és én arra keresek választ, hogy ezen belül hogyan találhatom meg a legélhetőbb utat.

Ahhoz, hogy ki prostituált, egy másik kritérium jutott eszembe, szemben az árúba bocsájtás kontra élvezetből dolgozással. Nekem az nem tűnik prostituáltnak, akinek az adott állásban hatása van valahogyan a dolgok folyására, nem pedig 100%-ig egy kijelölt út véghezvitelének eszköze. Mondjuk egy kutató maga találja ki, hogyan fog kinézni a kutatás, hiába csinálja pénzért, én őt nem érzem prostituáltnak. Egy tanárt sem, akin sok minden múlik: szeretni fogják-e a gyerekek azt a tárgyat, tudják-e majd, kialakul-e köztük személyes kapcsolat, stb. Látszólag megvan, hogy mi a dolga, nem taníthat mást, mint az anyagot, mégis a személyén múlik minden. Ezzel szemben egy prostituált személyén nem múlik semmi, ő abban a helyzetben tárgyként funkcionál. Ehhez hasonló egy multi cég alkalmazottja is: mindenre kiterjedően adott, hogy mit várnak tőle, inkluzíve, hogy mikor kell mosolyogni, és mennyire, ennek vagy megfelel és maradhat, vagy nem felel meg és kirúgják.

Tehát az én szembeállításom inkább az "eszköz vagyok" - "valamire hatással vagyok", ami eldönti, 1-től 10-ig mennyire vagyok prostituált.



Jaj, Balázs, egészen rákattantam erre a témára, ezen pörög az agyam, és rögtön ellentmondásba is keveredtem. Mert például a fizikai munkással kapcsolatban nincs olyan érzésem, hogy kurva, pedig ő aztán tényleg csak eszköz. Még pontosítanom kell az elméletemen, úgy látom...



Az egész életünk konvencionális hazugságok sorozata - nem mindegy, hogy egy hazugsággal több vagy kevesebb?
Szentimre



Döbbenetes amit most testközelben látok, az orrom előtt zajlik, hogy 7 melós két hónapja úgy pakolja a téglát, ahogy mi fütyülünk, és felteszem, hogy nem kell munkába járni (mert ottvan az a tegyükfelhogy pénzösszeg a számlán, és kedvtelésből falatrakunk, és örülünk magunknak, hogy milyen ügyesek vagyunk, de akkor is megveszünk egy segédmunkásprostituáltat, akivel, a puszta izomerejét használva, talicskáztatunk, mi fizetünk, nem a mi rabszolgánk, de ennek az egész elbaltázott világnak a rabszolgája... Most már csak azon izgulok, hogy erre ne jöjjenek rá még vagy egy hónapig...



Fenn kell, hogy tartsam az álláspontomat. Pszichoterápiába menni lehet nagyon drága, vagy hosszadalmas, az önkielégítés NEM oldja a másik nemmel szembeni gátlásokat, és nem jár azzal a "kielégülés-érzéssel", amellyel a valóságos nemi aktus (legalábbis én mindig így éltem meg...), ezért a prostitucióval szembeni - egyébkéánt helyes - erkölcsi érvek nem támaszthatják alá azt a szigorú erkölcsi normát, amely szerencsétlen, magányos, gátlásos fiatal embereket (vagy akár fiatal lányokat, hiszen lányok is küszködnek ilyen problémákkal, s ma már férfiprostituáltak is vannak...) szüzességre, permanens, évekig tartó önmegtartóztatásra ítélne, egyéb problémáikat megterhelve egy további súlyos frusztrációval.



Bazsó, nincs igazad - igenis vannak olyan erkölcsi érvek, amelyek alátámasztják az általad szigorúnak ítélt normát. A szüzességtől egyébként még senkinek nem lett semmi baja, ez egy egész kényelmes állapot, jól el lehet viselni, nem tudom, miért lenne kibírhatatlan. Az önkielégítés közönséges és gusztustalan dolog is, emellett káros az egészségre, az idegrendszerre, bár ezt hiába magyarázod annak, aki a rabjává vált, nem fogja megérteni. Tavaly több hónapon át könyörögtem egy hozzám igen közel álló személynek, hogy hagyja abba, ne folytassa - eredménytelenül. Ráadásul az illető hivatása olyan lenne, amelyhez aztán egyenesen nem méltó ez a "gyakorlat" - ő túltette/túlteszi magát ezen - hogyan intézi el belül, azt nem tudom.
Térjünk vissza a szerencsétlen, magányos, gátlásos fiatalemberhez, akinek nincs más választása, csak a "tapasztalt nénik". A szerelem papnői. A fiatalember jól át lesz b... szóval verve. Nem tanulja meg a néniktől a szex valós tartalmát, igazi lényegét, hiszen ő a nénik noteszében csak egy szám a 324. és a 326. kuncsaft között, egy üzleti partner, s ez teljesen más viszony. A néni szolgáltatást nyújt neki, e szolgáltatás azonban köszönőviszonyban sincs a mély lelki kapcsolaton alapuló testi egybeforrással. Azt is mondhatnám, a fiatalember részéről ez egy tévút (s nem kiút a problémából), egy holtvágány, zsákutca, felesleges pénzkidobás és energiapazarlás. Hogy legalább megkönnyebbül? De ilyen áron? Nem ér annyit az egész. Mi, emberek, képesek vagyunk szublimálni szexuális késztetéseinket. Illetve képesek lennénk. Írd ki magadból, ami feszít, írj egy erotikus verset vagy novellát, s máris megszabadultál a kíntól. Bazsó, bocsáss meg, de nagyon gyenge lábon áll az önigazolásod, különösen akkor, ha hozzátesszük, hogy az IGAZÁN gátlásos fiúk ahhoz is félénkek, hogy elmenjenek egy ilyen helyre, s tudjuk azt is, hogy a nénik klientúrájának nagyobbik részét nem az introvertált, szűziesen pirulós srácok alkotják, hanem a beverős, kemény pasik.
Szentimre



Ez bizony sakálos lesz részemről, de mindkét megelőző commentet teljes döbbenettel olvastam. És az jutott eszembe, nagyon remélem, hogyha lesz lányom, nem fog találkozni egyikőtökkel sem, és sem azt nem fogják neki javasolni, hogy szüzességét egy férfiprostituált karjaiban veszítse el, sem arra nem fogják inteni, hogy ne maszturbáljon, valamiféle idegrendszeri károsodásra célozgatva.
Tényleg felháborodtam, mert kellően bizonytalan embereknek nagy károkat lehet okozni ilyesfajta tanácsokkal és intésekkel.



Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.



Hogy mit csinál az önkielégítés? Te jó ég... Kedves Szentimre, eddig egészen jó kommentjeid is voltak, legalábbis az a pár, amit én olvastam, tartalmazott jó gondolatokat is, de most kicsit megdöbbentem. Meg még ha így is gondolod, de mi az, hogy lebeszélni valakit róla... Mi köze hozzá bárkinek? ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

Prostitúció: kicsit őrlődöm, mitagadás, mert én aztán igazán a végletekig felháborodom a prostitúció létén, de nekem is van egy ismerősöm, aki harmincon túl szűz. Igaz, egyáltalán nem azért lelkibeteg, mert szűz, hanem azért, mert egyedül van. Valahogy mindig rossz nő után fut, vagy nem is tudom... És nekem is megfordult a fejemben, hogy az önbizalmának talán jót tenne, ha legalább a szűzesség-dolog megoldódna egy prostituált által, és talán akkor jobb lenne a fellépése, vagy az a végletekig cinikus és sokszor bántóan őszinte stílusa, ami az elmúlt években kialakult egy kicsit háttérbe húzódna... De jobban szeretném, ha összefutna valakivel inkább, akinek megmentési kényszere van... Ismeritek a Firefly-t? Abban van egy érdekes elképzelés a prostitúcióról, szinte még szimpatikus is.



A kettővel korábbi posztra nem kívánok reagálni, mert az a megjegyzés több, mint sakálos. Ha csak egyszerűen sakálos lenne...
Az előző bejegyzésre viszont válaszolok. Mi köze hozzá bárkinek?- írod. Az önkielégítés magánügy - gondolod. És ez voltaképpen igaz is. Ám azzal az emberrel kapcsolatban, akit szerettem volna finoman, szépen, tapintatosan, testvéri szeretettel lenevelni róla, azért nem tartható ez az állítás, mert - mint írtam is - igen fontos szereplője volt az életemnek, s a köztünk lévő viszony adott jogalapot arra, hogy életének e szeletéről is véleményt alkossak (s ezt közöljem is vele). A problémáját egyébként ő tárta elém, mondván, hogy szenved, s szenvedései enyhítésére ezt a módot találta ki, bár lenne más mód is a kínjai tompítására. Én mind ezt a módot, mind a javasolt másikat mélységesen helytelenítettem. Az önkielégítés mint magánügy témáról ennyit.
Szentimre



Elnézést, nem a kettővel korábbi posztra, hanem a kettővel korábbi kommentre gondoltam, arra nem kívánok reflektálni.
Szentimre



Az egész életünk konvencionális hazugságok sorozata - nem mindegy, hogy egy hazugsággal több vagy kevesebb?
Szentimre

Kedves Szentimre, bejegyzésed bennem két kérdést vet föl.
Az első: ezzel a gondolattal, hogy tudsz együtt élni?
A másik: ha már eddig eljutottál, miért nem indulsz meg azért, hogy a Világot jobbá, igazságosabbá, élhetőbbé tedd?
Nem vagyok egy mai gyerek, de ezt azért soha nem tudnám feladni, mert mi értelmem lenne lenni itt e földön, ha nem ez?



Kedves "nem mai gyerek"!

Mást sem teszek 36 (vagy mondjuk 13 éve), csak azon munkálkodom, hogy a világ jobb, élhetőbb legyen. De az ember nem sziget, sajnos van ún. környezetünk, amely nem mindig (nagyon ritkán) partner az elképzeléseink megvalósításában. A környezetet hívhatjuk családnak, hívhatjuk munkahelynek (kollégák), hívhatjuk barátoknak (csak a barátaimtól ments meg, Uram, az ellenségeimmel megharcolok magam is). Azért, hogy a környezetünk ne fogja le teljesen a kezünket, ne akadályozza meg minden tervünket, ne szigeteljen el minden lehetőségtől, bizony konvencionális hazugságokba kényszerülünk. Csak azért - mert élni szeretnénk. Semmi mást - csak élni. Ezzel a gondolattal úgy tudok élni, hogy elkönyvelem: ez létezés egyetlen módja (aki azt mondja, hogy soha nem hazudik, az hazudik),elhitetem magammal, hogy ez hozzátartozik az élethez, a túléléshez. Különben már rég rámrontott volna a környezetem, és élve felkoncoltak volna. Már akkor, ha minden gondolatomat, véleményemet, tervemet őszintén elmondom nekik. A felnőtté érés - ne szépítsük! - abból áll, hogy megtanulunk szerepet játszani, ravasznak lenni. Aki ezt nem tanulja meg, védtelen, kiszolgáltatott. Egy mai költő -nem tudom ki - így írt erről: "És én is felnőtté CSALÓDTAM, mint mindenki más." Így van ez, el kell fogadni, persze lehet idealizmussal átfűtött, gyönyörű szövegeket írni az élet céljáról (kell is! különben mi vigaszunk lenne?), de nem szbad elfelejteni, hogy még "él a farkas", s azt sem, hogy mi kicsik vagyunk, míg "a sors hatalmas".
Szentimre



Egyébként ebben az össznépi társasjátékban mindenki részt vesz. Te is részt veszel benne. Két választása van annak, aki kívül akar maradni: 1. a sivatag (s akkor remetének fognak hívni)2. a diliház (akkor bolondnak hívnak majd). Pedig csak élni szeretne az ember, semmi mást. De ennek ÁRA van. A világ semmit sem ad olcsón. Vannak ugyan, akiknek csak megszületni nehéz. Az én esetemben nem így volt. Tőlem kemény sarcokat szedett az élet. Azért van szükség a konvencionális hazugságokra, mert különben nem tudnánk elfoglalni az életben neküknk járó helyet. A tehetségünk révén bennünket megillető helyet. Ez a hely ugyan automatikusan járna nekünk, de ezt sokan - néha éppen azok, akik osztják a helyeket -nem így gondolják.
Szentimre



A világban nagyon erősen védenek bizonyos pozíciókat. Nagyon megnézik, hogy kit engednek be oda. Vannak, akiket eleve kizárnak bizonyos helyekről, nehogy szavuk legyen olyan ügyekben, amelyekben más nézetet képviselhetnének. Néha azonban mégis rés keletkezik azon a pajzson. Hiba lép fel a rendszerben. A cerberusok félrenéznek egy pillanatra, s máris megtörténik a baj: olyan valaki foglalt el egy széket, aki "veszélyes". Saját tapasztalatból beszélek. Engem nem szeretnek a helyosztók. Mert tudják, hogy másképp gondolkodom. Úgy tűnik, mégse tudok jól hazudni. :-)
Számtalanszor elhangzott velem kapcsolatban az alábbi mondat:
- Szentimrét ne engedjük döntéshozó helyzetbe jutni, tudjátok, milyen, csak látszólag konzervatív, valójában a lelke mélyén a liberálisokhoz húz, veszélyes figura. - Így jutottam abba a helyzetbe, hogy bizonyos körök nyíltan acsarkodni nem mernek ellenem, nyíltan sose támadnának (ahhoz már letettem valamennyit az asztalra, hogy ezt ne tehessék meg),de azért titokban törekednek arra, hogy nyakon csípjenek, hogy megbuktassanak, hogy hibázáson kapjanak. Ezek a körök sem elejteni nem mernek, sem befogadni nem akarnak.( Ez utóbbi nem is hiányzik. Viszont a döntéshozó szerepemet sem akarom elveszíteni.) Hogy lehetne ilyen konstellációban másképp viselkedni?
Szentimre



"...kicsik vagyunk, míg "a sors hatalmas"."

Kedves Szentimre,

természetesen a slágerek is tele vannak közhelyes igazságokkal, úgyanúgy mint a versek, azért arról még se feldkezz meg, hogy a "világ" mindannyiunk számára meismételhetetlenül múlik el, tehát túl sok hezitálásra nincs lehetőségünk. Senki se lesz, ki a saját lelkiismeretünkkel szemben felmentést adhat. Hát, ennyi...

...egy nem mai...



Igen, kedves nem mai, ez így van, és Rád is vonatkozik, hiszen Te is ebben a vilában élsz, téged sem az ég madarai táplálnak, te is pénzért veszed a kenyeret és a vajat, ergo te is játékos vagy az össznépi nagy tülekedésben, ennélfogva neked is el kell majd számolnod a lelkiismereteddel.
:-)
Szentimre



Bocs: világban - ezt akartam írni. Te is ebben a világban élsz.
Szentimre



Tanár úr!

Ha a szövegértelmezése korrekt, akkor nem értem válaszlevelét...
"Senki se lesz, ki a saját lelkiismeretünkkel szemben felmentést adhat. "

...egy nem mai...



Két megjegyzés.
1. Eddig tegeződtünk.
2. Ebben a szerepemben (Balázs vendégeként) teljesen irreleváns, hogy mi a "civil" foglalkozásom.

A harmadik megjegyzés: nagyon jó megfigyelő vagy.Igen, rátapintottál egy elszólásomra. Először ugyanis maga a lelkiismeretünk az, amely számonkér minket. A lelkiismeretünkkel rendezzük a legnagyobb, legszenvedélyesebb vitákat az életben, nem? :-)
A többi fórum csak utána jön.
Kedves nem mai!
Én nagyon szívesen eszmét cserélgetek Veled, de ehhez szeretnék kérni valamit. Legyen arcod! Legalább életkorod és foglalkozásod, mert így leszünk kvittek. De ha te a magázódáshoz és a tanárurazáshoz ragaszkodsz, én azt is elfogadom (bár szomorú szívvel).
Szentimre



Kedves Szentimre!

Igazad van! Tegeződjünk.
A korom közel kétszer annyi mint a Tiéd. Foglalkozásom aktiv koromban szakmunkás volt.
Ennek ellenére úgy érzem, aki a tanári pózban tetszeleg egy blogban, s még utolsó bejegyzése is oktató (kioktató):"Én nagyon szívesen eszmét cserélgetek Veled,...", azzal nincs értelme tovább vitatkoznom.

...egy nem mai...



Huhhhhhh! Egy félelmetes gyanú fészkelt belém. Csak nem az a valaki áll a "nem mai" mögött, akire gondolok? Mert ha igen, akkor tudnia kell, hogy nagyon tisztelem, ezt komolyan írom, s a legtávolabb áll tőlem az a szándék, hogy kioktassam. Ha így tetszett érezni, ezért utólag is bocsánatot kérek. Valóban nem akartam.



Elnézést, de olyan zavarba jöttem, hogy aláírni is elfelejtettem... az előző bejegyzés szerzője is:
Szentimre



Kedves Szentimre!

Azt írod, Az önkielégítés közönséges és gusztustalan dolog is, emellett káros az egészségre, az idegrendszerre...

Hogy közönséges és gusztustalan-e, megítélés kérdése (most nem másznék bele a magánügy - nem magánügy problematikájába). Ami viszont az emellett után áll, az - teljes tisztelettel - tudománytalan, kártékony nézet.



Ezt a vitát hallatlan mértékben nem értem. Megrögzött magánéleti (a politikát most hanyagoljuk el)liberálisként úgy vélem, hogy nagyon az egyénre kéne hagyni annak megítélését, hogy mi "erkölcstelen", mi "gusztustalan", illetve mi az, ami elfogadható.

És szerintem szörnyű vétek másokban bűntudatot kelteni.

A bűntudatkeltés is erőszak. A lélek ellen ekövetett erőszak, és az én nézetem szerint a lélek eleni erőszak van olyan szörnyű (vagy még szörnyűbb, mint a test elleni.



Ma Kiss Judit Ágnes versét hallva rögtön ez a cikked - amivel nagyon egyet tudok érteni - ugrott be. Bemásolom ide, remélem nektek is tetszeni fog:

Kiss Judit Ágnes: Ü. K.


Mert mind elkurvulunk egy szép napon.
Helyzetbe hozni van, akit nehéz,
de kialakul majd az olyan helyzet,
s előbb-utóbb úgyis lesz annyi pénz,

amiért végül szétrakjuk a lábunk,
s ha van kereslet, áruba bocsátjuk:
hitét az egyik, tudását a másik,
és élvezkednek rajtunk megunásig.

Ó, nem, először nem fáj egy kicsit sem.
Aztán nagyon. De végül megszokod.
Próbáld azt mímelni, hogy élvezed,
s nem a leendő hasznot számolod.

Legyél hétpróbás, ki tudja a módját:
forró lehellet, ha a szív hideg,
pergetik már azt az időt az órák,
mikor ingyen sem kellesz senkinek.

Egy-két barát az utcán félrefordul,
apa és anya, mint mindig, megért.
Hajnalban, ha az álmok vére csordul,
csak Isten kérdi néha meg, miért.



Te egy kibaszott zseni vagy :D
Bocs, a stílusért. Ez jött az ujjaimra.


Megjegyzés küldése

<< Vissza


Címkék:

5K, Add tovább, Agymenés, Apa, Brühühü, EMK, Emlék, Életkor, Felmutatható, Film, Gasztro, Halál, Humor, Húbazmeg, Hüjeblogger, Jog, Kapcsolatok, Kisebbség, Kommunikáció, Kopipészt, Könyv, Lakás, Melegség, Nyaralás, Panaszkönyv, Politika, Pszicho, Rádió, Súlyos, Szemműtét, Szomatik, Sztori, Számvetés, Tavasz, Ünnep, Vallás, Vendéglátás, Vers, Világ+ember, Virtuál, Zene



Terápiás olvasókönyv
Pszichológiai témájú irásaim gyűjteménye

Sorskönyv nélkül
Pszichológiai blogom

Sématerápia
Általam szerkesztett oldal


2015-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Felmászok a létra, Napkút Kiadó, 2015.

Felmászok a létra
(versek)


2009-ben megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Művirágok a szimbolizmus oltárára, Katalizátor Kiadó, 2009.

Művirágok a szimbolizmus oltárára
(versek)


2008-ban megjelent könyvem:

Birtalan Balázs: Aszalt szilva naplementekor (mémtörténetek), Katalizátor Kiadó, 2008.

Aszalt szilva naplementekor
(mémtörténetek)


Korábbi hónapok:

január 2005 | február 2005 | március 2005 | április 2005 | május 2005 | június 2005 | július 2005 | augusztus 2005 | szeptember 2005 | október 2005 | november 2005 | december 2005 | január 2006 | február 2006 | március 2006 | április 2006 | május 2006 | június 2006 | július 2006 | augusztus 2006 | szeptember 2006 | október 2006 | november 2006 | december 2006 | január 2007 | február 2007 | március 2007 | április 2007 | május 2007 | június 2007 | július 2007 | augusztus 2007 | szeptember 2007 | október 2007 | november 2007 | december 2007 | január 2008 | február 2008 | március 2008 | április 2008 | május 2008 | június 2008 | július 2008 | augusztus 2008 | szeptember 2008 | október 2008 | november 2008 | december 2008 | január 2009 | február 2009 | március 2009 | április 2009 | május 2009 | június 2009 | július 2009 | augusztus 2009 | szeptember 2009 | október 2009 | november 2009 | december 2009 | január 2010 | február 2010 | március 2010 | április 2010 | május 2010 | június 2010 | július 2010 | augusztus 2010 | szeptember 2010 | október 2010 | november 2010 | december 2010 | január 2011 | február 2011 | március 2011 | április 2011 | május 2011 | június 2011 | július 2011 | augusztus 2011 | szeptember 2011 | október 2011 | november 2011 | december 2011 | január 2012 | február 2012 | március 2012 | április 2012 | május 2012 | június 2012 | július 2012 | augusztus 2012 | szeptember 2012 | október 2012 | november 2012 | december 2012 | január 2013 | április 2013 | május 2013 | június 2013 | augusztus 2013 | szeptember 2013 | október 2013 | november 2013 | december 2013 | március 2014 | április 2014 | május 2014 | június 2014 | október 2014 | december 2014 | január 2015 | február 2015 | március 2015 | április 2015 | május 2015 | július 2015 | augusztus 2015 | szeptember 2015 | november 2015 | december 2015 | február 2016 | március 2016 |


Így írok én – A jelen blog paródiája (by Jgy)
Így írok én 2. – Ua. (by Ua.)


>>> LEVÉL <<<



látogató 2005. január 10-e óta